ENCYCLOPEDIA FANTASIA


MIKROPOID (1. LÉNY)
A mikropoidok apró, fényes fekete gömbtestű lények, rengeteg apró lábbal. Nagyon mozgékonyak, könnyen tudnak irányt változtatni. Szemük nincsen, de valamilyen módon persze tájékozódnak (soha egyetlen tudós sem vette a fáradtságot, hogy mikropoidot boncoljon). Csak onnan tudhatod, hogy merre van az eleje, hogy a sok apró foggal teli száját hatalmasra tátja támadáskor. A harapás apró tűszúrás csupán, de a bénító méreg hamar harcképtelenné tehet még egy nagyobb áldozatot is. A mikropoidok a tűzzel és az elektromossággal szemben különösen ellenállók. Táplálék: zöldvérűek, micinisták számára.

ELKT.IMMUNITÁS: 12
3 / 3 FOG, BÉNÍTÓ MÉREG: 5
GYORSASÁG: 1
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 12
TŰZIMMUNITÁS: 12
ÜGYESSÉG: 2


HÁRTYÁS LEMÚR (2. LÉNY)
Ez az apró, egérszerű emlős hatalmas ugrásokra képes, az ugrás közben hártyás bőrlebernyegein vitorlázik. Általában csapatban vadásznak, sok lúd disznót győz alapon ejtik el a nagyobb lényeket. A hártyás lemúr is sokszor vadászat áldozata lesz, a tejivók és a zöldvérűek előszeretettel ejtik el az erszényükben termelt tejszerű anyag miatt. Állítólag a hártyás lemúrok évszázadokon keresztül a messzi északon éltek, így nagyon jól tűrik a hideget.

EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 2
2 / 6 FOG
GYORSASÁG: 2
HIDEGIMMUNITÁS: 12
MÁGIA: 2
MÉRET: 15
MÉRETŰ 6-OS SZINTŰ FOG: 2
ÜGYESSÉG: 2


JOHHTUKUL (4. LÉNY)
Visszataszító, szőrös féreg a johhtukul, amelynek mérgező harapása már nem egy szerencsétlenül járt galetki végét jelentette. A méter hosszú, nyálkásan nedvedző testű johhtukul farkával ellentétes vége egyetlen óriási szájban végződik, amely egyformán alkalmas a föld és a zsákmány átrágására. Ez a lény nemcsak büdös, de szinte teljesen immunis a mérgező gázokra. A johhtukul kedvelt tápláléka a kőevőknek és a puhányoknak (de ők is kedvenc táplálékai a johhtukulnak).

BŰZ: 4
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 3
3 / 3 FOG, PARALIZ.MÉREG: 6
GYORSASÁG: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
MÁGIA: 2
MÉRET: 16


TŰZFÉREG (5. LÉNY)
Ez az apró, tüzet lehelő féreg főként az alsó szinteken található meg, feljebb mindet kiirtották. Eredetileg össze akarták őket fogdosni, hogy állandó tűzgyújtó lényként szolgáljanak a barlangokban, de fogságban hamar elpusztultak a törékeny lények. Sebezhetőségük ellenére rendkívül harciasak, és még az sem zavarja őket, hogy sok galetki teljesen immúnis a leheletükre. Főként a micinisták és a piromádok vadásznak rájuk.

EGÉSZSÉG: 2
2 / 2 FAROK
GYORSASÁG: 4
IQ: 2
MÉRET: 10
TŰZIMMUNITÁS: 12
TŰZLEHELET: 6
ÜGYESSÉG: 2


BARLANGI PÓK (6. LÉNY)
Pókok mindig és mindenhol voltak és lesznek. A kérdés az, hogy milyen nagyra nőnek. A barlangi pókok, öklömnyi méretüknél fogva igencsak riasztóak egy galetki gyermek számára, de valójában eltörpülnek a felsőbb szintek egész barlangjáratokat behálózó óriáspókjai mellett. Ennek ellenére nem lebecsülendők, hiszen nagyon gyorsak, és csípésük persze igencsak mérgező. Emellett nagyon jól bírják a hideget, megdermedve éveket bírnak ki jeges barlangokban. A barlangi pók elfogyasztásához kizárólag a rovarevőknek szokott gusztusa lenni.

1 / 6 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 7
EGÉSZSÉG: 2
GYORSASÁG: 4
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM. MÉREGRE: 10
IQ: 2
MÉRET: 12
ÜGYESSÉG: 2


ÓRIÁSCSÓTÁNY (7. LÉNY)
Az óriáscsótány valóban óriási, annyira nagy, hogy az eltaposásnál hatékonyabb módszereket kell keresni az elpusztítására. Ez persze egyben azt jelenti, hogy kiváló gyakorlási lehetőség az óriáscsótánnyal való küzdelem egy fiatal, kezdő galetki számára. És még ha ez nem lenne elég, sok galetki szívesen fel is falja a tejivók közül a potroha alatt csörgedező finom nedűért. Kedvelt eledele persze a rovarevőknek is. Az óriáscsótányok párzáskor savas anyagot köpnek egymásra, (kedves szokás), ezért aztán kitinpáncéljuk kiválóan védi őket mindenféle maró anyag ellen.

BŰZ: 3
4 / 4 CSÁPRÁGÓ
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 2
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 14
SAVIMMUNITÁS: 12
ÜGYESSÉG: 1


ZÖLD NYÁLKA (8. LÉNY)
A zöld nyálka az alsó barlangok egyik leggusztustalanabb teremtménye. Gyakorlatilag egy mozgásra képes jókora tócsa, amely néha felkenődik a barlang falára vagy plafonjára, és egyszerűen az áldozat nyakába csöpög. Puha, zselészerű teste persze könnyen sebezhető, ha rávágsz néhányat, hamar széttrancsírozódik, de addigra már valószínűleg szép adag maró anyagot fröcskölt rád. A zöld nyálkát kizárólag a puhányok képesek elfogyasztani.

BŰZ: 3
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 2
MÉRET: 10
SAVIMMUNITÁS: 12
SAVLEHELET: 4
ÜGYESSÉG: 3


SZIKLOZUG (9. LÉNY)
A sziklozugok kőszerű teremtmények, négy lábuk van, és többnyire ártalmatlanok, köveket majszolnak és porrá változtatva kiválasztják magukból. Azonban, milyen galetki az, aki nem próbál leölni mindenféle torzszülöttet, még az ilyen ártalmatlant is? Nem beszélve arról, hogy kiváló csemege a kőevők és a piromádok számára. A sziklozugokat iszonyatosan vastag bőrük miatt közelharcban nagyon nehezen tud csak egy kezdő galetki elpusztítani, szerencsére az elemi támadásokkal szembeni ellenállása gyenge.

EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 2
IQ: 1
3 / 6 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 14
VASTAG BŐR: 10


MÉLYSÉGI GNÓM (10. LÉNY)
A mélységi gnómok szánalmas teremtmények, mindössze két lábuk és karjuk van, nincsenek agyaraik, és nagyon aprók. Fizikai támadásra gyakorlatilag képtelenek, mindössze nevetséges mágikus képességük van. Valljuk be, ez egy halálra ítélt faj, valószínűleg néhány évtizeden belül ki fog pusztulni, és ettől még magas mágiaellenállásuk sem menti meg őket. Különösen, mert a zöldvérűek és a mágiafalók aktívan vadásznak rájuk. Egyetlen dolog szól a javukra, hogy aránylag ellenállóak az elektromossággal szemben.

EGÉSZSÉG: 2
ELEKTROMOS KÉZ: 2
ELKT.IMMUNITÁS: 12
ENERGIATÜSKE: 2
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 3
IQ: 5
1 / 2 JOBB MANCS
MÁGIA: 4
MÉRET: 6
REZISZTENCIA: 25
ÜGYESSÉG: 2


VÁMPÍRDENEVÉR (11. LÉNY)
A vámpírdenevérek az alsó szintek apró vérszívói, ellenfelük életenergiáját magukba szívva táplálkoznak. Veszélyes ellenfél lehet, mert: 1.) nehéz eltalálni (főleg, amíg a hátadra tapasztva mélyeszti beléd a fogát); 2.) a tőled elszívott vérrel regenerálja az általad okozott sebeket. Persze azért annyira nem kell félned tőle, ha megsebez, azért még nem fogsz vámpírrá változni. A vámpírdenevér táplálékot jelenthet a micinisták és a mágiafalók számára.

EGÉSZSÉG: 2
ELKT.IMMUNITÁS: 1
ERŐ: 2
2 / 4 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 5
GYORSASÁG: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 1
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 17
ÜGYESSÉG: 5


NOHNETÁR (12. LÉNY)
A nohnetár rücskös bőrű, alaktalan csúszómászó, leginkább egy sok apró lábon járó tengeri uborkára emlékeztet. Fogai, karmai és egyéb ragadozószervei nincsenek, mégis veszedelmes lény. Képes mérgező gázt kibocsátani, és az így elpusztított lényeket szívja fel lassan, nagyon lassan a bőrén át. Ha van hozzá gusztusa, kiváló táplálékot jelenthet egy rovarevő vagy egy puhány számára.

EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 1
1 / 2 FAROK
MÁGIA: 2
MÉRET: 20
MÉRG. LEHELET: 5
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 1


KORENI SÜN (13. LÉNY)
A kutya méretűre nőtt koreni sünök általában csendben vadásznak a barlangjáratok sötétjében. Általában a vadászok sem szívesen bántják őket, mert a hatalmas tüskékkel borított állat széttépése sokszor ugyanannyi fájdalommal jár a vadász, mint a sün számára. Ha mégis sikerül elejtened egyet, a koreni sün húsa tejivók és kőevők számára megfelelő tápanyagokban bővelkedik.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 3
2 / 4 FOG
GYORSASÁG: 3
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 16
TÜSKÉS BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 3


POLIPFEJ (14. LÉNY)
A polipfejek apró, valószínűleg mágiával lebegni képes élőlények, rengeteg apró csáppal. Ha megtámadnak valakit, rendszerint megpróbálják csápjaikkal megfojtani, de legalábbis a fejét támadni, hiszen egy elhúzódó csatában ők a gyengébbek és a sebezhetőbbek. A polipfejek nagyon fürgék, nehéz őket eltalálni. A puhányok általában salátát, a mágiafalók pudingos desszertet szoktak belőle készíteni.

1 / 4 BAL CSÁP
EGÉSZSÉG: 2
GYORSASÁG: 6
IQ: 1
1 / 4 JOBB CSÁP
MÁGIA: 3
MÉRET: 13
ÜGYESSÉG: 5


KÉTFEJŰ PATKÁNY (15. LÉNY)
Bámulatos, hogy az alkalmazkodás iránti vágy milyen mutációkat képes létrehozni az élővilágban. Ennek élő példái a mára már külön fajként megkülönböztetett kétfejű óriáspatkányok. Harcias természetük miatt gyakran rendeznek velük patkányviadalokat, amelyekre fogadásokat lehet kötni. A kétfejű patkány sosem menekül el a harcból, mert legalábbis egyik feje mindig küzdeni akar. A kétfejű patkányt legfeljebb a micinisták és a piromádok hajlandók elfogyasztani.

BŰZ: 3
ERŐ: 3
2 / 3 FOG
GYORSASÁG: 3
MÉRET: 20
ÜGYESSÉG: 2


WOMATH (16. LÉNY)
A womathok állítólag békés kérődzők voltak, amelyeket nyájakban tenyésztettek az egykori felszíni lakók. Amikor az élővilág a katasztrófa miatt a föld alá kényszerült, a womathoknak is alkalmazkodniuk kellett. Ezek az alacsony, de tömzsi négylábú növényevők most a mélyben található gombatelepeket legelik, de közben hatalmasra nőtt, vaksi szemük állandóan a sötétséget fürkészi az esetleges ragadozók után. Veszély esetén a womath menekülni próbál, de ha ez nem segít, megvédi magát rugdalódzó patáival. A womath általában a tejivók zsákmánya.

2 / 1 BAL LÁB
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 4
GYORSASÁG: 1
2 / 1 JOBB LÁB
MÉRET: 24
ÜGYESSÉG: 1


MÁRVÁNY ATKA (17. LÉNY)
A márvány atka két tenyérnyi átmérőjű, kaméleonszerű képességekkel rendelkező ízeltlábú. Nevét onnan kapta, hogy tökéletesen képes volt alkalmazkodni még egy Klánfőnök palotaudvarának márvány mintázatú padlózatához is. Ha a márvány atka ráébred, hogy leleplezték, és nem tud elmenekülni, harcba kezd, de apró csáprágóival nem sok esélye van a harcra edzett galetkikkel szemben, legfeljebb különösen vastag kitinpáncéljának védelmében reménykedhet. Ennek ellenére, nincs sok esélye, mert a rovarevők és a zöldvérűek külön vadásznak is rá.

3 / 4 CSÁPRÁGÓ
ELKT.IMMUNITÁS: 2
GYORSASÁG: 2
HIDEGIMMUNITÁS: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
MÉRET: 14
SAVIMMUNITÁS: 2
TŰZIMMUNITÁS: 2
VASTAG BŐR: 7
ÜGYESSÉG: 2


ÁRNYMANÓ SUHANC (18. LÉNY)
Az árnymanók egy fizikailag különösen fejletlen, gyakorlatilag életképtelen torzszülött fajhoz, a humanoidokhoz sorolhatók. Vézna testét nem védi természetes páncélzat, nincsenek tüskéi, szarvai, farka, mindössze két vézna, karom nélküli keze és két két cingár lába. Testét általában rongyokkal fedi, de ezek harcban semmilyen védelmet nem biztosítanak. Ezenkívül ahelyett, hogy hatalmas karmokat növesztene, primitív eszközöket markol kezébe, azokat hegyesre faragja, így próbálja karmait pótolni. Egyetlen értelmes dologhoz értenek: valamilyen furcsa olajjal kenik be magukat, amely megvédi őket a tűztől. A humanoidok csak egy dolog miatt nem pusztultak ki már rég: a többi torzszülöttnél jóval fejlettebb az intelligenciájuk. Az árnymanót csak a puhányok tudják elfogyasztani.

EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 6
IQ: 3
1 / 5 JOBB MANCS
MÉRET: 30
TŰZIMMUNITÁS: 14
ÜGYESSÉG: 6


PROTOLISK LÁRVA (19. LÉNY)
A protoliskek a felsőbb szintek rettegett ragadozói, óriási mandibuláikkal úgy vágják át magukat a legkeményebb sziklán, mintha vajat szeletelnének. Szerencsére az alsóbb szinteken legfeljebb a protolisk lárvával találkozhatsz, amely gyakorlatilag magatehetetlen, mégis, a leküzdése több, mint egy gomba kalapjának lepöckölése. Mindenesetre, minden leölt lárva eggyel kevesebb felnőtt protolisket jelent, amely a galetkik településeit rémisztgeti. A lárvát hatalmas tüskék védik, és mérges gázt ereget magából. A protolisk lárva ízletes táplálék mind a puhányok, mind a rovarevők és mind a tejivók számára.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 3
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 2
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
MÉRET: 32
MÉRG. LEHELET: 4
SAVIMMUNITÁS: 3
TŰZIMMUNITÁS: 3
TÜSKÉS BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 3


GOBLIN KOBRA (20. LÉNY)
Egy rég letűnt humanoid faj, a goblin egyik utolsó képviselője ez a fejlődésre képtelen torzszülött. Valamilyen mágikus úton keresztezték a káoszkígyók csoportjával, és így egy pikkelyes, kobrafejű, de kétkarú és kétlábú szerencsétlen lényt hoztak létre. A goblin kobrának nemcsak a mérgező harapása jelent veszélyt, hanem korlátozott mágikus képessége is - talán ennek köszönhető, hogy sértetlenül képes átsétálni a lávapatakokon. Mindezek ellenére, a mágiafalók és a zöldvérűek szívesen vadásznak rá.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 1
ELKT.IMMUNITÁS: 1
ERŐ: 2
2 / 5 FOG, KONTAKTMÉREG: 4
GYORSASÁG: 4
IQ: 3
MÁGIA: 4
MÉRET: 20
TŰZIMMUNITÁS: 15
TŰZPAJZS: 4
ÓRIÁSERŐ: 3
ÜGYESSÉG: 4


SAHRAN RÁK (21. LÉNY)
A sahran rákokat a galetkik kasztjából mintegy ötven évvel ezelőtt közösítették ki, és azóta száműzött torzszülöttek, elvesztették fejlődési képességüket. Mindezek ellenére nem szabad őket lebecsülni, továbbra is kiváló harcosok ezek az óriási, rákszerű lények, ollójukkal egyetlen mozdulattal képesek kettéroppantani egy alacsonyabbrendű torzszülöttet. A sahran rákok elfogyasztását a rovarevőkön és a zöldvérűeken kívül szinte mindenki kannibalizmusnak tartja.

EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 4
GYORSASÁG: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IQ: 2
MÉRET: 25
3 / 5 OLLÓ
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 3


JÉGMEDÚZA (22. LÉNY)
Ha érezhetően lehűl a barlang levegője, amerre jársz, akkor tudnod kell, hogy bajban vagy, és legjobban teszed, ha megfordulsz, és iszkolsz el a helyszínről. Egészen bizonyos lehetsz benne ugyanis, hogy valamilyen energiaelszívó lény lakhelyének a közelében vagy. Ezek közül az egyik legegyszerűbb életforma a jégmedúza. E teremtmény testének több, mint 90%-a jégből van, tehát néhány jól irányzott csapással agyonzúzhatod. A jégmedúza azonban olyan tömény hideget áraszt magából, amely csonttá fagyaszt, elszív belőled minden meleget. A jégmedúza minimális táplálékot jelenthet egy kőevő számára.

1 / 2 BAL CSÁP
BŰZ: 1
EGÉSZSÉG: 3
GYORSASÁG: 4
HIDEGIMMUNITÁS: 18
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 2
JÉGLEHELET: 6
MÁGIA: 2
MÉRET: 20
REZISZTENCIA: 10
ÜGYESSÉG: 3


ORGLING SZOLGA (23. LÉNY)
Orglingok mindig is voltak és mindig is lesznek, méghozzá megszámlálhatatlan mennyiségben. Az orgling három lábú, két mancsú, meglehetősen buta teremtmény, idétlenül nagy, bamba fejjel. Rengeteg helyen leölése helyett rabszolgaként tartják a legalantasabb munkákra. Persze ez nem mindig kifizetődő, hiszen amilyen buta, olyan alattomos az orgling, állandóan azon töri a fejét, hogyan árthatna a gazdájának, de rettenetesen gyáva is, ezért általában sosem meri megtenni, amit elhatároz. Az orglingok irtása kötelessége minden galetkinek, hogy megakadályozzák a túlszaporodásukat, még akkor is, ha nem micinisták. Sajnos, már olyan mennyiségben vetették be ellenük a legrombolóbb hatásúnak tartott savat és mérges gázt, hogy bizonyos fokú immúnitást szereztek ezekre.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 4
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 14
IQ: 2
3 / 6 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 24
SAVIMMUNITÁS: 14
VASTAG BŐR: 1
ÜGYESSÉG: 3


TEHEMÓT (24. LÉNY)
A tehemót nagy, lomha lény, amely meglepően jól tudja magát álcázni a mélység járataiban. A sötét barlangokban ez persze nem annyira szín-alkalmazkodást, hanem hőmérsékletet jelent, bőre nem sugároz több hőt, mint környezetéé, ezért az infralátásra hagyatkozó lények nehezen bukkannak rá. Ha mégis felfedezik, a tehemót hathatósan képes védekezni óriási mancsaival, és a harc minden esetben a normál távolság helyett közeliről indul. A tehemót elejtése gazdag zsákmányt jelent a kőevők és a piromádok számára.

5 / 1 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 4
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 3
IQ: 1
5 / 1 JOBB MANCS
MÉRET: 34
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 3


SZÁRNYAS BOLHEDOR (25. LÉNY)
A szárnyas bolhedor minden valószínűség szerint az egykori, letűnt világban élő óriási repülő lények leszármazottja. A szárnyas bolhedor persze nemhogy repülni nem tud, csenevész, vézna, kifehéredett testét épphogy elbírja a két pikkelyes-karmos lába. Általában könnyű préda a vadászó galetkik számára, különösen a tejivóknak és a micinistáknak. Elektromosságra való különleges immúnitása feltehetően őseitől származik, akik még a csapkodó villámokkal kísért viharokat is túlélték.

EGÉSZSÉG: 1
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 4
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 2
3 / 7 JOBB KAROM
MÁGIA: 2
MÉRET: 28
REZISZTENCIA: 15
ÜGYESSÉG: 5


PÚPOS MOLAD (26. LÉNY)
A púpos moladok humanoidok, de két karmos karjuk görnyedt járásuk miatt állandóan a földet söpri. Alattomos, gonosz teremtmény, amelyet semmi más nem érdekel, csak a saját léte, nem sajnál magán kívül senkit és semmit. Élete persze nyomorúságos, hiszen még a többi torzszülött is megveti. A legendák szerint az egész életében gyűlölködő molad halála után sem talál megnyugvást, szelleme visszatér, hogy kísértsen. Talán említeni sem kell, a púpos molad ehetetlen.

2 / 5 BAL KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 3
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 1
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 5
IMM.KTKT.MÉREG: 2
IQ: 4
2 / 3 JOBB KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 3
MÉRET: 24
VASTAG BŐR: 9
ÜGYESSÉG: 3


FÖRTELEMFÉREG (27. LÉNY)
A förtelemféreg egyike a mélység legvisszataszítóbb és leggusztustalanabb teremtményeinek. Ezzel csak a zöldvérűek és a puhatestűek véleménye ellentétes, ők állítólag finom levest főznek belőle. A förtelemféreg kegyetlen bűzaurát gerjeszt maga körül, és ha még ez nem lenne elég, halálakor teste felrobban, beszennyezve környezetét. A förtelemféreggel csak akkor harcolj, ha nagyon muszáj.

BŰZ: 5
EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 4
3 / 6 FAROK
GYORSASÁG: 2
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 23
SAVIMMUNITÁS: 3
ÜGYESSÉG: 3


ELEMI RIN (28. LÉNY)
Az elemi rin egy fehér fényű energiateremtmény, ezért fizikai úton igencsak nehéz megsebezni. Legjobb, ha varázslattal vagy lehelettel próbálkozol. Az elemi rin a hiedelem szerint egy másik létsíkról származik, és ha itt találkozol vele, akkor épp valamilyen síkok közötti átjárót keres, felderítő munkát végez, vagy el akar ragadni egy galetkit. Mindenestre torzszülöttnek számít, szabadon vadászhatsz rá. A mágiafalókon kívül senkinek nem jelent táplálékot.

BŰZ: 2
ELEKTROMOS KÉZ: 5
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ENERGIAFOLYAM: 5
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 3
HIDEGIMMUNITÁS: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
IQ: 5
MÁGIA: 6
MÉRET: 13
SAVIMMUNITÁS: 2
SORVASZTÁS: 5
TŰZIMMUNITÁS: 2
VAKÍTÓ FÉNY: 4
ÜGYESSÉG: 16


ZOMBI (29. LÉNY)
A harcban elesett torzszülötteket néha egy-egy kóbor nekromanta zombiként animálja, és amikor nincs már rájuk szüksége, egyszerűen otthagyja őket, a varázslat hatása úgyis elmúlik általában rövid időn belül. Az ilyen kóbor zombik kiváló edzési lehetőséget jelentenek a vadászó galetkik számára, persze táplálékul nem szolgálnak.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 2
ELKT.IMMUNITÁS: 11
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 3
HIDEGIMMUNITÁS: 11
IMM.KTKT.MÉREG: 8
IMM.MÉRG.GÁZRA: 11
IQ: 2
3 / 6 JOBB KAROM
MÁGIA: 2
MÉRET: 24
ÜGYESSÉG: 2


FEHÉR AMŐBA (30. LÉNY)
A fehér amőbát egyedül, varázslat nélkül lehetetlen legyőzni. Miért is? Mert a fehér amőba folyamatosan osztódik! Mire egyet megölsz, kettő ugrik a helyére. Ha viszont egy tűzgolyóval elégeted az egész fészket, vagy van egy segítőd, és így még a kezdetek kezdetén meg tudjátok állítani a szaporodást, nyert ügyetek van. A fehér amőba eledelt jelenthet a piromádok és a puhányok számára.

2 / 6 BAL CSÁP
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 3
IDÉZÉS: 1
2 / 6 JOBB CSÁP
MÁGIA: 3
MÉRET: 8
ÜGYESSÉG: 3


HÁJAS WORPEL (31. LÉNY)
A hájas worpel egy kövér, lábak nélküli lény, amely a földön csúszva-mászva halad előre. Sok torzszülött élő szendvicsnek tekinti a piromádok, a tejivók és mágiafalók számára egyaránt ízletes csemegét, ezért aztán megtanulta megvédeni magát veleszületett mágikus képességeivel. A puha, rengő háj miatt könnyen sebezhetőnek tűnik, de valójában kiválóan megvédi a fontos belső részeket a komolyabb sérülésektől. Ami ellen viszont nem sokat tud kezdeni a hájas worpel, az egy tűz-, jég- vagy más elemi köpet, amit a képébe fújnak.

EGÉSZSÉG: 1
ENERGIATÜSKE: 8
ERŐ: 2
GRÁNITBŐR: 4
GYORSASÁG: 4
IQ: 6
MÁGIA: 8
MÉRET: 18
SEBEZHETETLENSÉG: 8
TŰZLEHELET: 2
VASTAG BŐR: 5
ÉHÍNSÉG: 3
ÜGYESSÉG: 6


ALBINÓ PÓK (32. LÉNY)
Az albinó pók teljesen fehér, hosszú lábú, kis törzsű óriáspók. Harapása természetesen mérgező, a méreg azonban nem bénít, inkább lassan (egyesek szerint gyorsan) megöli az ellenfelet. Az albinó pók fehér, zamatos húsa ízletes csemege mind a rovarevők, mind a micinisták számára.

BŰZ: 2
3 / 7 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 3
EGÉSZSÉG: 4
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 6
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 24
ÜGYESSÉG: 5


KATAPULTER (33. LÉNY)
Négylábú, kemény testű, jellegtelen élőlények. Nyakuk szinte egyáltalán nincs, tökéletesen sima fejükön három apró mélyedés jelzi azt, ami esetleg szem lehet. Vállukból két csonka, szárnyszerű végtag nő ki, ezek segítségével félelmetes sebességgel tudnak köveket dobálni a rájuk támadó lényekre. Persze alapjában véve békés teremtmények, ha tehetik, inkább elrejtőznek, mulatságos kacsacsőrükön keresztül szívják fel a tápanyagot a földből. Nem csoda, hogy kedvvel vadásznak rájuk a kőevők.

EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 2
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IQ: 2
3 / 5 JOBB MANCS
LŐFEGYVER: 10
MÉRET: 33
SAVIMMUNITÁS: 13
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 2


ELEKTRATON (34. LÉNY)
Az elektraton testének 90%-a szikrázó energia, állandó elektromos kisülések csapkodnak körülötte. Mesélik, hogy a felső szintek bölcs lordjai kalitkákban tartanak fogva óriásira nőtt elektratonokat, és felhasználják az általuk termelt energiát. Kutatók szerint az elektraton magjában egy tűfejnyi térkapu van egy másik dimenzióba, innen nyeri a lény kifogyhatatlan energiáját. Elektratonnal leginkább sportból szokás küzdeni, hiszen fizikai sebzést igen nehéz neki okozni, és elektromosságra és hidegre gyakorlatilag teljesen immúnis. Ezenkívül semmilyen táplálékot nem lehet belőle kinyerni, bár a mágiafalóknak erről más a véleményük.

EGÉSZSÉG: 2
ELEKTR.LEHELET: 4
ELEKTROMOS KÉZ: 8
ELKT.IMMUNITÁS: 16
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 13
IQ: 8
MÁGIA: 7
MÉRET: 19
VILLÁMSÚJTÁS: 6
ÜGYESSÉG: 16


MOLITÁR (35. LÉNY)
Lomha, nagyon lassú, nagydarab növényevője a csatornarendszernek, és minden oka megvan rá, hogy ne féljen semmitől: vastag bőrét szinte semmilyen ragadozó karma vagy foga nem tudja átszakítani, és ha feldühítik letapos mindent, ami az útjába kerül. Ha mégis valahogy sikerül elpusztítani, és hozzáférsz a bőr alatt rejtőző finomságokhoz, akkor a molitár egyformán ízletes lehet a tejivóknak, a kőevőknek és a zöldvérűeknek. Szinte minden elemi támadási formával szemben ellenálló.

4 / 6 BAL LÁB
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 2
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IQ: 3
4 / 6 JOBB LÁB
MÉRET: 40
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 5
TŰZIMMUNITÁS: 5
VASTAG BŐR: 14
ÜGYESSÉG: 2


HARCI TÖRPE (36. LÉNY)
Újabb, kihalófélben levő nyomorúságos humanoid életforma! Alacsony, zömök, testes lények, és bár bőrük sok helyen csupasz, mégis hatalmas szőrzet éktelenkedik az állukon, bár a megfigyelések szerint ezt harcban nem használják. Gyakran munkálkodnak a föld alatt, bányásznak, kopácsolnak, de ez nem menti meg őket a kipusztulástól. A harci törpét könnyedén leirthatod, primitív és szerencsétlen fegyverrel szokott védekezni, ahelyett, hogy nagy karmokat növesztene. Legfeljebb a kőevők fanyalodhatnak rá. Arra azért nem árt ügyelned, hogy a mokány torzszülöttek aránylag jól bírják a hideget és ellenállóak a méreggel szemben.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 3
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 2
2 / 9 JOBB MANCS
MÁGIA: 4
MÉRET: 36
REZISZTENCIA: 20
VASTAG BŐR: 2
ÜGYESSÉG: 2


KISEBB AGYSZÍVÓ (37. LÉNY)
Apró, szinte áttetszős, vizenyős testű lények az agyszívók. A vékony, gumiszerű törzs három lábon áll, karjai nincsenek, csak nagy, duzzadt feje, amelyből csápok nyúlnak ki. Más élőlények agyával táplálkoznak, először lebénítják áldozatukat varázslatokkal, majd a csápjukat a magatehetetlen áldozat fejére tapasztják, és átfúrva a csontot, kiszürcsölik a finom nedűt. Az agyszívók irtása minden becsületes állampolgár feladata, mert néha még az is előfordul, hogy fellopódznak a városba, és egy barlangba belopódzva lakomáznak. Mellesleg, ízletes táplálékot jelentenek a mágiafalók és puhányok számára.

5 / 10 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 6
EGOKÍNZÁS: 6
EGÉSZSÉG: 2
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 6
ERŐ: 2
GRÁNITBŐR: 4
GYORSASÁG: 7
IQ: 15
5 / 10 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 6
MÁGIA: 6
MÉRET: 24
ÜGYESSÉG: 4


FEKETE HÓLYAG (38. LÉNY)
A fekete hólyagok levitálva közlekednek a barlangfolyosókon. Mint a nevük is mutatja, nagy, dinnye méretű hólyagok, kövér testük majd kipukkad a sok belső szervtől és egyéb termelt anyagtól. Pókhálóvékony csápjaik tömege lóg a földre, így szívják fel az apró rovarokat és csúszómászókat, amelyekkel táplálkoznak. A fekete hólyag sajnos képes magát megvédeni, pusztító erejű savcsóvát tud kilőni esetleges támadójára. Ha pedig elpusztulnak, gusztustalan robbanás kíséretében semmisülnek meg, úgyhogy vigyázz magadra! A maradványokból a puhányok és a zöldvérűek lakmározhatnak.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 6
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 2
MÉRET: 42
SAVIMMUNITÁS: 18
SAVLEHELET: 9
VASTAG BŐR: 2
ÜGYESSÉG: 4


ÓRIÁS SKORPIÓ (39. LÉNY)
Hatalmas, méregtől csöpögő farok, gyilkos ollók: a kutya méretű óriás skorpióval való harc jó adag hidegvért kíván. Az óriás skorpiótól még a szint többi torzszülött lakója is viszolyog, hiszen senki sem szeret olyan helyen élni, ahol sok a féreg és bogár. A kevésbé válogatós piromádok és rovarevők számára lehet táplálék.

BŰZ: 1
EGÉSZSÉG: 7
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ERŐ: 4
2 / 10 FAROK, SEBZŐ MÉREG: 6
GYORSASÁG: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 2
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
MÉRET: 44
4 / 7 OLLÓ
SAVIMMUNITÁS: 2
TŰZIMMUNITÁS: 2
VASTAG BŐR: 7
ÜGYESSÉG: 4


TŰZGYÍK (40. LÉNY)
Ezek az aránylag apró, vörös pikkelyes lények állítólag még mélyebben a föld gyomrában, az izzó magma közelében születnek. Igaz vagy nem igaz, tény, hogy közeli affinitásban vannak a tűzzel: még a vacsorájukat is meg szokták sütni fogyasztás előtt egy jól irányzott tűzlehelettel. A tűzgyík puha, fehér húsa ízletes csemege a piromádok és tejivók számára.

EGÉSZSÉG: 4
GYORSASÁG: 12
IQ: 2
2 / 5 JOBB KAROM
MÁGIA: 2
MÉRET: 35
TŰZIMMUNITÁS: 20
TŰZLEHELET: 9
ÜGYESSÉG: 8


AGGLOMERÁTOR (41. LÉNY)
Az agglomerátor óriási, alaktalan puha massza. Egyesek szerint ritka túlélője rég letűnt századoknak. Ez nem is csoda, hiszen hihetetlenül szívós fajta. Mivel nincs vitális pontja, gyakorlatilag az egész lényt szét kell verned ahhoz, hogy minden életfunkciója megszűnjön. Ez néha NAGYON sok időt szokott igénybe venni - azaz neked is igencsak szívósnak kell lenned. Egyébként nem egy agresszív lény, de ha harcra kerül a sor, akkor a lassú víz partot mos taktikát alkalmazza: körülfollya ellenfelét, és apró szájacskáival apránként szétszedi. Íze förtelmes, de közel az éhhalálhoz esetleg micinisták és puhányok enni fognak belőle.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 2
2 / 7 FOG
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.KTKT.MÉREG: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
MÁGIA: 2
MÉRET: 70
SAVIMMUNITÁS: 3
ÜGYESSÉG: 2


ORGLING KUTYA (42. LÉNY)
Az orgling faj annyira alávaló és nyomorúságos, hogy némelyik tagja elállatiosodott. Ezeket a négylábon járó, csupasz, csak néhány óriási szőrszállal éktelenkedő testű büdös teremtményeket még a többi orgling is kiközösíti, és az alsóbb szintekre száműzi. Bár néhány bizarr gondolkodású lord szerint az orgling kutya púpja szerencsét hoz, de a vélemények megoszlanak arról, hogy a púpot meg kell érinteni, meg kell enni, vagy kikészítve a barlangban kiállítani. Mindenesetre, az orgling kutyák elfogyasztása csak a legelszántabb micinisták fejében fordul meg.

5 / 9 BAL KAROM
BŰZ: 7
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 16
IQ: 1
MÉRET: 36
SAVIMMUNITÁS: 16
VASTAG BŐR: 1
ÜGYESSÉG: 5


MAHOMOHI (43. LÉNY)
Mulatságos, békaszerű figurák, már ha rájuk nézel, elfog a kacagás. Pedig nem annyira veszélytelenek, mint hinnéd: bőrüket apró, hegyes tüskék borítják, és bár gyengék a fizikai harcban, mérgező gázt vagy jéghideg levegőt képesek ellenfelükre lehelni, attól függően, hogy melyik tűnik hatékonyabbnak. A mahomohik értelmesek annyira, hogyha rosszul áll a szénájuk, elmeneküljenek a harcból. Ha mégis meg tudsz ölni egyet, a húsa zöldvérűek, egyéb részei tejivók számára csemege.

EGÉSZSÉG: 2
GYORSASÁG: 8
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 5
IQ: 5
2 / 5 JOBB MANCS
JÉGLEHELET: 8
MÉRET: 38
MÉRG. LEHELET: 6
TÜSKÉS BŐR: 4
VASTAG BŐR: 2
ÜGYESSÉG: 7


SÁSKAHARCOS (44. LÉNY)
A sáskaharcosok közel két méter magas, intelligenciával rendelkező zöld rovarok. Kiválóan tudnak rejtőzni, így általában meglepetésből támadnak. Számukra valóban csőd, hogy nem képesek testüket fejleszteni, egyébként valóban kiváló harcosokká válhatnának, olyanokká, akik akár a császári aréna bevezető játékaiban felléphetnek. Így azonban csak torzszülött vadászzsákmányok a fiatal galetkik számára (különösen azoknak, akik táplálkozása rovarevő vagy micinista).

3 / 7 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 4
BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 5
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 4
3 / 7 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 4
MÁGIA: 2
MÉRET: 42
SAVIMMUNITÁS: 3
TŰZIMMUNITÁS: 1
ÜGYESSÉG: 6


KYENI VADÁSZ (45. LÉNY)
Bizony, vannak a torzszülöttek között is olyanok, akik torzszülött társaikra vadásznak, ha a galetkikkel nem is mernek ujjat húzni. A kyeni vadász szürke bőrű humanoid, hosszú karmokkal. Nyakukban állandóan egy síp lóg: ha harcolnak, először is előfüttyentik beidomított koreni sünüket, majd paralizáló érintésükkel megbénítják az áldozatot. Amíg a paralízis az áldozatot fogva tartja, a sün és gazdája szép lassan szétcincálják. A marcangolás gyakran 5 körön keresztül is eltart. A vadász szerencsére nem immúnis semmire elektromosságon kívül. A kyeni vadásszal való harcot főként a piromádok és a puhányok kockáztatják meg.

EGÉSZSÉG: 3
ELKT.IMMUNITÁS: 14
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 9
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IDÉZÉS: 1
IQ: 3
2 / 8 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 10
MÁGIA: 3
MÉRET: 40
SZÍVÓSSÁG: 10
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 4


HÚSEVŐ NÖVÉNY (46. LÉNY)
A mégoly nagyra nőtt húsevő növények sem lennének igazán veszélyesek, ha csak úgy növekednének egy-egy sötét sarokban, és időnként bezabálnának egy elkóborolt orgling csemetét. Azonban az evolúció félelmetes csodákra képes, és a húsevő növény megtanulta, hogyan változtasson helyet, ha tanyáját már nagyon elkerüli a két- vagy többlábon járó hús. Így aztán az elfutás körülményes, talán a legjobb, ha egyszerűen agyoncsapod. Csak arra vigyázz, nehogy a növény bénító mérgének hatása alá kerüljél, és elvenen felfaljon. A húsevő növény gyomrában általában sok apró rovar található, ezért a vegetáriánusokon kívül a rovarevők is ínyencségnek tartják.

EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 2
3 / 7 FOG, RONCSOLÁS: 4
GYORSASÁG: 7
2 / 7 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 15
MÉRET: 46


RENEGÁT MÁGUSTANONC (47. LÉNY)
Nem minden galetki tartja be a törvényeket: némelyik kifejezetten rossz ötletnek - mi több, a társadalom fejlődésének és a természetes kiválasztódás béklyójának tartja, hogy galetki nem ölhet galetkit. Szerintük a leggazdagabb életenergiaforrás egy leölt fajtársuk. Ezek a renegátok persze a társadalom kitaszítottjaiként élnek, száműzöttként rejtőznek a torzszülöttek között. Azonban ugyanolyan ravaszak, vagy ha lehet, még okosabbak, mint a szervezett körülmények között élő társaid: megedzette őket a mindennapos életbenmaradásért folytatott küzdelem. A fiatal renegátok első tesztje, hogy lelátogatnak az alsóbb szintekre, és varázslataikat a többi galetkin próbálják ki. Fokozottan óvatos legyél velük szemben, mert ugyan még tapasztalatlanok, de tudásuk messze felülmúlja a szokványos torzszülöttekét (habár hivatalosan ők is annak vannak bélyegezve), és a tűzzel szemben különösen ellenállóak.

AGYROPPANTÁS: 6
2 / 5 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 3
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ENERGIATÜSKE: 5
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 6
IMM.KTKT.MÉREG: 4
IQ: 7
2 / 5 JOBB CSÁP
JÉGCSÓVA: 5
MÁGIA: 8
MÉRET: 40
REZISZTENCIA: 3
TŰZFAL: 6
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 1
ÜGYESSÉG: 6


ÉLŐ CSEPPKŐ (48. LÉNY)
A közhiedelem csak élő cseppköveknek nevezi őket, holott valójában még távoli rokonságban sem állnak a cseppkövekkel. Igen, a megszólalásig ugyanúgy néznek ki, de ezek élőlények, torzszülöttek, amelyek a barlang plafonjához vagy padlójához tapadva várják gyanútlan áldozatukat. Bár csak nagyon lassan tudnak mozogni, de képesek éles sziklarepeszeket lőni nagy távolságra, és ha az áldozat elég közel jön, mérgező gázt eresztenek ki magukból. Az élő cseppkő az elpusztított élőlényekből vasat és bizonyos ásványi sókat von ki - csak erre van szüksége. Döglött állapoton kívül nemigen sikerült még megfigyelni mozgó példányt, ilyenkor egy nagy, ragyás féregre hasonlít, sok apró lábbal. Az élő cseppkő a kőevők számára lehet finomság.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 2
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 1
LŐFEGYVER: 10
MÁGIA: 2
MÉRET: 32
MÉRG. LEHELET: 7
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 2


KŐZÚZÓ (49. LÉNY)
A kőzúzók vastag, sziklakemény bőrű, a mágiával szemben különösen ellenálló teremtmények. Gömb alakú testüket hat apró, tömzsi lábon hordják. A széttaposott köveket hosszú ormányukkal felszippantják, szervezetük a kövekben levő ásványi anyagot és parányi életformákat hasznosítja. Ha megtámadják őket, visszahúzódnak páncéljukba, és nyelv-ormányukkal védekeznek. A kőzúzók elpusztítására legfeljebb egy lehelni tudó galetkinek lehet reménye, számukra viszont - ha zöldvérűek vagy kőevők - ízletes táplálékot jelentenek a belsőségek.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 8
IMM. MÉREGRE: 20
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 30
3 / 10 NYELV, BÉNÍTÓ MÉREG: 7
REZISZTENCIA: 20
VASTAG BŐR: 18
ÜGYESSÉG: 6


ASZTRÁLFÉREG (53. PSZIONIKUS LÉNY)
Épphogy megkezded a pszionikus képességeid felderítését, és máris támadás ér az asztrális térből: az asztrálférgek apró teremtmények, nincs testük az anyagi síkon, tehát itt nem is sebezhetőek. Kizárólag pszionikus csata során pusztíthatóak el. Na végre, kiváló lehetőség pszi képességeid kipróbálására!

MENTÁLIS ROBBANÁS: 4
MÉRET: 20
PSZI CSÁP: 4
PSZI ENERGIA: 4
PSZI TÁMADÁS: 4
TUDATI MÉREG: 4


PYRK VIPERA (54. PSZIONIKUS LÉNY)
A pyrk viperák az asztrális sík csúszómászói, a gyenge pszionikus tudatokat mérgezik meg és falják fel. Semmilyen más módon nem tudsz vele megküzdeni, ha megtámad, kizárólag pszionikusan. Ha győzöl, felfalni ugyan nem tudod, de az bizonyos, hogy a küzdelem sok érdekes tapasztalatot hoz majd.

EGÉSZSÉG: 2
GYORSASÁG: 2
IQ: 2
MÉRET: 10
PSZI ACÉLTORONY: 4
PSZI CSÁP: 4
PSZI ENERGIA: 6
PSZI TÁMADÁS: 5
TUDATI MÉREG: 6


TUDATFALÓ (55. PSZIONIKUS LÉNY)
Azok, akik képesek átlátni az asztrális térbe, a tudatfalót egy ocsmány, duzzadt gömbökből álló, osztódó óriáspetére hasonlító lénynek írják le. A tudatfaló kíméletlenül sújt le a pszionikus térből, ha nem vagy felkészülve, 1-2 kör alatt kicsinálja az agyadat. Szerencsére a tudatfaló tecnikáját könnyű kiismerni.

ERŐ: 3
GYORSASÁG: 1
MÉRET: 30
PSZI CSÁP: 5
PSZI ENERGIA: 3
PSZI TÁMADÁS: 7
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 4


VÖRÖS MÖSZE (56. PSZIONIKUS LÉNY)
A möszék fajai benépesítik az asztrális teret, főként más lényeken élősködve. Előfordul, hogy más létsíkon élő lényeket is megtámadnak, ha pszionikus tevékenységet észlelnek, de az elmúlt századok során legtöbb fajuk elvesztette a képességet, amellyel más síkban élő lényekre is rá tudnak tapadni. A vörös mösze mind közül a legártatlanabb, legéletképtelenebb, könnyű célpont pszionikus gyakorláshoz.

AGYVIHAR: 5
MENTÁLIS ROBBANÁS: 6
MÉRET: 20
PSZI CSÁP: 6
PSZI ENERGIA: 6
PSZI TÁMADÁS: 7


MEDITÁTOR (57. PSZIONIKUS LÉNY)
A medidátorok az asztrális tér parányi, intelligens teremtményei, akik egy, az egész asztrált beterítő óriási hálózatban állnak kapcsolatban egymással. Megfelelő varázslatokkal még információt is lehet kinyerni a meditátorokból. Ha véletlenül pszionikus tudatod túl közel kerül egy ilyen teremtményhez, azonnal védi magát, de ha nem vagy agresszív pszi használó, egy ilyen találkozást némi tapasztalattal meg fogsz úszni.

IQ: 6
MÉRET: 30
PSZI ACÉLTORONY: 7
PSZI ENERGIA: 7
PSZI TÁMADÁS: 7


PSZIKLÁT HARCOS (58. PSZIONIKUS LÉNY)
A psziklátok szigorú, hierarchikus társadalomban élnek az asztrális térben. A psziklát harcosok gyakran kalandoznak városaikon kívül, mentális kihívást keresve, amelyet néha más dimenziók teremtményeiben találnak meg. A psziklát ravasz és képzett pszionicista, legyőzése érdekes tapasztalatot jelent.

AGYVIHAR: 5
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 4
GYORSASÁG: 2
MENTÁLIS ROBBANÁS: 6
MÉRET: 30
PSZI CSÁP: 5
PSZI ENERGIA: 5
PSZI TÁMADÁS: 8
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 6
ÜGYESSÉG: 2


PSZIKLÓ (59. PSZIONIKUS LÉNY)
A psziklók állítólag egy rég megsemmisült faj szellemei, amelyek az asztrális térben bolyonganak. Tény, hogy igencsak fejlett pszionikus képességekkel rendelkeznek, és nagyon agresszívak. Bármilyen entitással találkoznak, legyen az egy másik pszikló vagy az anyagi sík lakója, mindig azonnal támadnak.

AGYVIHAR: 7
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 3
MÉRET: 40
PSZI CSÁP: 7
PSZI ENERGIA: 8
PSZI TÁMADÁS: 10
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 7


SZÜRKE MÖSZE (60. PSZIONIKUS LÉNY)
A möszék népes családjában a féreg-intelligenciájú möszék mellett kialakultak intelligensebb, tudatosabb egyedek is. Ezek már nem öntudatlanul használják a rendelkezésükre álló pszionikus energiát, hanem céltudatosan, védve magukat vagy esetleg támadva a náluk gyengébbet. Mindenesetre, ha megfelelő pszionikus képzettséggel rendelkezel, egy fél-intelligens szürke mösze még nem fog problémát jelenteni.

AGYVIHAR: 8
MENTÁLIS ROBBANÁS: 8
MÉRET: 30
PSZI CSÁP: 8
PSZI ENERGIA: 8
PSZI TÁMADÁS: 8
TUDATI MÉREG: 9


ASZTRÁLIS POLIP (61. PSZIONIKUS LÉNY)
Ezek a mentális energiából élő ragadozók az anyagi sík lakóira vadásznak, és azonnal megtámadnak mindenkit, akinél csak a mentális képességek leghalványabb jelét érzékelik. Az asztrális polip egy jó érv arra, hogy soha meg se próbáld a pszi elsajátítását, hiszen ettől kezdve állandó zaklatásának leszel kitéve.

EGÉSZSÉG: 3
GYORSASÁG: 3
IQ: 3
MÉRET: 35
PSZI ACÉLTORONY: 8
PSZI CSÁP: 9
PSZI ENERGIA: 9
PSZI TÁMADÁS: 8
TUDATI MÉREG: 9


PSZIKLÁT KUTATÓ (62. PSZIONIKUS LÉNY)
A jóindulatú elnevezés kegyetlen természetet takar: amit a psziklát kutató kutat, az ritkán éli túl a vizsgálatot. A psziklát kutatók főként a mentális képességek eredetét és működését vizsgálják, és azt próbálják megfejteni, hogyan lehet azt még tökéletesebbé, még hatékonyabbá tenni a psziklát nagyurak számára. Mindenesetre készülj fel, veszedelmes és képzett ellenféllel kell szembenézned.

AGYVIHAR: 7
GYORSASÁG: 4
IQ: 8
MENTÁLIS ROBBANÁS: 9
MÉRET: 50
PSZI ACÉLTORONY: 6
PSZI CSÁP: 9
PSZI ENERGIA: 12
PSZI TÁMADÁS: 12
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 8


ASZTRÁLPÓK (63. PSZIONIKUS LÉNY)
Az asztrális sík besűrűsödő, ködös bugyraiban ocsmány teremtmények tenyésznek, ezek az asztrálpókok. Asztrális fonalakból szőtt hálójukat mindenkire kivetik, hogy aztán a csapdába esett áldozat elméjét csupaszra borotválják pszionikus támadásaikkal. Csak egyetlen módon menekülhetsz: ha a te pszionikád hatalmasabb...

EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 4
GYORSASÁG: 7
IQ: 2
MÉRET: 60
PSZI ACÉLTORONY: 10
PSZI CSÁP: 10
PSZI ENERGIA: 14
PSZI TÁMADÁS: 10
TUDATI MÉREG: 12


PSZI ENTITÁS (64. PSZIONIKUS LÉNY)
Ez tulajdonképpen egy gyűjtőnév a nehezen azonosítható asztrális vándorokra. Nem túl agresszívak, de ha kell, megvédik magukat akár az anyagi síkról érkező pszionikus támadások ellen is. Pszionikus arzenáljuk és stratégiájuk változatos, ezért igen nehéz felkészülni ellenük, mivel azonban stratégiájuk nem túl tudatos, egy jól felépített pszi technikával győzedelmeskedhetsz.

AGYVIHAR: 9
MENTÁLIS ROBBANÁS: 9
MÉRET: 60
PSZI ACÉLTORONY: 9
PSZI CSÁP: 11
PSZI ENERGIA: 10
PSZI TÁMADÁS: 14
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 10
TUDATI MÉREG: 12


CSÁPMESTER (65. LÉNY)
A csápmesterek félintelligens torzszülöttek, gyakran szolgálnak módosabb galetkiket, és így megmenekülnek tőle, hogy vadásszanak rájuk. Persze ilyenkor sincsenek biztonságban, hiszen gazdájuk a legapróbb vétségért is leölheti és felfalhatja őket. A puha, fekete testű csápmesterek dinnyeszerű fejéből két bamba, zöld szem látszik, szájuk nincs, csak egy csápjuk, amelyen keresztül az ételt szívják fel. A csápmester zöldvérűek és puhányok számára fogyasztható.

ERŐ: 1
IQ: 1
2 / 3 JOBB CSÁP
MÉRET: 8


ELMANAKH (66. LÉNY)
Az elmanakh titkozatos, rejtett helyeken élő, korlátozott mágikus képességekkel rendelkező torzszülött. Egy kékesfehér, áttetsző testű humanoid, amely sokak szerint részben az asztrális síkon él. Hatalmas, oldalsó lebernyegei igencsak ijesztőek, de harcban nem ezeket használja, hanem mágikus képességeit.

GRÁNITBŐR: 4
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 4
1 / 1 JOBB KAROM
JÉGCSÓVA: 3
MÁGIA: 2
MÉRET: 7
SAVIMMUNITÁS: 3
TŰZIMMUNITÁS: 3


BARLANGI TROLL (67. LÉNY)
A trollok irtása mindig is egy érdekes, komoly kihívást jelentő sport volt. És mindemellett mégsem pusztultak ki, fantasztikus regenerálódó képességüknek köszönhetően. Ezek a nagydarab, hosszú karmú, ragyás bőrű ocsmány humanoidok elpusztításuk után néhány órával mindig magukhoz térnek! A különösen kegyetlen galetki persze tűzzel elégetheti a maradványokat, de ezzel sporttársait fosztja meg a szórakozástól. A trollból nem célszerű enni, mert ha gyomrodban regenerálódik, abból komoly problémák származhatnak.

4 / 12 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 8
BŰZ: 8
EGÉSZSÉG: 14
ERŐ: 11
GYORSASÁG: 5
IQ: 1
4 / 12 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 8
MÉRET: 43
REGENERÁCIÓ: 16
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 4


CSONTVÁZ HARCOS (68. LÉNY)
A csontváz harcosok nekromanták által animált rég halott galetkik csontjaiból állnak össze. Nem ismernek félelmet, állhatatosan küzdenek, ellenállóak a mentális támadásokkal szemben. A megkövesedett csontok legfeljebb a kőevők számára jelenthetnek táplálékot.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 20
2 / 12 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 50
ÜGYESSÉG: 4


QUWARG KATONA (69. LÉNY)
A quwarg egy ősi rovarfajta, amely a hangyához hasonlóan, bolyokban él. Riasztó mesék szólnak arról, hogy a hegy gyomrában, ismeretlen járatok mélyén vannak barlangok, amelyek több ezernyi quwargnak adnak otthont. A quwarg dolgozókkal ugyan nem fogsz találkozni, de a méteresre nőtt quwarg harcosokkal annál inkább! Rovarevők és micinisták számára jelenthet a quwarg táplálékot.

4 / 10 BAL KAROM
BŰZ: 2
6 / 8 CSÁPRÁGÓ, PARALIZ.MÉREG: 7
EGÉSZSÉG: 8
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 11
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 1
MÁGIA: 2
MÉRET: 52
SAVIMMUNITÁS: 3
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 8


NEKROPOID (70. LÉNY)
A nekropoid a mikropoid nagyobb méretű, mágikus képességekkel rendelkező rokona. Nagy, fényes, fekete gömbök, amelyek a talaj felett levitálva közlekednek. Szájuk aránylag apró, fogaik nem nagyobbak egy mikropoidénál, a nekropoid azonban nem is ezért veszedelmes, mint majd meglátod. Táplálék: zöldvérűek, micinisták számára.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 2
3 / 3 FOG
GYORSASÁG: 8
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 5
IQ: 11
MÁGIA: 7
MÉRET: 42
SAVIMMUNITÁS: 5
SORVASZTÁS: 5
VASTAG BŐR: 6
ÉLETSZÍVÁS: 10
ÜGYESSÉG: 6


ÁRNYÉKMESTER (71. LÉNY)
Az árnyékmesterek sötétlelkű mágusok, őseik hajdan igazvérű galetkik voltak, de gonosztetteik miatt száműzték őket a torzszülöttek közé. Tehetségükből azonban keveset vesztettek, így az árnyékmester mindenképpen veszélyes ellenfél lesz. A torz, zöld bőrű, vörösen izzó tekintetű lények kedvenc varázslata a tűzgolyó.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 3
ELEKTROMOS KÉZ: 10
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 11
2 / 3 JOBB LÁB
MÁGIA: 8
MÉRET: 40
REZISZTENCIA: 5
SAVIMMUNITÁS: 6
TŰZGOLYÓ: 10
TŰZIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 9
ÜGYESSÉG: 8


TŰZSZALAMANDRA (72. LÉNY)
A tűzszalamandrák a tűzből születtek és a tűzből élnek: a tűz elemi síkjáról a lávafolyamokon keresztül lépnek át az anyagi síkra, akár szabad akaratukból, akár egy mágus megidézésének eredményeképp. A tűzszalamandrák ravasz, rafinált teremtmények, ritkán támadnak meg náluk erősebbet. Az elpusztított tűzszalamandra lassan kihűlő teteméből a piromádok és a micinisták táplálkozhatnak.

EGÉSZSÉG: 5
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ERŐ: 4
4 / 8 FAROK
GYORSASÁG: 7
IQ: 7
MÉRET: 60
TŰZIMMUNITÁS: 20
TŰZLEHELET: 12
TÜSKÉS BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 7


WARNÖK (73. LÉNY)
A warnök egy hosszú, fás testű, lassan mozgó teremtmény, távoli rokona az enteknek. Nem kedveli a betolakodókat, ezért szó nélkül megpróbál mindent szétlapítani, ami nem nagyobb nála (vagyis szinte mindent). Mégha mindez nem lenne elég, a warnök eléggé ellenálló mindenféle elemi támadással és méreggel szemben. Szerencsére, a warnök eléggé rövidlátó, úgyhogy valószínűleg nem fog eltalálni, de ha mégis, jaj neked! (Végtag szakértelme ugyanis 1, de mérete 10!) Ha elejtesz egyet, csak akkor számíts ehető részekre, ha kőevő vagy tejivó vagy.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 2
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 2
10 / 1 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 4
MÉRET: 55
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 7


ZÖLD EKINDA (74. LÉNY)
Az ekindák óriási, rovarszerű lények, pikkelyes galetki fejjel és hatalmas csápokkal. A zöld ekindák értelmes lények, sőt, rendelkeznek korlátozott mágikus képességekkel is. Rettenetesen gyűlölik a galetkiket, mert azt hiszik, a galetki faj nélkül övék lehetne az uralkodó társadalom. No igen, sok faj hiszi még ezt... Mindenesetre ekindára vadászni mindenképpen veszélyes, és ha mindenképpen ilyesmire adod a fejed, legjobb a zöld ekindával kezdeni. (Táplálék: puhányok, rovarevők).

4 / 11 BAL CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 6
BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 7
4 / 11 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 6
MÁGIA: 6
MÉRET: 50
SAVIMMUNITÁS: 4
TOMBOLÁS: 6
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 2
ÓRIÁSERŐ: 6
ÜGYESSÉG: 6


ICHINEDAR (75. LÉNY)
Ezek a nyálkás, zselés állagú, fekete testű magas lények igazi rejtélyt jelentenek. Egy teória szerint egy halott Ellenség testéből származó néhány csepp fertőzött meg egy torzszülöttet, és így jött létre az ichinedar. Az ichinedarok fantasztikus mágikus képességekkel és mágikus ellenállással rendelkeznek, de elég egyetlen csapás egy fegyverrel vagy egy végtaggal, és holtan rogynak össze. Nem véletlen, hogy az ichinedar gyakorlatilag szimbiózisban él a nedonkutyával: a nagytestű, hegyesfogú nedon kutyák megvédik gazdájukat a fizikai támadásoktól, míg a mágikusokkal az ichinedar néz farkasszemet. [Táplálék: puhányok és mágiahasználók számára, csak aztán nehogy belőled is ichinedar váljék!]

AGYROPPANTÁS: 8
EGÉSZSÉG: 1
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ENERGIATÜSKE: 8
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 8
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 15
MÁGIA: 13
MÉRET: 8
PARANCS: 8
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
ÜGYESSÉG: 8


NEDONKUTYA (76. LÉNY)
Ezek a nagytestű, de buta torzszülöttek könnyedén áldozatul esnének a ravasz vadászoknak, ha nem szövetkeztek volna a mágiahasználó ichinedarokkal. Cserébe az ichinedarok mágikus segítségéért és irányításáért, a nedonkutya megvédi gazdájukat a fizikai támadásoktól. A nedonkutya különösen ellenálló a tűzzel szemben, talán mágikus gondviselőjének állandó közelsége miatt, tüskés bőre miatt pedig a legtöbb ragadozó nem szívesen tépi szét. A nedonkutya a tejivók számára jelenthet táplálékot.

BŰZ: 1
EGÉSZSÉG: 6
ERŐ: 6
6 / 8 FOG
GYORSASÁG: 6
IQ: 1
MÁGIA: 2
MÉRET: 44
TŰZIMMUNITÁS: 8
TÜSKÉS BŐR: 8
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 6


ROVARSÁMÁN (77. LÉNY)
A rovarsámánok visszataszító, de intelligens rovarok, amelyek egy másik létsíkról rekedtek itt. Jelentős mágikus képességekkel rendelkeznek, és előszeretettel pusztítanak mindent és mindenkit. Egyesek azt suttogják, hogy a rovarsámánok az Ellenség ügynökei, mások szerint viszont ha az Ellenség ügynökei a hegyben lennének, akkor már rég eltörölték volna a civilizációnkat. Mindenesetre, a mágiafalókon és rovarevőkön kívül aligha lesz valakinek gusztusa a rovarsámánhoz.

BŰZ: 5
EGÉSZSÉG: 3
ELBÁJOLÁS: 8
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 8
ERŐ: 2
GIGAÖKÖL: 6
GYORSASÁG: 7
HIDEGIMMUNITÁS: 1
IQ: 10
1 / 3 JOBB KAROM
JÉGPAJZS: 8
MÁGIA: 10
MÉRET: 50
SAVIMMUNITÁS: 8
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 7


SÖTÉT XIRNOX (78. LÉNY)
A xirnoxok torz alakú, sötétlila masszák, a megtestesült fekélyt és pusztulást képviselik: a csatornaszint legelhagyatottabb, legbüdösebb helyein akadhatsz össze velük. Számos gusztustalan támadási formával rendelkeznek, mint pl. méregfelhő, savlehelet, vagy varázspont szívás. A sötét xirnoxot általában méregférgek kísérik. [Táplálkozás: komolyan gondolod? Hát jó. Piromádok és puhányok, jó étvágyat!]

BŰZ: 4
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 18
IQ: 2
3 / 10 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 10
MÁGIA: 4
MÉREGFELHŐ: 8
MÉRET: 40
SAVIMMUNITÁS: 18
SAVLEHELET: 8
TŰZIMMUNITÁS: 3
TÜSKÉS BŐR: 2
ÜGYESSÉG: 3


MÉREGFÉREG (79. LÉNY)
Zöldesvörös, kar vastagságú, dögletes bűzű teremtmények a méregférgek. Harapásuk - ugye mondani sem kell - mérgező, és emellett igen szívósak, úgyhogy igencsak jólirányzott és erőteljes csapás szükségeltetik, hogy agyoncsapd. A méregféreg rágós húsára legfeljebb a zöldvérűek fognak fanyalodni.

BŰZ: 7
EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 2
2 / 10 FOG, BÉNÍTÓ MÉREG: 7
GYORSASÁG: 9
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 30
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 7


ZOMBI MESTER (80. LÉNY)
Az elmúlt évszázadokban rengeteg csatát vívtak már a Hegy fény nélküli járataiban. Az elesettek tetemeit gyakran animálják gonosz nekromanták, hogy aztán ezeket a lélektelen gyilkológépeket, a zombikat küldjék a harcba. Néha, különleges esetekben, sikerül még megkötni a halott harcos a helyszínen kísértő lelkét: ilyenkor a rothadó testhez visszaláncolják a szellemet, és engedelmességre kényszerítik, ez a zombi mester. A dolog előnye, hogy a nekromanta ezzel egy intelligens szolgát kap, a hátránya, hogy a zombi mesterben határtalan gyűlölet izzik gazdája iránt. Talán mondani sem kell, a zombi mester rothadó húsa nem jelent táplálékot senki számára.

ANIMÁCIÓ: 10
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 2
ELKT.IMMUNITÁS: 7
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 3
HIDEGIMMUNITÁS: 7
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 8
IMM.MÉRG.GÁZRA: 7
IQ: 5
7 / 9 JOBB KAROM
MÁGIA: 6
MÉRET: 54
REGENERÁCIÓ: 4
TŰZIMMUNITÁS: 7
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 2


KRONORÉM (81. LÉNY)
Az időn túlról, egy ismeretlen, halandók számára felfoghatatlan dimenzióból érkeztek a kronorémek. Testük irtózatosan kemény, ugyanakkor képlékeny, alkalmas a gyors formaváltásra. Csápjaikkal képesek a létezésed pillanatait elszívni, megfosztani téged a legelemibb elemtől, az időtől. Szerencsére, semmi olyasmit nem művelnek, amit a bölcsek szerint egy "igazi" kronorém szokott: megállítják az időt, vagy egyetlen legyintésükre egy évezred telik el egy szemvillanás alatt egy városnyi területen. A bölcsek azt állítják, hogy a kronorémek, amelyekkel találkozol, csak fiatal lárvák, amelyek képességeik próbálgatása közben csusszantak át a mi dimenziónkba. Hát, ha mindez igaz, nem szívesen akadnál össze egy kifejlett, felnőtt kronoteremtménnyel.

3 / 8 BAL CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 14
EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 10
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 4
3 / 8 JOBB CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 14
MÁGIA: 1
MÉRET: 52
REZISZTENCIA: 10
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 6


ARHOMAD VARANGY (82. LÉNY)
Az arhomad varanyok a legendák szerint ősi mocsarakban éltek, és amikor ezek a mocsarak kiszáradtak, az arhomad varangyok megkezdték évezredes álmukat. Idővel a mocsarak fölé hegyek emelkedtek, és amikor e hegyekben egyre mélyebb és mélyebb járatokat fúrtak, felébredtek az arhomad varangyok. A hosszú alvás alatt a varanyok puha bőre irtózatosan megkeményedett, a legkeményebb karmok is alig-alig tudják megsebezni. Ha ez még nem lenne elég, a lények korlátozott mágikus képességekkel is rendelkeznek. Az arhomad varangyok ravaszak és alattomosak, bosszút akarnak állni a galetkiken, amiért felébresztették őket. Óriási, ébenfekete testük és zölden világító szemük van, amely örökké a barlangok sötétjét fürkészi, áldozatok után kutatva. Ha sikerül egyet legyőznöd, piromád és tejivó eleséghez juthatsz.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 1
7 / 12 FOG, KONTAKTMÉREG: 5
FÉREG ÉRINTÉSE: 7
GYORSASÁG: 8
IQ: 1
MÁGIA: 5
MÉRET: 56
3 / 12 NYELV, ENERGIASZÍVÁS: 4
TOMBOLÁS: 8
VASTAG BŐR: 14
ÜGYESSÉG: 3


SÖTÉT ELF (83. LÉNY)
A sötét elfek az egykori nemes humanoid faj, az elfek vagy más néven tündék elkorcsosult leszármazottjai. A sötét elfek veszélyes ellenfelek, ravaszak, intelligensek, jól ismerik a mélység járatait és gyűlölik a galetkiket. Ahogy valaki ironikusan megjegyezte: a sötét elfek ugyanúgy vadásznak ránk, mint ahogy mi rájuk. Nemcsak a nyílpuskát és a kardot tudják kezelni, de a mágiához is konyítanak, és jelentős mágiaellenállással bírnak! Sokak szerint a sötét elfeknek van valahol a mélyben egy titkos városuk, de a galetki vezetők szerint ez elképzelhetetlen, hiszen minden járatot már évszázadok óta tüzetesen feltérképeztünk.

CSENDVARÁZS: 8
EGÉSZSÉG: 6
ERŐ: 7
GYORSASÁG: 10
IQ: 7
2 / 11 JOBB KAROM
LŐFEGYVER: 11
MÁGIA: 7
MÉRET: 50
REZISZTENCIA: 20
VAKÍTÓ FÉNY: 8
ÜGYESSÉG: 11


ORGLING DISZNÓ (84. LÉNY)
A valaha az értelem szikráját mutató orglingok közül sokban ez az utolsó szikra is kihúny, és állati szintre süllyednek. A nagydarab, hájas orglingok disznóként túrják a csatornaszint mocskát, hogy élelemhez jussanak, és röfögve, agresszívan védelmezik területüket más torzszülöttekkel szemben. Az orgling disznók nagyra és erősre nőttek az időnként furcsa dolgokat tartalmazó mocskot zabálva, kivégzésük igazi élvezet egy micinista galetki számára.

BŰZ: 9
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 10
7 / 10 FOG, BÉNÍTÓ MÉREG: 7
GYORSASÁG: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 16
IQ: 1
MÁGIA: 2
MÉRET: 65
SAVIMMUNITÁS: 18
TŰZIMMUNITÁS: 8
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 5


LIDÉRCLÁNG (85. LÉNY)
A lidércláng nem igazi torzszülött, sokkal inkább egy mágikus manifesztáció, amelyet egy kísérletező kedvű galetki varázsló hozott létre a saját szórakozására, és persze a fiatal galetkik tesztelésére. No igen, a lidércláng ugyan nem jelent igazi veszélyt egy galetki számára, de viszont legyőzése különleges szerencsét és ügyességet kíván. A lidércláng ugyanis nagyon apró és hihetetlenül gyorsan mozog, ezért nehéz eltalálni, valamint védett varázslatokkal szemben. A lidércláng elpusztulásakor visszamaradó esszencia piromádok számára lesz fogyasztható.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 3
ELEKTR.LEHELET: 13
ELKT.IMMUNITÁS: 7
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 7
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 7
IQ: 20
JÉGLEHELET: 9
MÁGIA: 2
MÉRET: 12
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 7
TŰZIMMUNITÁS: 7
ÜGYESSÉG: 25


KÉK-VÖRÖS ATYA (86. LÉNY)
A kék-vörös atya egy misztikus teremtmény, egy elfeledett faj sámánja, aki mindig két ministránsával, a kék és a vörös testvérrel utazik. A három lény így együtt félelmetes küzdőerőt alkot, az egyének viszonylagos gyengesége ellen, hiszen a kék-vörös atya a testvérek küzdőerejét mágikus képességével egészíti ki. [Táplálék: kőevők számára.]

EGÉSZSÉG: 7
ELEMI VÉDELEM: 14
ENERGIATÜSKE: 6
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 9
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IQ: 10
MÁGIA: 8
MÉRET: 40
REGENERÁCIÓ: 10
TŰZFAL: 10
TŰZIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 10


KÉK TESTVÉR (87. LÉNY)
A kék testvért dermesztő aura veszi körül, lehelete jéggé fagyasztja azt, amihez hozzáér. Alakja humanoid, de bőre tökéletesen fehér. A kék testvér mindig egy kámzsás alak, a kék-vörös atya kíséretében utazik, akit mindenáron megvédelmez. Tökéletesen tud együtt harcolni a vörös testvérrel, de sosem megy hozzá túl közel.

EGÉSZSÉG: 11
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 8
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IQ: 6
3 / 8 JOBB MANCS
JÉGLEHELET: 11
MÁGIA: 2
MÉRET: 40
TÜSKÉS BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 10


VÖRÖS TESTVÉR (88. LÉNY)
A vörös testvér a kék-vörös atya lángoló aurájú testőre, leheletének lángjai könnyedén elégetik a gyengébb torzszülötteket. Alakja humanoid, bőre ébenfekete. Mindig az atya és a kék testvér társaságában láthatod, de a két testvér mindig egymástól távol helyezkedik el.

3 / 8 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 11
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 8
IQ: 6
MÁGIA: 2
MÉRET: 40
TŰZIMMUNITÁS: 15
TŰZLEHELET: 11
TÜSKÉS BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 10


ÓRIÁSPÓK (89. LÉNY)
Hatalmas, szőrös, méregtől csöpögő csáprágókkal: a másfél méter magas óriáspók méltán nevezhető a szint nagyragadozójának, hiszen minden torzszülöttet képes megölni és felfalni. Legendák szólnak arról, hogy a felsőbb szinteken még hatalmasabb, még veszedelmesebb pókok is élnek, de ebben te nem hiszel: az óriáspók maga a megelevenedett borzalom, ijesztőbb lény nem létezhet. [Táplálkozás: rovarevők.]

BŰZ: 9
6 / 15 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 16
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 7
GYORSASÁG: 8
IMM. MÉREGRE: 80
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 5
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 75
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 7


QUWARG HARCOS (90. LÉNY)
A quwarg harcosok valamivel erősebbek, mint az egyszerű quwarg katonák, és emellett igencsak veszedelmesek: harapásukkal halálos mérget képesek a sebbe fecskendezni! A legjobb, ha elkerülöd a quwarg harcosokat, vagy egy szolgádat küldöd előre, hogy ő veszélyeztesse az életét helyetted. Rovarevők és micinisták számára jelent a quwarg táplálékot.

6 / 12 BAL KAROM
BŰZ: 3
8 / 10 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 11
EGÉSZSÉG: 8
ELKT.IMMUNITÁS: 6
ERŐ: 9
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 14
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 1
MÁGIA: 2
MÉRET: 65
SAVIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 8


KÁOSZMÁGUS (91. LÉNY)
A káoszmágusok töpörödött, lila mágiahasználók, számukra a varázsenergia alkalmazása oly természetes, mint neked egy ellenfél felfalása. A káoszmágus nem törődik a védekezéssel, csak a pusztításra koncentrál: tűzgolyóval és mindenféle egyéb tömegpusztító varázslattal köszönti vendégeit. Mágiafalók és zöldvérűek számára ízletes csemegét jelent.

EGÉSZSÉG: 5
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ENERGIAFOLYAM: 11
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 10
HALÁL CSÓKJA: 10
IQ: 12
1 / 3 JOBB MANCS
MÁGIA: 11
MÉRET: 60
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZGOLYÓ: 11
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 8


MANAPOID (92. LÉNY)
A manapoidok nagyobbak, mint a nekropoidok, és széleskörű mágikus képességekkel rendelkeznek. Ezenkívül általában párban járnak, ami különösen veszedelmes ellenféllé teszi őket. Ezek a kékes színű, lebegő gömbök ellenfelük legyőzése után vékony, csőszerű nyelvükkel felszívják az ellenfél mágikus esszenciáját. Mivel a manapoid fizikai támadással nem rendelkezik, egy sikeres csendvarázs vagy tudatrombolás harcképtelenné teheti. Zöldvérűek és mágiafalók számára jelent táplálékot.

ANNIHILÁCIÓ: 10
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 8
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 9
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IQ: 12
MEGSZAKÍTÁS: 10
MÁGIA: 10
MÉRET: 50
SAVIMMUNITÁS: 8
SZELLEMKALAPÁCS: 7
TUDATROMBOLÁS: 10
TŰZIMMUNITÁS: 8
VASTAG BŐR: 7
ÜGYESSÉG: 7


GONOSZ BANYA (93. LÉNY)
A gonosz banyát rettenetesen zavarják a galetkik, és állandóan azon töpreng, hogy hogyan bánhatna el velük. Kedvenc szórakozása, hogy megátkozza a vadászó galetkiket, hogy azután védtelenek legyenek a portyázó torzszülöttekkel szemben. Ezenkívül mindenféle mérget forral hatalmas üstjében, amelyet igyekszik a galetki szintek ivóvizébe bejuttatni. A gonosz banya elfogyasztása legfeljebb egy zöldvérű számára lehet alternatíva.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 13
ERŐ: 4
GYORSASÁG: 7
IQ: 12
5 / 12 JOBB KAROM, SEBZŐ MÉREG: 8
MÁGIA: 12
MÉRET: 44
MÉRGES CSÍPÉS: 10
REZISZTENCIA: 12
TŰZIMMUNITÁS: 13
VASTAG BŐR: 3
ÁTOK: 14
ÜGYESSÉG: 8


VÉRFARKAS (94. LÉNY)
Hatalmas testű, vérszomjas fenevad, amelynek harapása likantrópiát (vérfarkassá változást) okoz. Ez persze a galetkiket, akik maguk is az alakváltás mesterei, hidegen hagyja, hiszen természetüknél fogva immúnisak rá. (Táplálék: piromádok számára.)

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 12
7 / 9 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 10
GYORSASÁG: 10
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 8
IMM.MÉRG.GÁZRA: 8
IQ: 2
MÁGIA: 7
MÉRET: 62
REGENERÁCIÓ: 8
SAVIMMUNITÁS: 8
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 11


KÉK EKINDA (95. LÉNY)
A zöld ekinda nagyobb testű rokona, a kék ekinda ugyan nem rendelkezik mágikus képességekkel, de mindezt a hiányosságot erőben és agresszivitásban pótolja: nem ritka, hogy irtózatos erejű csápja ütésével egyúttal egy-egy tárgyát is szétzúzza az ellenfélnek. Ha galetkikkel találkoznak, mindhalálig küzdenek, annyira gyűlölik az őket leigázó társadalmat. (Táplálék: puhányok, rovarevők).

5 / 15 BAL CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 7
BŰZ: 4
EGÉSZSÉG: 9
ELKT.IMMUNITÁS: 6
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 12
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 10
5 / 15 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 8
MÁGIA: 10
MÉRET: 65
SAVIMMUNITÁS: 6
TŰZIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 10


TÜSKÉS HÓLYAG (96. LÉNY)
Ezek az óriási, visszataszító hólyagok a barlang plafonjára tapadva lesnek gyanútlan áldozataikra. A hatalmas, tüskés test általában már lezuhanáskor agyonzúzza a kisebb torzszülötteket, de egy megtermett galetkivel szemben a tüskés hólyag beveti számtalan csápját, amelyekkel áldozatát próbálja megfojtani. Miután megölte és felfalta áldozatát, a bélgázok távozásával keletkező felhajtóerőt használja ki arra, hogy visszaugorjon a plafonra. A tüskés hólyag meglepetésszerűen támad, ezért a harc mindig közeli távolságról kezdődik. Elpusztulásukkor undorító robbanás közepette múlnak ki, a szétszóródott cafatok a puhányok és tejivók számára jelenthetnek táplálékot.

1 / 7 BAL CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 8
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 7
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 8
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 7
IQ: 2
1 / 7 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 8
MÁGIA: 3
MÉRET: 58
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 7
TÜSKÉS BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 4


SZÁRAZFÖLDI UBORKA (97. LÉNY)
Sokan állítják, hogy a tengeri uborka létezéséből nem következik egyenesen a szárazföldi uborka létezése, de a leghitetlenebbek számára is egyértelmű ez a kézzel fogható bizonyíték: egy nagydarab, tüskés, barna színű alaktalan valami. A szárazföldi uborka nem igazán tud ártani a galetkiknek, viszont közel lehetetlen elpusztítani, annyira szívós. Így aztán nyugodtan mondhatjuk, hogy a szárazföldi uborka a szint legveszélytelenebb gyakorlási lehetősége. Ha esetleg le tudod ölni, kőevők számára létfontosságú vitaminokat tartalmaz a húsa.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 2
2 / 8 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 6
GYORSASÁG: 2
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 115
REGENERÁCIÓ: 10
REZISZTENCIA: 14
TÜSKÉS BŐR: 2
VASTAG BŐR: 11
ÜGYESSÉG: 2


ELEKTROMANCER (98. LÉNY)
Az elektromancerek elvadult villámmágusok, ősi galetkik leszármazottjai akik a villámmágia tökélyre fejlesztését választották a testfejlesztés útja helyett, és ezért kitaszította őket a társadalom. Napjainkban ugyanúgy vadásznak rájuk, mint bármely torzszülöttre. Az elektromancerek még így is elértek valamit, ami kevés galetkinek sikerült: megszelidítették és szolgálatra fogták az elektratonokat, sőt, hatalmuk egy részét is ezektől a titokzatos lényektől nyerik. Az elektromancer mágiafalók és piromádok számára jelenthet táplálékot.

BŰZ: 1
EGÉSZSÉG: 3
ELEKTR.LEHELET: 7
ELEKTROMOS FAL: 8
ELEKTROMOS KÉZ: 11
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 8
IQ: 12
MÁGIA: 11
MÉRET: 60
VASTAG BŐR: 3
VILLÁMSÚJTÁS: 9
ÜGYESSÉG: 10


CSÚF GUSZTUSTALANSÁG (99. LÉNY)
Hát, ez ám a förtelem! Tekergő csápok, karmok sokasága, nyáladzó állkapocs, véreres, gonosz szemgolyó: és mindez hihetetlen összevisszaságban. Ez bizony tényleg egy torzszülött, és szinte könyörög azért, hogy elpusztísd, véget vess evilági nyomorúságának! Ha ki is fejt valamilyen fajta ellenállást, azt nyilvánvalóan tudatalatti refelexeivel teszi. A kiömlő belekhez és nedvekhez jó étvágyat kívánunk a puhányoknak és a tejivóknak.

5 / 7 BAL CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 7
BŰZ: 10
EGÉSZSÉG: 7
ELKT.IMMUNITÁS: 7
ERŐ: 7
GYORSASÁG: 7
HIDEGIMMUNITÁS: 7
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 4
IMM.MÉRG.GÁZRA: 7
IQ: 5
5 / 7 JOBB KAROM, KONTAKTMÉREG: 7
5 / 7 JOBB MANCS, ENERGIASZÍVÁS: 7
MÁGIA: 5
MÉRET: 63
SAVIMMUNITÁS: 7
TŰZIMMUNITÁS: 7
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 7


NAGYOBB ELEMENTÁL FATTY (100. LÉNY)
A lassan kifejlődő elementál fattyak egyre hatalmasabbak lesznek, és elpusztítanak mindent, ami útjukba kerül. A forgó, színes fényben villódzó energiakavalkád kezd testet ölteni, ahogy a föld, a tűz, a levegő és a víz furcsa egyveleggé gyúródik belsejében. Persze mondani sem kell, az elemi támadásokra szinte teljesen immúnis, de mágiával és hagyományos fegyverekkel azért megsebezhető, anyagi volta miatt, bár készülj fel rá, hogy az elemek segítségével magát tökéletesen álcázni képes teremtmény meglepetésszerűen fog támadni. A legyőzésekor visszamaradó ásványi anyagok a kőevőknek és esetleg a micinistáknak jelenthetnek élelmet.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 3
ELEKTR.LEHELET: 15
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 1
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 3
JÉGLEHELET: 15
MÁGIA: 3
MÉRET: 69
MÉRG. LEHELET: 15
SAVIMMUNITÁS: 20
SAVLEHELET: 15
TŰZIMMUNITÁS: 20
TŰZLEHELET: 15
ÜGYESSÉG: 3


ORGLING SÁMÁN (101. LÉNY)
Összeaszott, vénségesen vén, iszonyatosan csúnya orgling nőstény, amely mágikus képességekkel (és ebből még nem következik, hogy intelligenciával!) bír. Általában mindig körülötte lebzsel egy orgling disznó, amely rettegve a büntetéstől, védelmezi gazdáját (de csak amíg nem állnak túl rosszul a dolgok). Az orgling sámán által birtokolt üvegszimbólumnak köszönhetően jelentős varázserővel bír, legalábbis orgling viszonylatban.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 4
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 12
MÁGIA: 10
MÉRET: 86
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 3
SORVASZTÁS: 10
TITÁNOK SZELE: 12
TŰZIMMUNITÁS: 3
VASTAG BŐR: 4
ÉLETSZÍVÁS: 14
ÜGYESSÉG: 7


KIS ORGLING SÁMÁN (102. LÉNY)
Összeaszott, iszonyatosan csúnya orgling nőstény, amely mágikus képességekkel (és ebből még nem következik, hogy intelligenciával!) bír. Szerencsére, még nem annyira öreg és tapasztalt, mint az igazi orgling sámánok. Az orgling sámán által birtokolt üvegszimbólumnak köszönhetően jelentős varázserővel bír, legalábbis orgling viszonylatban.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 4
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 4
HIDEGIMMUNITÁS: 12
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 7
MÁGIA: 10
MÉRET: 32
SORVASZTÁS: 6
TITÁNOK SZELE: 6
TŰZIMMUNITÁS: 1
TŰZPAJZS: 8
VASTAG BŐR: 2
ÉLETSZÍVÁS: 6
ÜGYESSÉG: 7


SZŐRÖS VIKUNYA (103. LÉNY)
A szőrös vikunyák, ezek a kutyaszerű, négylábú, nyomorúságos dögevők előmásztak a csatornákból, és megtalálták az utat a felszínre. Vesztükre, hiszen odakint sokkal kevesebb élelem van, mint a Hegyben, viszont a vikunyák mégis megélnek valahogy. Ha hinni lehet a híresztelésnek, hogy az Ellenség mindenfajta életet megsemmisít, amint jelenlétét tapasztalja, akkor ezek szerint az Ellenség már rég nem járt a Hegy közelében, mert akkor mit keresnek itt a vikunyák? Persze az is lehet, hogy a szőrös vikunya kifejlesztett valamilyen képességet, amellyel elrejtőzhet az Ellenség elől - a fajok alkalmazkodóképessége néha nem ismer határokat.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 3
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 6
3 / 5 FOG, RONCSOLÁS: 8
GYORSASÁG: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 1
MÉRET: 24
REGENERÁCIÓ: 4
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 5


LIDÉRCLORD (104. LÉNY)
A sötét erők pusztító erejű ura, egy élőholt galetki, amely mágikus praktikák segítségével képes volt testének végső elsorvadásakor is meghosszabbítani az életét. A Nekromantikus mágia mesteri művelője, intelligens, és mélységesen gonosz ellenfél, akinek nincsenek gátlásai, ha az elébe kerülő akadályokat kell legyőznie.

BŰZ: 10
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 45
HALÁL CSÓKJA: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 50
24 / 50 JOBB KAROM, ÖREGÍTÉS: 15
LÁVAFOLYAM: 40
MÁGIA: 60
MÉRET: 1000
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 20
SÖTÉT HALÁL: 40
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 20


ÉBEN ÍJÁSZ (105. LÉNY)
Ez az ébenfekete testű, zöld szemű humanoid figura sokak szerint egy mágikus úton létrehozott teremtmény, amely alkotásakor mágikusan felerősített galetki szövetet és elfek agyát használták fel. Az ében íjász hihetetlen pontossággal képes nyilazni még a sötét barlangjáratokban is, ezért kevés olyan lény akad, aki élve képes alkotója és gazdája közelébe jutni.

BŰZ: 5
EGÉSZSÉG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 60
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 14
9 / 20 JOBB MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 15
JÉGLEHELET: 30
LŐFEGYVER: 48
MÁGIA: 10
MÉRET: 420
SAVIMMUNITÁS: 30
TŰZIMMUNITÁS: 10
ÜGYESSÉG: 32


TALRIAI BEHEMÓT (106. LÉNY)
A talriai behemótok óriási, féregszerű lények, amelyeket nagyhatalmú mágusok és halhatatlanok más dimenziókból idéznek meg. A behemót óriási teste már megjelenéskor járatokat omlaszt be, ezért a hegy belsejében csak a legfelelőtlenebb káoszmágusok merik megidézni. A talriai behemót szinte sebezhetetlen, hiszen majd minden elemi támadásra immúnis, bőre iszonyatosan vastag, és teste olyan hatalmas, hogy ha tövig vágsz bele néhány dárdát, azt sem érzi meg. Bár nagyon lassú, de ha közeledbe ér... kevés élőlény van, akit nem tud azonnal kettéharapni!

EGÉSZSÉG: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 80
50 / 50 FOG, RONCSOLÁS: 50
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
MÉRET: 700
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 22
VASTAG BŐR: 40
ÜGYESSÉG: 5


TAALRU HERCEG (107. LÉNY)
A taalru herceg nagyhatalmú Thargodan. Tetszése szerinti alakot képes ölteni, de kedvence a nyolc póklábon járó, tigrisszerű test. Mágikus hatalma félelmetes, de ha nem érzi magát komoly veszélyben, jobban élvezi, ha ellenfeleit közelharcban pusztíthatja el - a szenvedésből és fájdalomból élő Thargodan számára egy élőlény széttépése sokkal több energiát jelent, mintha egyszerűen csak elégeti egy tűzgolyóval. A taalru herceg kegyetlensége az egyetlen gyenge pont, amelyen keresztül le lehet győzni - hiszen ha megfelelően fel vagy készülve, diadalmaskodhatsz felette, ha nem veti be isteni hatalmú mágiáját.

34 / 30 BAL KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 30
EGÉSZSÉG: 35
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 35
25 / 25 FAROK, PARALIZ.MÉREG: 15
30 / 30 FOG, RONCSOLÁS: 30
GYORSASÁG: 35
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 15
IQ: 35
34 / 30 JOBB KAROM, SEBZŐ MÉREG: 30
MÁGIA: 35
MÉRET: 780
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 50
ÜGYESSÉG: 35


KOS REND SZERZETESE (108. LÉNY)
A Fekete Kos Rendje egy sötét vallási Klán, amely egyesek szerint titkon magát az Ellenséget imádja. Az biztos, hogy kívülállóknak szinte lehetetlen bekerülni közéjük, azt suttogják, az új szerzeteseket a szülői barlangból elrabolt fiatal galetkik közül nevelik. Mint becsületes és a rendet tisztelő galetkinek, kötelességed, hogy szembeszállja a Kos Rend szerzeteseivel, akiket sokan a torzszülöttekkel egyenrangúnak tekintenek - a Rend teljes elpusztítására azonban eleddig senki sem vállalkozott, vélt vagy valós hatalma miatt.

EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 9
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 3
6 / 9 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 6
MÉRET: 28
SAVIMMUNITÁS: 3
TŰZIMMUNITÁS: 3
TÜSKÉS BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 6


ADÓS (109. LÉNY)
Ez a szerencsétlen galetki adósságba keveredett, és most végezned kell vele némi fejpénzért! No igen, nem szép dolog, amit csinálsz, de legalább jól megfizetnek érte. Hogy viszonyul mindez a Hegy Törvényéhez, miszerint galetki nem ölhet meg galetkit? Egyszerű: nagyon, nagyon alaposan, körültekintően kell eljárnod, nehogy kiderüljön a dolog! És persze a saját kondícionálásodat is le kell küzdened valahogy. Mondjuk csata közben ezt mondogatod magadban: "ez egy nyomorult torzszülött, ez egy nyomorult torzszülött..." Igen, menni fog!

4 / 6 BAL CSÁP
EGÉSZSÉG: 10
MÉRET: 36
SAVIMMUNITÁS: 4


GÖTHÖS YETI (110. LÉNY)
A göthös yeti egy nagydarab, fehér testű, majomszerű lény, amely imádja a hideget. Ezért aztán a hidegebb, felszínhez közeli jeges barlangokban él, és a felé tévedő torzszülöttekkel és nagy ritkán galetkikkel táplálkozik. Vadászataid során ritkán fogsz vele összeakadni, hiszen a felszínhez közel merészkedni nem túl bölcs dolog.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IQ: 2
4 / 9 JOBB KAROM
JÉGLEHELET: 8
MÉRET: 35
ÜGYESSÉG: 6


SZŐRÖS TELMOK (111. LÉNY)
A szőrös telmok egy különlegesen ritka torzszülött. Persze nem azért ennyire ritka, mert a kipusztulás fenyegeti: inkább azért, mert kiválóan el tud rejtőzni. A szőrös telmok apró, fürgén mozgó fekete teremtmény, vastag szőrzete megvédi az infralátással való észleléstől. Ha nagy szükség van rá, leheletével tud védekezni.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 2
ELKT.IMMUNITÁS: 11
ERŐ: 9
GYORSASÁG: 8
IMM.MÉRG.GÁZRA: 11
MÉRET: 10
MÉRG. LEHELET: 6
SAVIMMUNITÁS: 11
SAVLEHELET: 7
TŰZIMMUNITÁS: 11
ÁLCÁZÁS: 5
ÜGYESSÉG: 8


ÁRNYLÉNY (112. LÉNY)
A lét és nemlét határán levő entitások, élőholt lelkek pszeudo-materiális testtel. Ha egy árnylény el is fogadja kihívásodat, véglegesen nem tudod őt legyőzni, hiszen hiába semmisül meg a teste, azt lassan mindig újjáépíti az asztrális térben lecsapódó kóbor lélekenergiából.

BŰZ: 3
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 20
IQ: 6
6 / 10 JOBB MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 12
MÁGIA: 6
MÉRET: 30
REZISZTENCIA: 25
ÜGYESSÉG: 6


KŐTROLL FATTY (113. LÉNY)
A kőtrollok hatalmas testű, lapáttenyerű óriások, sokkal jobban otthon vannak a sötét és mély járatokban, mint a galetkik bármelyike. Képesek bármit felfalni, és bármit túlélni. Erejük iszonyatos, kedvenc szórakozásuk, hogy mázsás sziklákkal célba dobálnak a gyengébb torzszülöttekre. Szerencsére, amivel most összeakadtál, az mindössze halvány árnyéka az igazi kőtrolloknak, egy kőtroll fatty: a hozzá hasonlók kitaszították, elűzték, mert jóval gyengébb volt náluk.

BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 18
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 10
IMM. MÉREGRE: 10
IQ: 4
8 / 14 JOBB MANCS
MÉRET: 50
REGENERÁCIÓ: 8
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 6


DOPPLEGANGER (114. LÉNY)
Egy hihetetlenül ősi faj, amelynek nincs történelme, nincsenek híres személyei, nincs múltja: hiszen mindig más alakjában léteznek. Ez a teremtmény egy másik lényt megérintve, képes annak alakját tökéletesen felvenni néhány percen belül, így bárhova képesek bejutni. Nem csoda, hogy sokan kémekként alkalmazzák őket. Persze, manapság már sok mágikus eljárás létezik a dopplegangerek felismerésére. Egyes kutatók szerint az alakváltók, és így a galetkik is a dopplegangerek elkorcsosult leszármazottai, és így a faj jövőjét eme különös lények kutatásában látják - manapság azonban a dopplegangerek egyre ritkábbak, amellett, hogy igen nehéz őket felismerni.

8 / 14 BAL CSÁP
EGÉSZSÉG: 15
8 / 16 JOBB KAROM
MÁGIA: 6
MÉRET: 60


HARCI MUTÁNS (115. LÉNY)
A harci mutánsok a Mutáns klán gusztustalan gárdistái, mindenféle elképzelhető és elképzelhetetlen alakkal: némelyik egy nagy, cuppogó csuszpájz, másoknak félig-meddig humanoid alakja van. Legtöbbjük rendelkezik varázslat képességgel, vagy valamilyen gonosz harci képességgel. Klánjuk bázisát mindhalálig védelmezik! Különleges kiképzésük miatt néha gazdag galetkik is alkalmazzák őket, testőrnek.

3 / 12 BAL CSÁP, KONTAKTMÉREG: 8
BŰZ: 5
EGÉSZSÉG: 6
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 8
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 9
3 / 12 JOBB CSÁP, KONTAKTMÉREG: 8
MÁGIA: 11
MÉRET: 60
REZISZTENCIA: 8
SAVIMMUNITÁS: 6
TŰZIMMUNITÁS: 6
VILLÁMSÚJTÁS: 6
ÜGYESSÉG: 10


ZAFÍR ENTITÁS (116. LÉNY)
Az asztrális tér rejtélyes utazói, brilliáns kék színnel ragyogó manifesztációk. Nagyon ritkán találkozhatsz velük, de akkor a találkozás általában nem lesz barátságos. Egyes találgatások szerint az Ellenség pusztítását a galetki mellett még egy faj túlélte, egy távoli kontinensen: a zafír entitások az ő általuk irányított felderítők. Mindenesetre, a Hegyben még senki sem találkozott velük, csak a kinti világban.

EGÉSZSÉG: 3
PSZI ACÉLTORONY: 12
PSZI CSÁP: 6
PSZI ENERGIA: 9
PSZI TÁMADÁS: 9
TUDATI MÉREG: 12


EMBER (117. LÉNY)
Egy rég kipusztult faj, bár egyesek szerint eldugott barlangokban még tengődnek a faj utolsó túlélői. A legendák szerint, amikor még a kinti világ virágzott, az emberi faj nagy volt és erős, de a Hegységbe való száműzetés több évszázada alatt kiderült, hogy nem elég életképes, így aztán lassan kipusztultak. Felépítésük humanoid, de magasabbak a törpéknél, és jóval véznábbak is.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 4
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM. MÉREGRE: 5
IQ: 8
2 / 9 JOBB MANCS
LŐFEGYVER: 8
MÁGIA: 2
MÉRET: 40
VASTAG BŐR: 1
ÜGYESSÉG: 6


GALETKI BÁRD (118. ELLENFÉL)
A bárd klán egyik névtelen tagja, nem mondhatjuk, hogy egy harcra, mindennapos küzdelemre képzett galetki: inkább a verselésben, énekmondásban járatos, hús helyett zöldségeket fogyaszt. Fegyvert még sosem fogott a csápjaiban, legfeljebb lantot. Persze azért tisztában van az elemi önvédelem fogásaival.

HIDEGIMMUNITÁS: 8
MEGGYŐZŐKÉSZSÉG: 7
VEZETŐKÉSZSÉG: 8


ORGLING BÁNYÁSZ (119. ELLENFÉL)
A legtöbb orgling rabszolgát a bányákban dolgoztatják, hiszen az ilyen munkára a kifinomult galetkik alkalmatlanok. Az orglingok harcosok felügyelete mellett, embertelen körülmények között dolgoznak, és mindenfajta lázadás kemény büntetést von maga után. Az állandó, kemény izzasztó munka miatt az orgling bányászok különösen ellenállóak és büdösek.

BŰZ: 8
EGÉSZSÉG: 4
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 2
8 / 10 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 10
MÉRET: 40
SAVIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 3


BANDITA (120. ELLENFÉL)
A tolvajokat, rablókat és egyéb bűnözőket a Tolvaj Klán egyesíti, rémületes bűnbandaként. Ezeknek a banditáknak az üldözése, felkutatása minden galetki feladata! Még akkor is, ha némelyik meglepően fejlett önvédelmi képességekről tesz tanúságot.

3 / 12 BAL KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 8
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 6
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 8
IQ: 10
3 / 12 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 8
LŐFEGYVER: 14
MÁGIA: 5
MÉRET: 55
TŰZIMMUNITÁS: 10
ÜGYESSÉG: 20


VOHARAI SZELLEM (121. LÉNY)
A Hegy mélyére száműzöttek első települését Voharának (ősgaletki nyelven "Menedék") hívták. A települést azonban el kellett hagyni, amikor az Ellenség rábukkant, és borzalmas pusztítást végzett. Az Ellenség förtelmes energiatámadásai nyomán elesettek lelke nem tudott megszabadulni, és azóta is szellemként bolyong, az élők vérére szomjazva. A voharai szellem, természeténél fogva, szinte sebezhetetlen halandó módszerekkel, ezért legjobban teszed, ha egyszerűen elszaladsz előle.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ERŐ: 2
6 / 16 FOG, ROTHASZTÁS: 10
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 25
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 6
MÁGIA: 6
MÉRET: 46
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 25
TŰZIMMUNITÁS: 25
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 15


TENYÉSZMANIFESZTÁCIÓ (122. PSZIONIKUS LÉNY)
A mutánsok olyan titkos és bizarr rítusokat végeznek testükkel, amely még egy, a testének alakításához szokott galetkit is elborzaszt. Nem csoda, hogy az ilyen szertartások - különösen, ha komolyabbak - olyan mértékben szennyezik az asztrális teret, hogy nevenincs borzalmakat vonzanak az asztrál legtávolabbibb csücskeiből. Mondani sem kell, az ilyen teremtmények néha bizarr és döbbenetes pszionikus képességekkel rendelkeznek.

IQ: 10
PSZI TÁMADÁS: 26


ÓRIÁS PATKÁNY (123. LÉNY)
A hegy mélyén a patkányok hatalmasra nőnek, és néha még a gyengébb galetkiket is meg merik támadni. Az óriás patkánnyal legfeljebb a lárvaszintre való beköltözésed első napjaiban fogsz találkozni - az óriás patkányok hamar megtanulják tisztelni a tapasztalt galetkit, és elbújnak előle. Az óriás patkányok finom húsa a micinisták és piromádok számára jelent csemegét.


PÁNCÉLOS TETŰ (124. LÉNY)
Ezek az öt arasznyi, páncélozott dögök nem szeretik, ha pihenés közben megbolygatják őket. Mérgező csípésük ugyan nem halálos, de elég kellemetlen ahhoz, hogy a galetkik, miután találkoznak egy-két példánnyal, békén hagyják őket. A páncélos tetű egyébként komolytalan ellenfél: ha komoly vadászzsákmányra vágyol, és lélekenergiát, tapasztalatot szeretnél szerezni, akkor nem a páncélos tetveket fogod kajtatni. A páncélos tetű a rovar- és kőevők számára elfogadható táplálék.


FEKETE GYÍK (125. LÉNY)
A fekete gyíkok apró és fürge lények, szinte mindenhol megtalálhatóak. A galetki gyerekek gyakran vadásznak rá, hiszen köztük dicsőség egy ilyen gyors, és nem teljesen veszélytelen lény elejtése - a fekete gyík ugyanis büdös gázt köp arra, aki megtámadja. Természetesen, egy igazi galetki harcos már méltóságán alulinak tartja, hogy fekete gyíkokat hajkurásszon. A fekete gyík a zöldvérűek és puhányok csemegéje, de jobb híján a mágiafalók is ehetnek belőle.

EGÉSZSÉG: 2
GYORSASÁG: 5
IQ: 2
MÉRET: 2
MÉRG. LEHELET: 2


DENEVÉR (126. LÉNY)
Minden barlangban található denevér. Ezek az ijesztő külsejű szárnyas emlősök a közhiedelemmel ellentétben teljesen ártalmatlanok. Persze a felnőtt vadászokat utánzó galetki gyerekek gyakran hajkurásszák őket, köveket dobálnak rájuk - aztán csodálkoznak, amikor a kétségbeesett, csapdosó denevér belekapaszkodik a hajukba. A denevért a kiéhezett micinisták és tejivók tápláléknak tekintik.

1 / 3 FOG


GALETKI SZÁJHŐS (127. GALETKI)
A hegy minden szintjén vannak olyan galetkik, akik az Ősök Csarnokával és a magasabb szintekre való feljutással szinte egyátalán nem foglalkoznak. Jól elvannak a maguk kis világában, ahol a fiatalokat hangzatos szavakkal, szükség esetén pedig testi erejükkel félemlítik meg, és az így szerzett dicsfényben sütkéreznek. Persze, egy ilyen szájhős nem is olyan nehéz ellenfél, ha egy okos és erős galetki (mint pl. Te!), megfelelőképpen felkészül ellene.

3 / 3 JOBB CSÁP


CSÓTÁNYKIRÁLYNŐ (128. LÉNY)
Amikor először megláttad az óriáscsótányokat, azonnal eldöntötted, hogy ezeknél undorítóbb, visszataszítóbb, ocsmányabb rovarok nem léteznek. Persze a csatornarendszerben való kalandozásaid során hamar ráébredtél, hogy ez nem igaz, de azért a csótánykirálynő látványára semmilyen korábbi tapasztalat nem volt képes felkészíteni. Az óriási, méregtől csöpögő mandubilákról a szemed rögtön a vastag kitinpáncélra ugrik, és az izmos ízelt lábakra, amelyeknek köszönhetően a királynő egy pillanat alatt előtted tud teremni. Ja, és persze a csótánykirálynő körül mindig megtalálhatók gyermekei, az óriáscsótányok.

BŰZ: 7
5 / 11 CSÁPRÁGÓ, PARALIZ.MÉREG: 8
EGÉSZSÉG: 3
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 12
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
MÁGIA: 2
MÉRET: 32
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 3


VÉRSZÍVÓ ARLOTH (129. LÉNY)
A vérszívó arloth egy legendákbeli szörny, még a bölcsek is csodálkoznának, ha elmesélnéd nekik, hogy találkoztál vele. Jó két méter magas, négylábú, bivalytestű szörny, feje egy kutyaszerű ragadozóra emlékeztet, állkapcsából hatalmas agyarak meredeznek. Harcban általában először mágikus képességeivel próbálja ellenfelét harcképtelenné tenni, majd kiszívja az összes vérét a magatehetetlen áldozatnak. A szörny mindenkinek kemény dió, a különböző leheletek nehezen sebzik, fegyverrel, csáppal stb. nehéz igazán jól megütni. Általában csak igazán komoly kincsek őrzését bízzák rá.

BŰZ: 255
DERMESZTÉS: 7
EGÉSZSÉG: 5
ELKT.IMMUNITÁS: 7
ERŐ: 6
8 / 12 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 10
GYORSASÁG: 7
HIDEGIMMUNITÁS: 7
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 7
IQ: 5
MÁGIA: 6
MÉRET: 54
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 7
TŰZIMMUNITÁS: 7
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 6


TESTŐR (130. GALETKI)
Egy gazdag és elfoglalt galetkinek már sokszor nincs ideje arra, hogy eleget foglalkozzon a harci képességeinek fejlesztésével. Természetesen ő is szeretné biztonságban tudni az életét, vagyonát, asszonyát. A megoldás: testőrt kell fogadni. A testőr egy olyan galetki, aki megfelelő anyagi ellenszolgáltatásért cserébe elvégzi mindazt, amit a gazdag már nem tud megtenni. A testőrökkel vigyázni kell: nagyot tudnak ütni, hiszen ez a munkájuk. Gyakran előbb ütnek, és csak utána kérdeznek. Persze csak akkor, ha még életben van a áldozat.

7 / 13 BAL MANCS
BŰZ: 1
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 9
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
IQ: 3
7 / 13 JOBB CSÁP
MÉRET: 60
SAVIMMUNITÁS: 2
TŰZIMMUNITÁS: 2
TÜSKÉS BŐR: 5


VÉRSZÍVÓ DENEVÉR (131. LÉNY)
Ezeknek az apró denevéreknek rendkívül hegyes fogaik vannak, fájdalmas sebeket ejtenek vele, és a véreddel együtt a mágikus energiádat is elszívják. Mindig nagy tömegben támadnak. Ha nem tudsz varázsolni nincs sok esélyed; ha tudsz, akkor sincs sokkal több. A vérszívó denevér a micinisták számára jelent táplálékot.

BŰZ: 2
EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 2
4 / 10 FOG, MANASZÍVÁS: 6
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 2
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 26
SAVIMMUNITÁS: 2
TŰZIMMUNITÁS: 2
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 10


ÓRIÁS DENEVÉR (132. LÉNY)
A vérszívó denevér "nagytestvére". Sőt, nagyon-nagytestvére. Mérete legalább ötször akkora, a fogaikat pedig nem is érdemes összehasonlítani. Ez a hatalmas, bőrszárnyaival csapkodó borzalom belekapaszkodik a hajadba, és addig szívja a véredet, amíg jól nem lakik, vagy el nem pusztítod. A denevér szívóssága annak köszönhető, hogy az elszívott vérrel saját magát regenerálja.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 6
7 / 13 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 8
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IQ: 2
MÉRET: 54
REGENERÁCIÓ: 4
SAVIMMUNITÁS: 3
TŰZIMMUNITÁS: 3
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 8


MÉLYSÉGI ENT (133. LÉNY)
Hajdan óriási fák nőttek a felszínen, a napsütésben. Akkoriban éltek Ghallán olyan teremtmények, amelyek a fákhoz voltak hasonlatosak, de intelligenciával bírtak, és képesek voltak a helyváltoztatásra. A fákkal együtt azonban az entek is kipusztultak, hiszen napfény nélkül képtelenek létezni - kivéve a mélységi enteket, amelyek még az Ellenség megérkezése előtt a sötét utat választották, tiszta aurájukat beszennyezték és nemhogy nem volt szükségük a napfényre, hanem irtóztak tőle. Ezek az irdatlan vastag kérgű, lassan mozgó, de borzalmas erejű teremtmények visszahúzódtak a hegyek mélyére, és csak nemrégiben bukkantak rájuk a mélyebb járatokban vadászó galetkik. A mélységi ent irdatlanul kemény ellenfél, egyetlen csapásával képes péppé zúzni a lárva szintű galetkiket - úgyhogy vigyázz, ha ezzel a lénnyel kezdesz!

BŰZ: 4
EGÉSZSÉG: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM.KTKT.MÉREG: 4
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 10
10 / 14 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 8
MÁGIA: 6
MÉRET: 85
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
TÜSKÉS BŐR: 8
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 6


GÖRÉNYTEKNŐC (134. LÉNY)
Förtelmes bűzű, nagybundájú, páncélozott lények a görényteknőcök. Vérben forgó szemük állandóan táplálékot keres. Márpedig könnyen jutnak hozzá, hiszen a legtöbb lény már förtelmes bűzüktől azonnal összeesik. Szerencsére a görényteknőcöknek nincs semmilyen immunitása, így ha kibírod néhány körig, akkor utána már nyert ügyed van, könnyedén legyőzheted ezt a szörnyeteget. Tejivók és puhányok számára jelent táplálékot, persze az ételgyűjtés közben még inkább fenyegető a borzalmas bűz, ami a görényteknőcből árad.

BŰZ: 23
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 7
6 / 12 FOG, PARALIZ.MÉREG: 10
GYORSASÁG: 12
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 6
IQ: 5
MÁGIA: 3
MÉRET: 110
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 8


MONOZOID (135. LÉNY)
Az alsóbb szintek egyik nagyhatalmú ragadozója, ez a három méter magas, vastag csápokkal hadonászó, fekete és nedves bőrű lény nem ismer kegyelmet, akár galetkikkel, akár torzszülöttekkel kerül szembe. Pillanatok alatt szétszaggat bármilyen élőlényt, amely szeme elé kerül, és amelyről úgy gondolja, hogy nála gyengébb. Ha komolyan megszorongatják, a monozoid támadását varázslatszerű képességekkel erősíti. Ha leölik valahogyan, a puhányok, tejivók és micinisták egyformán falatozhatnak belőle.

8 / 14 BAL CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 8
BŰZ: 4
EGÉSZSÉG: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 12
FÉREG ÉRINTÉSE: 12
FÜRGÜLÉS: 12
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 9
9 / 16 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 8
MÁGIA: 14
MÉRET: 160
REZISZTENCIA: 6
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 15


ONLION (136. LÉNY)
Az onlion a lárva galetkik egyik veszélyes ellenfele. Egy fehér testű, óriási pókra emlékeztető, rovarszerű lény, amelynek hosszú, szőrös állkapcsa van. Nagyon gyors, és hosszúkás állkapcsából kilőtt fagyos jéglehelete igen hamar elpusztítja azt, aki szembe száll vele. Egy igazi rovarevőnek persze nem lehet akadály, sőt ha sikerül legyőzni akkor ellenségből ízletes eledellé változik. Állítólag a tapasztaltabb galetkik az onlionokat háziállatként tartják, de hogy pontosan mi célból, azt nem tudhatod.

EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 4
JÉGLEHELET: 7
MÁGIA: 2
MÉRET: 18
ÜGYESSÉG: 3


VERMON TEKNŐS (137. LÉNY)
Hatalmas, zöldesvörös páncéljával, amelyet kék pöttyök borítanak, tömzsi lábaival, és páncéljába visszahúzható lapos fejével sokan nézték már ezt a lényt egyszerű teknősbékának. A tévedés azonban sokszor drága árat kívánt. A vermon teknős ugyanis különösen mérgező lehelettel rendelkezik, amelyet válogatás nélkül fúj mindenkire, akiben veszélyt lát, vagy aki egyszerűen csak zavarja. Mivel egész testét páncél védi, agyonverni szinte lehetetlen. Egy egyszerű varázslattal, vagy valamilyen jól működő lehelettel viszont könnyen elpusztítható. Húsa ízletes táplálék piromádok számára.

EGÉSZSÉG: 3
1 / 5 FOG
GYORSASÁG: 1
MÉRET: 15
MÉRG. LEHELET: 4
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 1


BOLTOS (138. ELLENFÉL)
Milyen régóta vágysz már rá, hogy alaposan megverhesd a boltost! Ez a sunyi galetki hányszor átvert és kihasznált már, itt az ideje, hogy visszaadd a kölcsönt. Persze, apró probléma, hogy milyen könnyen tudsz majd vele a jövőben üzletelni? És ez a puhány vajon tényleg nem ért a harchoz, vagy azért mégiscsak volt valami oka, amiért megkapta a jogot, hogy ő vezesse a boltot? Mindegy, egy ilyen szórakozás mindent megér.

CSAPDAÉSZLELÉS: 6
EGÉSZSÉG: 11
GYORSASÁG: 10
GYÓGYNÖVÉNYEK: 12
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 4
IQ: 14
2 / 10 JOBB LÁB
KERESKEDELEM: 30
MEGGYŐZŐKÉSZSÉG: 10
MÁGIA: 13
MÉRET: 80
REGENERÁCIÓ: 6
SAVIMMUNITÁS: 4
SEBEZHETETLENSÉG: 10
SÖTÉT HALÁL: 10
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 6
VEZETŐKÉSZSÉG: 8
ZÁRNYITÁS: 10
ÉBERSÉG: 20
ÉKSZERÉSZET: 30


MAIGNER LOPOTOMOS (139. ELLENFÉL)
Lopotomos, akit állítólag egy rég elfeledett hős önfeláldozó szolgája után neveztek el igazi atléta, fut, súlyt lök, célbadob, és mindezt egy profi sportoló színvonalán. Óriási lapáttenyereit és gigantikus bicepszeit látva bizonyos vagy benne, hogy te csak veszthetsz az ellene való küzdelemben. Persze, ha a küzdelemben minden megengedett...

5 / 10 BAL MANCS
ERŐ: 12


ZOMBI HERCEG (140. LÉNY)
A halálon túli élettel játszadozó nekromanták hamar ráébredtek, hogy igazán hatalmas élőhalottakat olyan halandók holttestéből hozhatnak létre, amelyek életükben is nagyhatalmú lények voltak. A zombi "hercegek" persze nem igazi hercegek voltak életükben, de általában majd mindegyik nagyhatalmú, legalább 7-8. szintig eljutó galetki volt. Amikor a nekromanták megunják játékszerüket, vagy esetleg kiderül, hogy nem képesek irányítani teremtményüket, a zombi hercegek beszabadulnak valamelyik szint csatornarendszerébe, hogy a halandók húsával táplálkozva, egyre hatalmasabbra növekedjenek.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 2
ELKT.IMMUNITÁS: 9
ERŐ: 9
GYORSASÁG: 4
HIDEGIMMUNITÁS: 9
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 12
IMM.MÉRG.GÁZRA: 9
IQ: 9
8 / 15 JOBB KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 10
MÁGIA: 8
MÉRET: 80
REGENERÁCIÓ: 10
TŰZIMMUNITÁS: 9
VASTAG BŐR: 14
ÜGYESSÉG: 2


ELEMENTÁL FATTY (141. LÉNY)
Az elementál fattyak nagyjából akkorák, mint egy ember, de itt aztán véget is ér a hasonlóság - a zöldes-vörös örvényről még azt sem igazán mondhatod meg, hogy élőlény. Pedig igencsak az, ha eléggé mágikus természetű is. Az elementál fattyak az öt elem összegyúrásával jöttek létre, és ennek köszönhetően szinte tökéletesen immúnisak az elemi támadásokra. A más lényekből elszívott lélekenergia élteti őket, ezért aztán megtámadnak mindent és mindenkit. Ha elég lélekenergiát szívtak magukba, és elérik a felnőtt őselementál méretét, visszatérnek a távoli létsíkra, ahonnét jöttek. Az elementál fatty mágiafalók számára jelenthet táplálékot.

BŰZ: 1
EGÉSZSÉG: 6
ELEKTR.LEHELET: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 6
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 3
JÉGLEHELET: 6
MÉRET: 27
MÉRG. LEHELET: 6
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 20
SAVLEHELET: 6
TŰZIMMUNITÁS: 20
TŰZLEHELET: 6
ÜGYESSÉG: 6


SÖTÉT ELF NEKROMANTA (142. LÉNY)
A sötét elfek a hegyek mélyére kényszerült elfek sötétlelkű rokonai. Fekete bőrük és fehér hajuk egyedülálló látvány. Nagyfokú ellenállással rendelkeznek a mágiával szemben, de ők maguk nagy tapasztalattal művelik, különösen a nők. Nem ritka a sötét elf varázslathasználók között a képzett nekromanta, aki nagy szakértelemmel használja a leghatalmasabb életet és halált manipuláló varázslatokat is. A sötét elf nekromanták általában nagy csapatokat kísérnek, gyógyító varázslataikkal segítik a sereget. A nekromanták húsa a puhányok és mágiafalók számára fogyasztható.

EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 1
GRÁNITBŐR: 6
GYORSASÁG: 3
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 10
IQ: 18
1 / 3 JOBB MANCS
MÁGIA: 16
MÉRET: 62
REZISZTENCIA: 25
SÖTÉTSÉG: 10
TITÁNOK SZELE: 8
ÉLETSZÍVÁS: 10
ÜGYESSÉG: 10


LÉLEKRABLÓ (143. LÉNY)
Az asztrális térben tenyésző lények eleve hihetetlenül titkozatosak, hiszen sokkal nagyobb térben mozognak, amely sokkal kevésbé hozzáférhető egy átlag halandó számára. Mégis, ezek között is vannak ismertebb lények, és olyanok, amelyekről még hallani is kevesen hallottak. Ez utóbbiak közé tartozik a lélekrabló, amelyről ez a kevés mentát úgy gondolja, hogy létrejöttük az Ellenség asztrális szennyezésének köszönhető. A lélekrablók elragadják a pszionikusan aktív lények lelkét, elhurcolják távoli bugyraikba, és ott falják fel: az asztrális felfedezőútra indult szellem soha többé nem költözik vissza testébe.

AGYVIHAR: 8
MENTÁLIS ROBBANÁS: 8
MÉRET: 30
PSZI ENERGIA: 9
PSZI TÁMADÁS: 10
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 8


FEKETE ÖZVEGY (144. LÉNY)
Kutya méretű, ébenfekete testű, gyűlölettől izzó szemű, halálos mérgű pókok - a szinten nem él olyan torzszülött, talán az áthatolhatatlan kérgű entek kivételével, aki ne rettegne tőlük. Képesek mozdulatlanul beolvadni az árnyakba, így csak akkor veszed észre őket, amikor már túl késő. Ocsmány potrohuk legfeljebb egy rovarevő számára jelenthet táplálékot.

BŰZ: 12
8 / 16 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 15
EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 8
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IMM. MÉREGRE: 80
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 8
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 88
SAVIMMUNITÁS: 8
TŰZIMMUNITÁS: 8
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 12


MUTILÁTOR CSEMETE (145. LÉNY)
A mutilárok ezernyi csáppal rendelkező, félelmetes teremtmények. Egy lüktető, barnásvörös tojásra emlékeztetnek, amelyet ha megközelítesz, iszonyú csápok tömege tekeredik köréd. A mutilátor csemeték gyengék és életképtelenek, könnyű őket elpusztítani, bár már ilyen kis korukban is rendelkeznek szüleik tűzre való immunitásával. Ha sikerül legyőznöd, ízletes zöldvérű ill. puhány falatokat nyerhetsz ki belőle.

5 / 10 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 10
BŰZ: 10
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 12
IQ: 12
5 / 12 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 10
MÁGIA: 10
MÉRET: 80
TŰZIMMUNITÁS: 30
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 10


KÁOSZKÍGYÓ (146. LÉNY)
Ezek a lila pikkelyű, intelligens kígyók mesterei a mágiának. Általában párban vadásznak, pillanatok alatt felmérik az ellenfelük gyengéjét, és kiváló csapatmunkával kivégzik a náluk nagyobb és erősebb ellenfelet is. Fel vannak készülve a mágiát, a lőfegyvert és a leheletet használó ellenfél ellen is. Ha sikerül legyőznöd őket, kiváló lakomát jelentenek egy mágiafaló számára.

AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 4
CSENDVARÁZS: 16
EGÉSZSÉG: 12
ELEMI VÉDELEM: 15
ELKT.IMMUNITÁS: 1
ERŐ: 8
5 / 12 FOG
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 1
IQ: 18
MÁGIA: 16
MÉRET: 70
MÉRGES CSÍPÉS: 12
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 1
SÖTÉTSÉG: 12
TŰZIMMUNITÁS: 1
ÉLETSZÍVÁS: 13
ÜGYESSÉG: 14


SAVELEMENTÁL (147. LÉNY)
A savelementálok fortyogó, bűzhödt teremtményei a csatornák legmélyebb bugyrainak. A pusztulásból, a gyilkos savakból teremtették őket renegát mágusok. A savelementálokkal csak a legőrültebbek szállnak szembe, hiszen megölésével nem nyersz semmit, sőt, továbbra is csak magadnak ártasz. Természetesen, a savelementál semmilyen táplálkozású galetki számára sem fogyasztható.

BŰZ: 14
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 12
IMM. MÉREGRE: 80
IQ: 14
6 / 14 JOBB CSÁP
MÁGIA: 10
MÉRET: 130
SAVIMMUNITÁS: 30
SAVLEHELET: 18
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 14


GNÓM ÚTONÁLLÓ (148. LÉNY)
A szolgaszintet egy hírhedt útonálló csapat terrorizálja, amely egy gnómból, egy törpéből és egy trollból áll. Bár a galetkik legtöbbje könnyedén birkózik meg a csatornaszint torzszülöttjeivel, ez a csapat eddig még minden galetkit legyőzött, úgyhogy ha találkozol velük, futás! A gnóm a csapat "esze", és egyben a legveszélyesebb tag is, hiszen ért a mágiához. Amennyiben az útonálló bandára akarsz vadászni, a VD 148-at használd, ne a VD 149-et vagy VD 150-et.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 6
ELEMI VÉDELEM: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 15
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 18
HIDEGIMMUNITÁS: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
IQ: 18
ISTENI HARAG: 15
1 / 7 JOBB MANCS
JÉGCSÓVA: 15
MÁGIA: 16
MÉRET: 50
SAVIMMUNITÁS: 2
TŰZIMMUNITÁS: 2
ÜGYESSÉG: 10


TÖRPE ÚTONÁLLÓ (149. LÉNY)
A szolgaszintet terrorizáló rablóbanda második tagja, rendelkezik a törpéktől megszokott szívóssággal és mágiaellenállással. Baltája nyelébe rovátkákat vés a gonosz bűnöző, így számolja, hány ártatlan galetki életét oltotta ki. Ki tudja, talán egyszer te leszel az, aki megállítod ezt a sötétlelkű csapatot!

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 1
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM.MÉRG.GÁZRA: 1
IQ: 8
4 / 18 JOBB MANCS
MÁGIA: 6
MÉRET: 75
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 6
TŰZIMMUNITÁS: 6
ÜGYESSÉG: 8


TROLL ÚTONÁLLÓ (150. LÉNY)
A szolgaszinten élő rablóbanda harmadik tagja, a csapat "izomembere". Közelharcban még egy jól fejlett galetkinek is kemény ellenfél lenne, de a gnóm és a törpe támogatásával közel legyőzhetetlen. Ha esetleg elbűvölve, saját társai ellen tudod fordítani, lehet esélyed a győzelemre...

7 / 16 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 8
BŰZ: 16
EGÉSZSÉG: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 1
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 1
IQ: 1
7 / 16 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 8
MÁGIA: 1
MÉRET: 90
REGENERÁCIÓ: 12
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 8


RATIFIKÁTOR (151. LÉNY)
A ratifikátorok lebegő, fémszerű gömbök, testükön hatalmas tüskékkel. Támadáskor elektromos kisülést okoznak, a szó szoros értelmében szétégetve áldozatukat. Sokak szerint a ratifikátorok egy ősi civilizáció maradványai, amelyek a mélyben folytatott ásatások során kerültek napvilágra és keltek életre. Mások szerint a ratifikátor egyáltalán nem élőlény, bár ezt cáfolni látszik az a tény, hogy szöveti és ásványi anyagokat tartalmaz a teste, amelyet a piromádok és kőevkők jó étvággyal fogyasztanak el. A ratifikátor a mágiával szemben nem, de az elektromossággal szemben tökéletesen ellenálló, és más elemi támadások is kevesebb sérülést okoznak neki, mint egy átlagos élőlénynek.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 8
ELEKTR.LEHELET: 22
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 8
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 8
3 / 15 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 10
MÁGIA: 8
MÉRET: 100
SAVIMMUNITÁS: 6
TŰZIMMUNITÁS: 6
TÜSKÉS BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 8


TŰZCSONTVÁZ (152. LÉNY)
Félelmetes látványt nyújt, ahogy a sötét folyosót egyszercsak bevilágítja ez a két lábon járó rémálom. Ennek a nekromanciával animált élőholtnak a csontjait tetőtől talpig apró lángnyelvek borítják, amelyek persze őt magát nem égetik, de téged még a tűzimmunitás sem tud megvédeni ezektől a mágikus lángnyelvektől. Kezében hatalmas, lángoló pallost tart, amellyel pillanantokon belül miszlikbe aprít, ha nem tudsz gyorsan elmenekülni. A tűzcsontváz a tűzön kívül a savra immúnis nagymértékben.

6 / 16 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 12
BŰZ: 255
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 12
IMM. MÉREGRE: 30
IQ: 24
2 / 16 JOBB KAROM
MÉRET: 80
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
TÜSKÉS BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 6


TYCHARONID (153. LÉNY)
Nagyhatalmú, ősi mágikus lények a tycharonidok. Egyesek szerint egykori galetkik leszármazottjai, mások szerint más létsíkról származó kreatúrák, megint mások szerint ősi lichek cseppfolyós materializációi. Tény, hogy ezek a csupa-nyálka, két lábon járó csigaszerű lények legkevésbé galetkire hasonlítanak. Intelligenciájuk azonban megkérdőjelezhetetlen, néhány évvel ezelőtt elrabolták a császárszintről az összes smaragd esszenciát, amelyből a galetkik a varázskövet állították elő, azóta megkettőzött erővel vadásznak rájuk, persze kevés sikerrel. A különös lény teste mágiafalóknak és micinistáknak jelent táplálékot.

BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 12
ELBÁJOLÁS: 15
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 5
IQ: 20
4 / 14 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 14
MÁGIA: 20
MÉRET: 98
PENGEFAL: 15
SAVIMMUNITÁS: 5
SZELLEMKALAPÁCS: 15
TUDATROMBOLÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 5
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 16


PUSZTÍTÓ SZÓJER (154. LÉNY)
Ez a két ízelt lábán felemelkedve járó, sáskaszerű lény méltán kelt rettegést a hegymély galetkijei között - a csáprágójából csöpögő pusztító, savas anyag gyakran szétmarja a varázstárgyakat, így a győztes csata után is vesztesnek érzi magát a hős kalandozó. Vannak, akik csupaszon szállnak szembe a szójerrel, mások tárgyvédelemmel készülnek fel ellene, megint mások igyekeznek a csata elején megsemmisíteni ezt a jéggel szemben különösen ellenálló, ocsmány teremtményt. És persze olyan is akad, aki azonnal, rémülten menekül, amint a szójert megpillantja. Mindenesetre, ha esetleg legyőzöd, és rovarevő vagy kőevő vagy, finom csemegéhez juthatsz.

BŰZ: 255
12 / 13 CSÁPRÁGÓ, TÁRGYIRTÁS: 12
EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 17
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IQ: 6
MÁGIA: 1
MÉRET: 108
REGENERÁCIÓ: 6
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 12


GÁZELEMENTÁL (155. LÉNY)
Egy örvénylő gázforgatag, amely valójában egy félig intelligens lény, egyenesen a levegő létsíkjáról. A gáztámadásokra, bűzre immunis és a lőfegyverek kevés kárt tesznek benne, azonban közelharcban és mágiával legyőzhető, mágikus természete ellenére. Viszont óvakodj attól, hogy túl közel merészkedj hozzá - irtózatos gázleheletével pillanatok leforgása alatt képes megölni ellenfelét. A gázelementálból visszamaradó esszencia piromádok számára fogyasztható.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 16
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 16
IMM. MÉREGRE: 80
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 10
MÁGIA: 8
MÉRET: 132
MÉRG. LEHELET: 25
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 12


A HALÁL SEKRESTYÉSE (156. LÉNY)
Fekete csuhába öltözött, vörösen izzó szemű teremtmények, a Sötétség Egyházának követői. Egyesek szerint élőholt árnymanók, akik a fiatal galetkik riogatásával, ijesztgetésével próbálják elhitetni magukkal, hogy igazi hatalmuk van. Annyi bizonyos, hogy minél idősebb egy galetki, minél több időt töltött el a hegyben, annál kevésbé veszélyes számára a halál sekrestyése. Azonban egy törtető, a kellő tapasztalat megszerzése nélkül előre költöző galetki irtózatosnak fogja érezni a sekrestyés csapásait. A sekrestyés anyaga zöldvérűek és tejivók számára emészthető.

EGÉSZSÉG: 15
ERŐ: 15
5 / 17 FOG, TISZTELET-CSAPÁS: 14
GYORSASÁG: 15
IQ: 15
4 / 14 JOBB KAROM, TISZTELET-CSAPÁS: 14
MÁGIA: 5
MÉRET: 102
TÜSKÉS BŐR: 6
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 15


ORGLING MELÁK (157. LÉNY)
Hatalmasra nőtt, szőrös, pörsenésekkel tarkított egyedek az orgling melákok. Általában a bányákban, a legnehezebb fizikai munkát végeztetik velük, de sajnos gyakran megvadulnak, és gazdáikra támadnak. Hihetetlenül sok verést és szenvedést képesek kibítni, ezek a két lábon járó förmedvények közel elpusztíthatatlanok. És a pofon, amit adnak, nos, arra sokáig fogsz emlékezni... A melák kizárólag micinisták számára ehető.

BŰZ: 14
EGÉSZSÉG: 14
ELKT.IMMUNITÁS: 6
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 2
16 / 17 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 148
SAVIMMUNITÁS: 6
TŰZIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 4


ASZTRÁLIS BEHEMÓT (158. PSZIONIKUS LÉNY)
Hatalmas méretű, sárga, felpüffedt pókra emlékeztető óriásai az asztrális térnek. Félig-meddig tudatlan lények - már amennyire annak lehet bármit is az asztrálban nevezni - születésüktől örökölt, erőteljes pszi képességeikkel bármiféle technika nélkül sújtanak le mindenre, ami elég közel merészkedik hozzájuk, és így veszélyforrásnak tartják.

AGYVIHAR: 12
GYORSASÁG: 16
IQ: 16
MENTÁLIS ROBBANÁS: 15
MÉRET: 100
PSZI ACÉLTORONY: 10
PSZI CSÁP: 10
PSZI ENERGIA: 17
PSZI TÁMADÁS: 17
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 10


LEVIATHÁN FATTY (159. PSZIONIKUS LÉNY)
Hatalmas pszionikus "kérődzők", az asztrális világ ártalmatlan vándorai. Az utazók gyakran vadásszák őket a testükben néha képződő asztrálgyöngyért, amely azon kívül, hogy a pszionikus képességeket erősíti, sok más célra is felhasználható, főleg képzett mentátok kezében.

EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 20
IQ: 8
MÉRET: 100
PSZI CSÁP: 5
PSZI ENERGIA: 24
PSZI TÁMADÁS: 10


KÍGYÓPÓK (160. LÉNY)
Ez a szörny a természet egyik furcsa tréfája. Képzelj el egy hatalmas póktestet (nagyobbat mint amit eddig bármikor is láttál), nyolc óriási póklábbal. Amikor azonban a fejére nézel, nem azt látod, amit vársz. A megszokott csáprágóknak nyoma sincs, a testből egy hosszú kígyó nőtt ki. A kígyó vastagabb mint két megtermett galetki együtt, a kígyó szája akkora, hogy egy kisebb galetkit gond nélkül be tudna kapni. A nagyobb galetkiket a fogáról csöpögő méreg látványa gondolkoztatja el: elfutni vagy meghalni?

BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 16
ERŐ: 18
20 / 22 FOG, SEBZŐ MÉREG: 23
GYORSASÁG: 24
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IQ: 14
MÁGIA: 4
MÉRET: 220
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 20


ÓRIÁS ÉLŐ CSEPPKŐ (161. LÉNY)
Ha egy élő cseppkő elég sokáig életben tudd maradni, és elég sok arra járót tud megtéveszteni, majd felfalni, akkor előbb-utóbb óriás cseppkő lesz belőle, annak minden előnyével együtt. Az óriás cseppkő természetesen sokkal életképesebb, repesze messzebb repül, és nagyobbat sebez. Vastag külső rétegén keresztül nehéz megsebezni, sőt állítólag a mágiahasználóknak is komoly gondot okozhat a legyőzése.

BŰZ: 255
ELKT.IMMUNITÁS: 8
ERŐ: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IMM.MÉRG.GÁZRA: 8
IQ: 3
MÉRET: 80
MÉRG. LEHELET: 14
SAVIMMUNITÁS: 8
TŰZIMMUNITÁS: 8
VASTAG BŐR: 13


ELIT TÖRPE HARCOS (162. LÉNY)
A törpének nevezett "értelmes" faj egyik fejlettebb képviselője. Kinézetre olyan mint egy harci törpe, hatalmas szakálla felett vadul villog a szeme. Érthetetlen módon karja helyett egy harci bárdot használ a csatában, de meg kell hagyni, hogy azt viszont jól forgatja, ha valakit eltalál, annak komoly gondjai keletkeznek. A méreggel, és mágiával szemben törpéhez méltóan jól védett.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 16
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 12
7 / 24 JOBB MANCS
MÁGIA: 6
MÉRET: 180
REZISZTENCIA: 40
SAVIMMUNITÁS: 3
TŰZIMMUNITÁS: 3
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 10


VASGÓLEM (163. LÉNY)
Egy ősi, mágiával animált teremtmény, amely készítésének titka már rég elveszett. Három méteres magasságával ez a tömör pusztítógép nem igazán a szűk barlangfolyosókra van tervezve, de ha nincs elég helye, utat tör magának, nem törődve azzal, hogy akár az egész hegyet magára omlasztja. Kevés olyan élő teremtmény van, amelyet nem képes egyetlen csapással megsemmisíteni.

50 / 50 BAL MANCS
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
50 / 50 JOBB MANCS
MÁGIA: 9
MÉRET: 1000
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 100
SAVIMMUNITÁS: 50
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 50
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 3


SZIKLAÓRIÁS (164. LÉNY)
A legendák óriásai kelnek életre, amikor felemelkedik előtted ez a négy méter magas, sziklakemény testű behemót. Hatalmas mérete miatt a csatorna szűk járataiban nem találkozhatsz velük, legfeljebb a nagyobb termekben, ahogy épp szunyókálnak. És akkor vajon hogyan nézhet ki egy IGAZI óriás? Nos, olyannal a föld alatt biztos nem fogsz találkozni... Mindenesetre, ha sikerrel akarsz szembeszállni a sziklaóriással, vagy vastag bőrre, vagy gránitbőrre, vagy különlegesen magas védettségre van szükséged, különben pillanatok alatt szét fog trancsírozni.

13 / 16 BAL MANCS
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 24
ELKT.IMMUNITÁS: 6
ERŐ: 22
GYORSASÁG: 13
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 5
15 / 17 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 174
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 6
TŰZIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 14
ÜGYESSÉG: 12


TOPÁZCSÁP (165. PSZIONIKUS LÉNY)
Ezek a csillogó topázkék, csupacsáp teremtmények igazi ékszerei az asztrális térnek. Azonban ezeket az ékszereket legbölcsebb távolról csodálni. Hihetetlenül pusztító erejű pszionikus képességekkel rendelkeznek, és meg is van a tudásuk ahhoz, hogy használják.

AGYVIHAR: 10
MENTÁLIS ROBBANÁS: 10
MÉRET: 82
PSZI CSÁP: 6
PSZI ENERGIA: 16
PSZI TÁMADÁS: 17
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 10


ELMEZÚZÓ (166. PSZIONIKUS LÉNY)
Ez a hatalmas, medúzaszerű teremtmény halálos és veszedelmes. Bár csak nagyon közelről képes a többi asztrális lényt érzékelni, de ha ez megtörténik, akkor irtózatos erejű pszionikus támadásával szétzúzza egy pillanat alatt annak elméjét. Legjobb, ha kiismered a taktikáját, és úgy készülsz fel ellene.

AGYVIHAR: 12
MENTÁLIS ROBBANÁS: 12
MÉRET: 90
PSZI ENERGIA: 14
PSZI TÁMADÁS: 19


GALETKI TOLVAJ (167. GALETKI)
A galetki társadalom söpredékei a tolvajok, akik megkeserítik kalandozótársaik életét. Ha pedig számon kéred rajtuk a lopott holmit, még nekik áll feljebb, és ha úgy érzik, ők az erősebbek, még meg is támadnak! Morális megfontolásaik nincsenek, ha legyőz téged harcban, sokszor tovább rugdos, ezzel permanens méretcsökkenést okozva.

8 / 8 BAL KAROM, KONTAKTMÉREG: 7
BŰZ: 14
EGÉSZSÉG: 8
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 5
IQ: 7
15 / 13 JOBB KAROM, SEBZŐ MÉREG: 10
MÁGIA: 6
MÉRET: 100
SAVIMMUNITÁS: 5
TŰZIMMUNITÁS: 5
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 16


GALETKI BŰNÖZŐ (168. GALETKI)
A katonák feladata lenne ezeknek a kétes elemeknek az elfogása és börtönbe zárása. Nemcsak galetkitársaik fosztogatásából, de a középületek kirablásából is élnek. Sokszor nem is a szint normál lakói, hanem úttalan utakon érkező renegátok, akik számára a galetkik törvénye sem szent, a velük való harcban, akárcsak a torzszülöttek ellenében, akár méretet is veszthetsz, ha legyőznek!

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 9
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 17
IQ: 8
MÁGIA: 6
MÉRET: 120
MÉRG. LEHELET: 20
REGENERÁCIÓ: 10
REZISZTENCIA: 25
TÜSKÉS BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 15


ETERNOGH SZEME (169. LÉNY)
Eternogh Draumagia ősmutáció rosszul elsült mutációja után felrobbant testének darabjai önálló életre keltek. Eternogh szeme az ősmutáció mágikus képességeinek parányi hányadát örökölte. Tudata már nem az egykori mutánsé, mindent és mindenkit el akar pusztítani ez a megelevenedett borzalom.

LÁVAFOLYAM: 15
MÁGIA: 32
MÉRET: 150
TŰZVIHAR: 15
ÜGYESSÉG: 12


GALETKI KATONA (170. GALETKI)
A rend őrei a szinten, lefülelik a bűnözőket, a tolvajokat, ügyelnek rá, hogy a lakóterületre kóbor torzszülöttek ne hatolhassanak be. Ennek megfelelően, harci képzettségük sem csekély, általában a végtaggal való harcot kedvelik. Egy átlagos, becsületes polgár sosem fog egy katonával harcba keveredni... De a tolvajoknak jaj, ha egy ilyet elfognak a katonák, számítson az alapos verésre, ami akár méretcsökkenéssel is járhat!

10 / 21 BAL KAROM, TÁRGYIRTÁS: 10
EGÉSZSÉG: 14
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 6
14 / 23 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 14
MÁGIA: 6
MÉRET: 120
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
TÜSKÉS BŐR: 10
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 8


ZOMBI NAGYMESTER (171. LÉNY)
A leghatalmasabb zombi mesterek, a zombi nagymesterek képesek arra, hogy hatalmas zombi hordákat irányítsanak, sőt, képesek akár ők maguk is létrehozni a csatornaszinten szanaszét hagyott torzszülöttek teteméből. A zombi nagymester, idéző és animációs képességének köszönhetően, gyakorlatilag elpusztíthatatlan ellenfél, ha győzedelmeskedni akarsz felette, vagy iszonyatos hatalmú mágiára, vagy megfelelően képzett szolgákra lesz szükséged.

ANIMÁCIÓ: 15
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 4
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 14
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 8
14 / 22 JOBB KAROM, ROTHASZTÁS: 12
MÁGIA: 14
MÉRET: 150
REGENERÁCIÓ: 10
SAVIMMUNITÁS: 12
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 2


ORGLING KÖLYÖK (172. LÉNY)
Az orglingok hihetetlen sebességgel szaporodnak, és már az egész apró kölykök is veszedelmesek lehetnek: igaz, hogy még csak harapni tudnak, de ezek a mosdatlan ördögök sok galetkit már a förtelmes bűzükkel elkábítanak, rettenetesen fürgék, és mérhetetlen tudatlanságukból kifolyólag némiképp a mágiára is immunisak.

BŰZ: 8
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ERŐ: 3
5 / 20 FOG
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
IQ: 1
MÁGIA: 1
MÉRET: 30
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 2
TŰZIMMUNITÁS: 2
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 14


A HALÁL APOSTOLA (173. LÉNY)
Már a Halál sekrestyése is tiszteletet parancsoló hatalommal rendelkezett, de a sekrestyések mégis csak kispályások vezetőik, az apostolok mellett. A Sötétség Egyházának apostolai mágikus képességeik révén védettebbek a támadásoktól, roncsoló és tiszteletet parancsoló végtagjaival pedig irtózatos ütéseket képesek kiosztani. Csak bízni lehet benne, hogy a sötét egyháznak nincsenek még náluk is hatalmasabb lényei! A sekrestyéshez hasonlóan zöldvérűeknek és tejivóknak szolgálhatnak táplálékul.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 18
ERŐ: 18
7 / 17 FOG, TISZTELET-CSAPÁS: 16
GYORSASÁG: 18
IQ: 18
5 / 13 JOBB KAROM, TISZTELET-CSAPÁS: 16
MÁGIA: 10
MÉRET: 132
REZISZTENCIA: 10
TÜSKÉS BŐR: 9
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 18


MUTÁNS SZÓJER (174. LÉNY)
A legtöbb galetki állandó rettegésben él a pusztító szójerektől - álmatlan éjszakákon át forgolódnak, minden neszre felriadnak - talán a pusztító szójer készül arra, hogy a barlangjába portyázzon? Ezek a galetkik általában azonnal elájulnak a félelemtől, amikor a mutáns szójert megpillantják: hiszen, az a legkevesebb, hogy búcsút mondhatnak varázstárgyaiknak, de még az életük is komoly veszélybe kerül, ha nem tudnak elég gyorsan szaladni... És akkor mihez fognak ezek a galetkik kezdeni, amikor szembetalálkoznak a magasabb szinten élő szójer megsemmisítőkkel és szójer annihilátorokkal?
Megjegyzés: a mutáns szójer a pusztítóval ellentétben nem a hidegre, hanem a savra fejlesztett ki magas immunitást.

BŰZ: 255
14 / 16 CSÁPRÁGÓ, TÁRGYIRTÁS: 14
EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 22
GYORSASÁG: 18
IQ: 7
MÁGIA: 1
MÉRET: 132
REGENERÁCIÓ: 8
SAVIMMUNITÁS: 40
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 15


BUNDÁS YETI (175. LÉNY)
Ezekkel a nagytermetű, fehér bundájú óriásmajmokkal inkább a hidegebb, sokszor jéggel borított falú járatokban találkozhatsz. Tökéletesen képesek magukat álcázni, úgyhogy általában csak akkor veszed észre őket, amikor lesújtanak rád közvetlen közelről. A yeti önmaga is olyan hideget áraszt magából, ami kisebb fagyási sérülésekkel járhat. A yeti húsa ízletes kőevők és micinisták számára.

9 / 20 BAL KAROM, ROTHASZTÁS: 12
BŰZ: 7
EGÉSZSÉG: 16
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 8
HIDEGIMMUNITÁS: 40
IQ: 2
11 / 18 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 12
MÁGIA: 2
MÉRET: 165
REZISZTENCIA: 10
TÜSKÉS BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 14


ARACHNID SÁMÁN (176. LÉNY)
Hatalmas termetű, halálos mérgű óriáspókok az arachnidok. Intelligensek, általában mágiát használnak, és ők maguk részleges mágiaimmunitással rendelkeznek. Iszonyatos bűzükön kívül már más nem is kell ahhoz, hogy a szint legrettegettebb ellenfelei közé tartozzanak... Ha mégis gusztusa támad rá, egy rovarevő vagy tejivó falatozhat a csata végén az óriási, szőrös testből.

BŰZ: 16
10 / 24 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 15
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 28
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IQ: 20
MÁGIA: 20
MÁGIKUS ŰR: 20
MÉRET: 110
REZISZTENCIA: 20
ÁTTÖRÉS: 5
ÜGYESSÉG: 16


ZAFÍR KAELTRICH (177. LÉNY)
A zafír kaeltrich a levegő síkjáról származó, teljességgel mágikus természetű lény. Bár aránylag kevés életpontja van, elpusztítása több, mint körülményes - sebezhető pontot találni az ide-oda repkedő, fátyolszerű teremtményen több mint nehéz, és eközben a kaeltrich igencsak kellemetlen elektromos szikrákat gerjeszt körülötted!

BŰZ: 255
DERMESZTÉS: 20
EGÉSZSÉG: 8
ELEKTR.LEHELET: 22
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 40
IMM. MÉREGRE: 30
IQ: 22
MÁGIA: 22
MÉRET: 90
REZISZTENCIA: 20
ÜGYESSÉG: 12


LÁVAELEMENTÁL (178. LÉNY)
Amikor kalandozásaid során egy fortyogó lávatóra bukkansz egy földalatti barlangban, bizony előfordulhat, hogy megmozdul a tó felszíne, és egy óriási méretű lávaelementál ölt alakot előtted. Nagy valószínűséggel ez azt jelenti, hogy hamarosan szénné fogsz égni, de ha mégsem, akkor is alapos verésre számíthatsz. A lávaelementálnak már a közelében is olyan forróság van, amit csak kevés halandó bír ki, még a tűzimmunitás sem nyújt ellene védelmet! Talán mondani sem kell, a lávaelementál nem "ehető" - ami visszamarad belőle, még egy piromád beleit is kiégetné.

AURAÉSZLELÉS: 8
10 / 21 BAL MANCS, ENERGIASZÍVÁS: 15
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 4
IMM. MÉREGRE: 60
IQ: 3
13 / 19 JOBB MANCS, MANASZÍVÁS: 15
MÁGIA: 4
MÉRET: 145
REZISZTENCIA: 10
TŰZIMMUNITÁS: 40
TŰZLEHELET: 20
TÜSKÉS BŐR: 14
ÜGYESSÉG: 4


SZÉLFIVÉR (179. LÉNY)
A szélfivérek a levegő elemi síkjáról származó bajkerverők - apró dzsinnek, amelyek a csatornaszint járataiban röpködve vadásznak a torzszülöttekre és galetkikre, amióta valahol a Hegy mélyében egy felelőtlen mágus kaput nyitott a létsíkjukra. A szélfivérek harcban mágikus íjukat használják, amelyből nagyerejű gázlövedékeket képesek kilőni.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 20
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 40
IQ: 14
LŐFEGYVER: 18
MÁGIA: 6
MÉRET: 90
MÉRG. LEHELET: 14
REZISZTENCIA: 10
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 17


THARGODAN VADÁSZEB (180. LÉNY)
A kutya képességeit több galetkiöltőnyi nemesítésnek köszönheti. Állítólag vérében a hagyományos kutyákon és farkasokén kívül még a Thargodan démonkutyáké is keveredik. Legendás ősének köszönhetően, félelmetes harapása nem egyszer megbénítja az áldozatot, míg a karmain található méreg gyengeséget okoz.

BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 18
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 16
10 / 17 FOG, PARALIZ.MÉREG: 12
GYORSASÁG: 17
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 5
IQ: 1
7 / 16 JOBB KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 10
MÁGIA: 1
MÉRET: 85
SAVIMMUNITÁS: 5
TŰZIMMUNITÁS: 5
ÜGYESSÉG: 14


YARMAITOR (181. GALETKI)
űYarmaitor inas és kutyaidomár egyben. Mindkét szakámáját a tökélyre fejlesztette, és mindkettőben sokszor hasznát veszi mágikus képességenek. Téged ezekből leginkább az érint, hogy harc közben remekül együttműködik a Thargodan vadászebekkel, mondhatjuk, hogy tökéletes csapatként harcolnak együtt - legyőzésükhöz minden fortélyodra és hatalmadra szükséged lesz. Bárcsak te is képes lennél Yarmaitorhoz hasonlóan, több különböző iskolából is nagyobb varázslatokat elsajátítani!

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 15
EGÉSZSÉG: 6
ELEMI VÉDELEM: 15
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 4
FELTÁMASZTÁS: 15
GYORSASÁG: 25
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 5
IQ: 17
3 / 13 JOBB CSÁP
MÁGIA: 21
MÉRET: 72
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 5
TŰZIMMUNITÁS: 5
ŐRJÖNGÉS: 15
ÜGYESSÉG: 10


MÓLEG (182. LÉNY)
Legendák mesélnek a mágusok által létrehozott iszonyatos hatalmú, mágiára teljesen immunis szolgákról, a gólemekről. Láthatóan, egy kezdő mágus megpróbált megfelelni a legendának - ő hozta létre ezeket a teremtményeket. A próbálkozás elég gyengén sikerült, bár az kétségtelen a móleget borító alvadt vérnyomok alapján, hogy a móleg azért elég erős volt gazdája elpusztításához, aki az engedelmességet meghatározó mágia szavait talán nem pontosan kántálta el az alkotás közben.

13 / 20 BAL CSÁP
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
13 / 20 JOBB CSÁP
MÁGIA: 2
MÉRET: 100
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 15
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 3


GŐZPOLIP (183. LÉNY)
A gőzpolip olyan körülmények között érzi otthonosan magát, amit józan ésszel nehéz elképzelni. A szinte égetően forró víz az igazi otthona. A gőzpolip már csak ezért is kellemetlen ellenfél, hiszen nem csak ő szorongat, hanem még a forró víz is az életedre tör - és bizonyos támadási formákról, mint pl. lőfegyver vagy mágia ne is álmodozz a víz alatt!

8 / 16 BAL CSÁP
EGÉSZSÉG: 15
ERŐ: 9
GYORSASÁG: 18
IQ: 2
8 / 14 JOBB CSÁP
MÁGIA: 2
MÉRET: 90
REZISZTENCIA: 50
TŰZIMMUNITÁS: 30
TÜSKÉS BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 9


YSSUF (184. GALETKI)
Yssuf, ez a sötét bőrű kufár a mágus klán egyik nem túl oszlopos tagja. Bár mágikus képességeinek fejlesztését nem hanyagolta el, mégis, kevesen kedvelik, mert előszeretettel köt bele bárkibe vagy bármibe, csak hogy harci tudományát megcsillogtassa. Rendszerint elkíséri két szolgája is, ha esetleg Yssufnak nehézségei támadnának...

AURAÉSZLELÉS: 6
3 / 3 BAL CSÁP
EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 1
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 36
HIDEGIMMUNITÁS: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 1
IQ: 24
JÉGCSÓVA: 14
MÁGIA: 22
MÉRET: 70
SAVCSAPÁS: 14
SAVIMMUNITÁS: 1
SÖTÉTSÉG: 14
TŰZIMMUNITÁS: 1
ÜGYESSÉG: 8


MAUG ENTITÁS (185. LÉNY)
A maug entitásokról a mai napig vitatkoznak a galetki ifjak - vajon tényleg létezik ilyen ocsmány torzszülött? Vagy ez nem más, mint egy próba, egy illúzió, amit az ősök a galetkik tesztelésére találtak ki? Az biztos, hogy nem mindegy, milyen támadási formát alkalmazol a maug entitással szemben - bizonyos módszerek már eleve kudarcra vannak ítélve.

AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 12
IQ: 12
MÉRET: 120
REZISZTENCIA: 100
SAVLEHELET: 15
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 12


CSONTMESTER (186. LÉNY)
Ezek a csupacsont lények már régóta nem a saját testüket uralják. A csontmesterek ugyanis olyan élőholtak, akik hihetetlen hatalmmal bírnak a csontok felett. Ez a hatalom azzal a képeséggel is felruházza őket, hogy csontestük elpusztulása után, amint újabb csontokra bukkannak, új testet alkothatnak belőlük. Emiatt végleges megölésüknek egyetlen módja, ha testük elpusztításakor, nem csak a felszabaduló lélekenergiát, hanem a csontmester teljes esszenciáját elnyeli az őt legyőző galetki. Persze erre csak a leghatalmasabb nekromanták képesek, így a csontmesterek a torzszülöttek egyik legrettegettebb csoportját alkotják. Csatában elsősorban mágikus érintésük fagyasztó hatására támaszkodnak, csonttestük ellenálló az ütésekkel szemben, és a kusza, kiálló csontjaik a tüskés bőrhöz hasonló hatást érnek el. Érdekes módon a csontmesterek esszenciája különösen érzékeny a halál alapú mágiákra, és a fizikai erejük sem túl nagy. A kőevők és a mágiafalók ízletesnek találják a csonmester csontjaiból főzött csontlevest.

12 / 16 BAL KAROM, PARALIZ.MÉREG: 12
BŰZ: 13
EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 5
IQ: 32
14 / 16 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 12
MÁGIA: 16
MÉRET: 120
SEBEZHETETLENSÉG: 14
TÜSKÉS BŐR: 10
VASTAG BŐR: 5
ÓRIÁSERŐ: 15
ÜGYESSÉG: 12


TRIKLOPSZ (187. LÉNY)
A triklopsz a mesebeli küklopszra hasonlít azzal a különbséggel, hogy neki három feje van! Igaz, mindegyiken csak egy szemmel, de a három fej együttesen kiváló térlátást biztosít a fenevadnak. Ha szembekerülsz eggyel, csak abban reménykedhetsz, hogy összevesznek rajtad (a zsákmányon), és így lesz időd elmenekülni.

BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 15
12 / 19 FOG
GYORSASÁG: 14
IQ: 3
MÉRET: 140
REGENERÁCIÓ: 8
REZISZTENCIA: 10
VASTAG BŐR: 18
ÜGYESSÉG: 12


QWERT (188. GALETKI)
Hohó, egy ellenfél a fogak szintjéről, méghozzá olyasvalaki, aki a szerzett lélekenergia egy jelentős részét harci képességeinek továbbfejlesztésére költötte! Nyilvánvalóan kemény ellenfél lesz, akár a lőfegyverek használatában, akár a mágiában, akár a lehelő vagy ütő közelharcban vagy járatos.

ANTIMÁGIKUS SZFÉRA: 14
10 / 10 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 9
2 / 13 BAL KAROM
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 15
ELKT.IMMUNITÁS: 6
12 / 13 FAROK
GYORSASÁG: 18
HIDEGIMMUNITÁS: 6
14 / 15 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 12
MÁGIA: 10
MÉRET: 156
REGENERÁCIÓ: 10
REZISZTENCIA: 14
SAVIMMUNITÁS: 6
TOMBOLÁS: 14
TŰZIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 15


SZIKLAÓRIÁS SÁMÁN (189. LÉNY)
A sziklaórások legokosabbjai és legbölcsebbjei közül kerülnek ki a sámánok, akik a szellemekkel tartják a kapcsolatot. Ezek a sámánok éppen olyan jól tudnak gyógyítani, mint szellemet idézni, és a harcban is jó hasznát veszik mágikus tudásuknak.

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 15
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 6
ERŐ: 22
GRÁNITBŐR: 15
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 26
7 / 12 JOBB MANCS
MÁGIA: 20
MÉRET: 136
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 6
SEBEZHETETLENSÉG ITALA: 0
TŰZIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 14
ŐRJÖNGÉS: 15
ÜGYESSÉG: 12


NYÁLKAPÓK (190. LÉNY)
A sötétség legocsmányabb, legvisszataszítóbb teremtményeit még a többi torzszülött is kiközösíti, vadásznak rájuk, igyekeznek őket elpusztítani. A nyálkapók azonban egy olyan undormány, amely képes bármely más torzszülöttet megsemmisíteni, élőhelyének a közelébe sem merészkedik más teremtmény. Válogatás nélkül mindent felfal ez a kocsonyás testű, két lábon járó pók - külső emésztéssel savas köpete szétmar csontot, húst.

DERMESZTÉS: 16
EGÉSZSÉG: 12
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 16
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 28
IQ: 35
MEGSZAKÍTÁS: 20
MÁGIA: 30
MÉRET: 200
SZELLEMKALAPÁCS: 16
SÖTÉTSÉG: 16
ÜGYESSÉG: 15


SMARAGD RAGADOZÓ (191. LÉNY)
Az asztrális tér veszedelmes teremtménye, kisebb tudatok felfalásával tartja fenn magát. Teste a smaragd méregzöldje, lapos, bogárszerű feje tetején két apró, fekete szem van. A pusztítást persze nem félelmetesnek tetsző karmaival, hanem gyilkos mentális képességeivel okozza.

AGYVIHAR: 12
MENTÁLIS ROBBANÁS: 12
MÉRET: 80
PSZI ACÉLTORONY: 7
PSZI ENERGIA: 15
PSZI TÁMADÁS: 28
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 12


YARMABUR (192. LÉNY)
Yarmabur a legendás galetki mágusfejedelem sok-sok nemzedékkel ezelőtt élt. Már életében is tisztelték hatalma és tudása miatt. Élete vége felé a halált kezdte tanulmányozni, majd egy napon eltűnt barlangjából. Soha senki nem látta többé, de a legenda szerint valamilyen misztikus módon halhatatlanná vált és saját birodalmat alapított.

ANIMÁCIÓ: 12
EGÉSZSÉG: 8
ELKT.IMMUNITÁS: 16
GYORSASÁG: 18
HALÁL SZAVA: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 16
IQ: 50
MÁGIA: 50
MÉRET: 265
REGENERÁCIÓ: 10
SAVIMMUNITÁS: 16
TŰZIMMUNITÁS: 16
ÜGYESSÉG: 16


AGYPÖRKÖLŐ (193. LÉNY)
Egy izzó asztrálfókusz, iszonyatos sebességgel és céltudatossággal közlekedik az asztrális térben ez a borzadály. Az, hogy értelemmel és telepatikus képességekkel rendelkezik, hamar kiderült, miután kiégette a Pszi Iskola néhány legnagyobb hatalmú pszionicistájának agyát. Nagyon elővigyázatos legyél vele szemben, a csata egy pillanat alatt véget ér, ha nem megfelelő képességet alkalmazol vele szemben!

AGYVIHAR: 40
MÉRET: 90
PSZI ENERGIA: 13
PSZI TÁMADÁS: 15


SZINAPTIKUS MATADOR (194. LÉNY)
Az asztrális tér csínytevője a szinaptikus matador, ez az apró, kékes színű, pulzáló gömbként megjelenő teremtmény. Kedvenc szórakozása, hogy párviadalra hívja az asztrális tér lakóit. Ha ő győz, elszív ellenfele lélekenergiájából, ha viszont veszít, átadja szinaptikus korbácsát, aminek sajnos egy nem asztrális lény nem sok hasznát veszi... A matador erőssége a párviadalokban, hogy teljességgel kiszámíthatatlan.

AGYVIHAR: 8
MENTÁLIS ROBBANÁS: 8
MÉRET: 70
PSZI CSÁP: 8
PSZI ENERGIA: 12
PSZI TÁMADÁS: 12
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 8


POKOLPATKÁNY (195. LÉNY)
Ha nem is a pokol legmélyebb bugyraiból, de mindenesetre valami hasonlóan átkozott helyről származnak ezek a kutya méretű, vörösen izzó szemű patkányok. Igazándiból csak alakjuk emlékeztet egy patkányéra - intelligenciájuk és mágikus képességeik alapján inkább a rafinált démonok, a Thargodanok közé tartoznak. Húsuk egy piromád és egy mágiafaló számára egyformán fogyasztható.

BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 9
ELKT.IMMUNITÁS: 9
ERŐ: 9
4 / 6 FOG
GYORSASÁG: 9
HIDEGIMMUNITÁS: 9
IMM.MÉRG.GÁZRA: 9
IQ: 22
LÁVAFOLYAM: 12
MÁGIA: 13
MÉRET: 130
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 9
TŰZIMMUNITÁS: 15
TŰZVIHAR: 12
VASTAG BŐR: 9
ÜGYESSÉG: 9


KŐTROLL (196. LÉNY)
A kőtrollok ősi teremtmények, nem sokkal fiatalabbak magánál a Hegynél. A Hegy anyagából gyúrták őket, és ők maguk is ugyanolyan kemények. Lomhán, lassan mozognak, de ha felébreszted őket, jaj neked - elég, ha a kőtroll egyetlen ütése betalál...

EGÉSZSÉG: 16
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 6
IQ: 4
22 / 26 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 20
MÁGIA: 2
MÉRET: 140
REGENERÁCIÓ: 14
REZISZTENCIA: 15
VASTAG BŐR: 18
ÜGYESSÉG: 4


ORGLING VARÁZSLÓ (197. LÉNY)
A mágiához értő orgling olyan ritka, mint a fehér holló - és ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a mágia az intelligencia függvénye, és mint tudjuk, ez utóbbiban az orglingok nem bővelkednek. Mégis, ha nagy ritkán összeakadsz egy orgling varázslóval, nem árt felkötni a nadrágszárat, hiszen gyors véget ér az, aki ellenfelét lebecsüli...

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 7
GIGAÖKÖL: 14
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IDÉZÉS: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 28
MÁGIA: 24
MÉRET: 86
REGENERÁCIÓ: 6
REZISZTENCIA: 10
SAVHURRIKÁN: 14
SAVIMMUNITÁS: 12
VASTAG BŐR: 8
VILLÁMSÚJTÁS: 14
ÜGYESSÉG: 11


ORGLING FATTYÚ (198. LÉNY)
Ezek a különösen ocsmány orglingok általában egy orglingnak más fajú lénnyel való párzásából fakadnak. Sokszor három karjuk, négy szemük vagy hasonló torzságuk van, bőrük sokszor fekélyes vagy undorító nyálkás, folyton nedvedzenek és rettenetesen büdösek.

BŰZ: 14
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 15
13 / 17 FOG, MANASZÍVÁS: 30
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IMM. MÉREGRE: 20
IQ: 6
MÁGIA: 2
MÉRET: 90
TŰZIMMUNITÁS: 8
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 9


NYÁLKACSIGA (199. LÉNY)
A nyálkacsiga egy gusztustalan teremtmény, és nincs igazán értelme harcolni vele - ha nekiállod felaprítani, bepánikol, és elkezd osztódni, pillanatok alatt több száz lesz belőle. Persze, ha épp a csatornarendszerben portyázol, és a falakról mindenhonnét nyálkacsigák csöpögnek, nincs sok választásod, gyorsan elő a tűzgolyóval, aztán bummm...

EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 3
IDÉZÉS: 1
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 42
8 / 20 NYELV, ENERGIASZÍVÁS: 20
REZISZTENCIA: 6
ÜGYESSÉG: 3


QUWARG BEHEMÓT (200. LÉNY)
Ezek a hatalmas termetű, óriási páncélzattal védett rovarok minden bizonnyal a quwarg királynők testőrségéhez tartoznak. Méregtől csöpögő csáprágójukat még egy képzett galetki számára is bölcs dolog elkerülni, hiszen még a dicsőségnél is fontosabb, hogy ne váljon belőled quwarg eledel.

9 / 18 BAL KAROM
BŰZ: 6
14 / 22 CSÁPRÁGÓ, PARALIZ.MÉREG: 13
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 6
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 1
11 / 20 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 9
MÁGIA: 2
MÉRET: 144
SAVIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 18
ÜGYESSÉG: 8


QUWARG ÉLŐSKÖDŐ (201. LÉNY)
A quwarg behemótok örökös szimbiótája, ez az apró rovar rendszerint a behemót nyaka mögötti kitinpáncélba kapaszkodik. Ő az esze és irányítója a behemótnak, ezért cserébe védelmet kap. Ha győzni akarsz a behemóttal szemben, elsőként az élősködővel kell végezned, míg hősies szolgád egy körig feltartja a behemót rohamát.

EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 1
GIGAÖKÖL: 14
GYORSASÁG: 15
IQ: 15
MÁGIA: 12
MÉRET: 30
3 / 3 NYELV
TUDATROMBOLÁS: 18
ÁTOK: 16
ÜGYESSÉG: 3


TARAJOS KHADZAR (202. LÉNY)
Ez a nyúlánk, két lábon járó, madárszerű lény minden bizonnyal a szint legocsmányabb teremtménye, minden galetkinek célszerű nagy ívben elkerülnie. Persze ez nem túl egyszerű, a lény kiváló rejtőzködő képességének köszönhetően. Bár testét ugyan tollak borítják, és madárszemeivel ijedten tud pislogni, hatalmas, rákszerű ollói meghazudtolják madárszerű származását, és a dögletes bűz, ami belőle árad, azt sugallja, talán a khadzar már megdöglött napokkal ezelőtt, és csak nekromancia tartja mozgásban.

BŰZ: 16
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 12
IQ: 8
MÁGIA: 6
MÉRET: 160
8 / 17 NYELV, ROTHASZTÁS: 10
12 / 14 OLLÓ, TÁRGYIRTÁS: 10
TÜSKÉS BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 10


FAGYDÉMON (203. LÉNY)
A jégdémonok pusztító hóförgetegek, amelyek rövid időre látogatnak csak át a mi létsíkunkra, hogy energiát szívjanak magukba. Körülöttük elsorvad az élet, megdermednek a sziklák. Szerencsére, nem képesek sokáig életben maradni ezen a világon, ellenkező esetben már rég meghódították volna a Hegymélyt. A fagydémon esszenciája - ha már megfelelően felengedett persze - mágiafalók és piromádok számára jelent élelmet.

AURAÉSZLELÉS: 8
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 16
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IQ: 3
JÉGLEHELET: 30
MÁGIA: 10
MÉRET: 170
REZISZTENCIA: 15
SZÉLPAJZS: 15
TÜSKÉS BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 10


XENOMORF BÉBI (204. LÉNY)
A xenomorfok idegen lények, egyesek szerint az Ellenséget kísérő paraziták. Ezek a hihetetlenül ellenálló testű, rugalmas lények képesek mindenhova beférkőzni, mindent túlélni, és pillanatok alatt szétszaggatni bármit, ami náluk kisebb. Szerencse, hogy az Ellenség semmilyen kapcsolatban nem áll velük, úgy tekinti őket, mint mi a tetveket - máskülönben már rég nyomravezették volna az Ellenséget a Hegymélyi rejtekhelyre. A xenomorf bébi felnőtt galetki méretű. Hosszú, csontos farkával már úgy egyensúlyoz, mint egy felnőtt xenomorf, és hosszú, kegyetlen karmai sem azt sugallják, hogy mindössze egy újszülöttel állsz szemben...

12 / 20 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 8
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 14
ERŐ: 16
12 / 18 FOG, TÁRGYIRTÁS: 12
GYORSASÁG: 24
IMM.MÉRG.GÁZRA: 40
IQ: 8
14 / 20 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 12
MÁGIA: 2
MÉRET: 180
REGENERÁCIÓ: 12
SAVIMMUNITÁS: 40
SZÍVÓSSÁG: 20
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 14


VUSIX NAOTMI (205. GALETKI)
Ez itt Vusix Naotmi, a tanács egyik bírája, a pofon előtt.

EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 2
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
IQ: 40
6 / 6 JOBB MANCS
MÁGIA: 40
MÉRET: 20
SAVIMMUNITÁS: 2
TŰZIMMUNITÁS: 2
ÜGYESSÉG: 10


VUSIX NAOTMI (206. GALETKI)
Ez pedig a pofon után! Egy kicsit összeszedte magát, hogy ne legyen olyan könnyű legyőzni.

CSENDVARÁZS: 30
DERMESZTÉS: 20
EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 22
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 22
IMM. MÉREGRE: 22
IMM.MÉRG.GÁZRA: 22
IQ: 40
6 / 6 JOBB MANCS
MÁGIA: 40
MÁGIKUS ŰR: 20
MÉRET: 120
SAVIMMUNITÁS: 22
SZELLEMKALAPÁCS: 30
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 22
ÜGYESSÉG: 20


KEYRASI DÉMONLIDÉRC (207. LÉNY)
Ocsmány fajzat a keyrasi démonlidérc, amelyet a Sötét Föld fagyos síkságairól idéznek meg. Fegyverrel, elemi támadással nehezen sebezhető, jelentős mágiaimmunitással bír - egyszóval, púp mindenki hátán. Hogy miért szórakoznak a mágikusok mégis azzal, hogy körülményes rituálékkal beidézgessék ezt az igen nehezen irányítható lényt? Nos, a démonlidérc esszencia hihetetlenül nagy mágikus töménységgel bíró anyag, többek között a varázskő előállításához is felhasználják.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 16
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 22
JÉGLEHELET: 20
MÁGIA: 22
MÉRET: 120
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 30
ÉHÍNSÉG: 30
ÜGYESSÉG: 20


TURHULUG (208. LÉNY)
A turhulugok nagyméretű asztrális teremtmények, hatalmas pszionikus energiával. Még szerencse, hogy legfeljebb ösztönszerűen, alapszinten képesek ezt az energiát kihasználni, így leginkább csak áldozatai a pszionikus képességeiket gyakorló és fejlesztő fiatal galetkiknek.

AGYVIHAR: 3
MÉRET: 30
PSZI ACÉLTORONY: 3
PSZI CSÁP: 3
PSZI ENERGIA: 20
PSZI TÁMADÁS: 14


OPÁL TATU (209. LÉNY)
Négylábú, csillogó testű kedves kis jószág, szende növényevő fejjel - ezeket a szörnyeket mágia segítségével gyúrták a Hegy esszenciájából, és gondoskodtak róla, hogy fizikailag szinte sebezhetetlenek legyenek amellett, hogy immúnisak a mágiára. Az egyetlen mód, ahogy kárt lehet bennük tenni, az az elemi lehelet.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 6
ELEKTR.LEHELET: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 3
MÁGIA: 6
MÉRET: 100
REZISZTENCIA: 50
SAVIMMUNITÁS: 10
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 50
ÜGYESSÉG: 6


KASZÁS (210. LÉNY)
A Kaszás az egyik legborzalmasabb élőholt, már a látványa is halálközeli élménnyel ajándékoz meg. Egyik karjának érintése azonnali halált okoz, míg másik kezével aggastyánná változtat. Egyéb mágikus képességeit pedig misztikus homály fedi...

12 / 19 BAL KAROM, ÖREGÍTÉS: 10
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 25
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 12
15 / 22 JOBB KAROM, KONTAKTMÉREG: 15
MÁGIA: 1
MÉRET: 160
REZISZTENCIA: 20
ÜGYESSÉG: 12


KASZÁS KIRÁLY (211. LÉNY)
A Kaszások Királyáról nagyon kevés a rendelkezésre álló információ, mivel a vele találkozott galetkik mind a halottakat seregét gyarapítják. A halottak szeméből sugárzó rettegés mindenesetre azt mutatja, hogy Királynak nem volt nehéz dolga, miközben kivégezte bénultan ácsorgó ellenségeit.

18 / 22 BAL KAROM, PARALIZ.MÉREG: 20
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 21
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 18
20 / 25 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 20
MÁGIA: 1
MÉRET: 240
REZISZTENCIA: 37
ÜGYESSÉG: 18


OMRIF ÉLŐSKÖDŐ (212. LÉNY)
Egy másik létsíkról megidézett bizarr teremtmény - apró, szőrös golyó, hegyes fogakkal teli, vigyorgó pofával, gonosz szemekkel. Apró lábaival hihetetlen nagy ugrásokra képes. A Hegymélyre különösen azért veszedelmes ez a gyorsan szaporodó teremtmény, mert idegensége miatt nehéz megtalálni a módot, ahogy elpusztítsák. Talán a jó öreg "csapd agyon a férget" módszer a legcélravezetőbb.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 99
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 99
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 9
MÁGIA: 2
MÉRET: 56
7 / 21 NYELV, SEBZŐ MÉREG: 15
REZISZTENCIA: 60
SAVIMMUNITÁS: 99
SZÍVÓSSÁG: 10
TŰZIMMUNITÁS: 99
TÜSKÉS BŐR: 2
ÜGYESSÉG: 10


DAERGAOTH LORD (213. LÉNY)
Az ősidők megelevenedett szörnyetege, négy méter hosszú, több tonnás fenevad, amely egy dinoszaurusz óriásragadozó és egy cápa kereszteződésére emlékeztet, fekete, bibircsókos bőrrel, ébenfekete szemekkel. Hogy izé... a Sötét Földről idézték volna meg? Igen, talán azért konyít a mágiához. Egy ilyen teremtmény megsemmisítése igazi kihívás egy tapasztalt galetki számára.

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 30
28 / 39 BAL KAROM
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 45
ELEKTR.LEHELET: 50
ERŐ: 35
32 / 38 FAROK
35 / 40 FOG
GYORSASÁG: 35
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IQ: 35
30 / 40 JOBB KAROM
JÉGOSZLOP: 30
MÁGIA: 35
MÉREGELNYELÉS: 60
MÉRET: 1500
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 99
VASTAG BŐR: 20
ÉHÍNSÉG: 30
ÜGYESSÉG: 35


PIROMANCER (214. LÉNY)
Lángoló hajú, égő szemű, tűztestű mágiahasználók a tűz elemi síkjáról. A Hegy mélyén bugyogó lávakatlanokat használják kapukként, hogy erre a világra lépjenek. A tűzleheletre specializált karaktereknek itt az ideje, hogy elgondolkodjanak egy másodlagos támadási forma elsajátításán - a többieknek pedig a tűzimmunitással kell közelebbi ismeretséget kötniük, ha nem akarnak elevenen elhamvadni. A piromancer speciális képessége az immoláció - az ellenfeléből áradó bűzös gázokat - ha azok mértéke jelentős - képes lángra lobbantani, és azt is ellenfelével szembe fordítani. Talán említeni sem kell - kiváló táplálék a piromádok számára.

BŰZ: 254
EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 23
IMM.KTKT.MÉREG: 3
IQ: 20
MÁGIA: 22
MÉRET: 165
REZISZTENCIA: 10
TŰZGOLYÓ: 34
TŰZIMMUNITÁS: 58
TŰZLEHELET: 26
TÜSKÉS BŐR: 9
ÜGYESSÉG: 20


NAGYOBB TŰZSZALAMANDRA (215. LÉNY)
Talán még emlékszel a tűzszalamandrára, erre a tűz elemi síkjáról származó tűzgyíkra. A nagyobb tűzszalamandrák ugyanennek a fajnak nagyobb, gyorsabb és erősebb példányai. Megidézésükhöz különleges mágia szükséges, ezért legfeljebb a piromancerek kísérőjeként találkozhatsz vele - külön VD parancsot kiadni rá nem is érdemes.

EGÉSZSÉG: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 12
6 / 16 FAROK
GYORSASÁG: 15
IQ: 9
MÁGIA: 2
MÉRET: 99
TŰZIMMUNITÁS: 40
TŰZLEHELET: 16
TÜSKÉS BŐR: 7
ÜGYESSÉG: 14


TEKTONIKUS KVATÁNS (216. LÉNY)
Maga a megelevenedett földkéreg, őspáncélos teknős-teremtmény a tektonikus kvatáns. Lomha lábain előkúszik a mélység járataiból, és felzabál mindent, legyen az szerves vagy szervetlen anyag. Kemény páncéljáról a nyílvesszők ártalmatlanul pattannak le, és még a képzett karmok is nehezen tesznek benne kárt. Tudósok gyakran kísérleteznek a kvatáns elfogásával, remélve, hogy a becslések szerint több ezer éves teremtmény agyából felbecsülhetetlen értékű információk nyerhetők ki a múlt történelmére nézve, de eddig még nem jártak sikerrel. A kvatáns természetesen kőevők számára jelent táplálékot.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 46
ERŐ: 28
15 / 22 FOG, MANASZÍVÁS: 13
GYORSASÁG: 6
IQ: 10
ISTENI HARAG: 32
MÁGIA: 10
MÉRET: 190
REGENERÁCIÓ: 14
REZISZTENCIA: 10
VASTAG BŐR: 14
ÁTTÖRÉS: 5
ÜGYESSÉG: 6


TEKTONIKUS ATKA (217. LÉNY)
A kvatánsok elpusztítása nem lehetetlen feladat, azonban vigyázz: a kvatánst gyakran kíséri egy élősködő, a tektonikus atka, amely szükség esetén képes kaput nyitni a föld elemi síkján át, és segítségül hívni a kvatáns párját, vagy a föld energiáit felhasználva, regenerálni a gazdaállatot. Mivel atkát külön nem találhatsz, csakis kvatáns kísérőjeként, ezért külön atkát nem is tudsz VD paranccsal keresni.

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 20
CSENDVARÁZS: 20
EGÉSZSÉG: 14
ERŐ: 10
1 / 1 FOG
GYORSASÁG: 28
IDÉZÉS: 1
IQ: 12
MÁGIA: 14
MÉRET: 70
ÁTTÖRÉS: 5
ÜGYESSÉG: 17


ÓRIÁSRÁK (218. LÉNY)
Egy hatalmasra nőtt rák, óriási ollóival húsra vadászik, legyen az galetki vagy más torzszülött ragadozók húsa. Szinte minden támadási formával szemben rendelkezik valamilyen fokú immunitással, ezért kemény küzdelemre kell felkészülnöd - a nyilak lepattannak vastag páncéljáról, részben immunis az elemi támadásokra, sőt, még korlátozott mágiaellenállással is rendelkezik. Ha végül mégis elpusztítod, rovarevők és puhányok számára nyújt táplálékot.

BŰZ: 4
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 18
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 16
HIDEGIMMUNITÁS: 18
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 18
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉRET: 182
16 / 19 OLLÓ
REZISZTENCIA: 18
SAVIMMUNITÁS: 18
TŰZIMMUNITÁS: 18
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 12


SZÓJER KIRÁLYNŐ (219. LÉNY)
Micsoda ocsmány teremtmény! Hatalmas vörös összetett szemeivel rád bámul, és látja benned a zsákmányállatot ez a félelmetes rovar, a szójerek uralkodója... Ne engedd azonban, hogy a félelem úrrá legyen rajtad: a szójer királynő gyengébb, mint hinnéd, egy-két jól irányzott csapással megsemmisítheted ezt a mágiahasználó rovart.

AURAÉSZLELÉS: 10
BŰZ: 255
13 / 24 CSÁPRÁGÓ, TÁRGYIRTÁS: 15
EGÉSZSÉG: 22
ELKT.IMMUNITÁS: 12
ERŐ: 13
GYORSASÁG: 23
HIDEGIMMUNITÁS: 12
IDÉZÉS: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 40
MÁGIA: 20
MÉRET: 92
REGENERÁCIÓ: 8
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 12
SÖTÉTSÉG: 25
TŰZIMMUNITÁS: 12
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 17


LATRINAFÉREG (220. LÉNY)
A szennyvízcsatornákban néha olyan ocsmány szörnyetegek születnek, amelyek gusztustalanabbak, visszataszítóbbak és büdösebbek mindennél, amivel a csatornaszinten találkozhatsz. A latrinaféreg síkos bőrű óriásféreg, amely a legocsmányabb dolgok elfogyasztásával hízlalta magát több méteresre. Talán mondani sem kell - nincs olyan galetki, aki hajlandó lenne enni ebből az undormányból.

BŰZ: 40
EGÉSZSÉG: 18
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 10
15 / 23 FOG, ROTHASZTÁS: 22
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM.KTKT.MÉREG: 4
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
MÁGIA: 2
MÉRET: 200
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 6


SÁRKÁNYSZELLEM - ASZTRÁLIS FORMA (221. LÉNY)
Egy galetki méretű, szárnyas gyík, áttetsző teste alapján nyilvánvaló, hogy csak részben tartózkodik ebben a világban - képes egyszerre asztrális és fizikai támadást is indítani, és a pszivel nem rendelkezők agyát is képes megsebezni

AGYVIHAR: 7
MÉRET: 70
PSZI ACÉLTORONY: 5
PSZI ENERGIA: 8
PSZI TÁMADÁS: 7


SÁRKÁNYSZELLEM - FIZIKAI FORMA (222. LÉNY)
Az asztrális forma épp hogy visszahúzódott, kudarcot vallott a gyors mentális támadással - máris indítja az offenzívát a fizikai síkon. Ősi mágia birtokosa, amelyet testetlensége miatt hagyományos módon nem győzhetsz le, csakis varázslattal. A több ezer éves rabság, amit az anyagi és a szellemi világ közé szorulva, csapdában töltött, olyan haraggal, gyűlölettel töltötte el ezt az egykor csodálatos teremtményt, amelyet még soha élőlényben nem tapasztaltál.

BŰZ: 255
CSÁBMOSOLY: 25
EGOKÍNZÁS: 25
EGÉSZSÉG: 1
ELKT.IMMUNITÁS: 70
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 25
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 18
HIDEGIMMUNITÁS: 70
IMM.MÉRG.GÁZRA: 70
IQ: 42
MÁGIA: 44
MÉRET: 70
REZISZTENCIA: 17
SAVIMMUNITÁS: 70
SZELLEMKALAPÁCS: 25
TŰZIMMUNITÁS: 70
ÜGYESSÉG: 10


SZIRÉN FATTYÚ (223. LÉNY)
A szirének a mágia mesterei, pusztán hangjukkal képesek bármely halandót elbűvölni és szolgálatukra kényszeríteni. Ha az áldozat egy férfi, akkor ez a szolgálat gyakran... khm... nem annyira kellemetlen, kivéve azt az apróságot, hogy a szirének a nász után elpusztítják az immár hasznavehetetlen hímet. Az ilyen rövidtávú párkapcsolatok eredményeképp születik meg a félig szirén félig galetki fattyú, amely ugyan nem rendelkezik akkora mágikus képességekkel, mint anyja, azonban épp elég gyűlölet lakozik benne a galetkik iránt, akik torzszülöttként kezelik, hogy ezt a keveset is megfelelő fegyverré kovácsolja. És persze sosincsenek egyedül, sokszor egy elbájolt, nyáladzó orgling szolgálja őket...

AURAÉSZLELÉS: 10
DERMESZTÉS: 16
DIREKT KONTAKTUS: 25
EGÉSZSÉG: 15
ELBÁJOLÁS: 26
ERŐ: 7
GYORSASÁG: 20
HATALOMVARÁZS: 14
IQ: 34
2 / 15 JOBB KAROM, MANASZÍVÁS: 20
MÁGIA: 34
MÁGIKUS ŰR: 43
MÉRET: 122
REZISZTENCIA: 15
SÖTÉTSÉG: 22
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 16


GYÁSZOLÓ MOURG (224. LÉNY)
Hatalmas, ébenfekete páncélú, lapos, lomha lények. Ahogy lassan, lehajtott fejjel mozognak, olyan hatást keltenek, mintha gyászolnának valamit, innen kapták nevüket is. Bár nem túl intelligensek, a végtelenségig ragaszkodnak választott párjukhoz - mindig kettesével fogsz velük találkozni. A gyászoló mourgok nem a szint legveszedelmesebb lényei, inkább az önvédelemre törekszenek, mint a támadásra. Mégis, sokan vadásszák őket, a belőlük kinyerhető nagy mennyiségű lélekenergia miatt. Ezenfelül a zöldvérűek és tejivók számára jelentenek gazdag táplálékot.

7 / 15 BAL CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 12
EGÉSZSÉG: 36
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 3
IMM.KTKT.MÉREG: 18
IQ: 3
7 / 15 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 12
MÁGIA: 2
MÉRET: 190
5 / 20 NYELV, RONCSOLÁS: 8
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 6


SÖTÉT ELF ÍJÁSZ (225. LÉNY)
Már korábban is tudtad, hogy a sötét elfek veszélyes ellenfelek, ravaszak, intelligensek, jól ismerik a mélység járatait és gyűlölik a galetkiket. De hogy ugyanolyan jól kezeljék a lőfegyvert, mint a legjobb galetki íjászok, és emellett még mágikus képességei sem elhanyagolhatóak... Egyértelmű, hogy a pókimádó ocsmány faj csakis azért nem uralja a Hegyet, mert még egymással is folyton marakszanak. Egyre több híresztelést hallasz a sötét elfek titkos városáról mélyen, a Hegy alatt. Vajon miféle misztikus kincseket és elképzelhetetlen kalandokat rejthet ez a település, amely valószínűleg már a Száműzetés kezdete előtt is több száz, vagy talán több ezer évvel létezett?

AURAÉSZLELÉS: 10
2 / 20 BAL KAROM
CSENDVARÁZS: 27
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 29
IQ: 12
2 / 20 JOBB KAROM
LŐFEGYVER: 31
MÁGIA: 10
MÉRET: 162
REZISZTENCIA: 29
SÖTÉTSÉG: 27
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 19


MANAPOID FIGYELŐ (226. LÉNY)
A manapoid figyelők tekintélyes méretű, méltóságteljesen tovalebegő manapoid gömbök. Felsőbbrendűségüket a csatornalakók ritkán kérdőjelezik meg, azonban a vakmerő kalandorok közül sokan szerencsét próbálnak, reménykedve a mesés manapoid kincsritkaságokban, de persze általában póruljárnak. A manapoidok mágikus hatalma félelmetes - nem egy titokban elsuttogott pletyka szerint maga a mágustorony vezetője is egy manapoid figyelő valójában, aki galetki illúziót öltött magára.

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 24
ANNIHILÁCIÓ: 22
AURAÉSZLELÉS: 10
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 14
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 7
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 36
MEGSZAKÍTÁS: 26
MÁGIA: 30
MÉRET: 136
PARANCS: 24
SAVIMMUNITÁS: 15
SZELLEMKALAPÁCS: 21
TUDATROMBOLÁS: 23
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 13


LÉLEKTÁNCOS (227. LÉNY)
Törékeny testű, fehérre mázolt bőrű humanoid teremtmények. Szinte sajnálod, amikor rápillantasz. Vajon hogyan maradt életben ilyen hosszú ideig a Hegymély mostoha körülményei között? Aztán megérzed a mágia bizsergését. Olyan erőteljes bizsergést, amilyet már nagyon rég nem éreztél. A lélektáncos gúnyos mosollyal néz rád. Lenéz téged, biztos a győzelmében, sebezhetetlennek hiszi magát! Amikor megkezdődik a harc, a lélektáncos csak játszik ellenfelével - aztán a játékot megunva, a harc negyedik körében kivégzi...

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 3
ELEKTROMOS FAL: 22
ELKT.IMMUNITÁS: 70
ENERGIATÜSKE: 26
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 70
IMM.KTKT.MÉREG: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 70
IQ: 26
JÉGCSÓVA: 42
MÁGIA: 28
MÉRET: 125
REZISZTENCIA: 45
SAVIMMUNITÁS: 70
TŰZIMMUNITÁS: 70
TŰZVIHAR: 18
TÜSKÉS BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 10


SZONDAMESTER (228. LÉNY)
A szondamesterek sok csápos, humanoid teremtmények. Jellegzetes arcmintájuk azonban nincsen, arcuk egy viaszos, sima maszkra emlékeztet. Képesek rá, hogy csápjaikon keresztül elszívják áldozatuk emlékeit és tudatát, és felöltsék alakját a száraz kéreggé szívott célpontnak. Szerencsére, egy képzett galetki általában képes szétszaggatni a szondamestert, mielőtt az kiszívná, mint egy érett gyümölcsöt. A szondamesterrel való küzdelemben jelentős problémát okoznak a szondamester által útnak indított manaszondák, amelyek az áldozat varázsenergiájából táplálkoznak. A szondamester kőevők számára megfelelő táplálék.

13 / 19 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 10
EGÉSZSÉG: 18
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 14
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IQ: 12
14 / 21 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 10
MÁGIA: 10
MÉRET: 176
REZISZTENCIA: 12
ÜGYESSÉG: 18


MANASZONDA (229. LÉNY)
Ezek az apró, csápos lebegő gömbök a szondamester szolgálatában állnak, sokak szerint a szondamester saját lényéből hozta őket létre. Nemcsak ezért érdemes őket a szondamester előtt megsemmisíteni, hanem azért is, mert rövid idő alatt elszívják összes varászenergiádat, és akkor nem sok esélyed lesz, ha mágiahasználó vagy...

5 / 10 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 20
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 15
IQ: 3
5 / 8 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 20
MÁGIA: 8
MÉRET: 62
REZISZTENCIA: 10
TŰZIMMUNITÁS: 10
ÜGYESSÉG: 3


KŐGARGOYLE (230. LÉNY)
Apró kőszobrok, amelyek szarvas, hegyes fogú, vadóc kis démonokat ábrázolnak. És mennyire élethűek... Aztán a kőszobrok tényleg megelevenednek, és a kő lomhaságát messze meghazudtoló fürgeséggel vetik rád magukat.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 8
11 / 16 FOG, ENERGIASZÍVÁS: 12
GYORSASÁG: 13
IQ: 10
MÁGIA: 14
MÉRET: 65
REGENERÁCIÓ: 6
REZISZTENCIA: 13
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 8


FÁTYOLTEHÉN (231. PSZIONIKUS LÉNY)
Ezek a fátyolos testű, békésen lebegve legelő teremtmények egy speciális kristály, az opilíchium asztrális rezonanciájával táplálkoznak. Jobbára ártalmatlanok, a pszionikus ragadozók zsákmányai, és a frissen szerzett képességeiket gyakorolni kívánó kezdő pszionicista galetkik célpontjai.

MÉRET: 25
PSZI ACÉLTORONY: 6
PSZI CSÁP: 4
PSZI ENERGIA: 7
PSZI TÁMADÁS: 6


BÍBOR MÖSZE (232. PSZIONIKUS LÉNY)
Egy szemi-intelligens asztrális állat a bíbor mösze. Apró kis féreg, amely céltalanul bolyong a pszionikus térben, tudatfoszlányokkal és érzelemnyomokkal táplálva magát. A bíbor möszék gyakran közlekednek nagyobb rajokban, így védve magukat az asztrális tér rettenetes ragadozóitól.

AGYVIHAR: 6
MENTÁLIS ROBBANÁS: 8
MÉRET: 26
PSZI CSÁP: 7
PSZI ENERGIA: 7
PSZI TÁMADÁS: 8


ULTHAODRON TOJÁS (233. PSZIONIKUS LÉNY)
Amikor egy halványszürke, vibráló, tojásszerű dolgot pillantasz meg, egyből sejtheted, hogy ha sokáig maradsz, egy félelmetes ulthaodron születésének leszel szemtanúja. Az ulthaodronok iszonyatos pusztító képességekkel rendelkeznek, igazándiból még kikelés előtt, vagy pedig nem sokkal kikelés után, lárva korában lehet megsemmisíteni. Ha az ulthaodron elejtett néhány zsákmányt, és érzelmeit, tudatát magába szívva, nagyra hízott, akkor pszi képességei is kellőképp megerősödnek.

AGYVIHAR: 7
MENTÁLIS ROBBANÁS: 8
MÉRET: 45
PSZI ENERGIA: 6
PSZI TÁMADÁS: 11
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 12


SZONIKUS ÁSPIS (234. PSZIONIKUS LÉNY)
Néha egyre erősödő rezgés, remegés fut végig az asztrális téren, aztán a tudatodba hasít egy iszonyatos fájdalom. A szonikus áspisok kiáltását a hangok nélküli világban olyan érzékszervek érzékelik, amelyekben akár komoly sérülést is okozhat ez az iszonyúan erős rezgés, ezért a legtöbben elkerülik a szonikus áspist.

EGÉSZSÉG: 2
GYORSASÁG: 2
IQ: 2
MÉRET: 30
PSZI ACÉLTORONY: 4
PSZI CSÁP: 6
PSZI ENERGIA: 8
PSZI TÁMADÁS: 7
TUDATI MÉREG: 8


SÖRTÉS OPRASSZUM (235. LÉNY)
Ezek a fehér bőrű, nagytestű, tüskés teremtmények nem igazán hasonlítanak semmire. Mellső végtagjaik, a rákszerű ollók alatt hosszú és izmos csápok tekergődznek. Hatalmas hátsó lábaikkal nagy ugrásokra képesek, nyelvüket kilőve megbénítják áldozatukat, fogaikkal egy pillanat alatt átharapják az áldozat torkát. Életképes teremtmény? Bármennyire is annak tűnik, az általa felraktározott lélekenergia miatt annyira intenzíven vadászták a galetkik, hogy mára a kipusztulás veszélye fenyegeti - a csatornákban vadászva nem valószínű, hogy találkozni fogsz vele.

6 / 20 BAL CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 6
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 3
IQ: 10
6 / 18 JOBB CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 6
MÁGIA: 10
MÉRET: 124
3 / 25 NYELV, BÉNÍTÓ MÉREG: 6
12 / 14 OLLÓ, MANASZÍVÁS: 6
REZISZTENCIA: 15
TÜSKÉS BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 12


HEGYMÉLYI HOORAUK (236. LÉNY)
Négylábú, vaskos testű kérődzők, azonban egyszerű torzszülött létükre meglepően magas intelligenciával rendelkeznek. Ha megtámadják őket, általában megidéznek egy kisebb földelementált, amely feltartja a támadót, amíg kereket tudnak oldani. Ha sarokba szorítják őket, savleheletükkel védekeznek. A hegymélyi hoorauk beléből állítólag kiváló lanthúr készíthető. Emellett tejivők és kőevők számára nyújt táplálékot.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 10
FÖLDELEM IDÉZÉSE: 10
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.KTKT.MÉREG: 2
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 14
MÁGIA: 15
MÉRET: 135
REZISZTENCIA: 5
SAVIMMUNITÁS: 3
SAVLEHELET: 20
TŰZIMMUNITÁS: 3
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 12


BJÖLTREODROK (237. LÉNY)
Egykor az északi tundrák medveszerű ragadozója, most a föld alatt kerestek menedéket e veszedelmes faj túlélői. Ezek a zöldvérű teremtmények valamiképp képesek áldozatuk idejéből lopva, meghosszabbítani a saját életüket - ennek köszönhetően egyes bjölteodrokok akár ezer évesek is lehetnek! Persze ez nem védi meg őket a kipusztulástól, amikor a galetkik igazán elkezdenek vadászni rájuk...

11 / 18 BAL MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 10
BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 14
ELKT.IMMUNITÁS: 4
ERŐ: 14
16 / 23 FOG, KRONO-ÉRINTÉS: 16
GYORSASÁG: 16
HIDEGIMMUNITÁS: 4
IMM.KTKT.MÉREG: 4
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 6
12 / 19 JOBB MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 10
MÁGIA: 10
MÉRET: 245
REZISZTENCIA: 6
SAVIMMUNITÁS: 4
TŰZIMMUNITÁS: 4
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 18


SZŐRÖS HARÁCS (238. LÉNY)
Ezek az apró, rágcsáló emlősök intelligensek, és értenek a mágia használatához is. Általában magányosan élnek, szűk járataikban igyekszenek minél több kincset, drágaságot felhalmozni, amit a galetkiktől és más fajoktól lopnak. Mágiahasználó képességüket a gyűlölet és irigység szülte, nem csoda, ha varázslataik - bár nem nagyhatalmúak - mégis sok kellemetlenséget tudnak okozni.

EGÉSZSÉG: 4
ELKT.IMMUNITÁS: 8
ERŐ: 6
GIGAÖKÖL: 7
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IMM.MÉRG.GÁZRA: 8
IQ: 9
MÁGIA: 8
MÉRET: 20
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 8
TŰZIMMUNITÁS: 8
ÁTOK: 10
ÉHÍNSÉG: 10
ÉLETSZÍVÁS: 10
ÜGYESSÉG: 5


GRAAHT (239. LÉNY)
Graaht egy másfél galetki, magas csupa szőr, iszonyatosan büdös szörnyeteg. Két karján túl véget is ér a galetkikhez való hasonlóság, vérszomjas bömbölése, vörösen sárgán izzó szemei kétséget sem hagynak affelől, hogy egy elpusztítani való torzszülöttel állsz szemben. Bűzén kívül hatásos fegyvere hatalmas mancsa, amelyel pillanatok alatt számtalan ütést képes kiosztani.

BŰZ: 30
EGÉSZSÉG: 16
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 16
IQ: 6
20 / 22 JOBB MANCS
MÁGIA: 4
MÉRET: 145
REZISZTENCIA: 10
VASTAG BŐR: 14
ÜGYESSÉG: 16


GRAAHT SZOLGÁLÓJA (240. LÉNY)
A szolgálók kisebbek uruknál, alig haladják meg két métert. Azonban ránézésre látszik, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartoznak - nyilván azért csak szolgálók, mert nem annyira fejlettek, mint fajtársuk. A szolgák a harcban kissé gyengék, cserébe számtalan apró hasznos varázslatot ismernek, amivel kellemetlenséget okozhatnak az ellenfélnek, vagy éppen meggyengült urukat gyógyíthatják.

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 12
BŰZ: 15
CSENDVARÁZS: 16
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 12
IQ: 10
6 / 8 JOBB MANCS
MÁGIA: 10
MÉRET: 82
MÉRGES CSÍPÉS: 13
REZISZTENCIA: 10
VAKÍTÓ FÉNY: 13
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 10


GALETKI FANATIKUS (241. ELLENFÉL)
A fanatikus a normál galetki elméjét meghaladó módon hisz saját kiválasztotságában, és az életét is képes feláldozni a céljai eléréséért. Harcban rettenthetetlen, nincsenek erkölcsi gátlásai, bárkit bármikor megöl, ha érdekei így kívánják. Kár, hogy ezek a fanatikusok jobbára a galetki társadalmat tagadó, anarchista renegátok: az Ellenség ellen felállított seregnek pont ilyen megfélemlíthetetlen katonákra lenne szüksége.

8 / 11 BAL CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 10
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 14
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 13
GYORSASÁG: 11
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 3
10 / 15 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 6
MÁGIA: 4
MÉRET: 82
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 10
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 5


ÓRIÁS SMARAGD VAKOND (242. LÉNY)
Az óriás smaragd vakond egy megtermett kutya méretű lény, roppant éles fogakkal és rendkívül ellenálló kemény bőrrel. A vakond valami különös kémiai folyamat során az elfogyasztott szikladarabokat smaragddá alakítja. Ezek a smaragd darabok néha mágikus tulajdonsággal is bírnak. Természetesen, a smaragd vakondba a kőevőkön kívül mindenkinek beletörik a foga...

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 20
20 / 19 FOG, RONCSOLÁS: 14
GYORSASÁG: 14
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 3
IQ: 4
MÁGIA: 6
MÉRET: 190
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 6


IMMÚNIS KRAKOCH (243. LÉNY)
Nem tudni, hogy ez a vörösen pulzáló, mágikus entitás honnan érkezett, miből van, és mit csinál itt - tény, hogy a vadászó galetkik számára nem jelent könnyű prédát. Legyőzéséhez rafináltnak, körmönfontnak, tapasztaltnak és hatalmasnak kell lenned!

AURAÉSZLELÉS: 30
BŰZ: 255
CSAPDAÉSZLELÉS: 30
EGÉSZSÉG: 90
ELKT.IMMUNITÁS: 99
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 90
HIDEGIMMUNITÁS: 99
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 90
4 / 4 JOBB CSÁP
MÁGIA: 90
MÉRET: 30
RUGALMASSÁG: 30
SAVIMMUNITÁS: 129
SZÍVÓSSÁG: 30
TRANSZFORMÁCIÓ: 30
TŰZIMMUNITÁS: 99
VASTAG BŐR: 99
ÉBERSÉG: 30
ÉLETSZÍVÁS: 18
ÜGYESSÉG: 90


PORGAN DÉMON (244. LÉNY)
A DÉMON, HA A SAJÁT FIZIKAI VALÓJÁBAN JELENIK MEG, EGY UNDORÍTÓ KINÉZETŰ, ÁLLANDÓAN SÁRGÁS VÁLADÉKOT CSEPEGTETŐ, EMBERNÉL VALAMIVEL NAGYOBB TESTŰ, ÉS SOKKAL NAGYOBB FIZIKAI EREJŰ LÉNY. HA MEGSZÁLL EGY MÁSIK LÉNYT, AKKOR ANNAK MINDEN CSELEKEDÉT URALJA, ÉS SAJÁT CÉLJAI SZERINT IRÁNYÍTJA. ILYENKOR KÉNYTELEN ALKALMAZKODNI A GAZDATEST KORLÁTAIHOZ, PL. ALUDNIA KELL.

12 / 21 BAL CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 16
18 / 18 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 16
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 16
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 16
14 / 23 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 16
19 / 17 JOBB KAROM, ROTHASZTÁS: 16
MÁGIA: 16
MÁSZÁS: 20
MÉRET: 390
NYOMKERESÉS: 20
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 40
RUGALMASSÁG: 20
SAVIMMUNITÁS: 20
SZÍVÓSSÁG: 20
TRANSZFORMÁCIÓ: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 17
ÉBERSÉG: 20
ÜGYESSÉG: 16


ÖSSZEÉGETT TYRXACOTL (245. LÉNY)
A tyrxacotlokról mindössze annyit tudni, hogy az Ellenség teremtményei, felderítői, és egy alkalommal betört egy a karmok szintjére. Iszonyatos áldozatok árán sikerült megsemmisíteni, mielőtt még hírt vitt volna gazdáinak. Amivel most szembeszállsz, egy tyrxacotl még ki nem kelt lárvája, amely haldoklik az égési sérülésektől - megölése azonban még így sem egyszerű feladat egy maroknyi galetki számára.
[Megjegyzés: ha a tyrxacotl nyálkája hozzádér, szerencsés lehetsz, ha nem halsz meg azonnal. Mindenesetre, tulajdonságaid és meggyőzőkészséged igen alaposan lecsökkenhetnek egy teljes körre.]

EGÉSZSÉG: 60
ELKT.IMMUNITÁS: 35
ERŐ: 60
25 / 28 FOG, KONTAKTMÉREG: 14
GYORSASÁG: 60
HIDEGIMMUNITÁS: 37
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 35
IQ: 60
MÁGIA: 60
MÉRET: 420
SAVIMMUNITÁS: 35
TYRXACOTL NYÁLKA: 50
TŰZIMMUNITÁS: 35
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 60


ÖNGYILKOS SZILMILL (246. LÉNY)
Bár a szilmillekről mindenki azt hiszi, hogy apró, védtelen, gyáva manócskák, ez mára már nem teljesen igaz. Az utolsó szilmill háborúban a galetkik majdnem teljesen kiirtották őket, de a túlélők egy részében forrt a düh és a bosszúvágy, és kegyetlen harcosokká edzették magukat, hogy egyszer visszavághassanak a galetkiknek.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 14
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 26
HIDEGIMMUNITÁS: 16
IQ: 18
3 / 21 JOBB MANCS
JÉGVIHAR: 13
MÁGIA: 17
MÉRET: 86
REZISZTENCIA: 20
TŰZGOLYÓ: 13
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 24


TYRXACOTL NYÁLKACSEPP (247. LÉNY)
Egy laboratóriumi vizsgálat életre kell alkotóeleme. A tyrxacotlok az Ellenség teremtményei, amelynek egy lárváját valamilyen módon a tudósok megszerezték, és boncolni kezdték. A szövetek életre keltek, és a nyálkacseppek szörnyű pusztítást rendeztek az akadémián, mire sikerült őket megfékezni.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 25
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 25
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 25
MÁGIA: 25
MÉRET: 210
20 / 28 NYELV, KONTAKTMÉREG: 12
REGENERÁCIÓ: 20
SAVIMMUNITÁS: 25
TYRXACOTL NYÁLKA: 35
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 25


BÍBOR ULTHAODRON TOJÁS (248. PSZIONIKUS LÉNY)
Amikor egy halványszürke, vibráló, tojásszerű dolgot pillantasz meg, egyből sejtheted, hogy ha sokáig maradsz, egy félelmetes ulthaodron születésének leszel szemtanúja. Az ulthaodronok iszonyatos pusztító képességekkel rendelkeznek, igazándiból még kikelés előtt, vagy pedig nem sokkal kikelés után, lárva korában lehet megsemmisíteni. A bíbor ulthaodron tojásokból lesznek az ulthaodron lordok, ezek pusztítása a legfontosabb.

AGYVIHAR: 9
MENTÁLIS ROBBANÁS: 9
MÉRET: 55
PSZI ENERGIA: 8
PSZI TÁMADÁS: 12
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 13


GALETKI VÁMŐR (249. ELLENFÉL)
A galetki hatóságok talpraesett módon megadóztatják a szintek közötti kereskedelmet, sőt erre még egy intézményt is létrehoztak. A galetki vámőröknek nemcsak az a feladata, hogy a pénzt beszedjék, és ellenőrizzék, hogy ne kerüljön vámolatlan áru forgalomba. Ők ügyelnek arra, hogy semmilyen szín alatt se kerüljön sor illegális tárgyakkal (pl. fekete dukát) való kereskedelemre.

12 / 16 BAL KAROM, SEBZŐ MÉREG: 11
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 17
10 / 15 FAROK, PARALIZ.MÉREG: 8
GYORSASÁG: 19
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 10
14 / 17 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 12
MÁGIA: 10
REZISZTENCIA: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 8


LÁPLIDÉRC (250. LÉNY)
Nemzedékek óta dobálják a rothadó tetemeket a lakószint alatti bűzös csatornákba. A lassan életre kelő, terjeszkedő földalatti ingovány a nekromanták kedvenc gyakorlópályája: itt mindig találhatnak animálni való testet. A láplidércek is ilyen, félig élő, félig holt teremtmények. Állandóan éhesek, de éhségüket sosem csillapíthatják - ezért aztán folyton azt lesik, mikor ölhetnek, szívhatnak el egy kis lélekenergiát egy galetkiből vagy torzszülöttből. Talán mondani sem kell - "felépítésük" miatt egyetlen galetki sem fogyasztana ezekből az ocsmány lényekből.

13 / 17 BAL KAROM, ROTHASZTÁS: 12
BŰZ: 25
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 80
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 80
IQ: 8
14 / 18 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 12
MÁGIA: 10
MÉRET: 148
REGENERÁCIÓ: 6
REZISZTENCIA: 15
VASTAG BŐR: 14
ÜGYESSÉG: 12


TŰZTÁNCOS (251. LÉNY)
A fortyogó lávakatlanok egyben kapuk a Tűz Elemi Létsíkjára, ahonnét gyakran érkeznek különböző teremtmények. A nagyhatalmú efreetiket és tűzelementál lordokat a császár szint vadászai általában rögvest elejtik, azonban a kisebb teremtményeket, mint pl. a tűztáncosokat, hagyják kóborolni, hiszen komoly kárt nem okoznak apró tűzvarázslataikkal, és legalább kiváló gyakorlási lehetőséget jelentenek az ifjú lárváknak. Talán mondani sem kell - a tűztáncosok a piromádok számára jelentenek táplálékot. Csak vigyázz, meg ne égesd a szád!

AURAÉSZLELÉS: 6
BŰZ: 254
EGÉSZSÉG: 16
ELEMEK PARANCSA: 30
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 27
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IQ: 26
MÁGIA: 25
MÉRET: 133
TŰZIMMUNITÁS: 99
TŰZLEHELET: 20
TŰZVIHAR: 16
TÜSKÉS BŐR: 16
ÜGYESSÉG: 10


AGYAGGÓLEM (252. LÉNY)
A gólemek szinte elpusztíthatatlan, mágia útján mozgatok teremtmények. Tudatuk nincsen, csakis gazdáik parancsát teljesítik. Az agyaggólem a legegyszerűbb fajta, 10 év tanulás után már el lehet sajátítani a formulákat, amelyek elkészítéséhez kellenek. A nehezebb probléma persze az előállításához szükséges ritka és különleges anyagok beszerzése. Ha agyaggólemmel találkozol a csatornaszint járataiban, az csak egy dolgot jelenthet: a mágus, aki létrehozta is a közelben van.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 1
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 2
16 / 25 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 380
REZISZTENCIA: 75
ÜGYESSÉG: 1


ORGLING SZATÓCS (253. LÉNY)
Hogy mi? Egy dolgos orgling szakember? Ez lehetetlen! Nos, valóban az. Amikor az első galetki megpillantotta ezt a nagydarab, imbolygó járású, hadonászó orglingot, tréfálkozva rámutatott, és azt mondta: "Ni, egy orgling szatócs! Vajon mit akar eladni nekünk?" A "szatócs" azonban nem portékáját dícsérte, hanem épp mágiatörést mormolt, amellyel kioltott a magabiztos galetki gránitbőrét. És persze történetünk hőse a pofontól, amit az orgling varázslata után kapott, elvesztette a viccelődő kedvét. De a szint nagy termetű orglingjain ezután rajtamaradt ez a becenév.

13 / 21 BAL MANCS, MANASZÍVÁS: 14
BŰZ: 19
EGÉSZSÉG: 14
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 24
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 7
IQ: 7
14 / 22 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 17
MÁGIA: 6
MÁGIATÖRÉS: 30
MÉRET: 236
REZISZTENCIA: 12
SAVIMMUNITÁS: 99
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 11


HALÁLGÖMB (254. LÉNY)
Ez tulajdonképpen egy organikus fegyver, amelyet egy galetki nekromanta, Zeoxhasz hozott létre. A hatékonysággal nem volt probléma, az irányíthatósággal annál inkább. Zeoxhasz és segédeinek kiirtása után a frissen létrehozott szörnycsorda elözönlötte a csatornaszintet. Talán még a hegyet is meghódították volna, csakhogy a halálgömböket amennyire kiélezték a pusztításra, annyira csekély képességük van a védekezésre. Hamar kiderült gyenge pontjuk, annak ellenére, hogy a mágiára és elemi támadásokra immúnisak, és annyira fürgék, hogy közelharcban is nehéz őket eltalálni. Így aztán a veszély elhárult, a halálgömbök nagy része kipusztult, és a maradék is csak csöndben, óvatosan szaporodik, és csak akkor támad, ha már nem tud parancsolni fékezhetetlen gyilkolási vágyának.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 5
ELKT.IMMUNITÁS: 150
ERŐ: 30
30 / 20 FOG
GYORSASÁG: 60
HIDEGIMMUNITÁS: 150
IMM.MÉRG.GÁZRA: 150
IQ: 5
MÁGIA: 2
MÉRET: 12
REZISZTENCIA: 100
SAVIMMUNITÁS: 150
TŰZIMMUNITÁS: 150
ÜGYESSÉG: 60


ELEMI MÁGUS (255. LÉNY)
A renegát galetkik a társadalom ellenségei: ugyanúgy kell üldözni őket, mint a torzszülötteket. Még akkor is, ha az illető ennyire képzett az elemi mágiában... és ha testőre egy masszív kőtroll. Sajnos, egy igazi elemi mágussal szemben még a magas rezisztencia sem nyújt védelmet, ezért a taktikádban vagy a gyors ölés, vagy a hatékony szolgák, vagy a magas immunitások segíthetnek.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 30
IQ: 36
MÁGIA: 38
MÉRET: 120
SAVCSAPÁS: 15
TŰZGOLYÓ: 22
TŰZIMMUNITÁS: 99
VILLÁMSÚJTÁS: 20
ÁTTÖRÉS: 15
ÜGYESSÉG: 10


KŐGÓLEM (256. LÉNY)
Megremegnek a Hegy folyosói, ahogy a döngő léptű kőgólem közelít. Ezzel a majd három méter magas, mindenre immúnis, kőből formált és mágiával életre keltett teremtményekkel természetesen csakis tágasabb barlangjáratokban és termekben találkozhatsz. Ha szerencséd van, elsétál melletted, dolgát végezve. Ha nem, betolakodónak véd, és palacsintává lapít egyetlen ütésével...

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 1
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 2
30 / 30 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 460
REZISZTENCIA: 75
ÜGYESSÉG: 1


PRAGMATIKUS ADAPTÁCIÓ (257. LÉNY)
Miféle torz teremtménye ez a Hegymélyi ocsmány tenyészetnek? Szőrös gorillatestén bikafej ül, kígyószemekkel és kígyónyelvvel. Rákszerű ollói pengeélesek, kitines skorpiófarka méreggel töltött. Mi kell még ahhoz, hogy táncra kérd ezt a kedves élőlényt? Élő egyáltalán? Vagy csak valamilyen nagyon élethű illúzió, amit egy perverz szellemi mágus hozott létre? Nos - mindenesetre tény, hogy ha megütik, vérzik! Ezek után már nem lehet gond a legyőzése... Zöldvérűek, micinisták és rovarevők számára egyaránt dús táplálék.

EGÉSZSÉG: 15
ELKT.IMMUNITÁS: 99
ERŐ: 20
12 / 20 FAROK, KONTAKTMÉREG: 14
GYORSASÁG: 29
IQ: 23
MÁGIA: 22
MÉRET: 340
3 / 18 NYELV, PARALIZ.MÉREG: 12
15 / 22 OLLÓ, TÁRGYIRTÁS: 15
REZISZTENCIA: 20
ÜGYESSÉG: 21


GORTANGU (258. LÉNY)
A gortanguk különös teremtmények. Hórihorgas, két lábon járó humanoidok, majomszerű arccal. Érdes bőrük teljesen csupasz, mégis, szinte teljes védelmet nyújt nekik a forróság ellen. Erre szükségük is van, hiszen legtöbbször a Hegymélyi lávakatlanok mellett tanyáznak - itt védve vannak a tőlük erősebb torzszülöttek ellen. Tüdejük tökéletesen kiszűri a mélyből felgyülemlő gázokat - sőt, képesek is azt védekezésképp ellenfeleikre visszalehelni! Emellett, a gortanguk a rejtőzködés mesterei - ha ők nem akarják, akkor nem fogod őket észrevenni. A gortangu a puhányok és tejivók számára ehető.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 17
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 14
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 15
8 / 17 JOBB MANCS
MÁGIA: 3
MÉRET: 290
MÉRG. LEHELET: 35
TŰZIMMUNITÁS: 99
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 16


VÍZELEMENTÁL (259. LÉNY)
A víz a Hegyben mindig is kevés volt - a hihetetlen erőfeszítések árán fúrt kutak elapadtak, a földalatti patakok és tavak vize sokszor mérgezettnek tűnt. Egy merész húzással végül a galetki mágusok egy kaput nyitottak egy másik síkra, amelynek zömét iható víz alkotja. A vízzel együtt félig értelmes torzszülöttek is átjutottak a kapun, ezek a vízelementálok. Ezek a teremtmények nagyon rosszul érzik magukat a Hegyben, és emiatt hihetetlenül agresszívak - persze, nem foghatod meg a kezüket, és vezetheted őket vissza a kapuhoz. Az egyetlen megoldás, hogy néhány erőteljes csapással, varázslattal vagy lehelettel (vigyázat, az elektromosságra immunis!) megszünteted az őket összetartó kohéziót, és ártalmatlan víztócsává változtatod őket.

24 / 24 BAL MANCS
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 7
ELKT.IMMUNITÁS: 99
ERŐ: 22
GYORSASÁG: 6
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 3
24 / 24 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 165
MÉRETŰ 24-ES SZINTŰ BAL MANCS: 24
VASTAG BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 6


XOREX FATTYACSKA (260. LÉNY)
A xorex fattyak még tovább szaporodnak, és még tovább, a végtelenségig - testükből apróbb csápok nőnek ki, amelyek hamarosan levállnak, önállóan tekeregni kezdenek, mint a kígyók. Amint táplálékhoz jutnak, növekedni kezdenek, majd szaporodni. Hamarosan az egész Hegyet elfoglalják! - mondhatnád, de túl sok természetes ellensége van ezeknek a könnyen elpusztítható torzszülötteknek ahhoz, hogy igazán sokasodni tudjanak.


XOREX FATTY (261. LÉNY)
A xorex óriásfatty teste hullámzik, és lassan emelkedni kezd. Domborulatok keletkeznek rajta. Az óriásfatty apró másolatai, xorex fattyak bukkannak elő! Elszörnyedve bámulod ezt a szaporodási rituálét. Azonban sok időd nincs a nézelődésre, mert a fattyak hamarosan támadásba lendülnek!


XOREX ÓRIÁSFATTY (262. LÉNY)
Egy gigantikus, nyálkás, mozgó cseppkő. Fekete, pikkelyes bőre visszataszítóan hullámzik. Szinte viszket a tenyered, hogy kettémetszdd ezt az ocsmány torzszülöttet! Azonban gyorsnak kell lenned, mert ha lassú vagy, hamarosan segítőtársai érkeznek az óriásfattynak...
XOREX FATTY (261. LÉNY)
A xorex óriásfatty teste hullámzik, és lassan emelkedni kezd. Domborulatok keletkeznek rajta. Az óriásfatty apró másolatai, xorex fattyak bukkannak elő! Elszörnyedve bámulod ezt a szaporodási rituálét. Azonban sok időd nincs a nézelődésre, mert a fattyak hamarosan támadásba lendülnek!
XOREX FATTYACSKA (260. LÉNY)
A xorex fattyak még tovább szaporodnak, és még tovább, a végtelenségig - testükből apróbb csápok nőnek ki, amelyek hamarosan levállnak, önállóan tekeregni kezdenek, mint a kígyók. Amint táplálékhoz jutnak, növekedni kezdenek, majd szaporodni. Hamarosan az egész Hegyet elfoglalják! - mondhatnád, de túl sok természetes ellensége van ezeknek a könnyen elpusztítható torzszülötteknek ahhoz, hogy igazán sokasodni tudjanak.

BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 18
ERŐ: 23
GYORSASÁG: 37
IDÉZÉS: 1
IQ: 20
MÁGIA: 20
MÉRET: 194
REGENERÁCIÓ: 14
REZISZTENCIA: 10
SAVLEHELET: 30
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 18


ŐSPÓK (263. LÉNY)
Vannak dolgok, amik már itt voltak a Hegyben, mielőtt a galetkik ideköltöztek. És vannak még ősibb dolgok, amik már akkor is itt voltak, a sötét járatok mélyén rejtőzve, prédára lesve, amikor odakint a felszínen a galetkik ősei még a tűz csiholásának rejtelmeit tanulták. Az őspókok óriási mérgespókok, amik nem ismernek könyörületet semmilyen élővel szemben. Gyilkos csípésük egy szemvillanás alatt végez ellenfelükkel, bár a legtöbb élőlény már a látványuktól szörnyethal...

BŰZ: 20
14 / 18 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 16
EGÉSZSÉG: 17
ELKT.IMMUNITÁS: 13
ERŐ: 13
GYORSASÁG: 23
HIDEGIMMUNITÁS: 13
HÁLÓ: 20
IMM. MÉREGRE: 70
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 13
IQ: 21
MÁGIA: 21
MÉRET: 166
SAVIMMUNITÁS: 13
TŰZIMMUNITÁS: 13
ÜGYESSÉG: 14


QUWARG LIDÉRC (264. LÉNY)
Amikor először meglátod ezt a quwargot, hirtelen nem tudod, mi az, ami nem stimmel vele kapcsolatban. Aztán ráébredsz... A zörgő kitinpáncél már rég rothadásnak indult, és alatta nincsenek ízületek és hús, ami összetartsa. Mégis, a lény mozogni tud cérnavékonnyá kopott ízelt lábain. Ahogy közelebb ér, látod, hogy az összetett rovarszemek helyén csak üres gödrök ásítanak. Miféle perverz nekromanta animál bogarakat? Most már nincs idő ezen gondolkodni - védd magad!

BŰZ: 255
14 / 27 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 30
EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 99
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 1
MÁGIA: 16
MÉRET: 211
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 15
VASTAG BŐR: 28
ÜGYESSÉG: 8


UTHANAX (265. LÉNY)
Az uthanax egy ősi, idegen faj. A szellemi mágia mesterei voltak már azelőtt, hogy bárki emberi halandó betette volna a lábát a Hegy járataiba. Ijesztő, tüskés fejük, ezernyi csápjuk félelmetes külsőt kölcsönöz nekik. Ezek a félig-meddig halhatatlan lények azonban - nagy mágikus hatalmuk ellenére is - visszaszorultak, kipusztulással fenyegetett torzszülöttekké váltak a galetki invázió megjelenésekor.

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 26
ANTIMÁGIKUS SZFÉRA: 24
AURAÉSZLELÉS: 10
10 / 15 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 20
EGÉSZSÉG: 9
ELBÁJOLÁS: 24
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 31
IQ: 45
10 / 15 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 20
LÉLEKFACSARÁS: 22
MÁGIA: 40
MÉRET: 155
REZISZTENCIA: 5
ÜGYESSÉG: 24


MÁRVÁNY APOSTOL (266. LÉNY)
A márvány apostolok valójában mágikus úton létrehozott, gólemszerű lények, amelyek mágikus képességgel bírnak. Nem a pusztításhoz értenek, hanem a gyógyításhoz, de ahhoz nagyon! - Bárcsak szolgámul szegődne egy - sóhajtozol. Persze ez illúzió, hiszen ezek a teremtmények nem kóbor, csak úgy befogható torzszülöttek. Általában gazdájukat kísérik.

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 16
EGÉSZSÉG: 24
ERŐ: 7
GYORSASÁG: 16
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 16
IQ: 20
MÁGIA: 20
MÉRET: 70
ÉLETSZÍVÁS: 10
ÜGYESSÉG: 14


MANIFESZTÁLT ENERGIA (267. LÉNY)
Néha egy-egy elemi mágus túltölti magát energiával, és mágikus szupernovává változik - és néha ezt túl is éli. Tudata megmarad, érzékeli a borzalmas energiavortexet, amely lelkét teste halála után foglyul ejtette - és ez emészthetetlen gyűlöletet szít benne galetkik és torzszülöttek iránt. Megpróbálja testüket elvenni, ami persze nem sikerül - csak kiégett porhüvelyek maradnak utána...

15 / 17 BAL CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 20
EGÉSZSÉG: 2
ELKT.IMMUNITÁS: 99
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 20
IQ: 32
16 / 18 JOBB CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 20
MÁGIA: 32
MÉRET: 184
TŰZIMMUNITÁS: 99
ÜGYESSÉG: 24


CSÖPÖGŐ CSÁPOLAT (268. LÉNY)
Ezek az óriási, nyálkás, ocsmány csápok nyúlnak, növekszenek, szaporodni kezdenek, ha megpróbálod kiirtani őket. Minél több lesz, annál erősebbek, annál reménytelenebb a helyzeted... Még szerencse, hogy eme teremtmény szaporító-védekező reakciója csak akkor lép működésbe, ha a küzdelmet reménytelennek ítéli. Ringasd hamis reményekbe hát, és akkor tiéd a győzelem! A csöpögő csápolat puhányok és tejivók számára lehet tápláló.

ANNIHILÁCIÓ: 15
AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 14
EGÉSZSÉG: 16
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 19
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 20
IQ: 14
14 / 20 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 20
MÁGIA: 11
MÉRET: 145
REZISZTENCIA: 5
SAVIMMUNITÁS: 99
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 17


MAERJU (269. LÉNY)
Óriási, csupa karom és csáp behemótok. Három vaskos lábukon imbolyogva közlekednek, apró madárszemükkel élelem után kutatnak. Bár nagy mérete a legtöbb ragadozót elijeszti, a maerju valójában könnyű préda - ráuszítva szolgahadadat, pillanatok alatt szétszedik neked ezt a lomha és magatehetetlen szörnyeteget. Külső héja a kőevők, belső, puhább részei a puhányok számára jelent bőséges táplálékot.

9 / 14 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 6
11 / 16 BAL KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 6
EGÉSZSÉG: 14
ELKT.IMMUNITÁS: 12
ERŐ: 13
8 / 20 FAROK, MANASZÍVÁS: 6
GYORSASÁG: 16
HIDEGIMMUNITÁS: 12
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 10
10 / 15 JOBB CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 6
12 / 17 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 6
MÁGIA: 10
MÉRET: 350
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 12
TŰZIMMUNITÁS: 12
ÜGYESSÉG: 14


ASZTRÁLSZÁRNYAS (270. LÉNY)
Ez az asztrálban vitorlázó, kecses teremtmény szépsége ellenére veszélyes és gyilkos - akárcsak a földalatti tavakban tanyázó, bíbor színekben pompázó, mérges tüskéjű ogauda hal. Csak a legképzettebb és teghatalmasabb asztrális utazóknak javasolt, hogy szembeszálljanak vele - egy magadfajta ifjúnak jobb stratégia, ha menekülsz vissza testedbe, amint érzékeled.

AGYVIHAR: 14
GYORSASÁG: 25
IQ: 25
MENTÁLIS ROBBANÁS: 14
MÉRET: 120
PSZI ENERGIA: 17
PSZI TÁMADÁS: 18
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 14


VILLOGÓ SZINAPSZIS (271. LÉNY)
Különös lény, amely szabályos időközönként megjelenik az asztrálban, majd újra eltűnik. A tudósok szerint eltűnéskor egy másik világban jelenik meg a szinapszis, egy, a még asztrálénál is idegenebb környezetben. Az viszont tény, hogy ez a teremtmény tökéletesen ura pszionikus képességeinek. Tudati mérgével könyörtelenül lesújt minden ellenfélre.

GYORSASÁG: 20
IQ: 20
MÉRET: 120
PSZI ENERGIA: 26
PSZI TÁMADÁS: 15
TUDATI MÉREG: 15


TARGNAUGH (272. LÉNY)
Az asztráltér méltóságteljesen tovagördülő óriása. Ritkán fordul elő, hogy bármi megmerné támadni, és a precíz és hatékony mentális csapások az ilyen merészt támadót is gyorsan elrettentik. Ha komoly ellenféllel akad össze a targnaugh, pszi acéltornya még rejtőzve gyorsan elhajózik, óriási kortikus esszenciáját a sorozatos támadások sem tudják komolyan meggyengíteni.

GYORSASÁG: 6
IQ: 23
MÉRET: 250
PSZI ACÉLTORONY: 16
PSZI ENERGIA: 23
PSZI TÁMADÁS: 15
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 20


MUTÁNS ASZTRÁLSZÁRNYAS (273. LÉNY)
Milyen furcsa ez az asztrálszárnyas! Hosszú, kecses testét zöldes duzzanatok borítják. Áttetsző teste alatt a máskor láthatatlan hajszálerek most feketén és vörösen pulzálnak. Szemei kiégettek, csak valami sötétzöld izzást látsz bennük... Csak nem? Semmi kétség, az Ellenség rontása az asztráltérre is kiterjed, és néha megfertőz lényeket. Menekülj, mert ez olyan ellenfél, amely ellen nincs esélyed! [Mutáns asztrálszárnyasra a VD paranccsal nem vadászhatsz, ha mindenképp keresni akarsz egyet, akkor asztrálszárnyasra vadássz, és reménykedj, hogy egy fertőzött példánnyal akadsz össze.]

AGYVIHAR: 15
GYORSASÁG: 28
IDEGROPPANTÁS: 15
IQ: 28
MENTÁLIS PAJZS: 15
MENTÁLIS ROBBANÁS: 15
MÉRET: 170
PSZI ENERGIA: 19
PSZI TÁMADÁS: 28


TÜZES KLAUGAR (274. LÉNY)
Ezek a rózsaszín bőrű, hangyászra emlékeztető teremtmények hihetetlen hőt szívnak magukba és sugároznak ki. Nem csoda, hogy senki sem szívesen simogatja őket, békés természetük ellénre sem. Sajnos, a Hallhatatlan klán nemrégiben hajtóvadászatot indított ellenük egy állítólag hasznos szervük miatt, ezért jelenleg már a kihalás fenyegeti őket.

13 / 17 BAL CSÁP
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 17
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
14 / 18 JOBB CSÁP
MÁGIA: 3
MÉRET: 256
9 / 20 NYELV
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 10
TÜSKÉS BŐR: 10
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 12


MANAPÓK (275. LÉNY)
Ezek az apró, rózsaszín, pókszerű teremtmények állandóan éhesek - manát zabálnak mindenféle formában. Ha teleeszik magukat, meghíznak, nagyobbak lesznek, csakhogy még többet tudjanak falni. Lévén mágiaimmunis, ez a teremtmény igazi sorscsapás egy varázslónak.

ANNIHILÁCIÓ: 36
13 / 19 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 18
BŰZ: 3
15 / 23 CSÁPRÁGÓ, MANASZÍVÁS: 20
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 3
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 21
HIDEGIMMUNITÁS: 3
IMM.MÉRG.GÁZRA: 3
IQ: 1
13 / 20 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 18
MÁGIA: 16
MÉRET: 140
REZISZTENCIA: 90
SAVIMMUNITÁS: 3
TŰZIMMUNITÁS: 3
ÜGYESSÉG: 16


PSZIFALÓ ATKA (276. LÉNY)
Bár ezek a lények a fizikai világban élnek, nem az asztráltérben, mégis, képesek arra, hogy pszionikusan aktív lények tudatával táplálkozzanak - miközben maguk immunisak mindenféle pszi támadásra. A legegyszerűbb, ha fogod, és gyorsan agyonvered ezeket az undorító rovarokat, mielőtt még valami kárt okoznak...

BŰZ: 255
CSÁBMOSOLY: 25
6 / 16 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 20
EGOKÍNZÁS: 25
EGÉSZSÉG: 6
ERŐ: 2
GYORSASÁG: 29
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 50
MEGSZAKÍTÁS: 25
MÁGIA: 14
MÉRET: 160
PENGEFAL: 25
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
ÜGYESSÉG: 10


ŐRSZELLEM (277. LÉNY)
Gyakran bízzák kincseskamrák őrzését ezekre a más létsíktól megidézett, démoni lényre. Szinte teljesen láthatatlan, a mágiára közel immúnis, gyilkos képességekkel rendelkezik. De persze egy igazán nagyhatalmú galetkinek nem jelent problémát a legyőzése, ezért is szoktak 2-3-at, vagy ha telik, akár egy tucatot is odaállítani a kincs mellé.

AGYROPPANTÁS: 40
14 / 20 BAL MANCS, TÁRGYIRTÁS: 13
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 12
15 / 22 JOBB MANCS, TÁRGYIRTÁS: 15
MÁGIA: 12
MÉRET: 135
REZISZTENCIA: 40
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 12


UTHANAX ÉJKOPÓ (278. LÉNY)
A nagyobb hatalmú uthanaxok háziállatai ezek a fekete szőrű, vörösen izzó szemű éjkopók. Leheletük a halált árasztja, mancsuk feltépi a torkodat, mielőtt észbe kapnál! Az uthanaxhoz - más lényekkel ellentétben - nem mentális bűbáj köteléke csatolja őket, társak voltak már azelőtt, hogy a galetkik a Hegy mélyére vonultak volna.

BŰZ: 12
EGÉSZSÉG: 18
ELKT.IMMUNITÁS: 12
ERŐ: 18
12 / 20 FOG, PARALIZ.MÉREG: 14
GYORSASÁG: 19
HIDEGIMMUNITÁS: 12
IMM. MÉREGRE: 36
IMM.KTKT.MÉREG: 12
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 7
9 / 17 JOBB KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 12
MÁGIA: 1
MÉRET: 125
REZISZTENCIA: 12
SAVIMMUNITÁS: 12
TŰZIMMUNITÁS: 12
ÜGYESSÉG: 19


ORGLING BIRKÓZÓ (279. LÉNY)
Nagydarab, olajozott testű, csupa izom (minimális agy) orgling. Ez hát az a darabja nemtelen fajának, amelyet kifejezetten a tiltott torzszülött viadalokra tenyésztettek ki! Ahogy hallottad, egyformán látványos, ahogy az apró torzszülötteket darabokra szaggatja, vagy ahogy a nagyobb ragadozók szétmarcangolják. Egy képzett galetkinek sem okozhat nagy gondot a legyőzése.

BŰZ: 17
EGÉSZSÉG: 17
ELKT.IMMUNITÁS: 9
ERŐ: 28
GYORSASÁG: 9
HIDEGIMMUNITÁS: 9
IMM.KTKT.MÉREG: 9
IMM.MÉRG.GÁZRA: 9
IQ: 2
20 / 23 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 188
SAVIMMUNITÁS: 9
TŰZIMMUNITÁS: 9
VASTAG BŐR: 9
ÜGYESSÉG: 4


BÖMBÖLŐ ARÉNARÉM (280. LÉNY)
Micsoda eltorzult fenevad ez? Miféle ocsmány szörnyszülött? Melyik szintről szabadult ide? Az biztos, hogy egykörös ellenfél a főmágusok szintjén, de például a vadászszinten, ha az ÖSSZES galetki összefog, meg tudják vajon ölni? Hat méter magas, bömbölő borzadály ez, hat vaskos lábon álló, csápos, agyaras habzó szájú rém. Már megjelenésekor elrémít a körülötte tomboló jégvihar, de amit ezután kapsz, azt sem fogod az ablakba tenni.

25 / 42 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 30
30 / 32 BAL LÁB, TÁRGYIRTÁS: 25
EGÉSZSÉG: 99
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 40
20 / 35 FAROK, KONTAKTMÉREG: 25
40 / 37 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 30
GYORSASÁG: 99
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
25 / 42 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 30
30 / 32 JOBB LÁB, TÁRGYIRTÁS: 25
JÉGVIHAR: 20
MÁGIA: 20
MÉRET: 3600
SAVIMMUNITÁS: 20
SZÍVÓSSÁG: 120
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 15


RENEGÁT PSZIONICISTA (281. ELLENFÉL)
Egy renegát galetki, akit a társadalom kivetett magából, és most bosszút akar állni, a maga módján. És lévén a pszi tapasztalt ismerője, minden eszköze meg is van a bosszúra... Mint a rend őrének, a te feladatod, hogy kézre kerítsd ezt a bűnözőt!

12 / 15 BAL CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 12
BŰZ: 12
EGÉSZSÉG: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 13
11 / 13 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 12
GYORSASÁG: 15
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 7
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 40
13 / 16 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 12
LÉLEKFACSARÁS: 22
MÉRET: 192
REZISZTENCIA: 12
SAVIMMUNITÁS: 10
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 16


MÉLYSÉGI GLATHORG (282. LÉNY)
Először a nyálkás, tekergő csápokat pillantod meg, aztán a csápok tövében óriásira nyíló, tűhegyes fogakkal teli szájat. Amikor már az óriási, véreres zöld szemet is látod, végzetesen túl közel kerültél a szörnyhöz... A mélységi glathorg egy ősi civilizáció kövülete, a csatornaszinteken nem fogsz rábukkanni, lefeljebb hermetikusan lezárt, évezrede konzervált kamrákban. Hogy mi tartja életben? A kőből sugárzó hideg, az örök sötétséggel szembeni gyűlölet, vagy egy ősi, rég letűnt faj mágiája...

10 / 17 BAL CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 8
BŰZ: 13
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 13
ERŐ: 16
14 / 15 FOG, ROTHASZTÁS: 12
GYORSASÁG: 22
HIDEGIMMUNITÁS: 13
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 13
IMM.MÉRG.GÁZRA: 13
IQ: 16
10 / 17 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 8
MÁGIA: 16
MÉRET: 270
REGENERÁCIÓ: 13
REZISZTENCIA: 13
SAVIMMUNITÁS: 26
TŰZIMMUNITÁS: 13
VASTAG BŐR: 13
ÜGYESSÉG: 16


ÓRIÁS GLATHORG CSÁP (283. LÉNY)
Egy gigantikus méretű óriás glathorg egyetlen csápja most az ellenfeled: azonban még ez is borzalmasabb ellenfél, mint bármi, amivel eddig küzdöttél. Szerencsére, sokan segítenek a harcban, így talán együtt le tudjátok győzni, csak életben tudj maradni addig! A nehézséget nem az jelenti, hogy félreugrálj a nehézkesen himbálódzó óriáscsáp elől, hanem az, hogy túléld a pórusaiból özönlő savzuhatagot.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 99
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 99
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 99
MÁGIA: 99
MÉRET: 9700
REZISZTENCIA: 99
SAVIMMUNITÁS: 99
SAVLEHELET: 40
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 99


THUNIL BALTAROG (284. LÉNY)
Szomorú dolog a lárvaszint helytartóját az ellenfelek listáján látni! Hát már semmi sem szint a magasabbra költözött galetkik számára? Nehogy azt hidd, hogy csak azért, mert túléltél pár felköltözést, egy helytartó - akár a lárvaszint helytartója - könnyű préda lesz! A csata végén valószínűleg a földön kúszva fogsz kegyelemért rimánkodni.

16 / 16 BAL KAROM, SEBZŐ MÉREG: 16
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 22
ELKT.IMMUNITÁS: 12
ERŐ: 22
4 / 9 FAROK, BÉNÍTÓ MÉREG: 12
GYORSASÁG: 22
IMM. MÉREGRE: 12
IMM.KTKT.MÉREG: 12
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 22
13 / 15 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 16
7 / 12 JOBB LÁB
18 / 18 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 12
MÁGIA: 22
REZISZTENCIA: 12
SAVIMMUNITÁS: 12
TŰZIMMUNITÁS: 12
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 22


KORTEX PARAZITA (285. LÉNY)
Ezt az ocsmány asztrális életformát a kortex pajzs mutáns szingularitása hozta létre - a nagy mennyiségű táplálék létrehozza ragadozóját, ha az nem létezik a természetben. A kortex parazita összenőtt kelésekre emlékeztet, átlátszó, kékes burka alatt ocsmány, tekergődző belső szervek lapulnak. Hosszú, vékony nyúlványait irdatlan távolságra nyújtja ki a kortex belsejében, és szívja el energiáját. Kiirtása egy tapasztalt pszionicista számára nem jelenthet nehézséget.

GYORSASÁG: 3
IQ: 20
MENTÁLIS ROBBANÁS: 15
MÉRET: 190
PSZI ENERGIA: 18
PSZI TÁMADÁS: 24
TUDATI MÉREG: 15


PARAZITA KIRÁLYNŐ (286. LÉNY)
A leghatalmasabb kortex parazita, ez hozta létre és szórta szét spóráit a kortex védőburka alatt, megfertőzve így ocsmány fattyaival az egész védőburkot. A királynő megsemmisítésével a paraziták szaporodásával járó állandó fenyegetés végleg megszűnik. Persze kérdés, hogy ezt a nagy területen szétterjedő, borzalmas keléstömeget képes vagy-e elpusztítani?

GYORSASÁG: 10
IDEGROPPANTÁS: 12
IQ: 50
MENTÁLIS ROBBANÁS: 18
MÉRET: 300
PSZI ENERGIA: 28
PSZI TÁMADÁS: 40
TUDATI MÉREG: 18


KARDSZELLEM (287. LÉNY)
Ez egy mágikus úton megidézett szellem, amelyet egy kard őrzésével bíztak meg. Ha le tudod győzni, a kard a tiéd.

AGYROPPANTÁS: 40
13 / 23 BAL CSÁP
13 / 20 BAL KAROM, MANASZÍVÁS: 15
ELKT.IMMUNITÁS: 17
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 42
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 14
13 / 24 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 15
13 / 22 JOBB KAROM
MÉRET: 180
REZISZTENCIA: 35
TŰZIMMUNITÁS: 15
TÜSKÉS BŐR: 15
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 20


ŐSELEMENTÁL FATTY (288. LÉNY)
Halványan még emlékszel az alsóbb szintekről az elementál fattyra... Mosolyogva nosztalgiázol, milyen félelmetes volt akkor az a lény! A mosoly azonban lehervad az arcodról, amikor megpillantod az őselementál fattyat. Forgó, színes fényben villódzó óriási energiakavalkád, ahogy a föld, a tűz, a levegő és a víz furcsa egyveleggé gyúródik belsejében. Természetesen, az elemi támadásokra tökéletesen immúnis ez az elemi síkokról származó teremtmény - még szerencse, hogy a fizikai támadások és a mágia alkalmazható vele szemben! A legyőzésekor visszamaradó ásványi anyagok a kőevőknek és esetleg a micinistáknak jelenthetnek élelmet.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 6
ELEKTR.LEHELET: 35
ELKT.IMMUNITÁS: 150
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 150
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 150
IQ: 6
JÉGLEHELET: 35
MÁGIA: 6
MÉRET: 280
MÉRG. LEHELET: 35
SAVIMMUNITÁS: 150
SAVLEHELET: 35
TŰZIMMUNITÁS: 150
TŰZLEHELET: 35
ÜGYESSÉG: 6


ŐSÖREG DORKA (289. LÉNY)
Minden gonosz banyák legvénebbike, Ősöreg Dorka már akkor a hegyek mélyén élt és főzte ocsmány mérgeit, amikor a galetki faj még pajzán gondolat volt csupán. Az évszázadok alatt a Hegy mélyéből kinyert mágia szívóssá, és közel elpusztíthatatlanná tette. Bár hihetetlenül mélyen, a galetki lakószinttől távol tanyázik, azért néha-néha mégis a közelbe lopódzik, hogy elragadjon egy sivalkodó galetki ifjat, és elevenen megfőzze. A helytartó komoly pénzjutalmat tűzött ki a fejére, de mindeddig senki sem akadt a nyomára.

40 / 40 BAL KAROM, SEBZŐ MÉREG: 60
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 34
ELKT.IMMUNITÁS: 150
ERŐ: 13
GYORSASÁG: 42
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 60
40 / 40 JOBB KAROM, SEBZŐ MÉREG: 60
MÁGIA: 55
MÉREGFELHŐ: 25
MÉRET: 1666
MÉRGES CSÍPÉS: 20
REZISZTENCIA: 30
TÖMEGÁTOK: 25
TŰZIMMUNITÁS: 150
VASTAG BŐR: 50
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 18


ÓRIÁS KÉTFEJŰ VÉRFARKAS (290. LÉNY)
Ősöreg Dorka hatalmának titka valószínűleg abban is rejlik, hogy védelmezőjéül egy kitaszított, mutáns vérfarkas kölyköt választott, amelynek két feje van. A kétfejű szörnyeteg idővel óriásira nőtt, és képes volt bármely torzszülöttet elpusztítani, ha gazdája úgy parancsolta - ő maga viszont sebezhetetlen volt, félelmetes regenerációs képességének köszönhetően.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 30
40 / 40 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 40
GYORSASÁG: 33
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 40
IMM.MÉRG.GÁZRA: 150
IQ: 2
MÁGIA: 15
MÉRET: 1500
REGENERÁCIÓ: 30
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 150
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 30


ORTHERN ATYA (291. LÉNY)
Orthern legendás kék-vörös atya, több száz alkalommal sikerült elkerülnie a galetki vadászok támadását, és gyermekeivel, Jégcsappal és Tűzlánggal egyre tapasztaltabbá és hatalmasabbá vált.

EGÉSZSÉG: 30
ELEMI VÉDELEM: 30
ENERGIATÜSKE: 50
FELTÁMASZTÁS: 30
HIDEGIMMUNITÁS: 150
30 / 30 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 30
REGENERÁCIÓ: 40
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 50
TŰZIMMUNITÁS: 150
VASTAG BŐR: 40
ÁTTÖRÉS: 15


JÉGCSAP, KÉK TESTVÉR (292. LÉNY)
Orthern, a nagyhatalmú kék-vörös atya gyermeke, a jégmágia mesterévé vált teremtmény. A szinteden nem él oly galetki, aki sikerrel szállhatna vele szembe - és ha együtt van atyjával és testvérével, Tűzlánggal, egy teljes szövetséggel is képesek egyszerre csatába szállni.

EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 25
HIDEGIMMUNITÁS: 150
IQ: 25
15 / 30 JOBB MANCS
JÉGLEHELET: 50
MÉRET: 1100
TÜSKÉS BŐR: 35
ÜGYESSÉG: 25


TŰZLÁNG, VÖRÖS TESTVÉR (293. LÉNY)
Tűzláng az örök tűzzel lobogó vörös testvér szöges ellentéte Jégcsapnak. Érintése, lehellete biztosabban eléget, mint a láva legmélyéről származó tűzelementáloké. Ha le akarod győzni, akkor előszőr az őt védelmező Orthern atyát kell ártalmatlanná tenned.

EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 35
IQ: 25
15 / 30 JOBB MANCS
MÉRET: 1100
TŰZIMMUNITÁS: 150
TŰZLEHELET: 50
TÜSKÉS BŐR: 35
ÜGYESSÉG: 25


GROARK, A SAVELEMENTÁL (294. LÉNY)
A savelementálok a sötétség legocsmányabb megnyilvánulásai, egyértelmű, hogy a galetkik azonnal levadásszák, amint egy felüti a fejét. Groark az egyik leghatalmasabb renegát mágus teremtménye, és különleges, már-már intelligenciára emlékeztető ravaszsággal elrejtőzött, és csak hízott, növekedett a mélyben. Amikor teljes valójában előbugyogott, előfortyogott, már nem volt galetki, aki hírét vigye a borzalomnak, hisz a vele való találkozást senki sem élte túl. Persze a legenda azonban így is szárnyra kapott, hogy valami megnevezhetetlen borzalom növekszik, terjed a mélyben...

BŰZ: 50
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 70
IMM. MÉREGRE: 10
IQ: 25
MÁGIA: 50
MÉRET: 4100
SAVHURRIKÁN: 35
SAVIMMUNITÁS: 150
SAVLEHELET: 150
VASTAG BŐR: 6
ÁTTÖRÉS: 10
ÜGYESSÉG: 50


SSSEITAK, A KÁOSZKÍGYÓ (295. LÉNY)
Ssseitak szinte mindennél öregebb, ami a hegyben él és mozog, egyesek szerint magából a káosz örvényéből született az idők kezdetén. Ikertestvérével, Teissakkal belerágták magukat a Hegy mélyébe, és a Földmély energiáit magukhoz szívva, minden halandóét túllépő mágikus erőre tettek szert. Azonban túl mélyre mentek, túlzottan megláncolták magukat az elemi mágiával - nem voltak többé képesek elszakadni. A több évszázados tespedés végül tudásukat is megkezdte, mágikus erejük jó része elmaradt, csak az élet iránti féktelen gyűlölet maradt meg bennük.

AURAÉSZLELÉS: 10
BŰZ: 4
EGÉSZSÉG: 52
50 / 90 FOG, KONTAKTMÉREG: 90
GYORSASÁG: 64
HIDEGIMMUNITÁS: 10
MÉRET: 2100
MÉRGES CSÍPÉS: 30
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 10
TELJES SÖTÉTSÉG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 10
ÁTTÖRÉS: 15
ÉLETSZÍVÁS: 120


TEISSAK, A KÁOSZKÍGYÓ (296. LÉNY)
Ssseitak ikertestvére, ez a kecses mozgású, ében-lila pikkelyekkel borított gigantikus teremtmény öregebb Ghalla minden varázslójánál. Ő maga a megelevenedett káosz és pusztulás - egyesek szerint annak idején Dornodonnak is segítettek a tűzvihar elszabadításában. A hatalom bűvölete elragadta őket, és a Hegymély foglyai lettek - azonban "méregfoguk" még így is megvan, reszkessen az a galetki, aki varázspárbajra hívja őket.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 52
ERŐ: 35
50 / 90 FOG, KONTAKTMÉREG: 90
IQ: 60
MÁGIA: 56
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 10
SZÍVÓSSÁG: 30
TÖKÉLETES CSEND: 30
TŰZIMMUNITÁS: 10
ÉHHALÁL: 30
ÉLETSZÍVÁS: 120


WYNTARIA, AZ ŐSSZIRÉN (297. LÉNY)
Az ősi történetek szerint minden szirén Ethariadtól, a legendák isteneinek gyermekétől származik. Ez a félig ember, félig madárszerű lény annak idején maga is isteni hatalom birtokosa volt. Félisteneket, ősmágusokat, császárokat csábított el mágiájával. Utódjainak se szeri, se száma, közülük csak egyet emelnek ki a krónikák: Wyntariát, a fattyút, akinek ereiben sokak szerint Okulüpaj vére csordogál. Van, aki szerint Wyntaria hatalma Ethariadéval vetekszik, de ez persze csak mese. Wyntaria igencsak halandó, és ezzel maga is tisztában van - nem véletlen, hogy rejtőzik a galetkik elől.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 35
ELBÁJOLÁS: 60
ERŐ: 15
40 / 90 FOG, MANASZÍVÁS: 90
GYORSASÁG: 60
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 60
MÁGIA: 60
MÉRET: 2900
REGENERÁCIÓ: 30
REZISZTENCIA: 30
VASTAG BŐR: 30
ÁTTÖRÉS: 80
ÜGYESSÉG: 35


ÖDLERK FIVÉR (298. LÉNY)
Az Ödlerk fivérek... nos, nem túlzottan gusztusos teremtmények. Hatlábú, disznótestű lények, fejük hüllőszemű, félelmetes agyarakkal vicsorgó, csavaros szarvú. A négy Ödlerk fivér mindig együtt vadászik, a falkának kevés torzszülött jelent kihívást, percek alatt képesek széttépni egy talriai behemótot. Itt az ideje, hogy pontot tegyen garázdálkodásuk végére egy bátor galetki szövetség!

28 / 27 BAL LÁB, ENERGIASZÍVÁS: 25
BŰZ: 30
EGÉSZSÉG: 35
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 45
36 / 33 FOG, RONCSOLÁS: 25
GYORSASÁG: 45
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 16
28 / 30 JOBB LÁB, ENERGIASZÍVÁS: 25
MÁGIA: 35
MÉRET: 1000
REGENERÁCIÓ: 15
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
ÜGYESSÉG: 45


DT'AZZRAX, ÉBEN ÍJÁSZ (299. LÉNY)
Dt'azzrax és Med'amhanax a Dezzrok sötét elf ház fejei, fajuk legkiválóbb harcosai. Kedvenc taktikájuk, hogy ellenfeleiket mágiával mozgásképtelenné teszik, és ezután gyilkos íjukkal kedvükre agyonnyilazzák. A két fivér annyira egyforma, hogy még más sötét elfek sem tudják őket megkülönböztetni, nemhogy te - így aztán az egyszerűség kedvéért mindkettőjüket Dt'Azzraxnak fogod hívni, már ha éppen beszélgetésre kerülne sor, ami ugye nem túl valószínű...

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 36
GYORSASÁG: 80
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 40
9 / 20 JOBB MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 15
JÉGLEHELET: 65
LŐFEGYVER: 60
MÁGIA: 40
MÉRET: 1800
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 20
SZIKLACSÁPOK: 57
TŰZIMMUNITÁS: 20
ÁTTÖRÉS: 75
ÜGYESSÉG: 35


MONOKONSTRUMATIK ABARRUN (300. LÉNY)
A mélységi gnómok közül az egyik legősibb, egyesek szerint már több, mint kétezer éves. Az egykori hírneves építészt a felszíni háborúk, a száműzetés, majd a galetki társadalom kialakulása és a többi faj kiközösítése elkeserítette, megtörte, talán mondhatjuk azt is, hogy beleőrült az örökkévalóságba és magányba. Mágikus tudását most már csak pusztításra használja, már ha néha-néha erőt vesz a letargián, ami tespedésbe taszítja, és amelynek köszönhetően egy mély üregben kuksol, várva a véget.

EGÉSZSÉG: 50
ELEKTROMOS KÉZ: 35
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 70
IQ: 70
10 / 30 JOBB MANCS
MÁGIA: 70
MÉRET: 3200
REZISZTENCIA: 45
TŰZGOLYÓ: 30
TŰZIMMUNITÁS: 30
VASTAG BŐR: 15
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 50


TORZ ORGLING (301. LÉNY)
Fúj, micsoda egy förmedvény! Ez hát a legendás torz orgling, amit gazdája belehajított a csatornába - azonban az ahelyett, hogy rögtön megfulladt vagy más módon kiszenvedett volna, elkezdte zabálni a mocskot, mígnem akkorára hízott, hogy mozdulni is alig bírt. Elpusztítása minden galetkinek szent kötelessége!

35 / 35 BAL MANCS, TÁRGYIRTÁS: 35
BŰZ: 70
EGÉSZSÉG: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 70
40 / 35 FOG, ROTHASZTÁS: 35
GYORSASÁG: 70
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 2
35 / 35 JOBB MANCS, TÁRGYIRTÁS: 35
MÉRET: 2400
REZISZTENCIA: 50
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
TÜSKÉS BŐR: 40
VASTAG BŐR: 40
ÜGYESSÉG: 6


TOMBOLÓ MAMELUK (302. LÉNY)
Ezek a majd három méter magas, szőrös humanoid ősmajmok kétrét görnyedve járják a Hegy alagutait. Vaskos gyapjuk tökéletes védelmet nyújt mindenféle fizikai támadással szemben, de az elemi támadásokkal szemben tehetetlenek. Szerencsére, a tüzet lehelő vagy villámokat köpő teremtmények kisebbségben vannak a karommal és foggal küzdőkhöz képest, ezért a mameluk gyakrabban ragadozó, mint zsákmányállat.

20 / 22 BAL MANCS
BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 34
ERŐ: 36
16 / 18 FOG
GYORSASÁG: 42
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 40
IQ: 5
20 / 24 JOBB MANCS
MÁGIA: 5
MÉRET: 300
REZISZTENCIA: 15
VASTAG BŐR: 40
ÜGYESSÉG: 38


FÜRGLING (303. LÉNY)
Szájad is tátva marad a döbbenettől, amikor először megpillantod ezt a parányi teremtményt, amint szem által követhetetlen sebességgel száguld ide-oda. Lőfegyverrel, vagy egy ellenfélre célzott varázslattal eltalálni gyakorlatilag lehetetlen - cséphadaróként kalimpáló végtagjaiddal, de még inkább egy magad elé böfögött lehelettel vagy területre ható varázslattal bánhatsz el vele. De miért akarnád bántani ezt az apró manócskát? Nos, a fürglingek rettenetesen gonoszak, éjszakánként belopódznak a galetki szintekre, hogy átvágják a békésen alvók torkát, és piciny termetük, valamint hihetetlen fürgeségük miatt igen nehéz őket észrevenni.

ANNIHILÁCIÓ: 25
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 95
IQ: 25
24 / 33 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 20
MÁGIA: 25
MÉRET: 200
ÜGYESSÉG: 95


LIDÉRCSZELLEM (304. LÉNY)
A galetkik által folytatott, abnormálisan magas mágikus tevékenység sok olyan dolgot is életre keltett a Hegy mélyén, amit nem kellett volna. Rég halott ősi teremtmények keltek élőholt létre, és gyűlölködve keresik azt, aki pihenésükben háborgatta őket. A lidércszellemek vörösen izzó szemű élőholtak, rekedten suttogó hangjuk a halált hordozza.

ANIMÁCIÓ: 35
BŰZ: 255
CSONTOLVADÁS: 25
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 20
HALÁL CSÓKJA: 35
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 35
15 / 18 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 35
MÁGIA: 35
MÉRET: 150
REGENERÁCIÓ: 30
SAVIMMUNITÁS: 20
SÖTÉT HALÁL: 35
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 20


LIDÉRCZOMBI (305. LÉNY)
Alacsonyabb rangú lények, akik valaha éltükben, és most holtukban is a lidércszellemet szolgálják. Rothadozó, málladozó testük sokkal több erőt hordoz magában, mint hinnéd, annak ellenére, hogy már képtelen vagy felismerni, milyen lény is lehetett ez valaha valójában. A lidérczombikat elpusztításuk után mindig el kell égetni, ellenkező esetben regenerálódnak, újraformálják magukat, és otthonodig követnek, majd ha nyugovóra térsz, betörnek barlangodba és elevenen felfalnak.

14 / 23 BAL CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 16
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 13
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IQ: 1
14 / 23 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 16
MÁGIA: 2
MÉRET: 200
REGENERÁCIÓ: 30
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 5


KRISTÁLYFATTY (306. LÉNY)
A kristályfattyak furcsa, átlátszó anyagból vannak. Másfél méter magas, hullámzó mozgású, arcnélküli teremtmények. Tűz és hideg nem fogja őket, mint ahogy a szellemi mágiára is immúnisak. Az erőteljes csapások vagy lövedékek alatt persze könnyedén összeomlanak...

EGÉSZSÉG: 12
ELEKTR.LEHELET: 35
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 18
HIDEGIMMUNITÁS: 99
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 8
IQ: 16
MÁGIA: 16
MÁGIATÖRÉS: 20
MÉRET: 260
REGENERÁCIÓ: 10
REZISZTENCIA: 12
SAVIMMUNITÁS: 5
TŰZIMMUNITÁS: 99
TÜSKÉS BŐR: 10
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 16


MÁRVÁNY LADY (307. LÉNY)
Ez a szoborszerű, fehér bőrű, nőies teremtmény csodálattal tölt el. Honnan származhat? Ki vagy mi hozta esetleg létre? Annyira bűvöletében tart, hogy amikor agyad egy hátsó szegletében már regisztrálod a fenyegetést, és harcra készülsz, akkor sem vagy képes igazán kárt okozni ebben a tökéletes testben - karmaiddal csak a levegőbe sújtasz, leheleteddel csak magad elé fújsz, varázslataidat magad rontod el. Ahhoz, hogy túlélhesd a találkozást ezzel a démoni teremtménnyel, szolgáidban kell bíznod - szerencsére, rájuk a bűbáj nem hat, és gond nélkül szétszedik neked a ladyt.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 19
ENERGIATÜSKE: 20
ERŐ: 17
GYORSASÁG: 24
IQ: 22
JÉGLEHELET: 35
MÁGIA: 23
MÁGIATÖRÉS: 20
MÉRET: 230
SZÍVÓSSÁG: 10
ÜGYESSÉG: 21


ÖREG SZÍVÓ (308. LÉNY)
Ez a háromlábú, ágaskodó féregnyúlványra emlékeztető, fekete bőrű furcsaság ősöreg létforma, amely a mélységet túrta már azelőtt, hogy Ghallán az első elfek megjelentek. És talán még akkor is itt lesznek - túlélve a mélyre ásó példányok által - amikor a galetki fajt az Ellenség végleg kiirtja. Az öreg szívók még a mágiánál is ősibbek, ezért teljesen immunisak a mágia minden formájára, de más módokon, ha nehezen is, de sebezhetők.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 15
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 12
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IQ: 15
20 / 20 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 20
MÁGIA: 15
MÉRET: 275
NAGYOBB ÉLETSZÍVÁS: 22
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 200
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 50
ÜGYESSÉG: 15


MÁGIAELEMENTÁL (309. LÉNY)
Ennek a gólemszerű lénynek a szellemét egy varázsló a mágia síkjáról idézte meg, és az elemi mágia kötelékével gyúrta össze, hogy alakot adjon neki. Természeténél fogva tehát ez a lény immunis az elemi mágiára. Persze, semmi sem lehet tökéletes, a teremtmény szelleme támadható szellemi mágiával, és energiától izzó teste sérülékeny a nekromanciával szemben, sőt, még az elemi leheletek sem teljesen hatástalanok ellene.

14 / 30 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 30
16 / 23 BAL MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 30
BŰZ: 254
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 18
17 / 18 FOG, ENERGIASZÍVÁS: 30
GYORSASÁG: 20
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 10
14 / 30 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 30
16 / 23 JOBB MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 30
MÁGIA: 60
MÉRET: 340
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
TÜSKÉS BŐR: 5
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 18


TÜSKÉS DOHRATOG (310. LÉNY)
Ez a két lábon járó, csökevényes mellső karmú lény leginkább egy miniatűr tyrannosaurus rexre emlékezte. Már, ha a három és fél méteres testhosszt lehet miniatűrnek nevezni... Szája tűhegyes fogakkal van tele, hosszú farkával egyensúlyozva közlekedik. Bőrét mindenhol hegyes tüskék borítják. A Hegy torzszülöttei gyorsan alkalmazkodnak, vagy kipusztulnak - a tüskés dohratog az előbbit tette. Mivel a nagyerejű savcsapásokkal szemben tehetetlen volt, kifejlesztett egy ösztönösen használt mágikus képességet, amely savpajzzsal védi meg testét.

BŰZ: 20
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 22
15 / 20 FAROK
27 / 25 FOG, TÁRGYIRTÁS: 20
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 10
MÁGIA: 5
MÉRET: 370
SAVIMMUNITÁS: 90
TŰZIMMUNITÁS: 10
TÜSKÉS BŐR: 25
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 20


ALBINÓ QUWARG (311. LÉNY)
Ez az ősöreg albinó quwarg soha semmilyen fényt nem látott, így fokozatosan megvakult. Páncélja megvastagodott, megkeményedett, csápjai megerősödtek, kifinomult érzékeléssel rendelkeznek. Az albinó quwarg sokak szerint a quwarg faj jövendőmondója, a quwarg királynő gyakran keresi fel, hogy a látomásairól érdeklődjön. Igaz vagy sem, a te feladatot, hogy megtisztítsd a Hegyet ettől az undorító torzszülöttől (is). Ne riasszon el, hogy az albinó quwarg antennái összedörzsölésével apró gömbvillámokat képes létrehozni, amelyek tévedhetetlenül repülnek célpontjaik felé és robbannak fel rajtuk.

18 / 24 CSÁPRÁGÓ, ÖREGÍTÉS: 12
EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 99
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 32
MÁGIA: 26
MÉRET: 300
REZISZTENCIA: 15
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 8


APRÓ GÖMBVILLÁM (312. LÉNY)
Ezek az apró, szikrázó gömbvillámok mintha élőlények lennének, repkednek a levegőben, irányt változtatnak. Ha élőlény közelébe kerülnek, felszínükről elektromosság sül ki az áldozatba, mondhatni "lehelnek". Néhány jól irányott csapás persze megszünteti a koherenciáját, de ekkor számíthatsz a jókora detonációra.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ELEKTR.LEHELET: 24
ELKT.IMMUNITÁS: 99
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 99
IQ: 1
MÁGIA: 1
MÉRET: 100
REZISZTENCIA: 100
ÜGYESSÉG: 1


KRAKOLICH (313. LÉNY)
Régen, sok sok ezer évvel ezelőtt itt síkság volt, amely meggyűrődött, és hegy lett belőle. De még azelőtt, a történelem előtti időkben, ezt a területeket hatalmas óceánok borították, amelyek mélyén irtózatos tengeri szörnyek éltek, köztük nagytestű polipok. Egy ilyennek a mészváza fennmaradt, megkövesedve a hegy belsejében, és most pedig valami őrült nekromantának eszébe jutott, hogy ezt animálja, sőt, bizonyos fokú intelligenciával ruházza fel - így jött létre a krakolich. Legyőzése hihetetlen tudást és kitartást igényel... Különösen, mivel élőholt lévén, a krakolich immúnis a méregre és a szellemi mágiára.

12 / 16 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 12
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 4
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IQ: 2
12 / 18 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 12
MÁGIA: 1
MÉRET: 888
SZÍVÓSSÁG: 60
ÜGYESSÉG: 6


GNÓM ŐSMÁGUS (314. LÉNY)
Sok más fajjal ellentétben, a gnómokat még nem sikerült a Hegy mélyéről kiirtani - mondhatjuk, hogy még meg sem fogyatkoztak jelentősen. A száműzött fajok közül a törpék és a gnómok voltak azok, akik leginkább otthon érezték magukat a sötét járatokban, és a szétszakadás után is képesek voltak egyedül boldogulni. A gnómok mágikus ereje és affinitása mit sem csökkent, ezt semmi sem bizonyíthatja jobban, mint a töpörödött, ámde nagyhatalmú ősmágusaik.

EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 7
GRÁNITBŐR: 20
GYORSASÁG: 16
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IQ: 45
JÉGOSZLOP: 10
JÉGPAJZS: 30
JÉGVIHAR: 30
MEGSZAKÍTÁS: 30
MÁGIA: 40
MÉRET: 210
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 99
TŰZIMMUNITÁS: 5
ÜGYESSÉG: 14


ZORIÁD (315. LÉNY)
A zoriádok óriási, intelligens százlábúak, fejük mimikája egy női archoz hasonlít, annak ellenére, hogy biológiájuknak semmi köze nincs a galetkikéhez. Felemelkedve közel három méter magas, félelmetes teremtmény a zoriád. Azonban ereje nem annyira fizikai, mint szellemi - a szellemi mágia mesterei, ha harcba keveredsz velük, készítsd fel szolgáid elméjét és a sajátodat a védekezésre, különben gyors halálotok lesz...

14 / 20 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 20
DIREKT KONTAKTUS: 30
EGÉSZSÉG: 24
ELBÁJOLÁS: 25
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 30
IQ: 42
MÁGIA: 28
MÁGIKUS ŰR: 40
MÉRET: 330
ÜGYESSÉG: 22


ÉBEN CSÁMCSOGÓ (316. LÉNY)
Tömzsi lábakon áll, ébenfekete és hatalmas testű lény, szemében intelligencia csillog, ahogy kettős fogsorát feléd emeli. Bár lomhának látszik, de valójában fürge, mint a szélvész. A többi torzszülöttel ellentétben, ő tudatosan vadászik a galetkikre, ahogy a galetkik vadásznak a torzszülöttre - és a csatából bizony sokszor ő kerül ki győztesen.

EGÉSZSÉG: 26
ERŐ: 24
30 / 30 FOG, RONCSOLÁS: 20
GYORSASÁG: 24
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 22
MÁGIA: 20
MÉRET: 410
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 99
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 16


FELDÜHÖDÖTT ZORIÁD (317. LÉNY)
A zoriádok, ezek az óriási, intelligens százlábúak már messziről is félelmetes látványt nyújtanak - hát még, ha saját fészkében támadod meg! A szellemi mágia mestere, az első csata után kétszer is meggondolod, hogy magaddal hozod-e szolgáidat.

20 / 26 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 25
DIREKT KONTAKTUS: 30
EGÉSZSÉG: 26
ELBÁJOLÁS: 25
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 34
IQ: 42
MÁGIA: 28
MÁGIKUS ŰR: 50
MÉRET: 500
ÜGYESSÉG: 22


MÉTELY (318. LÉNY)
Borzalom a mélyből, a tér-idő szöveten keletkezett repedéseken átcsöpögő Káoszesszencia egy parányi darabkája. Ha a Mételytől nem tisztítjátok meg a világot sürgősen, elemészti annak még megmaradt parányi lélegző darabkáit. A Métely egy esszencia, amelyet fizikailag nem tudsz komolyan megsebezni, elemi támadásra vagy mágiára van szükséged ahhoz, hogy elpusztíthasd.

AURAÉSZLELÉS: 20
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 10
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
IQ: 30
MÁGIA: 30
MÉRET: 350
MÉRG. LEHELET: 25
SAVLEHELET: 25
SZÍVÓSSÁG: 40
VASTAG BŐR: 100
ÜGYESSÉG: 10


MYRAKOID (319. LÉNY)
Ezek a könnyed, lepkeszerű asztrális teremtmények ártalmatlanok. Helyesbítek: nem agresszívak. Ha azonban támadás éri őket, a velükszületett természetes pszi képességeknek köszönhetően igenis meg tudják magukat védeni - persze, nem egy igazán képzett, rájuk vadászó pszionicista ellen. Azért ne számíts könnyű győzelemre!

IQ: 25
MENTÁLIS ROBBANÁS: 12
MÉRET: 80
PSZI CSÁP: 14
PSZI ENERGIA: 22
PSZI TÁMADÁS: 20
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 12


LEBERNYEGES UTHAK (320. LÉNY)
Egy hosszúkás, áttetsző testű lény, hatalmas oldalsó lebernyegekkel. Ezeket a vékony hártyákat használja arra, hogy kecsesen vitorlázzon az asztrális térben. A lebernyeges uthak fejlett pszionikus képességekkel rendelkezik. Bár nem egy vérszomjas fenevad, szívesen hívja párviadalra az asztrál más, értelmes lényeit - ha vereséget szenved, átad lélekenergiájából, ha győz, hagyja ellenfelét futni. Igazán nemes ellenfél!

GYORSASÁG: 12
IQ: 20
MÉRET: 70
PSZI ACÉLTORONY: 15
PSZI CSÁP: 15
PSZI ENERGIA: 25
PSZI TÁMADÁS: 22
TUDATI MÉREG: 15


JÁDE KÖD (321. LÉNY)
Amikor egy jádezöld színben csillogó ködöt látsz átsuhanni az asztrál végtelen terén, nem a milliónyi különös természeti jelenségek egyikét látod - ez bizony egy pszionikus élőlény, méghozzá egy igen agresszív fajta! Ha másik, értelmes entitást érzékel, azonnal lesújt rá, megpróbálja vaporizálni, azaz a saját esszenciájának részévé tenni az áldozatot. Ha vesztésre állsz a pszionikus csatában, ajánlatos az azonnali visszavonuló a testedbe, mielőtt még végleg búcsút mondasz a lélekesszenciádnak!

AGYVIHAR: 30
GYORSASÁG: 30
MÉRET: 120
PSZI ENERGIA: 17
PSZI TÁMADÁS: 27
TUDATI MÉREG: 12


BURJÁNZÓ BROTHAG (322. LÉNY)
Mint minden élő környezetben, az asztrális térben is megvannak az élősködők. A burjánzó brothag a legrosszabb fajta, kelés a tiszta asztráltéren, rothadó, burjánzó fekély, amely gombaként szaporodik, magába szívva környezete esszenciáját és energiáját. Szerencsére, a szinthez tartozó teret a kalandozó pszionicisták rendszeresen tisztogatják a brothagoktól, ezért még nem nőtte be teljesen a helyi asztrálteret.

AGYVIHAR: 16
GYORSASÁG: 12
IQ: 20
MENTÁLIS ROBBANÁS: 16
MÉRET: 140
PSZI ACÉLTORONY: 16
PSZI ENERGIA: 23
PSZI TÁMADÁS: 24
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 16


DÉMONKUTYA (323. LÉNY)
A más létsíkokon élő démonurak ölebei ezek a számunkra igencsak hatalmasnak és veszélyesnek látszó szörnyetegek. Szerencsére itt, a hegy mélyén nincsenek annyira erejük teljében, mint a démonok létsíkján élő társaik. De vajon miért, és hogyan került ez a példány a hozzá képest igencsak csekély hatalmú elmanakh szolgálatába?

14 / 22 BAL MANCS
BŰZ: 254
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 14
18 / 25 FOG, TISZTELET-CSAPÁS: 0
GYORSASÁG: 18
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IQ: 6
14 / 23 JOBB MANCS
MÁGIA: 8
MÉRET: 420
REZISZTENCIA: 10
TŰZIMMUNITÁS: 30
TÜSKÉS BŐR: 16
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 18


GRÁNIT ŐRSZOBOR (324. LÉNY)
Mesékben már hallottál ezekről a legyőzhetetlen lényekről, amiket kifejezetten védekezésre fejlesztettek ki nagyhatalmú mágusok. De, hogy a valóságban is léteznek, arról mindeddig álmodni sem mertél. Most azonban itt vannak, és sajnos éppen a te utadban állnak. Nincs mit tenni, ezeken biztos nem jutsz keresztül. Egyetlen módot látsz a megkerülésükre, ha dimenziókaput alkalmazol.

7 / 30 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 99
ERŐ: 16
2 / 30 FOG
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 99
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 5
9 / 30 JOBB MANCS
MÁGIA: 5
REGENERÁCIÓ: 30
REZISZTENCIA: 200
SAVIMMUNITÁS: 99
TŰZIMMUNITÁS: 99
VASTAG BŐR: 200


HRANGRARG (325. LÉNY)
Hrangrarg, ahogy te nevezed, egy jelentős kereskedő vénával megáldott torzszülött. Hatalmát annak köszönheti, hogy megfelelő tárgyalóképességével sikerült az idők folyamán hatalmas vagyont harácsolnia magának. Ezt a vagyont pedig felhasználta arra, hogy erejét óriásira növelje. Saját kastélyt építtetett a szint csatornarendszerében, itt gyűjti kincseit és itt növeli erejét egyre nagyobbra. Egymagadban szinte biztos, hogy nem győzheted le, talán még egy hadsereg is kevés lenne elpusztításához.

80 / 80 BAL CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 40
80 / 80 BAL KAROM, ÖREGÍTÉS: 20
80 / 80 BAL MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 80
EGÉSZSÉG: 75
ELKT.IMMUNITÁS: 80
ERŐ: 230
IMM. MÉREGRE: 255
IMM.KTKT.MÉREG: 255
IMM.MÉRG.GÁZRA: 80
80 / 80 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 80
80 / 80 JOBB KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 80
80 / 80 JOBB MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 80
JÉGLEHELET: 40
LÁVAFOLYAM: 30
MÁGIA: 75
REGENERÁCIÓ: 50
REZISZTENCIA: 255
SAVIMMUNITÁS: 80
SAVLEHELET: 80
TŰZIMMUNITÁS: 80
VASTAG BŐR: 180


FUNGOID VADÁSZ (326. LÉNY)
Ezek az óriási, gombaszerű lények nem túl barátságosak azokkal szemben, akik földalatti kertjeikhez túl közel merészkednek. Bár amikor először megpillantod, csak kacagsz mókás, imbolygó járásán, piros kalapján, de amikor föléd tornyosodik, és a mágia nyelvén kezd mormolni, már futnál - de nincs hova...

AURAÉSZLELÉS: 5
EGÉSZSÉG: 12
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 12
GRÁNITBŐR: 30
GYORSASÁG: 26
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 41
LÉLEKFACSARÁS: 25
MEGSZAKÍTÁS: 30
MÁGIA: 35
MÉRET: 410
REGENERÁCIÓ: 15
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 50
SZELLEMKALAPÁCS: 35
SÖTÉTSÉG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 50
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 26


ŐSÖREG ÉLŐ CSEPPKŐ (327. LÉNY)
Nagyobb, félelmetesebb, kegyetlenebb és vérszomjasabb mint kisebb fajtársai. A legdöbbenetesebb azonban, hogy ősöreg, mégis, tömegével nyüzsögnek ezen a szinten. Ami ősöreg, abból kevésnek kell lennie, nem? Lehet, hogy nem is ősöreg, csak nagy? Filozofálásodból a sziklarepeszek süvítése ráz fel. Mindegy, hogy öreg, vagy fiatal, nagy, vagy kicsi - pusztulnia kell, mivel torzszülött!

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 7
GYORSASÁG: 18
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 12
LŐFEGYVER: 27
MÁGIA: 2
MÉRET: 168
MÉRG. LEHELET: 20
SAVIMMUNITÁS: 10
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 2


BOHÓKÁS BORBÁLA (328. ELLENFÉL)
Az elsőre szegény kis védtelen, aranyos lánykának látszó galetki azért szép meglepetéseket tartogat a tarsolyában. Aranyos kis szájából a harc közben csak úgy ömlik hol a tűz, hol a sav, néha mérges gázok. Hát igen, még mindig meg tud döbbenteni téged milyen érdekes is a galetki faj.

AURAÉSZLELÉS: 4
3 / 2 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 7
ELEKTR.LEHELET: 36
ELKT.IMMUNITÁS: 33
ERŐ: 8
HIDEGIMMUNITÁS: 33
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 33
IQ: 8
2 / 3 JOBB MANCS
JÉGLEHELET: 35
MÁGIA: 7
MÉRET: 250
MÉRG. LEHELET: 35
REZISZTENCIA: 15
SAVLEHELET: 36
TŰZLEHELET: 37
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 5


TŰZLÁNGOCSKA (329. LÉNY)
Szinte alig veszed észre ezt a kis fényes foltot, mintha egy gyertya lángja lobogna előtted. Azonban a következő pillanatban úgy megpörköl, mintha egy lávafolyamba zuhantál volna. Nincs mit tenni, el kell oltani. Végtagjaiddal hiába is csépeled, el soha nem találhatod az anyagtalan lángot, és a tűz persze szintén nem sebzi meg. Viszont a lehelettel harcoló galetkik nagy szerencséjére a láng eloltásához elegendő a lehelés mellett a gyomrodból feltörő levegő is, így például még egy tűzet lehelő galetki is könnyedén legyőzheti a lángocskát. Megenni természetesen senki nem tudja a láng eloltása után maradó... hmm... semmit.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 68
IQ: 20
MÁGIA: 20
MÉRET: 300
TŰZLEHELET: 80
ÜGYESSÉG: 25


SEBZETT AKADÉMIKUS (330. LÉNY)
Ez a szemét alak találta ki a városlakók szintjén a szépségversenyt, amit aztán csak arra használt, hogy a benenevező lányoktól töménytelen pénzt, és ki tudja még mit kapjon, a nekik ígért első hely ellenértékeként. Már igencsak rossz bőrben van, így a harcban nem igazán jeleskedik, könnyű ellenfél, vagy inkább úgy mondhatnánk, nem is ellenfél.

12 / 18 BAL MANCS
BŰZ: 255
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 6
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IQ: 30
12 / 18 JOBB MANCS
MÁGIA: 16
REGENERÁCIÓ: 20
TŰZIMMUNITÁS: 15


TAKAIDIA (331. LÉNY)
Takaidia egy nagyhatalmú szellem, amit ezer esztendővel ezelőtt idéztek meg, az Ellenséggel szembeni harcra. A megidézőt az Ellenség megsemmisítette, mielőtt Takaidiát harcra foghatta volna, és a szellem azóta bolyong magányosan, helyét nem találva a földön, képtelenül arra, hogy visszatérjen az éteri síkra. A keserűség, a gyűlölet egyre csak gyűlik belőle - nem csoda, hogy mostanra már minden élőre kegyetlenül lesújt.

ANIMÁCIÓ: 50
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 5
IQ: 95
LÉLEKFACSARÁS: 50
MÁGIA: 110
MÉRET: 6000
PENGEFAL: 50
SZELLEMKALAPÁCS: 50
SZÍVÓSSÁG: 100
ÁTTÖRÉS: 50
ÜGYESSÉG: 35


VHRATHAG PÓK (332. LÉNY)
EZ A LEGBORZALMASABB DOLOG, AMIVEL SZEMBEKERÜLHET EGY IFJÚ GALETKI. DÖBBENTEN VESZED KÖZELEBBRŐL IS SZEMÜGYRE. VALAMIFÉLE FOLYÉKONY, FOLYTON VÁLTOZÓ FEKETE ANYAG ALKOTJA AZ EGÉSZ TESTÉT. EGY LAPÍTOTT GÖMB, AMELYET FÜRGE CSÁPOK HORDOZNAK - NEM KÉTSÉGES, HOGY TALÁN A PÓKHOZ HASONLÍT LEGINKÁBB, MINT AHOGY AZ SEM, HOGY MÉG TÁVOLI ROKONSÁGA SINCS A GHALLAI NYOLCLÁBÚAKKAL. A GÖMB FELSŐ RÉSZÉRŐL HÁROM APRÓ, VÖRÖS FÉNYCSÓVA PÁSZMÁZZA A KÖRNYEZETET, NEM KÉTSÉGES, HOGY ÉRDEKLŐDVE, INFORMÁCIÓT GYŰJTVE HIDEG ÉS GYILKOS PRECIZITÁSSAL. IGEN, A VHRATHAG PÓK CSAKIS AZ ELLENSÉG TEREMTMÉNYE ÉS ÜGYNÖKE LEHET, MÉG HA AZOK KÖZÜL A "LEGAPRÓBB" IS. EZEK A HATALMAS LÉNYEK FOLYAMATOSAN JÁRŐRÖZNEK, JÁRJÁK A FELSZÍNT, AZ ÉLET NYOMAI UTÁN KUTATVA. MEG KELL SEMMISÍTENETEK, MIELŐTT MÉG VISSZATÉR JELENTÉSTÉTELRE, ÉS A HEGYRE HOZZA AZ ELLENSÉGET!

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 99
ERŐ: 99
GYORSASÁG: 76
IQ: 99
MÁGIA: 10
MÉRET: 9999
MÉRG. LEHELET: 200
REGENERÁCIÓ: 100
REZISZTENCIA: 200
TYRXACOTL NYÁLKA: 100
TÖKÉLETES CSEND: 100
VASTAG BŐR: 200
ÁTTÖRÉS: 100
ÜGYESSÉG: 99


REPKEDŐ PÖFETEG (333. LÉNY)
A repkedő pöfeteg egy aprócska, gombaszerű teremtmény, mely a természet csúf játékaként átlátszó, hártyás, és igencsak gyorsan verdeső szárnyacskákat kapott. Olyan gyorsan cikázik a levegőben össze-vissza, hogy végtagokkal, lőfegyverrel, vagy egy ellenfélre célzott varázslattal eltalálni gyakorlatilag lehetetlen. Még szerencse, hogy lehelettel, vagy területre ható varázslattal könnyedén végezni lehet vele. Elpusztítása után a piromádok falhatják be a döglött pöfeteget.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 50
IQ: 2
MÁGIA: 12
MÉRET: 130
MÉRG. LEHELET: 40
ÜGYESSÉG: 50


PÖFETEGFEJŰ NYÁLKA (334. LÉNY)
Egy undorító, nyálkás izé, amiből középen egy hatalmas gomba nő ki. Micsoda gusztustalanságok tenyésznek itt a mélyben! Ez a szörnyeteg egyenesen kiált azért, hogy valaki lemészárolja. Ez általában mindenkinek könnyedén sikerül is, kivéve persze azokat, akik buta módon varázslatokkal akarják elpusztítani. És, hogy vajon kinek lehet gusztusa arra, hogy ezt a nyálkás valamit behabzsolja? Nos, a mágiafalók és a puhányok szerint az íze sokkal jobb, mint a kinézete.

AURAÉSZLELÉS: 21
BŰZ: 255
CSONTOLVADÁS: 10
EGÉSZSÉG: 40
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 6
IQ: 5
MÁGIA: 30
MÉRET: 300
REZISZTENCIA: 130
SAVLEHELET: 30
SÖTÉT HALÁL: 6
TÖMEGÁTOK: 60
ÁTTÖRÉS: 44
ÜGYESSÉG: 8


NYÁLKÁSFEJŰ IMMÚNUM (335. LÉNY)
Ez a rendkívül lomha teremtmény manapság igencsak a kihalás szélére került. Köszönhető ez annak, hogy gyakorlatilag az elemi támadásokon kívül semmi ellen nem védett, így a leheletekkel harcoló galetkiken kívül szinte mindenki halomra irtja őket. És ha ez még mindig nem lenne elég, olyan alacsony a mérete, hogy egy rafinált lehelő galetki is legyőzheti, csupán a végtagjaiban lóbált fegyverek segítségével. Az immúnum igencsak komikus jelenség, egy nagydarab, gólemszerű test, a zöld nyálka testére emlékeztető fej, hatalmas jobb, és egy csökevényes bal végtag. Azért mielőtt látványosan kiröhögöd, készülj fel a harcra egy gránitbőrrel, különben könnyen kilapíthat.

8 / 30 BAL MANCS, RONCSOLÁS: 60
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 44
ELKT.IMMUNITÁS: 255
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 4
HIDEGIMMUNITÁS: 255
IMM.MÉRG.GÁZRA: 255
IQ: 8
25 / 30 JOBB MANCS
MÁGIA: 8
MÉRET: 200
SAVIMMUNITÁS: 255
TŰZIMMUNITÁS: 255
ÜGYESSÉG: 4


LORD AKRYL (336. LÉNY)
Lord Akryl az Elemi Tűz Síkjának egy nagyhatalú efretije, tűzhercege. Látogatóba érkezett a Teron Hegybe, egy kicsit le akart "hűlni". Nos, lehűlésről nincs szó, csak erőteljes gyújtogatásról, Lord Akryl után megolvadt sziklák és elpárolgott barlangtavak maradtak. Valakinek meg kell állítania! Óvatosak legyetek a harcban, ha nem akartok magatok is elevenen elégni. Ja, és Lord Akryl nemcsak a pusztításban járatos - tud magára is vigyázni...

BŰZ: 254
EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 150
IQ: 40
MÁGIA: 45
MÉRET: 8000
TŰZIMMUNITÁS: 250
TŰZLEHELET: 200
TŰZTENGER: 45
TÜSKÉS BŐR: 50
ÁTTÖRÉS: 100
ÜGYESSÉG: 30


GRAMAGAN, AZ ÉLŐHOLT ŐSMÁGUS (337. LÉNY)
A legendák szerint még régestelen-régen, a felszínen zajló világban is Gramagan volt az egyik leghatalmasabb varázsló. Aztán, miután több századszorra halt meg, a halál nem volt olyan kegyes hozzá, mint annak előtte. Nem a megszokott, jóképű varázslóként tért vissza az életbe, hanem egy animált hullaként. Az idők folyamán a varázsló lelke olyan eltorzult szörnyeteggé vált, ami illik foszladozó testéhez. Legtöbbet használt varázslatait a halálvarázsok közül kezdte válogatni, sőt leghatalmasabb varázspálcáját is ezek erősítésére készítette.

ANIMÁCIÓ: 20
40 / 40 BAL KAROM, ÖREGÍTÉS: 30
BŰZ: 255
CSONTOLVADÁS: 60
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 16
HALÁL SZAVA: 60
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 200
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 45
40 / 60 JOBB KAROM
MÁGIA: 80
MÉREGFELHŐ: 60
MÉRET: 3000
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
ÁTTÖRÉS: 25
ÜGYESSÉG: 20


ŐSÖREG PÓKKIRÁLY (338. LÉNY)
Akármilyen aprócska is, mégis maga a megelevenedett borzalom ez a mérgektől csöpögő pofájú, villámgyorsan mászó dög. Az biztos, hogy ilyet eddig még nem láttál. A legendák szerint gyilkos, azonnal ölő mérgét senki nem képes túlélni... Tehát nem elájul az áldozat a méregtől, vagy kicsit megbénul, hanem azonnal, véglegesen, és visszavonhatatlanul elpusztul! Ezért aztán soha nem állsz le harcolni ezzel a borzalommal, kivéve, ha a harc előtt felhajtasz egy adag különleges, mérgektől óvó varázsitalt.

10 / 99 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 80
EGÉSZSÉG: 6
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 111
IQ: 6
MÁGIA: 6
MÉRET: 50
REZISZTENCIA: 250
ÜGYESSÉG: 6


MOFISZTOR (339. LÉNY)
Mofisztor, a legendás márvány apostol a Pozitív Energia Létsíkjáról érkezett, hogy egyszemélyes keresztes háborút indítson a galetki faj és az általuk szerinte létrehozott borzalmakkal szemben. Hogy igaza van vagy sem... Nos, irtja a galetkiket, ezért mindenképpen meg kell állítanotok! Mofisztor maga a megelevenedett fény, így tiszta aurája mellett az életet megcsúfoló animáció varázslatot nem lehet használni.

CSÁBMOSOLY: 50
EGÉSZSÉG: 150
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 120
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
IQ: 120
LÁVAFOLYAM: 50
MÁGIA: 50
MÉRET: 12000
REZISZTENCIA: 30
TELJES GYÓGYÍTÁS: 50
ÁTTÖRÉS: 150
ÜGYESSÉG: 50


HOMLÁSZ (340. LÉNY)
Ezek a szánalmas teremtmények úgy hírlik, egykoron maguk is galetkik voltak, csak valahogy elherdálták minden vagyonukat, nem vállaltak több küldetést, kalandot, hanem inkább az unalmas, de annál veszélytelenebb és kényelmesebb tespedést választották, felvállalták, hogy a társadalom számkivetettjei legyenek. Az idők folyamán annyira eltorzultak, hogy már alig lehet felismerni bennük az egykori galetkit. Ha úgy döntesz, nem szimpatikus neked a bűzölgő, undorító homlász, legjobb lesz, ha lemészárolod! Vigyázz azonban, mivel az egykori galetkik tudata mélyén még mindig ott a harci ösztön, könnyen lehet, hogy nagy meglepetésben lesz részed a harc folyamán! [Megj.: homlászra direkt nem vadászhatsz, csakis paraméter nélküli, üres VD esetén találkozhatsz vele, nagyon ritka alkalmakkor. Ha bosszantás italát használsz, akkor is csak 1 homlász fog jönni.]

3 / 3 BAL KAROM
BŰZ: 100
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 7
GYORSASÁG: 14
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 80
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 15
2 / 4 JOBB KAROM
MÁGIA: 14
MÉRET: 500
REZISZTENCIA: 40
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 40
ÜGYESSÉG: 12


NAGYOBB TŰZELEMENTÁL (341. LÉNY)
Megpróbálod magad minél kisebbre összehúzni, ahogy a tomboló tűzoszlop feléd tornyosul. Mennydörgő hangjában az izzó magmakamrák lávafolyamai csapnak össze, ahogy félelmet nem ismerő hangon a halálodat hirdeti. Maga a megelevenedett tűz, hogyan is lenne képes egy hozzád hasonló csúszómászó galetki féreg szembeszegülni vele? Hisz ez már nem egy torzszülött, egy egy felsőbbrendű lény!

BŰZ: 254
EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 40
IQ: 25
MÁGIA: 45
MÉRET: 1800
TŰZFAL: 50
TŰZIMMUNITÁS: 250
TŰZLEHELET: 70
TŰZOSZLOP: 40
TÜSKÉS BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 30


KIFEJLETT ELMANAKH (342. LÉNY)
Ha egy elmanakh elég szerencsés, vagy okos ahhoz, hogy őrült kísérletei közben ne pusztuljon el valami balul elsült felfedezés közben, akkor idővel elérheti testének és szellemének csúcsát. Ekkor, mivel így már nem tudna tovább fejlődni, egy különleges mágikus procedúrával kiterjeszti testét és szellemét, melynek eredményeképp félelmetes kinézetet, és még hatalmasabb mágikus képességeket szerez. Ez persze egy apró hátránnyal is jár az elmanakh számára: minden mágiafaló galetki őrült módjára kezdi vadászni őket, a bőséges lakoma reményében.

AURAÉSZLELÉS: 10
10 / 10 BAL KAROM
EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 40
ENERGIAFOLYAM: 50
ERŐ: 10
GRÁNITBŐR: 13
GYORSASÁG: 18
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 80
GÁZPAJZS: 20
HIDEGIMMUNITÁS: 40
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 40
IQ: 30
10 / 10 JOBB KAROM
JÉGCSÓVA: 60
JÉGPAJZS: 20
MANAFORMÁLÁS: 42
MÁGIA: 35
MÉREGELNYELÉS: 54
MÉRET: 260
NAGYOBB CSÁBMOSOLY: 60
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 40
SAVPAJZS: 20
SEBEZHETETLENSÉG ITALA: 0
TŰZIMMUNITÁS: 40
TŰZPAJZS: 20
VAKÍTÓ FÉNY: 95
VASTAG BŐR: 3
VILLÁMPAJZS: 20
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 20


JÓ ÁRNYMANÓ (343. LÉNY)
Jó árnymanó? Azon öregek, akik ismerik a legendákat, a fejüket csóválják ennek hallatán. Az árnymanó faj csúszómászó torzszülöttként élte túl a Hegy mélyére való száműzetést, de legalább túlélte. Bandákba verődve fosztogatják a galetki kolóniákat, vagy vadásznak torzszülött társaikra. Tipikusan háromfős csapatokban dolgoznak, és kiválóan kiegészítik egymást. A "jó" árnymanó, azaz a jó fej, a csapat esze. Fiatalabb korában a mágustorony kamrájában élt, földbe vájt vermekben húzódott meg, és ha nem tudott élelmet lopni, akkor az orgling kuktákat kapta el, tekerte ki nyakukat, és falta fel. A mágiával való állandó kontaktusának köszönhetően alakult ki részleges mágiaimmunitása.

BŰZ: 14
EGÉSZSÉG: 14
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 30
HALÁL CSÓKJA: 30
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 24
3 / 24 JOBB MANCS
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 18
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 150
SORVASZTÁS: 30
ÉHÍNSÉG: 30
ÉLETSZÍVÁS: 30
ÜGYESSÉG: 40


ROSSZ ÁRNYMANÓ (344. LÉNY)
Az árnymanók csapatban dolgoznak, és ha a szó szoros értelmében megdolgoznak valakit, akkor a régi bevált stratégiát követik. A "rossz" ráijeszt az áldozatra, míg a "jó" a védelmére kel, és így szerzi meg bizalmát, és veszi rá hogy elárulja a lény rejtekhelyét, bízva a jóságos árnymanó által ígért kegyelemben. A rossz árnymanó mindemellett a méregkeverés és varázsitalfőzés mestere. Az általa készített olajok, amivel ocsmány testét befedik, kiváló védelmet nyújtanak számára az elemi támadásokkal szemben.

14 / 24 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 20
BŰZ: 16
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 255
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 35
HIDEGIMMUNITÁS: 255
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 255
IQ: 16
14 / 23 JOBB KAROM, SEBZŐ MÉREG: 18
MÁGIA: 6
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 150
SAVIMMUNITÁS: 255
TŰZIMMUNITÁS: 255
ÜGYESSÉG: 34


CSÚF ÁRNYMANÓ (345. LÉNY)
Minden árnymanó csapatnak megvan a maga épphogy megtűrt, lenézett, piszkos munkákra használt tagja. A "csúf" árnymanó még az átlagos árnymanóknál is jóval ocsmányabb, büdösebb. Csak a maradékot kapja, és annyira visszataszító, hogy egy jóravaló galetki képtelen hozzáérni.

13 / 22 BAL LÁB, TÁRGYIRTÁS: 14
BŰZ: 30
EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 22
16 / 24 FOG, SEBZŐ MÉREG: 16
GYORSASÁG: 23
IQ: 7
14 / 23 JOBB LÁB, TÁRGYIRTÁS: 14
MÁGIA: 3
MÉRET: 120
ÜGYESSÉG: 28


BOLYONGÓ SZELLEM (346. LÉNY)
A Felszín elpusztításakor számos teremtmény olyan hirtelenséggel, annyira gonosz módon halt meg, hogy lelkük képtelen volt elszakadni, és nyugovóra térni: továbbra is itt bolyonganak, helyüket keresve. Szerencsére, a Felszínen kóborló kísértetek közül csak néhány talál rá a Hegymélyi kolóniára, de ez is épp elég. A múlt borzalmait jelképező szörnyű manifesztációt minden galetkinek kötelessége száműzni az otthonaik közeléből!

14 / 25 BAL KAROM, ÖREGÍTÉS: 15
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 25
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IQ: 35
15 / 27 JOBB KAROM, ÖREGÍTÉS: 15
MÁGIA: 30
MÉRET: 420
REZISZTENCIA: 20
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 15


KÉK FIVÉR (347. LÉNY)
A kék-vörös atya pusztulásával az ikrek magukra maradtak, a kék és vörös testvér magára hagyatva kell, hogy felnőjön a Hegy kegyetlen realitásában. Legtöbbjük elpusztul. Azonban a néhány testvérpár, aki túléli ezt, és eléri a felnőttkort, nagyhatalmú duóvá alakul, és a galetkiken kívül semmilyen élőlény nem meri őket párbajra hívni.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 22
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 23
HIDEGIMMUNITÁS: 150
IQ: 28
4 / 8 JOBB KAROM
JÉGCSÓVA: 30
JÉGLEHELET: 30
JÉGVIHAR: 30
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 34
MÉRET: 250
TŰZIMMUNITÁS: 30
TÜSKÉS BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 20


VÖRÖS FIVÉR (348. LÉNY)
A vörös fivér, bár mindenben ellentéte a kék fivérnek, mégis, vér szerinti ikertestvére! Míg a kék a hidegnek parancsol, addig a vörös fivér a tüzet uralja. Persze neked mindegy, hogy megtámadva őket, a kék fivér hidegaurája fagyaszt össze, vagy a vörös fivért nyaldosó lángok égetnek meg... Ha küzdesz velük, ki kell használni gyenge pontjukat: azaz, hogy a tűz és jég ritkán fér meg egymással. Ha belehajszolod őket abba, hogy egyszerre használják ellentétes varázslataikat, az valószínűleg rájuk nézve is katasztrofális következményekkel jár...

AURAÉSZLELÉS: 10
4 / 8 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 22
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 25
IQ: 28
LÁVAFOLYAM: 30
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 34
MÉRET: 230
TŰZIMMUNITÁS: 150
TŰZLEHELET: 30
TŰZVIHAR: 30
TÜSKÉS BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 20


ŐRALTATÓ MANÓ (349. LÉNY)
Minden katona, fegyőr, vegyesbolti eladó, arénaőr és egyéb galetki rettegett ellenfele. Az őraltató manó nem törődik vele ki vagy mi őriz egy adott értéket, odamegy, elnémítja az őröket, nehogy azok segítségért ordíthassanak, aztán "elaltatja" őket egy jól irányzott kupánvágással, majd meglép a választott értéktárggyal. Az őraltató manók általában csapatokban járnak, hogy még egyszerűbben tudják elnémítani áldozataikat. Ha ilyen manókat látsz, célszerű kitekerni a nyakukat, na persze nem csak azért, hogy ne tudjanak több kárt okozni, hanem azért is, mert gyakran találhatsz náluk pénzt vagy értékes drágaköveket.

AURAÉSZLELÉS: 5
20 / 20 BAL MANCS
BŰZ: 11
CSAPDAÉSZLELÉS: 25
CSENDVARÁZS: 40
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 75
IMM.KTKT.MÉREG: 7
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 15
20 / 20 JOBB MANCS
LOPÁS: 45
MANAFORMÁLÁS: 1
MÁGIA: 14
MÉRET: 150
REZISZTENCIA: 7
VASTAG BŐR: 6
ÁTTÖRÉS: 90
ÜGYESSÉG: 24


LELKETLEN KATONA (350. LÉNY)
A lelketlen katona gonosz ősi átok szüleménye. Egy igazi, hithű katona, aki világéletében a rend fenntartására szentelte életét, fura dolgokat képes művelni, ha lelkét kiragadják testének börtönéből. A lelketlen katona innentől fogva már csak egy báb, aki a több tíz éves jól megszokott mozdulatokat végzi. Üt, vág, harcol, azzal a különbséggel, hogy már nem tud különbséget tenni jó és rossz között, így minden szembejövő galetkire lecsap.

2 / 20 BAL MANCS
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 25
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 150
GYORSASÁG: 30
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 10
2 / 20 JOBB MANCS
MÁGIA: 2
MÉRET: 550
REZISZTENCIA: 35
SAVIMMUNITÁS: 30
TŰZIMMUNITÁS: 30
TÜSKÉS BŐR: 30
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 20


SZÁRAZFÖLDI CÁPA (351. LÉNY)
Hallottál már különböző rémtörténeteket a mély vizekben élő vérszomjas lényekről, a cápákról, ám úgy tűnik az tényleg mind csak mese volt. Amint látod, a cápa bizony nem a vizekben, hanem ugyanúgy a szárazföldön él, ahogyan te is. A hatalmas fogak viszont úgy néz ki, igaznak bizonyulnak, jobban is teszed ha nem a mesék igazságán töprengsz, hanem megpróbálod lecsapni a cápát, mielőtt miszlikre darabol borotvaéles fogaival.

BŰZ: 10
EGÉSZSÉG: 60
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 45
10 / 10 FOG, ROTHASZTÁS: 11
GYORSASÁG: 3
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 3
MÁGIA: 3
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 570
REGENERÁCIÓ: 50
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 5
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 5


TÚLFEJLETT ELMANAKH (352. LÉNY)
Hihetetlen élmény, amint az orrod előtt, egyszerűen a semmiből előtűnik a gyönyörű kékes lebernyegű kifejlett elmanakh. Valami azonban nem stimmel vele, valahogyan ez olyan más, mint a többi. Időd sincsen vizsgálgatni, mi lehet az, amikor már rád is támad ez a félelmetesen intelligens lény. Rövidesen kiderül, mi volt olyan furcsa rajta... Nos, rájöttél már? Akkor azt hiszem te is tudod mi a teendőd. Legközelebb messziről kerüld el ezt a lényt!

AURAÉSZLELÉS: 40
28 / 30 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 20
EGÉSZSÉG: 24
ELEMI VÉDELEM: 90
ELKT.IMMUNITÁS: 40
ENERGIAFOLYAM: 80
ERŐ: 20
ESSZENCIAELNYELÉS: 75
GRÁNITBŐR: 23
GYORSASÁG: 30
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 130
HIDEGIMMUNITÁS: 40
IMM. MÉREGRE: 130
IMM.KTKT.MÉREG: 130
IMM.MÉRG.GÁZRA: 40
IQ: 35
28 / 28 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 20
JÉGCSÓVA: 54
MANAFORMÁLÁS: 54
MÁGIA: 55
MÉREGELNYELÉS: 54
MÉRET: 400
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 40
SEBEZHETETLENSÉG ITALA: 0
TŰZIMMUNITÁS: 40
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 63
ÉLETSZÍVÁS: 20
ÜGYESSÉG: 20


ŐRALTATÓ MANÓKIRÁLY (353. LÉNY)
Hihetetlenül óriásira nőtt őraltató manóval állsz szemben. De vajon miért van egyedül? Várjunk csak, ennek van valami a fején... igen, ez egy korona. Nem vitás, ő az őraltató manók királya lehet! Elgondolni is nagyszerű, mennyi mesés kincs lehet a birtokában, nem beszélve a koronájáról, amelyről viszont az a hír járja, a király halálakor visszateleportál a manók városába, hogy az új király viselhesse majdan. No sebaj, azért te megpróbálod megkaparintani. Az egyetlen gond, hogy az őraltató manókirály nem adja azt jószántából, sőt, alattomos varázslata segítségével inkább még ő szeretne téged megrövidíteni valamivel... még szerencse, hogy nem az életedre, csak a tárgyaidra fáj a foga.

ALTATÁS: 20
AURAÉSZLELÉS: 5
3 / 40 BAL MANCS
BŰZ: 40
CSAPDAÉSZLELÉS: 85
EGÉSZSÉG: 60
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 95
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 40
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 60
3 / 40 JOBB MANCS
LOPÁS: 125
MANAFORMÁLÁS: 2
MÁGIA: 60
MÉREGELNYELÉS: 45
MÉRET: 850
NAGYOBB EGOKÍNZÁS: 150
REGENERÁCIÓ: 15
REZISZTENCIA: 85
SAVIMMUNITÁS: 30
SZÍVÓSSÁG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 30
VASTAG BŐR: 7
ÁTTÖRÉS: 230
ÜGYESSÉG: 40


ŐSÖREG REPKEDŐ PÖFETEG (354. LÉNY)
Hú, de közel került hozzád ez a repkedő pöfeteg a semmiből! Ez az első dolog ami eszedbe jut, amikor meglátod ezt a lényt. Aztán rájössz, hogy nincs ez közel, sőt, igencsak messze van még, és csak azért látszik ilyen közelinek, mert HATALMAS! Viszont sajnálattal kell tapasztald, hogy a méretének megnövekedése nem ment a gyorsaságának rovására, sőt, ha lehet még gyorsabban cikázik a levegőben, mint fiatalabb társai. Mire idáig jutsz a gondolkodásban, még csak mozdulni sincs időd, a pöfeteg máris a közeledbe cikázik, és undorító méreganyagokat kezd a levegőbe pöfékelni. Igencsak fel kell kötnöd a felkötnivalót, ha le akarod győzni ezt a teremtményt!

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 80
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 6
MÁGIA: 18
MÉRET: 500
MÉRG. LEHELET: 100
SAVIMMUNITÁS: 30
TŰZIMMUNITÁS: 30
ÜGYESSÉG: 80


KORCS PÖFETEGFEJŰ NYÁLKA (355. LÉNY)
Egy megelevenedett borzalom áll előtted, az amúgy is undorító pöfetegfejű nyálka egy elkorcsosult példánya. Nyálkás teste különböző gusztustalan színekben folyik a barlangok oldaláról, pöfetegfeje három részben is megtörik és különböző szögekben olvad bele nyálkás testébe. Még egy nagyhatalmú mutáns klánvezér is megirigyelné ezt a rémséges kinézetet, sőt, a legendák szerint egyszer meg is irigyelte. A mendemondák szerint valami aljas varázslattal próbálta elorozni a nyálka alakját és erejét, ezért is van az, hogy az elkorcsosult pöfetegfejű nyálkák különösképpen gyűlölnek mindenkit, aki a mutáns klán tagja, és igyekeznek minél többet ártani nekik.

AURAÉSZLELÉS: 21
CSONTOLVADÁS: 20
EGÉSZSÉG: 70
ERŐ: 20
GIGAÖKÖL: 40
GYORSASÁG: 20
IQ: 20
ISTENI HARAG: 30
LÉLEKFACSARÁS: 20
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 70
MÉREGELNYELÉS: 70
MÉREGFELHŐ: 20
MÉRET: 1333
REGENERÁCIÓ: 25
REZISZTENCIA: 150
TYRXACOTL NYÁLKA: 25
TŰZVIHAR: 37
ÁTTÖRÉS: 66
ÉHÍNSÉG: 170
ÜGYESSÉG: 12


LELKETLEN PARANCSNOK (356. LÉNY)
A lelketlen parancsnok még normális élete folyamán is kissé fanatikusan végezte munkáját, gyűlölettel tekintett minden tolvajra, és igyekezett méltó büntetésben részesíteni őket. Mióta lelkét kiragadták, semmilyen érzelem nem hátráltatja munkájának végzésében, rezzenéstelen arccal vágja le a lopáson kapott galetkik végtagjait óriási, recésre faragott karmával. Az elvakult lelketlen katona csak akkor kezdeményez harcot, ha tolvajt lát, de persze ha őt támadja meg egy galetki, akkor védekezni fog. Szerencsére ilyenkor nem büntet, csak a saját életét védi.

AURAÉSZLELÉS: 3
15 / 30 BAL KAROM, CSONKOLÁS: 60
BŰZ: 30
CSONKOLÁS: 60
EGÉSZSÉG: 45
ELKT.IMMUNITÁS: 40
ERŐ: 60
GYORSASÁG: 31
HIDEGIMMUNITÁS: 40
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 40
IQ: 30
15 / 30 JOBB KAROM, CSONKOLÁS: 60
LŐFEGYVER: 102
MÁGIA: 6
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 800
PARANCS: 40
REGENERÁCIÓ: 40
REZISZTENCIA: 55
SAVIMMUNITÁS: 40
TŰZIMMUNITÁS: 40
TÜSKÉS BŐR: 30
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 40


FELSZÍNT JÁRT FÖLDICÁPA (357. LÉNY)
Ez a szárazföldi cápa bizony már a felszínt is megjárta életének sok sok éve alatt. Minden bizonnyal ott csaphatott le rá az ellenség, hogy saját eszközévé tegye. A szárazföldi cápa, a felszínről visszatérve pár érdekes képességgel gyarapodott, és harci potenciálja is igencsak megerősödött, ami csakis az ellenség műve lehet. Ezek közül csak az egyik érdekesség, hogy ezen különös lény közelében egyáltalán nem működik az animáció varázslat. Jobb lesz, ha vigyázol, ha ezzel a lénnyel kerülsz szembe, ugyanis hatalmas állkapcsával képes tőből leharapni egy végtagodat. Állítólag, ha elég magas a zene szakértelmed, teljesen megőrjíted zenéddel a cápát, aki csak bambán fog tátogni bűzölgő, mérges gázokat eregető pofázmányával.

AURAÉSZLELÉS: 4
BŰZ: 25
CSONKOLÁS: 50
EGÉSZSÉG: 120
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 65
15 / 15 FOG, ROTHASZTÁS: 25
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM. MÉREGRE: 90
IMM.KTKT.MÉREG: 90
IMM.MÉRG.GÁZRA: 40
IQ: 6
MÁGIA: 6
MÉREGELNYELÉS: 70
MÉRET: 900
MÉRG. LEHELET: 35
REGENERÁCIÓ: 60
REZISZTENCIA: 40
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 10


ASZTRÁLHULLÁM (358. LÉNY)
Amikor az asztrális térben utazgatva hatalmas hullámokban tör rád a fájdalom, az csakis egy asztrálhullám támadását jelentheti. Erős támadásaival olyan simán söpri el a tapasztalatlan galetkiket a hullám, hogy aztán úgy száll tova, mintha semmi nem került volna az útjába. Ha meg akarsz állítani egy asztrálhullámot, szinte kőfalként kell eléfeszülj támadásaiddal és védekező képességeiddel. Persze ennél sokkal logikusabb egyszerűen kitérni az útjából.

AGYVIHAR: 17
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 50
IDEGROPPANTÁS: 17
IQ: 20
MENTÁLIS ROBBANÁS: 17
MÁGIA: 1
MÉRET: 120
PSZI ENERGIA: 19
PSZI TÁMADÁS: 29
ÜGYESSÉG: 6


SELYEMVÉREB (359. LÉNY)
A selyemvéreb nem véletlenül kapta nevét, gyönyörű, lágy vörös bőrű asztális kivetülése kellemes érzéseket sugall. Ha azonban elköveted azt a hibát, hogy a közelébe merészkedsz, vadul és agresszíven csap le rád támadásaival. Ekkor bőre izzó vörösre vált, arca ocsmány kutyapofába torzul, agyhullámai pedig a legpusztítóbb asztrális támadásokkal bombáznak téged. Ha legyőzöd, megkísérelheted átrántani selymes bőrét az anyagi világba, azonban ez nem mindig sikerül, ha pedig mégis, a selyembőr könnyen megsemmisülhet a levegő oxidáló hatásától.

AGYVIHAR: 20
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 28
IQ: 10
MÁGIA: 1
MÉRET: 200
PSZI CSÁP: 20
PSZI ENERGIA: 24
PSZI TÁMADÁS: 24
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 20
ÜGYESSÉG: 6


MYRAKOID BEHEMÓT (360. LÉNY)
Amikor a könnyed, lepkeszerű myrakoid annyit lakmározik és tesped, hogy már szinte mozdulni sem tud többet, megkezdődik átalakulása. Az akár évekig is tartó folyamat után már nincs az a galetki, aki magától ráismerne az egykori törékeny kis myrakoidra. Két dologban hasonlítanak egymásra, az egyik, hogy a myrakoid behemót is ugyanolyan jámbor teremtmény, mint előde, a másik pedig, hogy ugyanolyan vehemensen képes védeni magát, ha megtámadják.

EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 30
IQ: 30
MÉRET: 150
PSZI ACÉLTORONY: 18
PSZI CSÁP: 18
PSZI ENERGIA: 28
PSZI TÁMADÁS: 26
TUDATI MÉREG: 18
ÜGYESSÉG: 3


MEGRONTOTT MYRAKOID BEHEMÓT (361. LÉNY)
Jé, egy jámbor kis myrakoid behemót! Kiáltasz fel örömödben, amikor meglátod a mindig bamba, érdekes kis asztrális állatot. Aztán a behemót olyat tesz, amit eddig soha: neked támad. Asztrális hullámokban érzékeled a mérhetetlen agressziót és őrületet, ami efelől a vérszomjas myrakoid behemót felől árad irányodba. Nincs mese, ezt az állatot nyilván megtámadta valami ismeretlen asztrális vírus, attól válhatott ilyen őrülten agresszívvá. Esetleg maga az Ellenség fertőzte meg?... Védened kell magad ellene, mást sajnos nem tehetsz.


ÓRIÁS SZÓJER (362. LÉNY)
Lassan hozzá kell szoknod, hogy bármilyen ocsmány szörnyetegnek is létezik egy még nagyobb változata. Az óriás szójerek három méter magas, gigantikus rovarok. Csáprágójuk hihetetlen sebességgel sújt le, ha mágikus tárgyat érzékelnek. De talán ez a szerencséd is - amíg a szójer a tárgyak megsemmisítésével van elfoglalva, talán elég időt nyersz, hogy elmenekülj, vagy esetleg halálos csapást mérj a borzalmas rovarra!

AURAÉSZLELÉS: 6
BŰZ: 255
16 / 24 CSÁPRÁGÓ, TÁRGYIRTÁS: 18
EGÉSZSÉG: 40
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 23
IQ: 10
MÁGIA: 40
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 400
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 40
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 20


LÉLEKFANTOM (363. LÉNY)
A lélekfantom egy megelevenedett borzalom, a Ryjynn léleklidérc által teremtett gusztustalan lények egyike. Bár mindig több ezer nyüzsög belőlük a Ryjynn léleklidérc mellett, erejük összessége mégsem közelíti meg teremtőjükét. A lélekfantom képes ellopni mások idejét, és azt egy mágikus csatornán át gazdája, a léleklidérc lélekfonalába kapcsolni. Ezért van az, hogy a Ryjynn léleklidérc örökéletű

20 / 40 BAL KAROM
EGÉSZSÉG: 6
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 30
IMM. MÉREGRE: 85
IQ: 3
20 / 40 JOBB KAROM
MÁGIA: 6
MÉRET: 650
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 30


ÁSATÁSLIDÉRC (364. LÉNY)
Szinte minden ásatáson, régészeti feltárásnál hamar megjelennek az értéktelen, de ősi kacatok dögevői, az ásatáslidércek. Általában nem kell tartani ezektől a szánalmas dögevőktől, a galetkikre nem jelenthetnek igazán veszélyt. Megölésük sem okozhat gondot egy végtagokkal küzdő galetkinek, de mindenki más számára bizony igazi fejtörés, hogyan is lehetne legyőzni ezt a lényt.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 3
ELKT.IMMUNITÁS: 230
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 3
HIDEGIMMUNITÁS: 230
IMM. MÉREGRE: 230
IMM.KTKT.MÉREG: 230
IMM.MÉRG.GÁZRA: 230
IQ: 3
MÁGIA: 3
MÉREGELNYELÉS: 230
MÉRET: 10
MÉRG. LEHELET: 20
REZISZTENCIA: 230
SAVIMMUNITÁS: 230
TŰZIMMUNITÁS: 230
ÜGYESSÉG: 3


MÁGIKUS TÖPRENCS (365. LÉNY)
A mágikus töprencs egy apró, védtelen kis szörnyeteg. Legalábbis a legtöbb támadási formával szemben. Mint azt sejted, a mágia nem ezek közé tartozik, a mágikus töprencs ugyanis teljesen immunis a mágia minden formájára. Legjobb, ha fogod magad, és egyszerűen leütöd az aprócska kis lényt, vagy rálehelsz valami pusztító lehelettel, és megvárod, amíg összeesik.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 10
ELEKTR.LEHELET: 20
ENERGIATÜSKE: 11
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 45
IQ: 10
MANAFORMÁLÁS: 70
MÁGIA: 50
MÉRET: 30
REZISZTENCIA: 230
ÁTTÖRÉS: 40
ÜGYESSÉG: 45


MÁGUSBÉRENC (366. LÉNY)
A kis apró léleklény, aki valamiért egy mágus klántag lelkét védi az illetéktelenek észleléseitől. De vajon miért szegődhetett egy mágus védelmére? Miféle aljas árulás történhetett? Vagy lehet, hogy a mocskos mágusok valamilyen varázslattal kényszerítették a léleklényt erre a megalázó feladatra? Ezt egyelőre sajnos nem tudod, azt viszont igen, hogy neked le kell győzd ezt a teremtményt, ha bele akarsz pillantani az általa őrzött lélekbe.

EGÉSZSÉG: 7
GYORSASÁG: 30
IQ: 30
MENTÁLIS ROBBANÁS: 12
MÁGIA: 20
MÉRET: 120
PSZI CSÁP: 30
PSZI ENERGIA: 24
PSZI TÁMADÁS: 24


TLYXCET HARCOS (367. LÉNY)
A quwarg anyakirálynő személyes testőrei irdatlanul túlfejlett quwarg harcosok. Csupa elit rovar, amelyek csak és kizárólag az öléshez értenek, de ahhoz nagyon. Ha az anyakirálynő elpusztul, és testőrei túlélik, a Tlyxcet csorda öngyilkos, pusztító útra indul. Amelyen vagy ők semmisülnek meg, vagy a szint lakói... A Tlyxcetek közelében nem tanácsos élőholtakat idézni, mind a nekromantát, mind védencét pillanatok alatt szétszedik ezek a zombigyűlölő rovarok.

22 / 30 BAL KAROM, SEBZŐ MÉREG: 20
BŰZ: 10
40 / 35 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 25
EGÉSZSÉG: 60
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 60
GYORSASÁG: 60
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 12
22 / 32 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 20
MÁGIA: 28
MÉRET: 2000
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 20
SZÍVÓSSÁG: 40
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 55


KÉPLÉKENY ANYORG (368. LÉNY)
Egy újabb teremtmény, amely az Ellenség fertőzéseként jött létre! Fogalmad sincs, hogy az eredeti életforma mi volt, de ez az új, ez igazán visszataszító. Fekete, mint minden, amihez az Ellenségnek köze van. Anyagon túli plazmája hullámzik, zsezseg ahogy az alak felágaskodik, és lélekenergiára éhesen körbeszaglászik. Imádkozz az ősökhöz, hogy megtalálod a gyenge pontját, mielőtt ő marcangol szét téged!

22 / 32 BAL CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 32
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 44
GYORSASÁG: 44
HIDEGIMMUNITÁS: 200
IMM. MÉREGRE: 200
IMM.KTKT.MÉREG: 200
IMM.MÉRG.GÁZRA: 200
IQ: 5
30 / 35 JOBB CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 35
MÁGIA: 44
MÉRET: 100
REZISZTENCIA: 200
SAVIMMUNITÁS: 200
TŰZIMMUNITÁS: 200
ÜGYESSÉG: 44


FÜSTSZELLEM (369. LÉNY)
Ezt a nagyhatalmú szellemet egy speciális rituáléval idézték meg egy másik létsíkról. A mágus valamilyen feladatot szokott ilyenkor a szellemnek adni. A varázslatnak nagy kockázata van, hiszen ha a mágus nem elég erős, a szellem kitörhet a kötésből, és elpusztíthatja megidézőjét...

32 / 32 BAL MANCS
BŰZ: 255
ERŐ: 70
30 / 30 FOG
GYORSASÁG: 75
HIDEGIMMUNITÁS: 40
IMM. MÉREGRE: 200
IMM.KTKT.MÉREG: 200
IMM.MÉRG.GÁZRA: 40
IQ: 65
35 / 35 JOBB MANCS
MÁGIA: 70
REZISZTENCIA: 70
SAVIMMUNITÁS: 40
SZÍVÓSSÁG: 40
TŰZIMMUNITÁS: 40
VASTAG BŐR: 40
ÜGYESSÉG: 70


MUTÁNS TORZ (370. LÉNY)
A remete barátjának nevezte ezt az eltorzult mutánst. Talán ő is normális életet élt, mielőtt a hatalom reményében harcba bocsátkozott a korcs pöfetegfejűekkel? Vajon az elkorcsosult pöfetegfejű nyálkák művelték ezt szerencsétlennel? Nem tudhatod, de az biztos, hogy sok kedved nincs összefutni egy ilyen nagyhatalmú nyálkával. A Mutáns torznak pedig tényleg kegyelemdöfés volt, hogy megöltétek.

10 / 20 BAL KAROM, ÖREGÍTÉS: 30
EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 43
IQ: 12
10 / 20 JOBB KAROM, ÖREGÍTÉS: 30
MÁGIA: 14
MÉRET: 80
ÜGYESSÉG: 13


MÉONECH FÜRKÉSZ (371. LÉNY)
A szkritterek közül talán a legártalmatlanabb ez a kis testű méonech. Nagy szemei, hosszú antennái és fürge mozgása alapján a tudósok a szkritter boly felderítőinek vélik. Ha támadás éri, hihetetlenül gyorsan tud mozogni, szinte lehetetlen végtaggal eltalálni. Esélyed, hogy távolról, lesből leteríted, vagy esetleg lehelettel, varázslattal sújtasz le. Vigyázz - ha a fürkész elmenekül, érkezésedről hírt visz a bolyba, és akkor hamarosan keményebb ellenfelekre számíthatsz!

BŰZ: 10
6 / 30 CSÁPRÁGÓ, PARALIZ.MÉREG: 26
EGÉSZSÉG: 35
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 48
IQ: 32
MÁGIA: 18
MÉRET: 420
MÉRG. LEHELET: 50
REGENERÁCIÓ: 20
ÜGYESSÉG: 46


GALETKI LATOR (372. ELLENFÉL)
Egy renegát galetki, társadalmatok számkivetettje, aki a portyázó galetkik fosztogatásából és gyilkolásából él. Minden becsületes galetki kötelessége, hogy helyére tegye ezt a szakadt, bűzlő gonoszságot!

18 / 21 BAL CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 15
13 / 16 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 10
BÉNÍTÓ MÉREG: 15
BŰZ: 20
EGÉSZSÉG: 24
ERŐ: 45
GYORSASÁG: 34
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 14
20 / 22 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 16
16 / 18 JOBB MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 14
MERETU 21-ES SZINTŰ BAL CSÁP: 18
MÁGIA: 21
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 340
REGENERÁCIÓ: 10
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 28


VERREX, A SÁRKÁNYÖLŐ (373. LÉNY)
A törpe torzszülött, Verrex, aki állítólag sárkányöléssel foglalatoskodik. Nohát, hiszi a piszi. De ha a remete fél tőle, hát rajtatok ne múljon! Egyel több kivégzett torzszülött, nem nagy ügy. Sajnos azonban Verrex nem adja olyan könnyen az életét, igazán szívós a szakállas alak!

60 / 30 BAL LÁB
50 / 30 BAL MANCS, RONCSOLÁS: 0
BŰZ: 140
40 / 30 FOG
GYORSASÁG: 85
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
60 / 30 JOBB LÁB
30 / 30 JOBB MANCS
MÉRET: 3000
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
ÜGYESSÉG: 30


MUTÁNS YETI (374. LÉNY)
A bundás yetinek egy elfajzott rokona, hatalmasra és félelmetesre nőtt ez a vadállat. Ha fő fegyvered a jéglehellet, mindenképp szükséged lesz szolgáidra a fenevad legyőzéséhez! A mutáns yeti csak a nagy hidegben érzi jól magát, és ha nincs elég hideg, akkor csinál magának, fagyos leheletével.

9 / 20 BAL KAROM, ROTHASZTÁS: 12
BŰZ: 12
EGÉSZSÉG: 24
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 60
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 12
11 / 20 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 12
JÉGLEHELET: 50
MÁGIA: 10
MÉREGELNYELÉS: 65
MÉRET: 390
REZISZTENCIA: 15
TÜSKÉS BŐR: 25
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 16


HALÁLÓRIÁS (375. LÉNY)
Az a megállapítás, hogy az Ellenség elpusztított mindent a felszínen, ami mozgott, téves. Elpusztított mindent, ami élt. Azonban Ghallán is vannak létformák, amelyek egészen közel álltak hozzájuk, és ezért megsemmisítésükre nem pazaroltak energiát. A halálóriások Ghalla ősi mágikus teremtményei. Negatív energiából állnak, Leah birodalmából szakadtak át annak idején egy mágus hívására. Legtöbbjüket bebörtönözték vagy elpusztították, de az évezredek alatt ezek a börtönök meggyengültek, és a halálóriások kiszabadultak. Az Ellenséggel ellentétben, ők bármilyen távolságról képesek kiszagolni az életet, így jutottak el a Hegybe. Meg kell őket állítani minden áron!

150 / 150 BAL LÁB
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 120
ERŐ: 120
GYORSASÁG: 50
IMM. MÉREGRE: 200
IMM.KTKT.MÉREG: 200
IQ: 30
150 / 150 JOBB LÁB
MÁGIA: 120
REZISZTENCIA: 150
VASTAG BŐR: 50
ÜGYESSÉG: 120


DUBIÉ FIVÉREK (376. LÉNY)
A sötét elfek közül csak azok voltak képesek túlélni a száműzött fajok invázióját, akik még a korábbinál is kegyetlenebbé, érzelemmentes, csak a túlélésért harcoló renegáttá voltak képesek válni. A Dubié fivérek szíve "megfagyott", gyűlölettel teli gyilkológépként járják a Hegymélyt, bosszút állva fajukért, az elvesztett gazdagságért, és mindenért, ami ily gonosszá tette őket. A Dubié fivérek azonban csak halandók - egy jól szervezett galetki csapat könnyedén le tudja őket győzni, de ne becsüljétek őket alá!

12 / 99 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 65
ERŐ: 210
GYORSASÁG: 160
IQ: 65
12 / 99 JOBB MANCS
MÁGIA: 65
SZÍVÓSSÁG: 30
TÖKÉLETES CSEND: 99
ÁTTÖRÉS: 100
ÜGYESSÉG: 65


QUWARG TESTŐR (377. LÉNY)
A quwarg testőrök a boly belső szentélyét, a királynő üregét védelmezik. A legjobb harcosokból tenyésztik őket, egy speciális hormon segítségével. A testőrök kiválóan tudnak csapatban küzdeni, ha egy testőrrel kerülsz szembe, számíthatsz rá, hogy hamarosan felbukkan a párja. Márpedig ha egyszerre két irányból támadnak a hatalmas, méreggel teli, dupla csáprágók, a szerencsénél többre lesz szükséged, hogy élve megúszd a találkozást...

20 / 22 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 15
EGÉSZSÉG: 36
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 26
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IQ: 12
MÁGIA: 12
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 360
REZISZTENCIA: 15
VASTAG BŐR: 40
ÜGYESSÉG: 24


ÉBEN MORF (378. LÉNY)
A Hegymély egyik legcsodálatosabb alkalmazkodója ez a képlékeny testű, mosolygós szemű ébenfekete teremtmény. Míg a torzszülött fajok százával pusztultak ki a galetkik lélekenergiáért való vadászata közben, az ében morf tökéletesen alkalmazkodott: evolúciója tökéletesen immúnissá tette a galetkik végtagjaival, leheletével és varázslataival szemben. A torzszülöttekkel szemben szerencsére nincs ilyen védelme, így egy szolgákkal körülvett galetki számára nem jelent komoly kihívást.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 19
ERŐ: 17
GYORSASÁG: 24
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IQ: 22
MÁGIA: 23
MÉREGELNYELÉS: 40
MÉRET: 350
SAVLEHELET: 50
SZÍVÓSSÁG: 10
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 21


TÓK, AZ ORGLING LEGENDA (379. LÉNY)
Tók az orgling nép egyik hőse, a lázadás legendás alakja. Az orgling varázsital rá nem átmenetileg hatott, permanensen beitta a szervezete. Párját ritkítja, a szó szoros értelmében - egyetlen galetki sem képes eséllyel szembeszállni vele. Ha megpillantod, az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy hanyatt-homlok menekülsz.

19 / 21 BAL LÁB
25 / 26 BAL MANCS
BŰZ: 50
EGÉSZSÉG: 56
ERŐ: 60
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
19 / 22 JOBB LÁB
26 / 28 JOBB MANCS
MÁGIA: 28


MALKÁV KÁZMÉR (380. LÉNY)
Az orgling lázadás értelmi szerzője, az Ellenség befolyása alá került eszét vesztett tudós galetki. Malkáv Kázmér, a galetki társadalom megvetettjeként varázshatalmát, és tudósi képességeit kamatoztatva olyan mélyre süllyedt, hogy orgling rabszolgákkal szövetkezett, azokat irányítva, támogatva igyekezett elérni céljait, ezzel akaratlanul is segítve az Ellenséget.

6 / 5 BAL MANCS
SAVIMMUNITÁS: 35
SZELLEMKALAPÁCS: 70


ÖNGYILKOS ORGLING (381. LÉNY)
Ez az eszétől teljesen megfosztott, őrülten csápoló orgling egyike a renegát galetki mágus gyilkológépeinek. Bár végtagjai csökevényesek, ha megfelelő orgling varázsitallal felpumpálják, akár képes lehet darabokra tépni egy galetkit. De az öngyilkos orgling igazi célja, hogy galetki csoportok közé berohanjon, felszúrja magát a tüskés bőrükre, aztán darabokra robbanjon, és így teljesítse be végzetét. Bár a veszettül forgó és csápoló lényt nagyon nehéz távolról leteríteni, mindenképp érdemes megpróbálnod, mert jobb, ha orgling társaid sebzi halálra, mint téged és szolgáidat...

5 / 14 BAL LÁB
8 / 16 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 12
10 / 15 FOG
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
6 / 14 JOBB LÁB
9 / 17 JOBB MANCS
MÉRET: 140
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 40


TŐZEGELEMENTÁL (382. LÉNY)
A mágusok folyton kutatnak az újabb, engedelmes szolgák után, és a négy őselem mindeddig kiváló forrásul szolgált. Vannak azonban más, szokatlanabb források is - a porból, lávából, vagy éppen tőzegből idézett elementálok nem kevésbé engedelmesek, de különlegességük miatt jóval kiszámíthatatlanabbak az ellenfél számára. Könnyen megesik, hogy mire valaki kitapasztalja egy tőzegelementál erősségeit és gyengéit, addigra már csak gőzölgő trágyakupac marad utána.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 36
ERŐ: 32
GYORSASÁG: 25
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 14
MÁGIA: 32
MÉRET: 400
MÉRG. LEHELET: 50
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 99
ÜGYESSÉG: 26


LÁVACSIGA (383. LÉNY)
Ez a folyékony lávaként kúszó, képlékeny lény természetesen a legtávolibb rokonságban sincs a békés csigákkal, az elnevezést mindössze alakja miatt kapta. Hihetetlen bár, de időről időre élet születik még a fortyogó lávatavak mélyén - és az esemény nagyságát még az sem csökkenti, hogy ezeknél a szüléseknél bizony mágia bábáskodik. A lávacsiga halálos ellenfél, nyálka helyett szétégetett sziklát hagy maga mögött, és gyilkos tűzcsóvával képes ellenfeleire támadni. Szerencsére, nem mozog túl gyorsan, így könnyen el tudsz futni előle.

BŰZ: 254
EGÉSZSÉG: 45
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 6
IQ: 6
MÁGIA: 36
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 450
REZISZTENCIA: 20
TŰZIMMUNITÁS: 99
TŰZLEHELET: 46
ÜGYESSÉG: 6


KRISTÁLYPÓK (384. LÉNY)
Meredten nézel magad elé - mintha valami mozdult volna! Azonban nem látsz semmit. A kristálypókok az álcázás mesterei, testük szinte teljesen átlátszó, így nagyon nehéz őket észrevenni. Általában csak akkor figyelsz fel rá, ha közvetlenül melletted van, esetleg csáprágóját is beléd mélyesztette... Mintha ez nem lenne elég, a kristálypók különösen ellenálló a mágiával szemben.

BŰZ: 255
30 / 50 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 35
EGÉSZSÉG: 29
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 40
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 70
IQ: 42
MÁGIA: 38
MÉRET: 345
REZISZTENCIA: 50
TELJES SÖTÉTSÉG: 30
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 35


ÁTLÁTSZÓ NYÚLVÁNY (385. LÉNY)
Amikor a barlang végében megpillantod a zselészerű, remegő, átlátszó nyúlványokat, amelyek tétován csápolnak a barlang plafonja felé, megszánod ezt a nyomorult életformát, amely intelligencia szintje láthatóan nem haladja meg a gombákét, és sebezhetetlensége miatt hamarosan táplálék lesz belőle. Annál jobban megdöbbensz, amikor a csápok látható érdeklődéssel fordulnak feléd, majd süvíteni kezdenek irányodba az első villámok...

EGÉSZSÉG: 18
ELEKTROMOS FAL: 40
ELEKTROMOS KÉZ: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 70
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 35
HIDEGIMMUNITÁS: 70
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 50
MANAFORMÁLÁS: 30
MÁGIA: 46
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 330
VILLÁMSÚJTÁS: 35
ÜGYESSÉG: 27


ÁRNYHAJCSÁR (386. LÉNY)
A Sötétség Erői egykor irtózatos fenyegetést jelentettek, és halálos fenyegetésként lakták be a Hegy járatait. Az Ellenséggel való harcban edződött galetkik inváziójával azonban még ők is a mélyebb tárnákba, száműzetésbe kényszerültek. Az árnyhajcsár fekete, hullámzó bőrű, sima testű lény, egyetlen jellegzetessége a zölden világító szempár. Kezében korbácsot tart, amellyel ellenségeire vagy engedetlen szolgájára egyaránt lesújthat. Az árnyhajcsár egykoron kalandozó csapatok rettegett ellenfele volt, ma már egy nagyhatalmú galetki könnyedén le tudja győzni.

EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 22
GYORSASÁG: 32
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 35
HALÁL CSÓKJA: 56
IQ: 34
MANAFORMÁLÁS: 40
MÁGIA: 29
MÉRET: 395
SAVIMMUNITÁS: 65
TŰZIMMUNITÁS: 65
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 31


ÉJBEN SURRANÓ (387. LÉNY)
Az árnyhajcsár méltó párja ez a négylábú, kutyaszerű lény, amelynek azonban bőre tökéletesen sima. A megsimogatásával én a helyedben nem próbálkoznék, no nemcsak azért, mert a karodat tőből le tudja harapni ez a békés jószág. Aki megérinti azt a bőrt, azzal furcsa dolgok történnek: a keze elmerül abban a furcsa, fekete anyagban, és olyan helyen bukkan fel, ahol jóvátehetetlen dolgok történhetnek vele... Úgyhogy csak óvatosan azzal a simogatással!

EGÉSZSÉG: 2
ERŐ: 2
25 / 25 FOG, SEBZŐ MÉREG: 16
GYORSASÁG: 2
IQ: 2
MÁGIA: 1
MÉRET: 250
15 / 25 NYELV, PARALIZ.MÉREG: 16
TÜSKÉS BŐR: 20
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 2


SZŐRÖS WOBRAMUBG (388. LÉNY)
Ezek az apró, szőrös, hatalmas ugrásokra képes teremtmények irtózatosan agresszívek. Kinézetük nem túl félelmetes, mégis, halálos vadászok. Csapatban járnak, és áldozatukat egyszerűen elözönlik, elborítják maró nyálukkal, és elevenen felfalják a saját bőrében már félig megemésztett áldozatot. Ha nem akarsz ilyen sorsra jutni, kerüld el nagy ívben a járatokban nagy cincogással, csiviteléssel közeledő wobramungokat!

EGÉSZSÉG: 24
ERŐ: 21
GYORSASÁG: 31
IQ: 18
MÁGIA: 15
MÉREGELNYELÉS: 10
MÉRET: 200
SAVLEHELET: 27
VASTAG BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 29


BURJÁNZÓ OCSMÁNYSÁG (389. LÉNY)
Soha nem lesz olyan galetki, lett légyen a légvénebb és legbölcsebb tudós is, aki akár részben is képes lesz felfogni, miféle visszataszító ocsmányságok élnek és léteznek a Hegy mélyén, ha ugyan ezt életnek és létezésnek lehet nevezni. Ha hinni lehet a mendemondáknak, a legundorítóbb létformák köpete és ürüléke képes életre kelni - ezek a burjánzó ocsmányságok soha nem látott pusztulást és rémületet hoznak minden élőlényre, míg rövidke élettartamuk véget nem ér. Ha ilyennel találkozol, menekülj, amíg van rá lehetőséged!

5 / 20 BAL CSÁP, ROTHASZTÁS: 30
EGÉSZSÉG: 24
ERŐ: 42
GYORSASÁG: 7
IQ: 10
5 / 20 JOBB CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 30
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 20
MÁGIATÖRÉS: 30
MÉREGELNYELÉS: 70
MÉRET: 1100
SZÍVÓSSÁG: 40
TÜSKÉS BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 8


SZILMILL ZOMBI (390. LÉNY)
A szilmill háborúk során a galetkik teljesen a sárba tiporták és elpusztították ezt a nemes és békés fajt. A megalázó harci taktika része volt, hogy a galetki nekromanták animálták az elesett szilmilleket, és saját társaik ellen küldték harcba. A háború végén a nagyszámú zombi céltalanul kóborolt tovább, az őket csatasorba állító mágia túl erős volt ahhoz, hogy egyszerűen összeessenek néhány nap elteltével. Ezeknek az élőholtaknak igazán parancsolni legfeljebb eredeti gazdájuk tudott volna. Most minden élőt megtámadnak, akivel összetalálkoznak.

25 / 27 BAL KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 25
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 18
23 / 25 FOG, BÉNÍTÓ MÉREG: 23
GYORSASÁG: 12
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 1
27 / 28 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 25
MÁGIA: 16
MÉRET: 420
ÜGYESSÉG: 16


MÉONECH SZÁMŰZÖTT (391. LÉNY)
A bolyból száműzött szkritterek megtalálták az utat a Hegy csatornaszintjére, ahol a kitenyésztett torzszülöttek képében bőséges táplálékra leltek. A szkritterek csúcsragadozók, természetes ellenfelük nem igazán akad. Ezért a te feladatod, hogy megtisztítsd tőlük a csatornaszintet, ha még holnap is szeretnél vadászatod során zsákmányra lelni!

EGÉSZSÉG: 21
ELEKTR.LEHELET: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 36
IQ: 21
MANAFORMÁLÁS: 25
MÁGIA: 23
MÉRET: 311
PARANCS: 37
REZISZTENCIA: 15
ÁTTÖRÉS: 15
ÜGYESSÉG: 28


RÜCSKÖS LÁTÓGÖMB (392. LÉNY)
Az egykori nagyhatalmú beholderek elkorcsosult leszármazottja, még mindig jelentős természetes mágikus potenciállal rendelkezik ez a különös életforma. A galetki fejnél háromszor nagyobb, lebegő gömb testét ocsmány, rücskös bőr borítja, "arca" közepén a száj fölött egyetlen, óriási szem díszeleg. A szemmel való kontaktust próbáld kerülni, mert akire a látógömb rápillant, azt tűzgolyóval, halálsugárral vagy annihilációval sújtja. Ha meg kell vele küzdened, először a szemre célozz!

ANNIHILÁCIÓ: 35
EGÉSZSÉG: 16
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 24
HALÁL SZAVA: 43
IQ: 52
MANAFORMÁLÁS: 25
MÁGIA: 55
MÉREGELNYELÉS: 35
MÉRET: 425
REZISZTENCIA: 25
SAVCSAPÁS: 40
TŰZGOLYÓ: 35
TÜSKÉS BŐR: 25
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 25
ÜGYESSÉG: 10


SHÓER SÓKT (393. LÉNY)
A szint boltosa igazán remek fickó! Boltjának hatalmas a kínálata, ráadásul a törzsvásárlóknak kedvezményeket is ad. Mindenki elégedett vele. Néha különleges ajánlatokat is tartogat, és a rátermett galetkiknek jól fizet, ha azok neki dolgoznak. Harcban sem elveszett, biztos jó helyen képezte magát, mert még nem volt olyan haramia, aki ki tudta volna rabolni a boltját, Sókt mindenkit elver, aki ezt megpróbálja!

30 / 40 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 70
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 70
IMM.KTKT.MÉREG: 250
IMM.MÉRG.GÁZRA: 70
IQ: 85
30 / 40 JOBB MANCS, BÉNÍTÓ MÉREG: 30
MÁGIA: 30
MÉRET: 9000
REZISZTENCIA: 250
SAVCSAPÁS: 20
SAVIMMUNITÁS: 70
TŰZIMMUNITÁS: 70
VASTAG BŐR: 130
VILLÁMSÚJTÁS: 30
ÉLETSZÍVÁS: 25
ÜGYESSÉG: 110


ANTIMÁGIKUS SZKRITTER (394. LÉNY)
Ezek a nyavalyás gyíktestű lények tökéletesen immúnisak a mágia minden formájára. Innen kapták nevüket is, bár ugyanilyen erővel nevezhették volna őket hosszúnyelvvel csapkodó szkritternek is. Ezek a rugalmas testű, villámgyors teremtmények ugyanis összetett, hatalmas szemük alatt nyíló apró szájukból nyújtják elő hosszú, ragadós nyelvüket, hogy azzal ragadják el a kevésbé rátermett galetkiket.

EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 9
GYORSASÁG: 75
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 22
MÁGIA: 3
MÉRET: 170
40 / 40 NYELV
REGENERÁCIÓ: 10
SAVIMMUNITÁS: 15
SAVLEHELET: 10
ÜGYESSÉG: 40


PATKÁNYFÉSZEK (395. OBJEKTUM)
Egy tűzben égő döghalom, ahonnan csak úgy özönlenek elő a pokolpatkányok! Lőj oda egy jégcsóvát, vagy robbantsd szét egy gigaököllel, mielőtt mindent ellepnének a patkányok!

EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 5
IQ: 5
LÉNY: 1
MÁGIA: 5
MÉRET: 1
TŰZIMMUNITÁS: 255
ÜGYESSÉG: 5


FÉREGTENYÉSZET (396. OBJEKTUM)
Egy rohadó döghús, melyből folyamatosan másznak elő a szép nagyra nőtt méregférgek. Nem árt megsemmisíteni, mielőtt mindent elözönlenek ezek az undorító állatok. Csak arra vigyázz, hogy jól célozz, amikor kinézed pusztításod tárgyának a féregtenyészetet.

EGÉSZSÉG: 5
ELKT.IMMUNITÁS: 255
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 5
IQ: 5
LÉNY: 1
MÁGIA: 5
MÉRET: 1
ÜGYESSÉG: 5


ATKATENYÉSZET (397. OBJEKTUM)
Fogalmad sincs, mi lehet ez a fekete színű, bűzlő ocsmányság, mindenesetre az biztos, hogy márvány atkák tenyésznek benne. Ha a tenyészetet nem pusztítod el, soha nem leszel képes elbírni a tucatnyi atkával.

EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 255
IQ: 5
LÉNY: 1
MÁGIA: 5
MÉRET: 1
ÜGYESSÉG: 5


TYCHARONID FŐÚR (398. LÉNY)
A tycharonid főúr is csak olyan, mint minden más tycharonid. Nagyhatalmú, ősi, mágikus lény. Persze sok mindenben különb társainál. Kiemelkedő intelligenciája és mágikus adottságai emelték a hozzá hasonló lények vezetőjévé. Ha le akarod győzni, nem elég a harci tudás, fel kell készülnöd a főúr rafináltságaira is!

BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 25
ELBÁJOLÁS: 15
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ERŐ: 9
GYORSASÁG: 65
HIDEGIMMUNITÁS: 25
IMM. MÉREGRE: 33
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 22
MÉRET: 170
40 / 40 NYELV, MANASZÍVÁS: 40
PENGEFAL: 15
REGENERÁCIÓ: 10
SAVIMMUNITÁS: 35
SAVLEHELET: 10
SZELLEMKALAPÁCS: 15
TUDATROMBOLÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 25
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 40


MUTÁNS FÖLDICÁPA (399. LÉNY)
Ezek a vérvörös színű dögök nyilvánvalóan a szárazföldi cápák mutálódásával jöttek létre. Parányi agyukban nem fordul meg semmilyen gondolat, csakis az agresszió. Harapnak, rángatják áldozatukat, igyekezve minél nagyobb darabokat kitépni annak testéből. Jajj neked, ha ilyennel futsz össze, tekintve, hogy legyőzni még nem nagyon tudta senki ezeket a szörnyetegeket.

CSONKOLÁS: 60
ELKT.IMMUNITÁS: 50
12 / 60 FOG, CSONKOLÁS: 50
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 85
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 1
MÁGIA: 1
MÉREGELNYELÉS: 85
REGENERÁCIÓ: 120
SAVIMMUNITÁS: 50
VASTAG BŐR: 235
ÜGYESSÉG: 25


QUWARG TŰZKÖPŐ (400. LÉNY)
Állítólag egy ősi isten eszeveszett varázslata hozta létre ezt a mutálódott quwarg szörnyeteget. Nem tudni, igaz-e a legenda, de tény, hogy ha az apró kis rovar kitátja a száját, mindent elemésztő tüzet képes árasztani magából. Még szerencse, hogy te már elég érett vagy ezekhez a kihívásokhoz, úgyhogy hajrá, taposd el a szörnyeteget!

1 / 1 CSÁPRÁGÓ
EGÉSZSÉG: 35
ERŐ: 1
GYORSASÁG: 35
IQ: 1
MÁGIA: 15
MÉRET: 600
ÜGYESSÉG: 25


ŐS-ASZTRÁLPÓK (401. LÉNY)
Az asztrális fonatokból szőtt háló ura nagyon meg tud erősödni az idők folyamán. És mivel az asztrális tér már régóta létezik, vannak olyan asztrálpókok, amik már rettenetesen megerősödtek. Az ős-asztrálpók szereti bosszantani a galetkiket, csak, hogy megmutassa, ő az erősebb. Mutasd meg neki, hogy te ezt nem így gondolod!

EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 23
MÉRET: 300
PSZI ACÉLTORONY: 20
PSZI TÁMADÁS: 20
TUDATI MÉREG: 20
ÜGYESSÉG: 14


GALETKI BANDAVEZÉR (402. ELLENFÉL)
A galetki söpredék közt leledző kétes elemek, akik mások kirablásából, fosztogatásból élnek, gyakran tömörülnek bandákba. Az ilyen bandák élére általában a legrátermettebb, legerősebb, legaljasabb és legkevesebb lelkiismerettel megáldott alak kerül. Ha a katonák klánja még nem fogta el, és nem tanította rendre a bandavezért, tedd meg te, személyesen!

AURAÉSZLELÉS: 5
20 / 20 BAL MANCS, BÉNÍTÓ MÉREG: 20
BŰZ: 28
CSAPDAÉSZLELÉS: 35
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 9
ERŐ: 35
GYORSASÁG: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 14
IQ: 20
20 / 20 JOBB MANCS, PARALIZ.MÉREG: 20
LOPÁS: 35
MÉRET: 750
MÉRG. LEHELET: 35
SAVIMMUNITÁS: 7
TITÁNOK SZELE: 10
ŐRJÖNGÉS: 20
ÜGYESSÉG: 35


VÉRGÓLEM (403. LÉNY)
A hatalmas, vérvörös színű teremtmény nem véletlenül kapta a nevét. Teste minden porcikája alvadt vérből van gyúrva, mélyen átjárja a mágia. A gólem minden ütése halálos, és nagyon, nagyon nehéz legyőzni. Akinek azonban mégis sikerül, az ha rendelkezik a hozzá való tudással, kitépheti a vérgólem karját, és felhasználhatja saját céljai érdekében. Mondanunk sem kell, a kitépett vérgólem kar csillagászati értékeket képvisel.

80 / 80 BAL LÁB
40 / 50 BAL MANCS
GYORSASÁG: 1
IMM. MÉREGRE: 200
IQ: 1
80 / 80 JOBB LÁB
40 / 50 JOBB MANCS
MÉRET: 4000
REGENERÁCIÓ: 150
REZISZTENCIA: 200
ÜGYESSÉG: 1


GYORSKEZŰ ÁRNYMANÓ (404. LÉNY)
Ez a kis aljas torzszülött bizony semmi másra nem gondol, csak a lopásra. Keze olyan fürge, hogy bárkit, bármikor kirabol. Szegénynek ez a veszte is, a legnagyobb, legnehezebb tárgyakra is gyorsan lecsap, mint például egy tlyxcet pajzs. Könnyű ellenfél, ha valakinek nem tetszik amit művel!

24 / 28 BAL MANCS, KONTAKTMÉREG: 18
CSAPDAÉSZLELÉS: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 13
LOPAKODÁS: 20
LOPÁS: 40
MÉRET: 500
REGENERÁCIÓ: 15
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
ÜGYESSÉG: 40


CSÁPOS LEBERNYEG (405. LÉNY)
Amikor először megpillantod a fehér, felhőszerű alakzatot az asztráltérben, azt hiszed, hogy csak egyike a szokásos furcsa képződményeknek. De aztán a felhő szélei megmozdulnak... láthatóvá válik egy hatalmas, sárga szem, ami pislant egyet, és egyenesen rád néz! Pont úgy, mint ahogy a zsákmányra szokás nézni. Ennek fele se tréfa! Menekülés vagy harc? Gyorsan kell döntened!

AGYVIHAR: 20
EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 30
IQ: 30
MENTÁLIS ROBBANÁS: 20
MÉRET: 180
PSZI CSÁP: 20
PSZI ENERGIA: 27
PSZI TÁMADÁS: 25
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 20
ÜGYESSÉG: 3


ASZTRÁLHERCEG (406. LÉNY)
A pszionikus tér pökhendi teremtményei az asztrálhercegek. Magas intelligenciával rendelkező, félelmetes pszi használók. Ha túl gyengének látszol, vagy egyszerűen csak nem tetszik neki az aurád, rádmozdul, hogy kiszipkázza belőled a lélekenergiát utolsó cseppjét is, és elszakítva az asztrálfonaladtól, üres héjad örökre az asztráltérben ragadjon...

AGYVIHAR: 21
EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 30
IQ: 30
MENTÁLIS ROBBANÁS: 23
MÉRET: 190
PSZI ACÉLTORONY: 20
PSZI CSÁP: 20
PSZI ENERGIA: 23
PSZI TÁMADÁS: 28
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 22
ÜGYESSÉG: 3


FÜSTKOBRA (407. LÉNY)
A füstkobra ijesztő élősködője az asztráltérnek. Észrevétlenül a gazdaállathoz csapódik, asztrális fogaival "belecsimpaszkodik" az asztrálfonalába, és azon keresztül szép lassan elszívja életenergiáját. Persze ha tapasztalt asztrális utazó vagy, fel tudod ismerni a jelenlétét, és idejében meg tudod semmisíteni.

EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 40
IQ: 12
MÉRET: 167
PSZI ACÉLTORONY: 19
PSZI CSÁP: 21
PSZI ENERGIA: 27
PSZI TÁMADÁS: 25
TUDATI MÉREG: 20
ÜGYESSÉG: 10


QUWARG KIRÁLYNŐ (408. LÉNY)
Hátrahőkölsz, ahogy felpillantasz az előtted magasodó, óriási rovarra. Bármennyire is félelmetesnek tűnik első pillantásra, hatalmas potrohával és torával, csökevényes végtagjaival mégis magatehetetlennek látszik. Már ha képes vagy elkerülni, hogy egyszerűen agyonzúzzon... Nem véletlen, hogy az elit quwarg testőrök nyüzsögnek körülötte. Nem engedhetik meg, hogy egy galetki lássa királynőjüket, és a dologról mesélni is tudjon...

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 35
28 / 30 BAL KAROM, SEBZŐ MÉREG: 25
BŰZ: 10
CSÁBMOSOLY: 35
50 / 35 CSÁPRÁGÓ
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 50
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
28 / 32 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 25
MÁGIA: 45
MÉRET: 6506
REGENERÁCIÓ: 20
SAVIMMUNITÁS: 20
SEBEZHETETLENSÉG ITALA: 0
SZÍVÓSSÁG: 40
TITÁNOK SZELE: 25
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 3
ŐRJÖNGÉS: 25
ÜGYESSÉG: 25


NAGYOBB JÉGÖRVÉNY (409. LÉNY)
A nagyobb jégörvény hihetetlen bár, de csak egy aljas torzszülött, semmi több. Fegyvere a meglepetés ereje, és a misztikum, ami körüllengi. Egyáltalán nem néz ki szörnyetegnek, ezért legtöbben nem is harcolnak ellene. Aki mégis megteszi, döbbenten veszi észre, hogy fegyverei, végtagjai úgy suhannak át a jégörvény testén, mintha az ott sem lenne. Ő viszont jég alapú varázslataival, vagy fagyasztó jégleheletével gyilkolja a figyelmetlen galetkiket. Élelmesebbeknek javasoljuk, küzdjenek ellene tűzzel, azt nagyon nem szereti.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 35
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 90
HIDEGIMMUNITÁS: 255
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 30
JÉGLEHELET: 100
JÉGVIHAR: 50
MANAFORMÁLÁS: 35
MÁGIA: 30
MÉRET: 600
SAVIMMUNITÁS: 50
ÁTTÖRÉS: 35
ÜGYESSÉG: 35


CROUVEAUX, A KRISTÁLYPÓK (410. LÉNY)
A szintre költözésed óta valahogy nem sikerült a kristálypókokat a szívedbe zárni. A kedves meglepetés, miszerint él néhány nagyon öreg, nagyon szívós és nagyon ravasz példány sem segített a faj megkedvelésében. Crouveaux nagyobb, vérengzőbb, és gyilkosabb fajtársainál. Ha le tudod győzni, joggal állíthatod, hogy nincs többé félnivalód a kristálypókoktól.

BŰZ: 255
35 / 50 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 42
EGÉSZSÉG: 41
ERŐ: 42
GYORSASÁG: 56
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
IQ: 68
MÁGIA: 43
MÉRET: 565
REZISZTENCIA: 50
SZÍVÓSSÁG: 20
TELJES SÖTÉTSÉG: 42
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 35
ÜGYESSÉG: 42


ZOEHAN, A LÁTÓGÖMB (411. LÉNY)
Első pillantásra minden látógömb egyformának tűnik - de csak első pillantásra. Mint a legtöbb fajnál, itt is van egyfajta hierarchia, és az öregebb, tapasztaltabb látógömbök keményebb ellenfelek, mint egy néhány száz éves ifjonc. Zoehan számos galetki életét oltotta ki, ezért jelentős vérdíjat tűztek ki rá. Sajnos, ez még több galetki halálához vezetett, ezért a vérdíjat tiltás váltotta fel. "Ha találkozol egy különösen nagy és rücskös látógömbbel, kerüld el a harcot, és hívd a szint elit katonai egységét."

ANNIHILÁCIÓ: 40
EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 32
HALÁL SZAVA: 45
IQ: 79
MANAFORMÁLÁS: 40
MÁGIA: 78
MÉREGELNYELÉS: 35
MÉRET: 622
REZISZTENCIA: 35
SAVCSAPÁS: 43
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZGOLYÓ: 35
TÜSKÉS BŐR: 40
VASTAG BŐR: 35
ÁTTÖRÉS: 35
ÜGYESSÉG: 14


WOBRAMUNG CSÁSZÁR (412. LÉNY)
A wobramung hordának van vezetője - egy óriásira és hihetetlenül kövérre hízott példány. Meglepetésedre, hájtömege nem akadályozza mozgásában, sőt! Fürgébben mozog, mint némelyik alattvalója. Bár a császár kissé fellengzős elnevezés ilyen alacsonyrendű teremtményeknél, azért semmiképp sem szabad lebecsülnöd! A wombramung császár kedvenc eledele a galetkihús. Fúj, de undorító!

EGÉSZSÉG: 31
ERŐ: 36
GYORSASÁG: 43
IQ: 32
MÁGIA: 24
MÉREGELNYELÉS: 70
MÉRET: 670
REZISZTENCIA: 15
SAVLEHELET: 76
SZÍVÓSSÁG: 20
VASTAG BŐR: 35
ÜGYESSÉG: 44


ÉJFEKETE MORF LORD (413. LÉNY)
Az ében morfok közül a legvénebbek, legtapasztaltabbak az éjfekete morf lordok. Ezek a torzszülöttek már túlléptek azon, hogy védjék magukat a galetkiktől - egyenesen arra specializálódtak, hogy sebezhetetlenségüket kihasználva, könnyedén felfalják a galetkiket. Óvakodj, ha egy éjfekete morf lorddal kerülsz szembe, mert könnyen te válhatsz prédává!

ANNIHILÁCIÓ: 35
AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 35
ERŐ: 22
GYORSASÁG: 39
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IQ: 42
MÁGIA: 46
MÉREGELNYELÉS: 75
MÉRET: 420
SAVLEHELET: 65
SZÍVÓSSÁG: 30
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 34


NOXOTH, AZ ÓRIÁSNYÁLKA (414. LÉNY)
A Hegyben tömegével vannak, sötét, mély üregek, amelyek aljára senki sem lát le, és senki sem merészkedik le. Ismeretlen, undorító dolgok tenyésznek ezen üregek némelyikébe. Ahová gyakrabban hullik le táplálék, ott ezek a furcsa dolgok az évtizedek alatt egyre hatalmasabbra híznak. Amikor Noxoth, az óriásnyálka végül előkúszott rejtekéből, hogy teljes csatornajáratokat faljon fel, a rémület lett úrrá a szinteken. Nektek, galetki harcosoknak kell megállítanotok ezt a rémséget!

25 / 30 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 25
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 28
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 56
GYORSASÁG: 34
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 12
25 / 30 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 25
MÁGIA: 14
MÉRET: 12000
REGENERÁCIÓ: 50
SAVIMMUNITÁS: 50
TŰZIMMUNITÁS: 50
ÜGYESSÉG: 18


XENÓ ATKA (415. LÉNY)
A Hegymélyre bevonuló idegen fenyegetés legapróbb képviselői az aránylag "ártalmatlan" xenó atkák. A xenomorfok kísérői ezek a kutya méretű bogarak, testüket teljes mértékben a xenomorhpok kemény, szinte elpusztíthatatlan fekete váza alkotja. Nyáluk savas, amely képes akár a sziklát is szétmarni. Szerencsére, egy ifjú galetki is könnyedén el tud bánni velük.

BŰZ: 3
7 / 10 CSÁPRÁGÓ
EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 9
IMM.MÉRG.GÁZRA: 2
IQ: 1
MÉRET: 47
SAVIMMUNITÁS: 2
SZÍVÓSSÁG: 10
VASTAG BŐR: 2
ÜGYESSÉG: 7


XENÓ LÁRVA (416. LÉNY)
A xenó lárvák áttetsző bőre alatt gusztustalan, idegen szervek láthatók. A savas vér ismeretlen rendeltetésű részek közt szállítja a pusztító anyagokat. A xenó lárvák a xenomorfok kísérőlényei - a te szakavatatlan szemed sosem tudja megmondani, hogy egy idegen petéből mindössze egy lárva, vagy egy igazi xenomorf fog kikelni.

BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 9
ERŐ: 5
2 / 7 FAROK
GYORSASÁG: 7
IMM.MÉRG.GÁZRA: 4
IQ: 1
MÁGIA: 2
MÉRET: 59
SAVIMMUNITÁS: 4
SAVLEHELET: 10
SZÍVÓSSÁG: 10
VASTAG BŐR: 3
ÜGYESSÉG: 5


XENOMORF EMBRIÓ (417. LÉNY)
Miféle torz életforma embriója ez a csupa karom, csupa fog, vérben úszó szemű ocsmányság? Ahogy kikel a petéből, máris mozog, harap, szaggat, friss zsákmány után néz... A xenomorfok faja irtózatos fenyegetést jelent a Hegy számára, azonnal meg kell állítanotok, és megpucolni a szinteket ezektől a borzalmas teremtményektől, mielőtt még teljesen kifejlődnek és megállíthatatlanok lesznek!

EGÉSZSÉG: 11
ELKT.IMMUNITÁS: 1
ERŐ: 12
11 / 11 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 8
GYORSASÁG: 13
IMM. MÉREGRE: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 6
IQ: 5
MÉRET: 90
SAVIMMUNITÁS: 6
SZÍVÓSSÁG: 10
TÜSKÉS BŐR: 5
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 6


XENÓ FÉREG (418. LÉNY)
A xenó fauna egy igencsak nagyméretű példánya, ez a két méter hosszú, láb vastag féreg rettenetesen agresszív és félelmetes ellenfél. Testét a xenók extrém módon ellenálló idegen biológiai struktúrája építi fel, savas nyála pedig mindent képes egy pillanat alatt teljesen szétmarni. A galetkik szolgái, még a legnagyobbak is, vinnyogva bújnak gazdájuk háta mögé, ha megpillantanak egy xenó férget.

BŰZ: 12
EGÉSZSÉG: 13
ERŐ: 14
2 / 7 FOG
GYORSASÁG: 12
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 4
IQ: 2
MÁGIA: 2
MÉREGELNYELÉS: 15
MÉRET: 125
MÉRG. LEHELET: 17
REZISZTENCIA: 10
SZÍVÓSSÁG: 10
TŰZIMMUNITÁS: 8
TÜSKÉS BŐR: 5
VASTAG BŐR: 4
ÜGYESSÉG: 5


XENOMORF CSECSEMŐ (419. LÉNY)
A xenomporhpok kikelésük után félelmetes sebességgel fejlődnek, és csakis szigorúan koruk alapján lehet őket "csecsemőknek" hívni. Életképességük alapján ugyanis bármely faj kifejlett példányával felveszik a versenyt. A csecsemők hamarosan túlvannak már első zsákmányaikon - bármely szinten keltek is, tetszőleges torzszülöttet képesek elejteni, hiszen minden végtagjuk, foguk halálos fegyver, és kevés eszköz van, ami testükben képes komoly kárt ejteni.

12 / 15 BAL KAROM, ENERGIASZÍVÁS: 12
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 13
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 19
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 6
12 / 15 JOBB KAROM, ENERGIASZÍVÁS: 12
MÁGIA: 2
MÉRET: 154
REGENERÁCIÓ: 8
SAVIMMUNITÁS: 12
SZÍVÓSSÁG: 20
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 13


XENÓ ÉLŐSKÖDŐ (420. LÉNY)
Ez a polipra emlékeztető, sokcsápú lény a xenó peték egyik terjesztője. A falra tapadva vár áldozatára, majd hihetetlen sebességgel lesújt. A csápok körbefonják az áldozat fejét, majd a petét a nyelőcsövön keresztül egyenesen a hasba juttatják. Az áldozat néhány órával később magához tér - de ekkor már mozgó inkubátorként működik. A darabokra szaggatott torzszülöttek, amelyeket oly gyakran látsz a csatornaszinten, nem mások, mint egy-egy xenomorf embriónak a "tojásai".

13 / 19 BAL CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 14
BŰZ: 17
EGÉSZSÉG: 19
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 26
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 12
IQ: 3
14 / 18 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 16
MÁGIA: 5
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 200
MÉRETŰ 19-ES SZINTŰ BAL CSÁP: 13
REZISZTENCIA: 15
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 15
TÜSKÉS BŐR: 12
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 15


XENOMORF GYERMEK (421. LÉNY)
A xenomorhpok döbbenetes sebességgel képesek növekedni. Minden egyes táplálkozás után nagyobbra, hatalmasabbra nőnek, és ezzel párhuzamosan idegrendszerük is fejlődik. Önmagukban az evolúció csodáinak tűnnek - márpedig, ha hinni lehet a pletykáknak, ezek az Ellenségnek csak parazitái, nem csoda, hogy az Ellenség ennyire hatalmas. De, talán, ha megfejtitek a xenomorfok fejlődő- és és ellenállóképességének a titkát, talán megtalálhatjátok a kulcsot az Ellenség legyőzéséhez is...

AURAÉSZLELÉS: 5
18 / 24 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 14
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 21
ERŐ: 24
9 / 14 FAROK
16 / 22 FOG, TÁRGYIRTÁS: 14
GYORSASÁG: 28
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 27
19 / 24 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 16
MÁGIA: 15
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 240
REZISZTENCIA: 15
SAVCSAPÁS: 30
SAVIMMUNITÁS: 15
SZÍVÓSSÁG: 20
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 22


FIATAL XENOMORF (422. LÉNY)
Ez a közel három méter magas, csupa izom, fog és karom gyilkológép a rémálmod. Senki és semmi nem állhat neki ellent. Egyetlen esélyed van csak - tudod, hogy a xenomorf aránylag rövid idő alatt fejlődött ki apró embrióból, rengeteg táplálék elfogyasztása által. Egyszerűen lehetetlen, hogy képes volt ennyi idő alatt megfelelő tapasztalatra és ravaszságra szert tenni, és így hiába tűnik elpusztíthatatlan harcosnak - a magadfajta veterán meg fogja találni a gyenge pontját.

AURAÉSZLELÉS: 10
18 / 24 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 14
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 22
ERŐ: 26
GYORSASÁG: 31
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 30
19 / 24 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 16
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 20
MÉREGELNYELÉS: 45
MÉRET: 315
MÉRG. LEHELET: 40
REZISZTENCIA: 20
SAVCSAPÁS: 30
SAVIMMUNITÁS: 12
SZÍVÓSSÁG: 30
TÜSKÉS BŐR: 6
VASTAG BŐR: 24
ÜGYESSÉG: 23


KIFEJLETT XENOMORF (423. LÉNY)
Remegő térdekkel nézel fel a három és fél méter magas gigantikus rémre, ahogy karmait feléd emeli. Ahogy kitátja tűhegyes fogakkal teli állkapcsát, előcsusszan egy második, szintén fogakkal teli belső állkapocs. A fekete szemek, ahogy rád merednek, a halált hordozzák. A fogakról savas nyál csöpög, amely könnyedén marja át a sziklapadlót. Fajotoknak soha nem lett volna szabad megengednie, hogy a xenomorfoknak akár csak egyetlen példánya is elérje a felnőttkort! De magadban attól rettegsz, hogy lehet még ennél rosszabb is. Lent, a mélyben, a bolyban még félelmetesebb dolgok várhatnak rád...

AURAÉSZLELÉS: 15
22 / 26 BAL KAROM, ROTHASZTÁS: 18
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 27
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 28
14 / 20 FAROK
14 / 24 FOG, KONTAKTMÉREG: 14
GYORSASÁG: 35
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 23
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 33
22 / 26 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 20
MÁGIA: 23
MÉREGELNYELÉS: 60
MÉRET: 374
MÉRG. LEHELET: 40
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 15
SZÍVÓSSÁG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 15
TÜSKÉS BŐR: 14
VASTAG BŐR: 28
ÜGYESSÉG: 25


TŰHÁTÚ GOOTARG (424. LÉNY)
Egy lomha, jobbára ártalmatlan torzszülött. Mégis, a ragadozók jobbára békén hagyják - a testét borító, acélkemény és irtózatosan hegyes tüskék, amelyeket letépni sem lehet, több mint elegendő védelmet biztosítanak ennek a békés jószágnak. Egy végtagjaival harcoló galetki számára is a legbölcsebb, ha messze elkerüli.

EGÉSZSÉG: 36
ERŐ: 38
20 / 24 FAROK, BÉNÍTÓ MÉREG: 15
30 / 25 FOG, RONCSOLÁS: 25
GYORSASÁG: 20
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IQ: 10
MÁGIA: 10
MÉREGELNYELÉS: 60
MÉRET: 455
TÜSKÉS BŐR: 56
ÜGYESSÉG: 25


XENOMORF DOLGOZÓ (425. LÉNY)
Egyre több ismeretet gyűjtesz a xenomorfok idegen életformájáról. Úgy tűnik, akárcsak a quwargok, ezek a lények is valamiféle bolyhoz hasonló társadalomban élnek, kasztokkal, harcosokkal, dolgozókkal. Lehet, hogy királynőjük is van? Beleborzongsz a gondolatba... A legtöbb xenó halálos gyilkológép, borotvaéles karmok, fogak, farkok, csápok tömege. A dolgozók annyira nem veszedelmesek, láthatóan, az evolúció céltudatosan alakította ki őket - erősek, számos végtaggal, mégis, lassúak a harcban és nincsenek felszerelve halálos eszközökkel.

6 / 18 BAL KAROM, MANASZÍVÁS: 30
EGÉSZSÉG: 14
ERŐ: 14
GYORSASÁG: 6
IQ: 2
6 / 20 JOBB KAROM, MANASZÍVÁS: 30
MÁGIA: 4
MÉRET: 130
SZÍVÓSSÁG: 30
ÜGYESSÉG: 8


XENOMORF ÓRIÁSTESTŐR (426. LÉNY)
Gigantikus xeno-kolosszus, a xenók minden eleganciájával és fürgeségével. Több tonnányi izom, fog és karom, amelynek egyetlen célja van e világon: a gyilkolás. A Hegy belsejében nem termett olyan lény, ami ellen tudna neki állni, akár egy pillanatig. De a galetkik ereje a közösségben rejlik - megfelelő csapatmunkával talán le lehet győzni ezt a hatcsápos, hármas fogsorú szörnyeteget!

AURAÉSZLELÉS: 15
20 / 24 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 18
BŰZ: 255
12 / 16 FAROK
13 / 20 FOG
GYORSASÁG: 30
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
22 / 26 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 22
MÁGIA: 18
MÉREGELNYELÉS: 60
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 20


ENERGIAELEMENTÁL (427. LÉNY)
Az energiaelementál maga a megtestesült fény és energia - az elemi létsíkok szülöttei közül ő a legtökéletesebb. Szépsége annyira elkápráztatja, elvakítja a galetkiket, hogy eszükbe sem jut kárt tenni benne. De miért is akarnád bántani ezt a csodálatos teremtményt? Csak azért, mert hatalmas energiaszükségletét az élőlények lélekenergiájának elégetésével tudja kielégíteni?

4 / 34 BAL CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 30
32 / 27 BAL MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 16
EGÉSZSÉG: 70
ERŐ: 33
GYORSASÁG: 45
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IQ: 20
16 / 20 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 24
34 / 28 JOBB MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 16
MÁGIA: 40
MÉRET: 677
ÜGYESSÉG: 35


NATUUK, A CSÁPLORD (428. LÉNY)
Natuuk egy apró kis csáplény volt kezdetben, egy mély és sötét gödör legalján. Néha egy-egy eltévedt torzszülött belezuhant ebbe a sötét gödörbe, így aztán Natuuknak bőségesen jutott élelem. Idővel megnőtt, újabb csápokat növesztett. Most már képes volt kinyúlni a gödörből - az áldozatnak nem kellett véletlenül beleesnie, elég volt, ha a közelben járt. Aztán Natuuk annyira megnőtt, hogy csápjait átnövesztette a sziklajáratokon, és olyan helyeken is szedi áldozatát, ahol korábban még nem hallottak róla. Most már vadászó galetkik is áldozatául estek - ezért kell most közbelépni, és megsemmisíteni ezt az ocsmány teremtményt.

31 / 30 BAL CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 25
ERŐ: 69
IMM.KTKT.MÉREG: 100
30 / 30 JOBB CSÁP, ÖREGÍTÉS: 25
MANAFORMÁLÁS: 100
MÁGIA: 70
MÉREGELNYELÉS: 100
MÉRET: 13000
TÖKÉLETES CSEND: 70


XENOMORF KIRÁLYNŐ (429. LÉNY)
Hosszú pillanatokig csak megkövülten bámulod az irtózatos méretű teremtményt. Gigantikus test, amely szinte mozdulni is alig tud, és amelyből óriási tojócső kígyózik elő. Nem nevezhető azonban védtelennek - a magasból óriási csápokat lóbál alá, amelyekről undorító nyálka csöpög alá. Hosszú fejét hajlékony nyak tartja, ha a kitolható állkapcsot is számba vesszük, egyáltalán nem érezheted magad biztonságban azoktól a fogaktól sem, attól függetlenül, hogy a királynő nem tűnik túl mozgékonynak. Elpusztítani? Legfeljebb egy teljes galetki szövetség haderejét felvonultatva lehet!

AURAÉSZLELÉS: 30
35 / 26 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 30
40 / 28 BAL CSÁP, ROTHASZTÁS: 30
BŰZ: 80
CSONKOLÁS: 25
EGÉSZSÉG: 99
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 99
24 / 20 FOG, CSONKOLÁS: 25
GYORSASÁG: 65
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 99
35 / 26 JOBB CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 30
MÁGIA: 40
MÉREGELNYELÉS: 99
MÉRET: 8000
SAVIMMUNITÁS: 250
SZÍVÓSSÁG: 80
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 70
ÜGYESSÉG: 10


NAGYOBB JÉGAVATÁR (430. LÉNY)
Ez az elemi hideg síkjáról érkezett lény maga a megelevenedett Fagy, az abszolút hideg. Amit megérint, az azonnal megfagy. Ha végigsétál valahol, ott az örök fagy köszönt be. A nagyobb jégavatárok azért érkeztek földünkre, hogy ezt a világot is az örök hó birodalmává változtassák. Sem halandók, sem halhatatlanok nem állhatnak útjukba: képesek voltak még más legendás torzszülötteket is elpusztítani.

EGÉSZSÉG: 50
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 150
HIDEGIMMUNITÁS: 250
IMM.MÉRG.GÁZRA: 250
IQ: 35
JÉGFAL: 50
JÉGLEHELET: 200
JÉGOSZLOP: 50
JÉGVIHAR: 50
MÁGIA: 120
MÉRET: 7500
TÜSKÉS BŐR: 50
ÁTTÖRÉS: 100
ÜGYESSÉG: 35


QUWARG BERZERKER (431. LÉNY)
Ahogy egyre feljebb költözöl a hegyben, egyre nagyobbra nőtt quwargokkal találkozol. A quwarg berzerker tényleg hatalmas, és a galetkiknek sikerült annyira felbőszíteniük, hogy ha csak egyet is meglát a fajodból, tomboló düh árasztja el és vakon nekiront ellenfelének. A quwarg berzerkerrel kapcsolatban kevés újdonság van, amit tudnod kell, mielőtt harcba bocsátkozol: kemény kitinpáncél, és hatalmas csáprágók...

14 / 22 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 14
EGÉSZSÉG: 46
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 32
IMM. MÉREGRE: 60
IMM.KTKT.MÉREG: 40
IQ: 10
MÁGIA: 14
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 470
REZISZTENCIA: 25
SZÍVÓSSÁG: 30
VASTAG BŐR: 50
ÜGYESSÉG: 20


SÓGÓLEM (432. LÉNY)
A só egy igen málló anyag, és furcsa ötlet, hogy egy varázsló pont egy ilyen fragilis matériából akarjon gólemet formálni. De talán nézhetjük ezt másképp és - kőből vagy bronzból minden kezdő tud gólemet idézni, node sóból? Tény, hogy a végső alkotás igencsak félelmetes, irdatlan súlyú, döngő léptű, piszkosfehér monstrum, amely legnagyobb meglepetésedre, nem omlik porrá magától. Ugyan minden lépésével és legyintésével só porlik a levegőben, de a sógólem fő struktúrája szilárdnak és ellenállónak tűnik. A sógólem által nyitott sebekbe azonnal belemar a só, ami további sérülést okozhat, és mint minden gólem, a sógólem is szinte teljesen immúnis a mágiára.

24 / 30 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 30
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 1
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IQ: 2
24 / 30 JOBB MANCS, SEBZŐ MÉREG: 30
MÁGIA: 2
MÉRET: 540
REZISZTENCIA: 100
SZÍVÓSSÁG: 30
ÜGYESSÉG: 1


TRICIX (433. LÉNY)
A tricixek apró, mágiahasználó manók, akik, mint nevük is mutatja, mindig hármasával járnak. Megtanulták, hogyan élhetik túl a Hegymély borzalmait - ha támadás éri őket, körbeállnak, egymásnak vetik a hátukat, és úgy szórják az elemi varázslataikat ellenfelükre, amíg az meg nem futamodik. A tricixek igazán kedvelik a hármas számot: három szemük, három nyelvük, sőt, még három fülük is van (de a harmadik valahol hátul, a hajuk takarásában rejtőzik - ha ezt ellenőrizni akarod, el kell egyet fognod, vagy le kell győznöd).

ANNIHILÁCIÓ: 30
AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 18
ELEKTR.LEHELET: 35
ELEMI VÉDELEM: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 6
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 40
MANAFORMÁLÁS: 30
MÁGIA: 38
MÁGIKUS ŰR: 50
MÉRET: 245
SAVIMMUNITÁS: 20
SÁRKÁNYLEHELET: 45
TŰZIMMUNITÁS: 20
TŰZLABDA: 25
ÜGYESSÉG: 16


TÚLÉLŐ ZDORK (434. LÉNY)
Ezek a lomha, csapzott szőrű, feketésszürke testű, púpos teremtmények visszatetszést keltenek mindenkiben. Ocsmány, ollószerű végtagjaik, fekete, állandóan kilógó nyelvük, és nedvedző szemük rettenetesen undorítóvá teszi őket. Nem csoda, ha a galetkik és torzszülött társaik egyformán vágyat éreznek rá, hogy a másvilágra küldjék őket. De ez nem olyan egyszerű! A túlélő zdork, mint neve is mutatja, kiváló képességekkel rendelkezik a túléléshez...

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 30
EGÉSZSÉG: 25
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 22
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 14
MÁGIA: 14
MÉREGELNYELÉS: 80
MÉRET: 499
15 / 28 NYELV, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 30
28 / 30 OLLÓ, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 30
REGENERÁCIÓ: 40
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 18


SÜNRÁJA (435. LÉNY)
A sünráják veszedelmes ragadozók. A barlangjáratok padlójának porába simulnak, vagy a plafon cseppkői közé. Álcázásuk szinte tökéletes, közel lehetetlen őket észrevenni. Amikor lesújtanak, sokszor már késő. Előugranak a hátukba lapuló tüskék, hogy a rája sima bőrét megvédjék addig, amíg sikerül harapásával vagy farkának sújtásával megbénítania az áldozatot.

EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 24
18 / 30 FAROK, PARALIZ.MÉREG: 24
26 / 32 FOG, SEBZŐ MÉREG: 24
GYORSASÁG: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IQ: 16
LOPAKODÁS: 20
MÁGIA: 10
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 570
TÜSKÉS BŐR: 25
VASTAG BŐR: 25
ÁLCÁZÁS: 20
ÜGYESSÉG: 18


GÖRÉNYDÉMON (436. LÉNY)
A Hegy mélyén számtalan kimondhatatlanul ocsmány dolog él. És ezek közül sok nagyon büdös. Nagyon nagyon büdös. De közülük is kiemelkedik a görénydémon. Neki nincsenek szükségei végtagokra ahhoz, hogy elejtse zsákmányát. Végigsétál egy járaton, és azok az élőlények, amelyek nem tudnak idejében elmenekülni, egyszerűen elpusztulnak a szagától. Neked is ajánlatos valamiféle maszkot beszerezned, mielőtt a görénydémonnal csatázol. Mert hiába gondolod, hogy már hozzá vagy szokva a bűzhöz, hogy a testszagod igazi fegyver. Nagy nagy meglepetésben lesz részed!

BŰZ: 100
EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 26
IMM.MÉRG.GÁZRA: 180
IQ: 22
MÁGIA: 18
MÉRET: 560
MÉRG. LEHELET: 60
REZISZTENCIA: 15
SAVIMMUNITÁS: 180
ÜGYESSÉG: 24


SZILÁNKMESTER (437. LÉNY)
A szilánkmesterek humanoid alakú, de a mi világunktól teljesen idegen lények. Egy dimenzióutazás alkalmával ragadtak a mi világunkon, és az Ellenség elől ők is a Hegy mélyén rejtőztek el. Ezek a sima fehér bőrű, arctalan teremtmények képesek ún. szilánkbogokat idézni. A szilánkbogokkal kapcsolatban a tudósok még azon sem tudnak megegyezni, hogy ezek élőlények, vagy fegyverek, vagy esetleg fegyverként használt élőlények... Mindenesetre, ha egy szilánkmesterrel találkozol, számíts rá, hogy hamarosan egy vagy több irtózatos hideget áraztó szilánkbog fog feléd süvíteni, és megsemmisülésekor - mint azt a neve is mutatja - szilánkokra robbanva fog téged kivégezni...

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 35
7 / 9 BAL MANCS
CSÁBMOSOLY: 30
EGÉSZSÉG: 24
ERŐ: 18
GRÁNITBŐR: 30
GYORSASÁG: 20
HIDEGIMMUNITÁS: 70
IQ: 46
8 / 10 JOBB MANCS
JÉGCSÓVA: 45
JÉGVIHAR: 40
MÁGIA: 42
MÁGIKUS ŰR: 40
MÉRET: 300
REGENERÁCIÓ: 6
REZISZTENCIA: 5
ÜGYESSÉG: 30


SZILÁNKBOG (438. LÉNY)
A szilánkbogokat egy idegen faj hozza létre, amelyet a galetkik csak szilánkmestereknek hívnak. A szilánkbogok irtózatosan hideg, lebegő gömbök, amelyek képesek a mester által kijelölt áldozatot követni, és annak közelébe érve (test?)nyílásaikon keresztül halálos fagyot bocsátani rá.

EGÉSZSÉG: 6
ERŐ: 5
GYORSASÁG: 30
HIDEGIMMUNITÁS: 150
IQ: 1
JÉGLEHELET: 40
MÁGIA: 10
MÉRET: 140
REZISZTENCIA: 30
TÜSKÉS BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 12


RENEGÁT SZILMILL (439. LÉNY)
Sokan úgy hiszik, hogy a galetkiknek sikerült teljesen kiirtaniuk a szilmill fajt. Nos, majdnem igazuk van, de csak majdnem. A faj utolsó túlélői a hegy mélyén rejtőznek, és megtanulták, hogyan maradjanak életben. Még a galetkikkel szemben is - noha ez utóbbi esetben a legjobb taktika, ha még jobban elrejtőznek, és kerülik a nyílt konfrontációt...

EGÉSZSÉG: 20
ELBÁJOLÁS: 38
ERŐ: 13
GYORSASÁG: 34
IQ: 29
LŐFEGYVER: 36
MANAFORMÁLÁS: 30
MÁGIA: 30
MÉRET: 420
SZELLEMPÖRÖLY: 35
TUDATROMBOLÁS: 41
ÜGYESSÉG: 18


CSENDBOGÁR (440. LÉNY)
Ez voltaképp nem más, mint egy fénybogár, amit különös bűbájjal látott el egy hozzáértő szilmill bűvölő: a bogár a megfelelő varázsszó kiejtésekor a használója által kijelölt célpont felé száguld, és hosszú percekre tökéletes csendbe borítja. Hogy ez mire is jó? A szilmillek végzetét a galetki mágusok okozták. Ez az apró, trükkös varázslény elegendő előnyt tud biztosítani ahhoz, hogy a csendbogár tulajdonosa elmeneküljön, vagy akár elvágja a magatehetetlen mágus torkát.

CSENDVARÁZS: 60
1 / 15 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 15
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 3
GYORSASÁG: 60
IQ: 1
MÁGIA: 5
MÉRET: 30
ÁTTÖRÉS: 90
ÜGYESSÉG: 5


MERÉNIAI BEHEMÓT (441. LÉNY)
A meréniai behemótok, mint a császári szinten minden, egyszerre mesterségesen tenyésztett lények és szabad prédát jelentő torzszülöttek, amelyeket a császár és udvartartása részére hoztak létre. A császári mágusok teljesen képesek bármely lényt ellenőrizni, így például a meréniai behemót is sokszor látható testőrként vagy teherhordóként. Ez a lény egy gigantikus óriás, négy hatalmas karral, amellyekkel szinte bármilyen súlyt képes felemelni.

190 / 188 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 230
ERŐ: 220
GYORSASÁG: 230
IQ: 180
180 / 160 JOBB MANCS
MÉREGELNYELÉS: 90
MÉRET: 8000
ÜGYESSÉG: 200


GALETKI MÁGUS (442. ELLENFÉL)
Csak egy átlagos varázsló a mágustoronyból. Tudod, egy normális galetki nem igazán támadja meg a szint mágusait, igaz? De ha mégis - reménykedj, hogy kellő fölényed származik abból, hogy ő jobbára csak a toronyban motoszkál, míg te igazi ellenfelekkel edzettél a csatornában...

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 35
EGÉSZSÉG: 18
ELEMI VÉDELEM: 45
ELKT.IMMUNITÁS: 14
ERŐ: 13
FÖLDELEM IDÉZÉSE: 35
GRÁNITBŐR: 35
GYORSASÁG: 27
HIDEGIMMUNITÁS: 14
IDÉZÉS: 20
IMM. MÉREGRE: 12
IMM.MÉRG.GÁZRA: 14
1 / 3 JOBB MANCS
MEGSZAKÍTÁS: 45
MÉRET: 380
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 14
TŰZIMMUNITÁS: 14
VASTAG BŐR: 10
ÁTTÖRÉS: 8
ŐSI VILLÁM: 30
ÜGYESSÉG: 16


AZ ASZTRÁLIS TÉR OCSMÁNYSÁGAI (443. ELLENFELEK)
Ez mindössze egy gyűjtőnéz azoknak a különböző asztrális teremtményekkel, amelyekkel a felszíni varázstárgy utáni asztrális kutatás során találkozhatsz. Mivel annyi féle és fajta van belőlük, a legtöbb ismeretlen még a Pszi Iskola veteránjai számára is, hogy képtelenség lenne katalogizálni őket. Így az összes ilyen lényt ezzel a sorszámmal azonosítjuk, habár képességeik jelentősen változhatnak egymáshoz képest. Tehát ha FTK 3 parancs során pszi szörnnyel találkozol, nem fogsz külön enciklopédiát sem kapni róla.


VÖRÖS TROHOGER (444. LÉNY)
Ez az alak a harcosok szintjének egyik leggazdagabb galetkije. Úgyhogy biztos nagyon erős is, meg izmos, meg minden. Azt mesélik, elsajátította valahol a több ellenfélre egyszerre ütés képességét, így egy pillanat alatt elintéz száz orglingot is. Még szerencse, hogy te nem vagy orgling! Azért valószínűleg így is kemény csatára számíthatsz, ha Trohogerrel akarsz megküzdeni.

50 / 40 BAL CSÁP
59 / 50 BAL KAROM
EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 75
GYORSASÁG: 35
IQ: 54
58 / 48 JOBB KAROM
MÁGIA: 3
MÉRET: 880
REGENERÁCIÓ: 10
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 25


ICHINI LÉLEKVADÁSZ (445. LÉNY)
Mély, szörcsögő morgás hallatszik az egyik sötét járatból, majd néhány pattogó parancsszó ismeretlen nyelven, és már a nyakadban is van a hatalmas, tüskés hátú nedon bestia a torkodat keresve, mögötte nem sokkal lemaradva ez az amorf, bugyogó nyálkával borított ichinedar. - Fel akarok ébredni! - gondolod, ez azonban nem egy rossz álom, vagy valami trükkös illúzió. Míg a savat prüszkölő, karmos-csápos vadállat leterít, gazdája válogatott varázslataival préseli ki belőled az életet. Ha nem menekülsz el időben, örökké kárhozott leszel, mint ő, az egykor volt halandó, akit az Ellenség szennye tett halhatatlan szörnyeteggé.

AURAÉSZLELÉS: 30
EGÉSZSÉG: 15
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 53
IQ: 50
LÉLEKFACSARÁS: 50
MANAFORMÁLÁS: 15
MÁGIA: 50
MÉRET: 500
REZISZTENCIA: 45
ÁTTÖRÉS: 40
ÉLETSZÍVÁS: 80
ÜGYESSÉG: 25


NEDON KOPÓ (446. LÉNY)
Óriási, tomboló szörnyeteg ez, a leghatalmasabb nedonkutya, amit valaha is láttál. Hatalmas fogak, alkarnyi tüskék, kettő, a hátából kinövő, természetellenesen fekete csáp csoda, hogy a legtöbb torzszülött (és galetki) világgá szalad, ha meglátja?

AURAÉSZLELÉS: 3
5 / 33 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 25
15 / 20 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 10
BŰZ: 10
EGÉSZSÉG: 25
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 50
40 / 40 FOG
GYORSASÁG: 50
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 10
5 / 33 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 25
15 / 20 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 10
MÁGIA: 10
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 650
REGENERÁCIÓ: 10
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 10
SAVLEHELET: 60
TŰZIMMUNITÁS: 60
TÜSKÉS BŐR: 40
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 50


VÉGREHAJTÓ (447. ELLENFÉL)
A császár személyes küldöttei speciális védelemben részesülnek, rájuk egy-egy gárdista szakasz vigyáz. Legnagyobb szerencsédre te nem egy gárdistával futottál össze, csupán a küldött egyik végrehajtójával. Bár valójában nem a harc a fő szakterületük, a szinteden félelmetes erőt képviselnek önmagukban is. Ha balszerencséd összehoz egy végrehajtóval, jobb, ha megírod a végrendeleted, mert nem fogsz kegyelemben részesülni. Ha esetleg mégis te nyersz, az csupán annak köszönhető, hogy álmában verted fel, de még így is kemény ellenfél.

15 / 20 BAL CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 30
10 / 20 BAL LÁB, RONCSOLÁS: 40
ERŐ: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 90
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 45
15 / 20 JOBB KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 30
10 / 20 JOBB LÁB, RONCSOLÁS: 40
15 / 20 JOBB MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 30
MÁGIA: 15
PÁRBAJOZÁS: 10
TŰZIMMUNITÁS: 30
VASTAG BŐR: 20


KÍNZÓMESTER (448. LÉNY)
A kínzómesterre minden jobb érzésű galetki csak mint söpredékre gondol, és rosszabbnak tartja őket a legtöbb torzszülöttnél. Az, hogy egy kínzómester hogy néz ki nincs általános szabály. Lehet kicsi, vagy nagy, gyenge, vagy erős. Használhatja az alanyok megtörésére végtagjait, vagy leheleteit, vagy az intelligensebbek (vagy gátlástalanabbak?) a mágikus képességeiket. Élvezettel koncolják fel áldozatukat, legyen az élő, vagy holt, torzszülött, vagy galetki. Szerencsére nagyon ritkán futhatsz velük össze.

AURAÉSZLELÉS: 10
25 / 23 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 25
BŰZ: 5
EGÉSZSÉG: 10
ERŐ: 38
GYORSASÁG: 8
IQ: 20
25 / 25 JOBB MANCS, BÉNÍTÓ MÉREG: 25
JÉGLEHELET: 40
MÁGIA: 20
MÉRET: 800
REGENERÁCIÓ: 10
ÜGYESSÉG: 35


JUJJIJ DÉMONLIDÉRC (449. LÉNY)
Ez a gonosz torzszülött direkt a mágusokra specializálta magát. Pszionikus erejénél fogva kerüli ki a mágusok kifinomult védelmi varázslatait, és megszállja a legerősebb varázslókat is. Előzni csakis pszionikus támadásokkal lehet, de fizikai formájában is éppen elég veszélyes a galetkikre nézve! Szerencsére ekkor is inkább gonoszkodik, minthogy az életedre törjön...

AURAÉSZLELÉS: 35
BŰZ: 255
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 60
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IQ: 44
JÉGLEHELET: 65
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 1000
REZISZTENCIA: 41
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 42
ÉHÍNSÉG: 90
ÜGYESSÉG: 40


HEGYMÉLYI MANABÉKA (450. LÉNY)
Ez az alávaló torzszülött nagyon ügyesen alkalmazkodott a hegymélyi élethez. Hihetetlen gyorsasága folytán a lövedékek, a galetkik végtagjai és leheletei elől is simán elugrál, valamint a varázslatokkal szemben is különösen ellenálló. Legyőzésére talán egy hozzáértő varázslónak van a legnagyobb esélye, aki képes áttörni az apró kis szörnyeteg magas rezisztenciáját!

EGÉSZSÉG: 10
ELKT.IMMUNITÁS: 250
ERŐ: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 250
IMM. MÉREGRE: 250
MÉREGELNYELÉS: 250
MÉRET: 50
MÉRG. LEHELET: 50
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 90
SAVLEHELET: 50
TŰZIMMUNITÁS: 250
VASTAG BŐR: 220


MANAPOID INTERRUPTOR (451. LÉNY)
Zuveghar professzor teremtménye, az egyszerű manapoid figyelőt felruházta a fürgling gyorsaságával, és ezzel együtt a lőfegyver valamint célzott varázslattal szembeni ellenállásával. A nevét onnan kapta, hogy véletlen mellékhatásként a manapoid interruptor megszakítás varázslata a vártnál nagyobb mértékben nőtt meg, ezzel sok kellemetlen pillanatot okozva varázsolni kívánó ellenfeleinek.

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 50
ANNIHILÁCIÓ: 50
AURAÉSZLELÉS: 10
BŰZ: 3
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 100
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 40
MEGSZAKÍTÁS: 100
MÉRET: 250
PARANCS: 50
SAVIMMUNITÁS: 15
SZELLEMKALAPÁCS: 50
TUDATROMBOLÁS: 50
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 100


KÉK-VÖRÖS SZIÁMI (452. LÉNY)
Zuveghar professzor kísérletei során sikerült fúzionálnia a kék és a vörös fivért egy testbe, egyesítve a képességeiket. Túlságosan is jól sikerült, hiszen az így létrejött sziámi nem csak a tűz és a jég, hanem minden más elemi támadással szemben immunissá vált.

EGÉSZSÉG: 80
ELKT.IMMUNITÁS: 200
ERŐ: 80
GYORSASÁG: 80
HIDEGIMMUNITÁS: 200
IMM.MÉRG.GÁZRA: 200
IQ: 80
JÉGVIHAR: 50
LÁVAFOLYAM: 50
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 80
SAVIMMUNITÁS: 200
SÁRKÁNYLEHELET: 50
TŰZLEHELET: 50
TÜSKÉS BŐR: 50


MULTIZOID (453. LÉNY)
Zuveghar professzor morbid ötletéből vált valóra ez a lény. Egy monozoidba ültette bele a fehér amőbánál tapasztalt osztódás képességét, mert humorosnak találta, hogy így a "multizoid" nevet adhatja az új torzszülöttnek. A közelharcot kedvelő galetkik többsége szerint ez a mutáció egyáltalán nem volt vicces ötlet.

25 / 25 BAL CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 12
ERŐ: 32
IDÉZÉS: 1
25 / 25 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 18
MÁGIA: 30
MÉRET: 290
ÜGYESSÉG: 40


NORTHENI TUDÓS (454. LÉNY)
Sok szint élőlényét láttad már közelről, de ilyen torzszülöttet még nem láttál. Sőt. Nem is hallottál róla. A teljesen homanoid kinézetű, emberre emlékeztető lény nem mindennapi látványt nyújt a csatornaszint koszos és büdös zugaiban. Ruhája tiszta, díszes, első látásra értéktelen fejdísze tökéletesen passzol öltözetéhez. Intellektuális kinézete miatt az akadémia egyik munkatársának hinnéd, ha nem tudnád, hogy ő a torzülöttek tudósa. Egyfajta kém, akik mindennapjaidat kutatják, keresve az egész galetki társadalom leggyengébb pontját. Nem mindennapi intelligenciája és hozzá fejlett szintű harci tudása sok meglepetést okozhat, bárki légy is. A vállán átvetett ezüst csatos táska sok értékes kincset rejthet. A "tisztelettudó torzszülött" lelkétől azonban távol áll a lovagiatlan küzdelem. Sohasem vetemedne arra, hogy bántson egy öreget...

AURAÉSZLELÉS: 20
1 / 50 BAL MANCS
BŰZ: 20
EGÉSZSÉG: 50
ELEKTR.LEHELET: 80
ELEMI VÉDELEM: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ENERGIATÜSKE: 100
ERŐ: 15
GRÁNITBŐR: 16
GYORSASÁG: 50
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 90
IMM.KTKT.MÉREG: 80
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 70
1 / 50 JOBB MANCS
MEGSZAKÍTÁS: 50
MÁGIA: 59
MÉRET: 520
REGENERÁCIÓ: 40
REZISZTENCIA: 40
SAVIMMUNITÁS: 20
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
TŰZLEHELET: 80
VASTAG BŐR: 50
ÁLCÁZÁS: 25
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 15


ÁRNYBESTIA (455. LÉNY)
Kicsiny lárvakorodban bizony néha rémülten összerezzentél a falakon megmozduló árnyékok láttán. Azután felnőttél, bátornak és hatalmasnak érezted magad, aki kacag az Ellenség bármily szörnyű teremtményén is. De a sötétségtől való félelem ősi, mint ahogy némely gonosz is. A falakon ismét árnyak magasodnak, de ez alkalommal kíméletlenül le is csapnak. Az árnyak visszatértek, de vajon a te bátorságod visszatér valaha is?

20 / 23 BAL CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 24
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 60
IMM. MÉREGRE: 150
IMM.MÉRG.GÁZRA: 150
IQ: 15
20 / 25 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 24
MÁGIA: 5
MÉRET: 400
REZISZTENCIA: 80
SAVIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 20


ÁRNYRÉM (456. LÉNY)
Nagyobb, erősebb, sötétebb. Nem, nem a szint újonnan kinevezett helytartójáról van szó, hanem az árnybestia "kicsit" nagyobb rokonáról. Olyan sötétséget veszi körül, mely eleve kudarcra ítél minden fizikai támadást, bár ha óriási szerencséd van, talán eltalálhatod vakon hadonászva. Sajnos azonban sokkal valószínűbb, hogy a csata végén az árnyrém lustán továbbhömpölyög, kiszikkadt, pépesre vert testedet hátrahagyva. Bár ahogy Nyelem apó, a vadászok szintjének közkedvelt alkoholistája mondta: Mindenkinek megvan a maga gyengéje!

30 / 30 BAL CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 50
EGÉSZSÉG: 60
ELKT.IMMUNITÁS: 40
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 90
IMM. MÉREGRE: 152
30 / 30 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 50
JÉGLEHELET: 80
MÁGIA: 15
REGENERÁCIÓ: 50
REZISZTENCIA: 90
SAVIMMUNITÁS: 40
TELJES SÖTÉTSÉG: 50
VASTAG BŐR: 45
ÁTTÖRÉS: 100
ÜGYESSÉG: 40


RENEGÁT MÁGUS (457. LÉNY)
A renegát mágus megszállott nekromanta, aki kiábrándult a halottak felhasználását célzó mágiából és e helyett a xenomorfok kutatásának szentelte életét. Őrült hatalomvágyában azt hitte, meg tudja zabolázni a torzszülöttek elméjét és xenomorf serege élén átveheti az uralmat a galetkik felett.

15 / 16 BAL MANCS
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 25
IDÉZÉS: 20
IQ: 60
15 / 16 JOBB MANCS
MÉRET: 750
SAVIMMUNITÁS: 20
SÖTÉT HALÁL: 50
ÉLETSZÍVÁS: 50
ÜGYESSÉG: 24


FAGYLOVAG (458. LÉNY)
Több szinten pánik lett úrrá, amikor hírt kaptak a Fagylovag megérkezéséről. Ez az óriási, jeges entitás nem tudni, honnét jött, de döngő lépteivel végigdübörög a nagyobb járatokban, romba döntve mindent, és elpusztítva minden élőlényt. Vajon kik lesznek azok a bátor galetkik, akik megállítják? Ne feledd, a Fagylovag óriási, hatalmas kardjaival elér mindenkit, aki látótávolságon belül van, ezért nem is reménykedhetsz távolsági harcban! És persze mondani sem kell, egy ilyen teremtmény irtózatos csapásai ellen nem nyújt védelmet egy papírvékony gránitbőr sem.

40 / 30 BAL LÁB
EGÉSZSÉG: 95
HIDEGIMMUNITÁS: 70
IMM. MÉREGRE: 100
40 / 30 JOBB LÁB
40 / 40 JOBB MANCS
MÁGIA: 50
MÉREGELNYELÉS: 100
MÉRET: 14000


GOMOLYGÓ ŐSKÖD (459. LÉNY)
Az asztrál mélyéből érkezett ez a megelevenedett borzalom. Nyilvánvalóan egy újabb jele az Ellenség rontásának, ismét egy ok, amiért a bolygó lakói még az asztrális térbe sem menekülhettek annakidején. Ez a koncentrált rosszindulatból materializált fekete ocsmányság megmérgezi az elmédet, gyógyíthatatlanul, ha csak egy lépéssel közelebb kerülsz hozzá az egészségesnél. Bár nagyhatalmú pszionicistáknak van esélye, hogy átmenetileg szétoszlassák, senkinek sem lenne szabad ép elméjét kockáztatnia egy ilyen csatával.

EGÉSZSÉG: 8
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 35
IQ: 35
MÉRET: 180
PSZI ACÉLTORONY: 20
PSZI CSÁP: 22
PSZI ENERGIA: 30
PSZI TÁMADÁS: 26
TUDATI MÉREG: 21
ÜGYESSÉG: 3


AGYKIFORDÍTÓ (460. LÉNY)
Az asztrális tér békésnek tűnő világának is megvannak a maga ragadozói, akik a békés társaikon élősködnek. Ezek közül az egyik legdurvább fajta az agykifordító. Valamilyen módon képes a tér-idő szövetét manipulálni, és így az agyszövetet megváltoztatni - másodpercek alatt elpusztítva így áldozatát. Csak a pszionikus képességek bizonyos fokú ismerete jelenthet védelmet az agykifordító támadásával szemben, de még akkor is előfordulhat, hogy a védelmedet megtörik az agykifordító agresszív agyhullámai.

AGYVIHAR: 23
EGÉSZSÉG: 3
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 20
IQ: 40
MENTÁLIS ROBBANÁS: 19
MÉRET: 200
PSZI CSÁP: 18
PSZI ENERGIA: 24
PSZI TÁMADÁS: 30
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 24
ÜGYESSÉG: 5


VIBRÁLÓ PLAZMA (461. LÉNY)
Először csak azt hiszed, egy újabb ártalmatlan anomáliáját látod az asztráltérnek. De aztán ez a vibráló, lilás plazma megmozdul, nagyon nagyon tudatosan. Egyenest feléd, és már érzed is az első pszionikus támadást. A vibráló plazma szerencsére nem túl rafiánt, ösztönös pszi használó, tehát ha kiismered technikáját, többé nem fog veszélyt jelenteni.

AGYVIHAR: 21
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 25
IQ: 25
MENTÁLIS ROBBANÁS: 21
MÉRET: 220
PSZI ACÉLTORONY: 15
PSZI ENERGIA: 27
PSZI TÁMADÁS: 25
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 21
ÜGYESSÉG: 25


EMBER ŐSSZELLEM (462. LÉNY)
Az ember valaha a felszín uralkodó faja volt. Még akkoriban, vagy talán Vohara idejében halhatott meg eme dicső kalandozó, aki azonban valamely furcsa dolog következtében nem került át az árnyvilágba. Most megkeseredetten, több száz év gyűlöletével keres legyőzőre, hogy végre átkerüljön oda, ahol megpihenhet. Talán nem véletlen, hogy ezért mindig a sokkal erősebbekre vadászik, köztük a dicső galetkikre, de felgyülemlett ereje folytán szinte lehetetlen legyőzni. Ha meglátsz egyet, amire nagyon kicsi az esélyed, akkor jobb, ha menekülsz, mielőtt végez veled.

AURAÉSZLELÉS: 20
10 / 97 BAL MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 40
ERŐ: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 95
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
10 / 99 JOBB MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 40
MÁGIA: 30
MÉRET: 600
SAVIMMUNITÁS: 50
SZÍVÓSSÁG: 30
VASTAG BŐR: 65


NUTRÍTOR (463. LÉNY)
A nutrítorok egy ősi, rovarszerű faj leszármazottjai, amelyek a savmágia mesterei. Általában üregekben tanyáznak, és képesek naphosszat lesni a gyanútlan torzszülöttekre és galetkikre. Nem túl finnyásak, örömmel falják fel a sav által szétmart testeket. A nutrítor a sav mellett az elektromosságra is szinte teljesen immúnis.

8 / 16 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 20
EGÉSZSÉG: 39
ELKT.IMMUNITÁS: 130
ERŐ: 13
GYORSASÁG: 41
IMM. MÉREGRE: 5
IMM.KTKT.MÉREG: 3
IQ: 45
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 57
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 530
REZISZTENCIA: 15
SAVCSAPÁS: 45
SAVHURRIKÁN: 45
SAVIMMUNITÁS: 130
VASTAG BŐR: 8
ÁTTÖRÉS: 25
ÜGYESSÉG: 18


MILBANI KODAE (464. LÉNY)
A milbani fivérek arctalan humanoid teremtmények, mindig párban járnak. Egyesek szerint egy ősi mágus átka változtatta őket ilyenné, eredetileg a kihalt emberi fajhoz tartoztak. A kodae testvér pusztító tűz- és elektromos lehelettel rendelkezik. Testét rugalmas, gumiszerű bőr fedi, ami megvédi bizonyos elemi támadásoktól. Nincs szeme, orra, csak szájnyílása, amelyből pusztító köpetét képes útjára bocsátani.

AURAÉSZLELÉS: 20
EGÉSZSÉG: 26
ELEKTR.LEHELET: 70
ELKT.IMMUNITÁS: 160
ERŐ: 17
GYORSASÁG: 31
IQ: 24
MÁGIA: 19
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 375
REZISZTENCIA: 20
TŰZIMMUNITÁS: 160
TŰZLEHELET: 70
ÜGYESSÉG: 29


MILBANI TIDAO (465. LÉNY)
A milbani fivérpáros második tagja, ő a jég- és méregleheletre szakosodott, és kodae testvérével ellentétben, birtokol korlátozott mágikus képességeket is. A Hegy tudósai számára komoly fejtörést okoz a milbanik természete és mibenléte, létezésük értelme és felépítésük. Mit nem adnának egy élve elfogott példányért... Ami, ugye, lássuk be, eléggé lehetetlen feladatnak látszik.

AURAÉSZLELÉS: 20
EGÉSZSÉG: 26
ELEMEK PARANCSA: 50
ERŐ: 17
GYORSASÁG: 31
HIDEGIMMUNITÁS: 160
IMM.MÉRG.GÁZRA: 160
IQ: 24
JÉGLEHELET: 60
MÁGIA: 19
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 363
MÉRG. LEHELET: 57
SÁRKÁNYLEHELET: 40
ÜGYESSÉG: 29


ANTIMÁGIKUS PLAZMAGÖMB (466. LÉNY)
A Hegy mélyén néha irtóztató mutációk születnek, ezek egyike az antimágikus plazmagömb. Félig lebegve, félig gördülve közlekedik ez a minden fényt elnyelő, fekete plazmaszerű anyagból álló, két láb átmérőjű gömb. A mágiára szinte tökéletesen immúnis, teljesen idegen természetű valami ez, azt sem lehet biztosan tudni, hogy élőlény-e egyáltalán. Nem csoda, hogy a legtöbb galetki kerüli az értelmetlen harcot ezzel a borzalommal.

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 45
ANNIHILÁCIÓ: 40
12 / 20 BAL CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 16
BŰZ: 255
DERMESZTÉS: 40
EGÉSZSÉG: 30
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 45
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 30
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 30
12 / 20 JOBB CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 16
MEGSZAKÍTÁS: 45
MÁGIA: 30
MÁGIKUS ŰR: 40
MÉREGELNYELÉS: 40
MÉRET: 666
REZISZTENCIA: 180
ÁTTÖRÉS: 25
ÜGYESSÉG: 30


HÉTEOSZIX, A SÓGÓLEM (467. LÉNY)
A sógólemek elfogadott kóborlói a szinted csatornarendszerének. A galetkik hozzájuk szoktak, megtanulták, hogyan kell őket legyőzni... Aztán egyszer találkozott valaki egy óriási példánnyal. Amivel sajnos nem boldogult. Felfedezője a Héteoszix nevet adta neki, és verseny indult az izgatott galetkik között, hogy ki tudja elsőként legyőzni a legendás gólemet. A mágusok persze a versenyből hamar kiestek, a gólem hihetetlen rezisztanciája miatt...

30 / 30 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 30
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 5
ERŐ: 60
GYORSASÁG: 5
IMM. MÉREGRE: 100
IQ: 2
30 / 30 JOBB MANCS, SEBZŐ MÉREG: 30
MÉRET: 810
REZISZTENCIA: 150
SZÍVÓSSÁG: 30
ÜGYESSÉG: 5


RIXLITKIN, A QUWARG (468. LÉNY)
Rixlitkin minden quwarg berzerker közül a leghatalmasabb és legveszedelmesebb. Mesélik, hogy egykoron a quwarg anyakirálynő személyes testőre volt, de amikor szeretett királynőjét egy csapat vérszomjas galetki elpusztította, ahelyett, hogy maga is elsorvadt volna, tomboló, bosszúálló gépezetté vált. Igazán tartanod azonban nem kell tőle: hatalmas és erős, de mégiscsak egy quwarg. És mint ilyen, valószínűleg nem fog nehézséget okozni.

AURAÉSZLELÉS: 5
24 / 22 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 24
ERŐ: 60
GYORSASÁG: 52
IMM. MÉREGRE: 90
IMM.KTKT.MÉREG: 75
IQ: 30
LOPAKODÁS: 5
MÁGIA: 24
MÉREGELNYELÉS: 77
MÉRET: 690
REZISZTENCIA: 35
SZÍVÓSSÁG: 40
VASTAG BŐR: 75
ÜGYESSÉG: 40


ŐSÖREG NUTRÍTOR (469. LÉNY)
Némelyik nutrítor, amelyik megfelelően elrejtőzik, vagy amelyik megfelelően hosszú ideig nem találkozik nála hatalmasabb ellenféllel, idővel megnő, vén lesz és tapasztalt. Ezek a nutrítorok a legveszedelmesebb ellenfelek. De egyben a legérdemesebbek is - az ilyen ősöreg nutrítor bőréből nem ritka, hogy speciális mágikus tárgyat tudsz készíteni.

12 / 20 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 40
EGÉSZSÉG: 43
ELKT.IMMUNITÁS: 150
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 47
IMM. MÉREGRE: 5
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IQ: 79
MANAFORMÁLÁS: 70
MÁGIA: 81
MÉREGELNYELÉS: 40
MÉRET: 650
REZISZTENCIA: 21
SAVCSAPÁS: 55
SAVHURRIKÁN: 55
SAVIMMUNITÁS: 150
VASTAG BŐR: 15
ÁTTÖRÉS: 50
ÜGYESSÉG: 23


ÓRIÁS SÜNRÁJA (470. LÉNY)
Előfordul néha, hogy egy sünrája óriásira nő. Ezeket a hatalmas, néha már 80-100 éves példányokat igencsak nehéz feladat legyőzni. Ha valahogy mégis túléled a sünrája pusztító mérgét, és szerencséd van, a faroktüskéje is épen maradt, elképzelhető, hogy kiváló fegyvert tudsz belőle készíteni.

EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 34
28 / 34 FAROK, PARALIZ.MÉREG: 40
36 / 38 FOG, SEBZŐ MÉREG: 50
GYORSASÁG: 57
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 26
LOPAKODÁS: 20
MÁGIA: 20
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 850
TÜSKÉS BŐR: 60
VASTAG BŐR: 60
ÁLCÁZÁS: 20
ÜGYESSÉG: 28


MILBANI DIAKU (471. LÉNY)
A milbanik atyja, teremtője, létrehozója, és most megtudhatod, hogyan néz ki! Közel három méter magas humanoid, a többi milbanihoz hasonlóan arctalan. Bőre szivárványszínű, és képes a sav kivételével szinte bármilyen leheletet torkából kibocsátani. Ha a milbani diakut valaki elpusztítja, akkor egy kisebb milbani veszi át a helyét, és válik idővel diakuvá.

AURAÉSZLELÉS: 20
EGÉSZSÉG: 46
ELEKTR.LEHELET: 90
ELKT.IMMUNITÁS: 160
ERŐ: 37
GYORSASÁG: 51
HIDEGIMMUNITÁS: 160
IMM.KTKT.MÉREG: 7
IMM.MÉRG.GÁZRA: 160
IQ: 44
MÁGIA: 39
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 650
MÉRG. LEHELET: 90
REGENERÁCIÓ: 10
REZISZTENCIA: 25
TŰZIMMUNITÁS: 160
TŰZLEHELET: 90
VEZETŐKÉSZSÉG: 20
ÜGYESSÉG: 49


GALETKI RABLÓVEZÉR (472. ELLENFÉL)
Egy megtermett galetki bűnöző, társadalmatok legalja, legmocska. Mégis, a saját szemétkupacán elég jól megnőtt, meggazdagodott, és megvan a hatalma. Nemcsak a katonák szent kötelessége, hogy megtisztítsák a társadamat az ilyen egyedektől. Ha pedig úgy véled, egymagad nem bírsz vele, vidd magaddal néhány társadat.

AURAÉSZLELÉS: 35
10 / 30 BAL LÁB
30 / 38 BAL MANCS, KONTAKTMÉREG: 30
CSAPDAÉSZLELÉS: 35
EGÉSZSÉG: 80
GYORSASÁG: 115
IMM. MÉREGRE: 24
IMM.KTKT.MÉREG: 18
IMM.MÉRG.GÁZRA: 41
10 / 30 JOBB LÁB
30 / 38 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 40
LOPAKODÁS: 35
MÁGIA: 35
MÉRET: 5000
REGENERÁCIÓ: 39
REZISZTENCIA: 38
SZÍVÓSSÁG: 35
TŰZIMMUNITÁS: 50
VASTAG BŐR: 45
VEZETŐKÉSZSÉG: 35
ZÁRNYITÁS: 35
ÁLCÁZÁS: 20
ÁTOKSZÓRÁS: 40
ÉBERSÉG: 10


GNÓM ARANYTOLVAJ (473. LÉNY)
Ez a sunyi kis gnóm arra készül, hogy elrabolja a galetkik aranyát. Nem mintha kipusztulófélben levő faja tudna valamit kezdeni a csillogó pénzekkel... Gyorsan csapj le rá, mielőtt eláraszt pusztító varázslataival!

EGÉSZSÉG: 26
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 23
IMM.KTKT.MÉREG: 90
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 70
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 64
MÉRET: 600
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZFAL: 30
TŰZGOLYÓ: 30
TŰZIMMUNITÁS: 120
TŰZVIHAR: 30
VASTAG BŐR: 15
ÁTTÖRÉS: 20


KEGYETLEN GYÖKÉRSZELLEM (474. LÉNY)
Senki nem tudja, hogyan keletkezett ez a borzalom, ez a régi idők növényeire emlékeztető szellemalak. Sajnos azonban lett valahogyan, és most csak a gonoszkodásnak, a pusztításnak él. A végtagok, leheletek és a lőfegyverek is teljesen hatástalanok ellene, egyedül mágiával lehet elpusztítani. Sajnos a gyökérszellem hű társa az antimágikus puffancs, aki pillanatok alatt elpusztít minden varázshasználót, nehogy barátjának valami baja essen...

AURAÉSZLELÉS: 5
35 / 50 BAL CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 30
28 / 40 BAL CSÁP, ÖREGÍTÉS: 24
BŰZ: 255
ELKT.IMMUNITÁS: 150
ERŐ: 120
GYORSASÁG: 65
HIDEGIMMUNITÁS: 150
IMM. MÉREGRE: 200
IMM.MÉRG.GÁZRA: 150
35 / 50 JOBB CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 30
MÁGIA: 1
MÉREGELNYELÉS: 200
MÉRET: 1600
REGENERÁCIÓ: 80


ANTIMÁGIKUS PUFFANCS (475. LÉNY)
Ez az érdekes, mérges gázoktól feszülő puffancs sajnos teljesen immúnis mindenféle mágiára, ezért jobb, ha inkább végtagokkal, vagy lehelettel pusztítod el. A baj csak az, hogy a puffancs társa, a kegyetlen gyökérszellem megvédi őt az efféle attrocitásoktól... Ha sikerül épségben elejtened a puffancsot, a hullája iszonyatos összegeket ér a feketepiacon. Sajnos az épségben elejtett puffancs ritka kincs... hogy miért, arra te is könnyedén rájöhetsz...

EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 29
GYORSASÁG: 73
IQ: 40
MÁGIA: 175
MÉRET: 2300
MÉRG. LEHELET: 250
REZISZTENCIA: 200
ÜGYESSÉG: 30


GYORSKEZŰ TRIX (476. LÉNY)
Gyorskezű Trix a fürglignek választott vezetője. A csatornajáratban szinte lehetetlen, hogy összeakadj vele, hiszen nála jobban senki nem tud rejtőzködni a Hegy mélyén. A Legendák Völgyében a többi legendás torzszülött mélységesen tiszteli - vagy inkább féli - hiszen képes úgy elvágni a torkát valakinek, hogy a körülötte állók azt se veszik észre, hogy megmozdult.

ANNIHILÁCIÓ: 28
19 / 33 BAL KAROM, PARALIZ.MÉREG: 20
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 28
GYORSASÁG: 130
IQ: 40
27 / 38 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 25
LOPAKODÁS: 20
LOPÁS: 15
MÁGIA: 25
MÉRET: 280
VEZETŐKÉSZSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 110


MAAHRADAM (477. LÉNY)
Az öreg szívók legöregebbike, egyesek szerint az első generációból származik, ő nemzette az összes többi szívót. Maahradam még a Hegynél is idősebb, így aztán elpusztíthatatlan, akár a Hegy. Hihetetlen vastagságú bőrét ugyan forgácsolhatod, de bármekkora kárt is okozol neki, képes lesz renegenerálódni. Ha azonban elég sokat lefaragsz bőréből, talán hozzájuthatsz az alatta termelt gyöngyök egyikéhez, amelyeket évezredek óta növeszt, csiszolgat és fényesít - és persze tölt fel mágikus potenciállal.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 15
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IQ: 27
23 / 25 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 23
MÁGIA: 30
MÉRET: 380
NAGYOBB ÉLETSZÍVÁS: 26
REGENERÁCIÓ: 25
REZISZTENCIA: 200
SZÍVÓSSÁG: 40
VASTAG BŐR: 25
ÁTTÖRÉS: 50
ÜGYESSÉG: 16


LADY ATHELENA (478. LÉNY)
A márvány ladyk közül a legtökéletesebb, leggyönyörűbb, maga a megtestesült nőiesség. Csak tehetetlenül bámulod, ahogy kedvesen rádmosolyog, majd ajkait egy finom csók (vagy talán más?) küldéséhez formálja. Itt aztán tényleg bíznod kell hűséges szolgáidban, akiket egy humanoid szépsége nem tud elbűvölni, hogy segítenek kiszakítani a varázslat hatása alól.

AURAÉSZLELÉS: 20
EGÉSZSÉG: 27
ENERGIATÜSKE: 30
ERŐ: 17
GYORSASÁG: 26
IQ: 28
JÉGLEHELET: 40
MÁGIA: 30
MÁGIATÖRÉS: 30
MÉRET: 455
SZÍVÓSSÁG: 20
ZENE: 5
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 24


ŐSI KRAKOLICH (479. LÉNY)
Az ősi krakolich egy különösen hatalmas példány, a rég eltűnt tengerek élőlényei közül a leghatalmasabb csontvázát használták animálásához. Az ősi krakolichhal főként a Legendák Völgyének egy-egy mély kráterében találkozhatsz. No, nem mintha ő maga is részt venne a legendás lények találkozóin, ahhoz nem rendelkezik kellő intelligenciával. Egyszerűen csak ez az egyetlen hely, ahonnét még nem irtották ki a galetkik...

12 / 18 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 18
BŰZ: 255
ERŐ: 20
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.KTKT.MÉREG: 99
13 / 21 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 16
MÁGIA: 1
MÉRET: 1079
SZÍVÓSSÁG: 70
ÜGYESSÉG: 6


GORG, A MAMELUK LORD (480. LÉNY)
A mamelukok gyakran kisebb törzsekbe verődve élnek, így szükségük van egy vezetőre. Gorg hatalmas, két fejjel magasodik társai fölé, és persze fizikai ereje is jóval felülmúlja a többiekét. Adottságainak köszönhetően, jóval tovább képes volt a túlélésre a hegymély járataiban, mint a többi mameluk - így joggal nyerte el végül a meghívást a Legendák Völgyébe, a torzszülött vezetők találkozójára. És, persze vitt magával ajándékképp néhány csecsebecsét is az Uralkodónak... De várjunk csak - ki az az Uralkodó? Lehetséges volna, hogy... Jaj, ki sem mered mondani!

21 / 23 BAL MANCS
BŰZ: 22
EGÉSZSÉG: 43
ERŐ: 45
18 / 21 FOG
GYORSASÁG: 43
GYÓGYNÖVÉNYEK: 10
IMM. MÉREGRE: 60
IMM.KTKT.MÉREG: 60
IQ: 9
22 / 25 JOBB MANCS
MÁGIA: 8
MÉRET: 460
NYOMKERESÉS: 10
REZISZTENCIA: 25
SZÍVÓSSÁG: 40
VASTAG BŐR: 60
VEZETŐKÉSZSÉG: 20
ÜGYESSÉG: 41


AZ ELSŐ AGYAGGÓLEM (481. LÉNY)
Hihetetlen! Ami előtted áll, nem más, mint az első agyaggólem, amit a Hegy mélyén létrehoztak! És hogy miről ilyen híres? Arról, hogy öntudatra ébredt! Egy tudatlan, zombiszerű elpusztíthatatlan teremtménynél csak egy valami veszélyesebb: egy tudatos, elpusztíthatatlan lény. Az első agyaggólemnek persze neve is van, de sajnos ezt csak ő maga tudja, aki a nevet adományozta - beszélni ugyanis nem képes, fizikai korlátai miatt.


FIREBI, A TŰZTÁNCOS (482. LÉNY)
Elbűvölve nézed Firebi táncát egy lávató tetején. Csodálatos, hibátlan táncát nézve MAJDNEM elfeledkezel róla, hogy testét izzó tűz alkotja. De csak majdnem. Firebi a tűztáncosok közül a leghalálosabb, és ő mindig egyedül jár. Képességeit még a Tűz síkján parancsoló efreetik is tisztelik. És te vajon képes leszel legyőzni őt?

AURAÉSZLELÉS: 6
BŰZ: 254
EGÉSZSÉG: 21
ELEMEK PARANCSA: 40
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 30
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IQ: 28
MÁGIA: 34
MÉRET: 410
SZÍVÓSSÁG: 10
TŰZIMMUNITÁS: 140
TŰZLEHELET: 30
TŰZVIHAR: 21
TÜSKÉS BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 18


BANYAPÓK (483. LÉNY)
Banyapók, az őspókok leggonoszabbika! Az őspókok hihetetlenül öregek, de Banyapók idősebb mindnél. Civilizációkat látott megszületni és elpusztulni, szereplője volt számtalan nagy legendának és tragikus végű történetnek. Sok hős dicsekedett legyőzésével, de végleg elpusztítani senki nem tudta - noha olyan előfordult, hogy Banyapók visszahúzódott vackába, és évekig a sebeit nyalogatta. Néha a Legendák Völgyébe is ellátogat - bár oda őt nem hívja senki, mivel általában csak jóllakni megy oda.

BŰZ: 50
15 / 21 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 15
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 19
GYORSASÁG: 26
HIDEGIMMUNITÁS: 20
HÁLÓ: 30
IMM. MÉREGRE: 90
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 34
LOPAKODÁS: 10
MANAFORMÁLÁS: 30
MÁGIA: 26
MÉREGELNYELÉS: 75
MÉRET: 427
SAVIMMUNITÁS: 20
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
ÁLCÁZÁS: 5
ÁTTÖRÉS: 15
ÜGYESSÉG: 19


OXATA, AZ ORGLING SZATÓCS (484. LÉNY)
Az "orgling szatócsok" közül is a legismertebb Oxata. Hosszú ideig a galetkik rabszolgája volt, így megtanulta gyűlölni őket. Később, egy balul sikerült lázadás során ő volt az egyetlen orgling, akinek élve sikerült megmenekülnie gazdáik haragja elől. Azóta a csatornaszinten bujkál, és gyűjti maga köré az orglingokat a bosszúhoz. Nem egy galetki lárva tragikus halála fűződik az ő nevéhez.

16 / 23 BAL MANCS, MANASZÍVÁS: 35
BŰZ: 45
EGÉSZSÉG: 17
ERŐ: 25
13 / 20 FOG, BÉNÍTÓ MÉREG: 22
GYORSASÁG: 26
IMM. MÉREGRE: 55
IMM.KTKT.MÉREG: 13
IQ: 8
19 / 24 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 22
MÁGIA: 8
MÁGIATÖRÉS: 40
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 390
REZISZTENCIA: 23
SAVIMMUNITÁS: 120
SZÍVÓSSÁG: 20
VASTAG BŐR: 20
ÁTOKSZÓRÁS: 5
ÜGYESSÉG: 13


UGNOTHROA (485. LÉNY)
Ugnothroa az uthanaxok legendás vezetője. Fajtársai tőlük várják a megoldást a galetki problémára - azaz, hogy a galetkik állatként vadásznak rájuk. Ugnothroa ellátogatott a Legendák Völgyébe, mert úgy gondolja, az egyetlen megoldás, ha összefognak más lényekkel. Ugnothroa hamarosan egyike lett a Völgy vezető politikusainak, azonban elszomorodva látta, hogy az idelátogató lények között túl nagy az egyet nem értés és az érdekellentét.

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 50
ANTIMÁGIKUS SZFÉRA: 50
AURAÉSZLELÉS: 20
20 / 20 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 50
EGÉSZSÉG: 14
ELBÁJOLÁS: 36
ELKT.IMMUNITÁS: 5
ERŐ: 11
GYORSASÁG: 45
GYÓGYNÖVÉNYEK: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 5
IQ: 56
22 / 20 JOBB CSÁP, MANASZÍVÁS: 50
LÉLEKFACSARÁS: 28
MANAFORMÁLÁS: 40
MÁGIA: 48
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 550
SAVIMMUNITÁS: 5
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 5
VARÁZSITALFŐZÉS: 10
VEZETŐKÉSZSÉG: 10
ÁTTÖRÉS: 8
ÜGYESSÉG: 27


BJÖLTREODROK NAGYÚR (486. LÉNY)
A bjöltreodrokok között a leghatalmasabb, méltán képviseli népét a Legendák Völgyében, és mind között ő áll leginkább készen arra, hogy lerázza a galetkik rabigáját. Az idő igazi nagymestere ő, ha kronoérintésével eltalál, akár örökre temporális fázisba fagyva várhatod az idők végét. Persze, sok, az idővel kapcsolatos relikviát is hord magával, ennek köszönheti különleges hatalmát.

13 / 20 BAL MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 20
BŰZ: 12
EGÉSZSÉG: 17
ELKT.IMMUNITÁS: 12
ERŐ: 20
19 / 25 FOG, KRONO-ÉRINTÉS: 32
GYORSASÁG: 23
HIDEGIMMUNITÁS: 12
IMM. MÉREGRE: 12
IMM.KTKT.MÉREG: 12
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 9
16 / 22 JOBB MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 20
MÁGIA: 15
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 440
REZISZTENCIA: 12
SAVIMMUNITÁS: 12
TŰZIMMUNITÁS: 12
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 21


GIGÁSZI KÉTFEJŰ PATKÁNY (487. LÉNY)
Néha a lárvaszinten látott kétfejű patkányok hatalmasra nőnek... Némelyik még nagyobbra... De előbb-utóbb mindegyik találkozik a végzetével. Kivéve egyet - ha igaz a mendemonda, a Legendák Völgyében ellenőrizetlenül növekszik, fejlődik egy kétfejű patkány, amely mára már olyan hatalmas lett, hogy képes akár egy pusztító szójert is elnyelni. Ugye nem akarsz ezzel az ocsmánysággal összekerülni? Hagyd csak az ott vadászó galetki lordokra ezt a piszkos munkát!

AURAÉSZLELÉS: 3
BŰZ: 35
EGÉSZSÉG: 16
ERŐ: 36
19 / 25 FOG, BÉNÍTÓ MÉREG: 20
GYORSASÁG: 29
HIDEGIMMUNITÁS: 16
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 22
IMM.MÉRG.GÁZRA: 16
IQ: 12
MÁGIA: 10
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 460
REGENERÁCIÓ: 12
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 12
SZÍVÓSSÁG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 8
ÉBERSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 23


LHOAL'ZETAN (488. LÉNY)
Az ében íjászok általában névtelenül megmaradnak a Hegymély sötétjében, és onnan gyilkolnak - a legkegyetlenebb, leghatalmasabb sötét elfek neve azonban mégis valahogy elterjed, ahogy rettegve suttogva adják tovább egymásnak a Hegy lényei. Lhoal'zetan speciális, módosított ében nyílpuskát használ, amely a lövedék kilövésekor speciális, kellemetlen visító hangot ad ki. Erről azonnal meg lehet ismerni, hogy nem egy közönséges ében íjásszal állsz szemben. A másik dolog, amiről egyből meg fogod ismerni, hogy Lhoal'zetan szakértője a "szemtől szembe" lövés művészetének, azaz akár egy lépésre levő ellenfélre is tudja lőfegyverét használni.

AURAÉSZLELÉS: 20
3 / 30 BAL KAROM
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 18
ERŐ: 19
GYORSASÁG: 37
IQ: 23
3 / 30 JOBB KAROM
LOPAKODÁS: 15
LŐFEGYVER: 36
MEGGYŐZŐKÉSZSÉG: 10
MÁGIA: 18
MÁSZÁS: 10
MÉRET: 550
REZISZTENCIA: 40
SZÍVÓSSÁG: 10
VASTAG BŐR: 10
VEZETŐKÉSZSÉG: 10
ÁLCÁZÁS: 10
ÜGYESSÉG: 26


MANAPOID FŐFELÜGYELŐ (489. LÉNY)
A manapoidok a szellemi mágia mesterei - bármennyire is hiszed, hogy te jobb vagy náluk, a felügyelő hamarosan meg fog győzni az ellenkezőjéről. Persze mint minden nagyhatalmú hírességnek, a manapoid figyelőnek is megvan az a hibája, hogy alábecsüli a fizikai harcosokat, mikor azt hiszi, az igazi ellenfelek a varázstudók, a többieket majd elsöpri egy egyszerű lélekfacsarással. Aztán amikor egy mancs a földbe döngöli, már késő ráébredni tévedésére...

ANNIHILÁCIÓ: 26
AURAÉSZLELÉS: 30
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ERŐ: 9
GYORSASÁG: 19
GYÓGYNÖVÉNYEK: 5
HIDEGIMMUNITÁS: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 45
KERESKEDELEM: 15
LOPAKODÁS: 5
LÉLEKFACSARÁS: 15
MANAFORMÁLÁS: 40
MÁGIA: 39
MÉRET: 390
PARANCS: 60
SAVIMMUNITÁS: 25
SZELLEMKALAPÁCS: 30
TŰZIMMUNITÁS: 25
VASTAG BŐR: 25
VEZETŐKÉSZSÉG: 10
ÁTTÖRÉS: 30
ÜGYESSÉG: 15


SZÓJER ANYAKIRÁLYNŐ (490. LÉNY)
A szójer anyakirálynő, minden szójer királynők nemzőanyja, egy olyan teremtményt, amelynek létezését a szójerek gondosan titokban tartották, és gondosan elrejtették a galetkik ártó végtagjai elől. De most végre rábukkantál erre a gigászi óriásrovarra. Meg kell fékezned, hiszen most is szójer királynők petéit rakja! A Hegy örökre sötétségbe borul, ha mindent ellepnek ezek a borzalmas rovarok...

AURAÉSZLELÉS: 20
BŰZ: 255
18 / 23 CSÁPRÁGÓ, TÁRGYIRTÁS: 18
EGÉSZSÉG: 32
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 30
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IDÉZÉS: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 46
MEGGYŐZŐKÉSZSÉG: 20
MÁGIA: 24
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 330
REGENERÁCIÓ: 14
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 20
SÖTÉTSÉG: 28
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 15
VEZETŐKÉSZSÉG: 20
ÜGYESSÉG: 23


OÓWOÓRON (491. LÉNY)
Minden tektonikus kvatáns közül a leggigantikusabb, Oówoóron cammogva emelkedik elő a Legendák Völgyének üregéből. Eredetileg azért jött ide, hogy megvitassa a galetkik ügyét a többi torzszülöttel, de annyira lassan, megfontoltam beszélt, hogy senki sem figyelt rá. És emiatt most dühös. Nagyon dühös. Ami az útjába kerül, arra lesújt isteni haraggal, különösképp, ha az egy galetki.

AURAÉSZLELÉS: 20
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 31
ELKT.IMMUNITÁS: 95
ERŐ: 37
30 / 30 FOG, MANASZÍVÁS: 30
GYORSASÁG: 7
IQ: 12
ISTENI HARAG: 43
MANAFORMÁLÁS: 35
MÁGIA: 18
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 350
REGENERÁCIÓ: 25
REZISZTENCIA: 13
SZÍVÓSSÁG: 30
VASTAG BŐR: 25
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 8


SELENIA, A SZIRÉN FATTYÚ (492. LÉNY)
Selenia nagy kópé, hatalma megközelíti, vagy talán meg is haladja az igazi szirénekét. Ha vele akadsz össze, számíts rá, hogy magad is egy leszel a nőstény nyáladzó, minden parancsát teljesítő mágikusan fogva tartott szolgáinak!

AURAÉSZLELÉS: 15
BŰZ: 3
DERMESZTÉS: 23
DIREKT KONTAKTUS: 28
EGÉSZSÉG: 18
ELBÁJOLÁS: 36
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 23
HATALOMVARÁZS: 23
IQ: 38
6 / 18 JOBB KAROM, MANASZÍVÁS: 20
MANAFORMÁLÁS: 35
MÁGIA: 37
MÁGIKUS ŰR: 50
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 200
REZISZTENCIA: 30
SZÍVÓSSÁG: 10
SÖTÉTSÉG: 26
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 19


X-1 (493. LÉNY)
A xenomorfok az igazi veszélyt nem is immunitásukkal és halálos arzenáljukkal, hanem mutációra való hajlamukkal és alkalmazkodóképességükkel jelentik a galetki fajra. A kiugróan mutáns egyedeket, amelyek nyilvánvalóan már egy új, fejlettebb alfaj egyedei, a tudósok egyszerűen az X betűvel és egy sorszámmal jelölték meg. Amikor az X-1-et megpillantod, elsőre azt hinnéd, mindössze egy xenomorf bébivel állsz szemben. De aztán hamar ráébredsz, hogy mindenben túlszárnyalja azt, nemcsak méretében! A xenók irtása minden galetki kötelessége.

14 / 22 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 16
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 23
ERŐ: 26
16 / 20 FAROK, SEBZŐ MÉREG: 16
14 / 20 FOG, TÁRGYIRTÁS: 16
GYORSASÁG: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 15
18 / 24 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 16
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 320
REGENERÁCIÓ: 16
SAVIMMUNITÁS: 50
SZÍVÓSSÁG: 40
VASTAG BŐR: 16
ÜGYESSÉG: 19


ÁRNYÉKGYILKOS (494. LÉNY)
Árnyékgyilkos az árnyhajcsárok közül a legkegyetlenebb és egyben legveszedelmesebb. Nem véletlen, hogy a többi árnyhajcsár a galetkiktől való félelmében őt választotta vezetőjének. Árnyékgyilkos bal karját fehér vonalak borítják - azt mondják, ahányszor kioltotta egy galetki életét, magára tetovált egy fehér rovátkát. Most, hogy bal karja teljesen betelt, a jobb karján fogja győzelmeit tovább számolni.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 28
GYORSASÁG: 36
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 45
HALÁL CSÓKJA: 62
IQ: 38
MANAFORMÁLÁS: 66
MEGGYŐZŐKÉSZSÉG: 10
MÁGIA: 34
MÉRET: 580
SAVIMMUNITÁS: 80
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 80
VASTAG BŐR: 20
VEZETŐKÉSZSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 35


BOBÓ, A TŐZEGELEMENTÁL (495. LÉNY)
A tőzegelementált sokan eleve egy mókás teremtménynek tartják. Ezt az imbolyogva közlekedő példányt pedig különösképp - ezért is kapott egy ilyen bohócnevet, mint a Bobó. Bobó valóban vicces látványt nyújt. Mozgás közben folyton potyognak róla a tőzegdarabkák, amelyek aztán rögtön rohannak Bobó után, hogy visszaolvadjanak bele. Vicces, de próbáld csak Bobót szétverni... A szanaszét potyogó tőzegdarabkákból hamarosan újra összeáll BobÓ! Gyakorlatilag elpusztíthatatlan..

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 40
ERŐ: 38
GYORSASÁG: 34
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 70
IMM.MÉRG.GÁZRA: 120
IQ: 18
LOPAKODÁS: 5
MÁGIA: 36
MÉREGELNYELÉS: 100
MÉRET: 507
MÉRG. LEHELET: 60
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 120
SZÍVÓSSÁG: 40
ÁLCÁZÁS: 5
ÜGYESSÉG: 30


BOBÓ TŐZEGDARABKÁJA (496. LÉNY)
Mintha a Bobót felépítő tőzegdarabok mind önálló tudattal rendelkeznének... Ha szétvered a tőzegelementált, darabkái akár nagyobb távolságról is képesek megtalálni egymást, és újra összeállni.

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 15
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 18
ERŐ: 16
FELTÁMASZTÁS: 5
GYORSASÁG: 40
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IMM.MÉRG.GÁZRA: 99
IQ: 3
MÁGIA: 16
MÉREGELNYELÉS: 100
MÉRET: 89
MÉRG. LEHELET: 5
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 99
ÜGYESSÉG: 13


BŰZÖS GÖRÉNYTEKNŐS (497. LÉNY)
Hogy "bűzös" görényteknős? Itt valami félreértés lesz, kérem... A görényteknős már így is elég bűzös, azt már tovább fokozni nem lehet! Vagy mégis? Igen! A fajnak van olyan egyede, amely még fajtársait is el tudja borzasztani, undorra késztetni. Valójában, ez az egész csak a görényteknősök számára bír jelentőséggel. Minden más faj tagjainak teljesen mindegy, hogy miféle görényteknőc kipárolgásától esett össze ájultan.

AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 115
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 21
GYORSASÁG: 31
IMM.MÉRG.GÁZRA: 200
IQ: 27
LOPAKODÁS: 3
MÁGIA: 23
MÉRET: 779
MÉRG. LEHELET: 70
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 200
SZÍVÓSSÁG: 20
ÁLCÁZÁS: 3
ÜGYESSÉG: 29


ÖREG VAZALLUS (498. LÉNY)
Ez az óriási termetű, amorf torzszülött arra specializálta magát, hogy elfajzott torzszülöttekre vadásszon. Eme célirányultságának mellékterméke, hogy a galetkikkel is képes könnyedén elbánni! Egyformán hatékonyan képes mágiával és végtaggal ölni. Csúcsos, sörtékkel teli fején a sörték mágikus fókuszként funkcionálnak, áttörve mindenféle ellenállást. Csápjai végén pedig az éles karmok szétszaggatják még a legvastagabb bőrt is! Mondják, hogy az öreg vazallust még őseitek teremtették, hogy a csatamezőre hordja az utánpótlást, és alaposan felvértezték, hogy meg tudja védeni magát, de aztán a lény elvadulva, már a saját útját járja.

15 / 24 BAL CSÁP, MANASZÍVÁS: 70
BŰZ: 14
CSONTOLVADÁS: 30
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 25
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 12
IQ: 25
14 / 23 JOBB CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 20
MÁGIA: 25
MÉREGELNYELÉS: 70
MÉRET: 550
SZÍVÓSSÁG: 30
VASTAG BŐR: 7
ÁTTÖRÉS: 100
ÜGYESSÉG: 25


FEKETE TORONYŐR (499. LÉNY)
Ez a humanoid teremtmény teljesen fekete, teste szinte elnyeli a fényt. Abban sem vagy biztos, hogy olyasmiből van, amit meg lehet érinteni vagy fogni. Talán a falakon is képes átsuhanni ezzel a képlékeny miazmával... Tény, hogy fizikai sebzésekre tökéletesen immúnis. Ahogy zölden izzó szemével végigmér téged, úgy érzed, hogy a lelkedbe lát. Hideg borzongás fut rajtad végig.

19 / 24 BAL MANCS, TÁRGYIRTÁS: 30
BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 28
GYORSASÁG: 28
IQ: 24
20 / 26 JOBB MANCS, PARALIZ.MÉREG: 29
MÁGIA: 22
MÉRET: 369
ÜGYESSÉG: 24


VÖRÖS TORONYŐR (500. LÉNY)
A vörös toronyőr leginkább egy kavargó örvényre emlékeztet. Azonban nemcsak, hogy szemekkel és szájakkal bír, de úgy látszik, beszélni is képes. De nem fogsz társalgásba elegyedni vele - hiszen az ő egyetlen feladata urának védelme, te pedig egy behatoló vagy. Testéből pusztító, mindent elemésztő energia csap ki, ha közelébe kerülsz. Elemi támadásokra tökéletesen immúnis, más módszert kell az örvénylő anyagtömeg elpusztítására keresned.

BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 30
ELEKTR.LEHELET: 64
ELKT.IMMUNITÁS: 262
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 34
HIDEGIMMUNITÁS: 262
IMM. MÉREGRE: 22
IMM.KTKT.MÉREG: 17
IMM.MÉRG.GÁZRA: 262
IQ: 28
JÉGLEHELET: 64
MÁGIA: 20
MÉREGELNYELÉS: 72
MÉRET: 460
MÉRG. LEHELET: 64
SAVIMMUNITÁS: 262
SAVLEHELET: 64
TŰZIMMUNITÁS: 262
TŰZLEHELET: 64
TÜSKÉS BŐR: 22
ÜGYESSÉG: 32


KÉK TORONYŐR (501. LÉNY)
Egy gyönyörű, lepkeszerű teremtmény... Ahogy közelébe érsz, lenyűgöz a szépsége, de egyszerre megérzed a belőle áradó gyűlöletet. Ez a teremtmény a mágiából született, vele együtt lélegzik és él - így varázslattal ne is próbálkozz ellene, beleértve a megszakítást is! A kék toronyőr a Legendák Városa erődjének legnagyobb hatalmú katonája, urának hűséges védelmezője. Elpusztítása nem lesz könnyű feladat!

AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 255
CSONTOLVADÁS: 35
EGÉSZSÉG: 32
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 33
HALÁL CSÓKJA: 35
IMM. MÉREGRE: 22
IMM.KTKT.MÉREG: 17
IQ: 31
LÁVAFOLYAM: 35
MÁGIA: 38
MÉREGELNYELÉS: 72
MÉRET: 490
REGENERÁCIÓ: 17
REZISZTENCIA: 212
TŰZVIHAR: 35
ÁTTÖRÉS: 212
ÜGYESSÉG: 28


TORQ, A PÚPOS (502. LÉNY)
Ez az alaktalan, ocsmány torzszülött a Legendák Völgye erődje északi tornyának legfőbb őrzője. Legenda a legendás lények között, hatalma felülmúlja a Völgy legtöbb lakójáét. Nagyobb gyűlölettel bír a galetkik iránt, mint a legtöbb torzszülött, és bosszúszomja kielégíthetetlen. Ha őt le akarod győzni, különleges felkészülésre van szükséged. Kiváltképp, mivel mire hozzá elérsz, már fáradt leszel a torony őreivel vívott harctól.
Figyelem - Torqra és a tornyok többi parancsnokára is igaz az a szabály, ami az LCS parancs legendás lényeire, vagyis, hogy bizonyos hatások rájuk másképp működnek (mint pl. az őket azonnal, életponttól függetlenül harcképtelenné tevő hatások.)

ALTATÁS: 28
34 / 56 BAL KAROM, CSONKOLÁS: 75
BŰZ: 23
CSONKOLÁS: 73
EGÉSZSÉG: 27
ELKT.IMMUNITÁS: 24
ERŐ: 45
GYORSASÁG: 29
HIDEGIMMUNITÁS: 21
IDÉZÉS: 1
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 34
36 / 56 JOBB KAROM, CSONKOLÁS: 80
MANAFORMÁLÁS: 90
MÁGIA: 20
MÉREGELNYELÉS: 65
MÉRET: 570
SAVIMMUNITÁS: 21
TŰZIMMUNITÁS: 18
VASTAG BŐR: 18
ÜGYESSÉG: 37


FIRANDI, A NYÚLÁNK (503. LÉNY)
Firandi, a keleti torony őre, a második legendás lény, akivel szembe kell nézned, ha az Uralkodó színe elé akarsz jutni. Firandi taktikája elsősorban gyorsaságára és nyúlánkságára alapszik. Emiatt nagyon nehéz eltalálni, de a területre ható támadások jók lehetnek ellene. Amikor Firandira nézel, majdnem meg tudod mondani, milyen torzszülöttnek a leszármazottja - de aztán a harc hevében a gondolat mindig elillanni látszik... Firandi szereti magát védővarázslatokkal körbebástyázni, de persze ezeknek van egy hatóideje. Ha abban a pillanatban leped meg, amikor védővarázslatai pont lejárnának, de még nem volt ideje megújítani őket, nyert ügyed van!

11 / 17 BAL CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 28
EGÉSZSÉG: 41
GYORSASÁG: 39
HIDEGIMMUNITÁS: 98
IQ: 28
11 / 17 JOBB CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 25
MÁGIA: 21
MÉRET: 400
REGENERÁCIÓ: 29
RUGALMASSÁG: 50
SAVIMMUNITÁS: 101


CEDERATH, A HALÁLOS (504. LÉNY)
Cederath, a neves éjpárduc egyszerre létezik ezen a síkon és valamilyen nevenincs, árnyakkal és borzalmakkal teli párhuzamos világban. Ennek köszönhetően hihetetlen hatalommal bír, hiszen veszély esetén képes teljesen átlépni a másik világba. Elpusztítása különleges fortélyt igényel. Márpedig, ha a déli tornyot be akarod venni, akkor ezt az akadályt is le kell küzdened.

23 / 26 BAL MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 28
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 36
ERŐ: 38
26 / 28 FOG
30 / 32 FOG, ENERGIASZÍVÁS: 36
GYORSASÁG: 34
26 / 28 JOBB MANCS, TÁRGYIRTÁS: 30
MÉRG. LEHELET: 41
REZISZTENCIA: 20
ÜGYESSÉG: 40


SZTEIRAX, A KEGYETLEN (505. LÉNY)
Szteirax valaha egy ismert és hatalmas torzszülött vezető volt, de egy galetki lord a Völgyben való portyázása közben végzett vele. Az Uralkodó visszaidézte Szteirax lelkét, és így élőholt szellemként tovább szolgálhatta. Talán mondani sem kell, a galetkik iránti gyűlölete elvakult fanatizmussá fokozódott, amelyet ritkán van lehetősége kiélni, amióta a nyugati torony legtetejébe bezárva, napi huszonnégy órában kell őrködnie. Ha egyszer elékerül egy galetki, mágiájának minden hatalmát (ami nem kevés) rá fogja zúdítani. De ha le akarod gyűrni az utolsó akadályt, ami az Uralkodó színe elé vezető utadba gördül, akkor valahogy ezt a problémát is meg kell oldanod.

ANIMÁCIÓ: 28
AURAÉSZLELÉS: 10
AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 41
11 / 41 BAL KAROM, KONTAKTMÉREG: 34
BŰZ: 255
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 43
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 35
HALÁL SZAVA: 45
HIDEGIMMUNITÁS: 27
IMM.MÉRG.GÁZRA: 24
5 / 35 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 26
MÉRGES CSÍPÉS: 45
REZISZTENCIA: 60
ROTHADÁS: 50
TŰZIMMUNITÁS: 6
VASTAG BŐR: 26
ŐSVORTEX: 23


CSONTVÁZ SZOLGA (506. LÉNY)
Egy agyatlan, animált élőholt csontváz, kár sok szót vesztegetni rá. Egyetlen problémát jelent csak, hogy amíg gazdája életben van, addig ő maga is újra és újraformálódik, bárhogy is ütöd, vered. Ezért aztán jobb nem is foglalkozni vele, gazdájának elpusztítására koncentrálj.

18 / 25 BAL MANCS
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 18
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 28
HIDEGIMMUNITÁS: 23
IMM. MÉREGRE: 48
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 23
IQ: 18
18 / 25 JOBB MANCS
MÁGIA: 18
MÉREGELNYELÉS: 118
MÉRET: 309
ÜGYESSÉG: 24


ŐRJÖNGŐ FÖLDICÁPA (507. LÉNY)
Előfordul, hogy egy felszínt járt földicápát valaki súlyosan megsebesít, de nem pusztít el. A felszínt járt földicápa ilyenkor a fájdalomtól félőrülten, de legyengülve valamilyen biztos helyre (mint például a Legendák Völgye) húzódik, amíg sebe be nem gyógyul, fantasztikus regenerálódó képességének köszönhetően.

AURAÉSZLELÉS: 4
BŰZ: 25
EGÉSZSÉG: 70
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 55
15 / 15 FOG, ROTHASZTÁS: 25
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 80
IMM.KTKT.MÉREG: 60
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 6
MÁGIA: 6
MÉREGELNYELÉS: 70
MÉRET: 650
MÉRG. LEHELET: 35
REGENERÁCIÓ: 45
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 10


ŐRALTATó MANÓHERCEG (508. LÉNY)
Nocsak, sosem gondoltad volna, hogy az őraltató manók kisebb földalatti királysággal rendelkeznek. Pedig ez a helyzet! Királyok, hercegek, bárók és mindenféle egyéb tagjai a feudális hierarchiának. Az őraltató manóherceg trónkövetelő, akit a király a Legendák Völgyébe száműzött. A herceg itt várja, hogy a trón megüresedjen, és igényt támaszhasson rá. Addig is, gyűjtögeti kincseit - némelyik már koronát is szerez, bízva sikerében -, és részt vesz a Völgy politikai intrikáiban.

ALTATÁS: 15
AURAÉSZLELÉS: 5
10 / 35 BAL MANCS, BÉNÍTÓ MÉREG: 20
BŰZ: 30
CSAPDAÉSZLELÉS: 70
EGÉSZSÉG: 52
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 70
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 48
10 / 35 JOBB MANCS, BÉNÍTÓ MÉREG: 20
LOPÁS: 90
MANAFORMÁLÁS: 2
MÁGIA: 48
MÉREGELNYELÉS: 45
MÉRET: 840
NAGYOBB EGOKÍNZÁS: 95
REGENERÁCIÓ: 5
REZISZTENCIA: 70
SAVIMMUNITÁS: 20
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 7
ÁTTÖRÉS: 80
ÜGYESSÉG: 40


BATIZ, A MULTIELEMENTÁL (509. LÉNY)
Batiz sokkal hatalmasabb, mint bármely őselementál fatty. A szivárvány színeiben csillogó, kavargó ásványörvény, amelyből csápok bukkannak elő, és néha egy hatalmas száj. Batiz mindent felfal, ami az útjába kerül, és ha tudja, a teste részévé teszi, ha nem, akkor kiokádja. Kedvelt támadási formája egy általa választott elemi lehelet, amely ellen nem árt alaposan felkészülnöd.

13 / 25 BAL CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 20
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 35
ELEKTR.LEHELET: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 220
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 32
HIDEGIMMUNITÁS: 220
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 70
IMM.MÉRG.GÁZRA: 220
IQ: 35
15 / 25 JOBB CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 20
JÉGLEHELET: 50
MÁGIA: 30
MÉRET: 610
MÉRG. LEHELET: 50
SAVIMMUNITÁS: 220
SAVLEHELET: 50
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 220
TŰZLEHELET: 50
ÜGYESSÉG: 30


MOGUA, A KŐTROLL (510. LÉNY)
Ez a kőtroll igazán nagyra nőtt! Talán még egy leheletnyit okosabb is fajtársainál, de ebben azért nem vagy annyira biztos. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy leghatékonyabban egy ilyen irtózatos erejű lényt ésszel lehet legyőzni, nem pedig frontális támadással. Mogua elvileg fajtársait képviseli a Legendák Völgyében, de egyenlőre nagyon úgy néz ki, hogy csak kőhordást bíznak rá.

24 / 24 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 20
BŰZ: 35
EGÉSZSÉG: 52
ERŐ: 52
30 / 30 FOG, BÉNÍTÓ MÉREG: 20
GYORSASÁG: 26
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 8
26 / 26 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 20
MÁGIA: 6
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 810
REGENERÁCIÓ: 70
REZISZTENCIA: 25
VASTAG BŐR: 100
ÜGYESSÉG: 10


MAGISZTER (511. LÉNY)
Magiszter nem egy, a csatornaszintről ismert faj vezetője. Ő a Legendák Völgyében élő vezetők egyike, sokak szerint az Uralkodó egyik bizalmasa. Nagyhatalmú mágus, aki a galetkiket csak bosszantó apróságnak tekinti, erejüket lebecsüli - talán ez az a gyenge pont, amin keresztül megfoghatod Magisztert. Külsejét tekintve, egy nagyon magas, humanoid szerű teremtmény, nagy, kék, mélebús szemekkel. Karjai és ujjai valószínűtlenül hosszúak, és hihetetlen gyorsan tudnak mozogni, ha arról van szó, hogy a mágia szövetét megszőjék. Általában két gyászoló mourg kíséri, nem is annyira testőrként, hanem inkább elemózsiaként, hogy kéznél legyenek bármikor, ha a Magiszter megéhezne.

EGÉSZSÉG: 22
ELEKTR.LEHELET: 35
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 10
GRÁNITBŐR: 35
GYORSASÁG: 28
HALÁL CSÓKJA: 35
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 34
JÉGOSZLOP: 35
MÁGIA: 34
MÉREGELNYELÉS: 66
MÉRET: 595
REGENERÁCIÓ: 16
SAVIMMUNITÁS: 30
TELJES GYÓGYÍTÁS: 40
TÖMEGÁTOK: 40
TŰZIMMUNITÁS: 30
ÁTTÖRÉS: 30
ÉHÍNSÉG: 40
ÜGYESSÉG: 18


BITLANDI FIVÉREK (512. LÉNY)
A Bitlandi fivérek ikertestvérek, a Legendák Völgyének felügyelői. Ők ügyelnek arra, hogy ne törjön ki harc a Völgy sokféle lakója között. És erre megvan minden fizikai adottságuk: masszív testfelépítésükben igen nehéz kárt tenni, és agresszív, orglingszerű fejük miatt senki nem áll le velük vitatkozni. A bitlandi fivérek elsődleges támadási formája leheletfegyverük, amelyet könnyedén megkerülhetsz, ha megfelelő immunitást birtokolsz.

BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 36
ELEKTR.LEHELET: 33
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 16
GYORSASÁG: 18
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 12
MÁGIA: 8
MÉRET: 305
MÉRG. LEHELET: 33
REZISZTENCIA: 32
SAVIMMUNITÁS: 30
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 30
VASTAG BŐR: 25
ÁTOKSZÓRÁS: 10
ÜGYESSÉG: 21


ÉJFÉREG (513. LÉNY)
Egy undorító, kúszó-mászó féreg két ormótlan manccsal. Senki sem érti miért, de hatalmas mancsai dacára is a gyengének mondható villámleheletét részesíti előnyben. Biztos, hogy nem túl intelligens ez a lény, hogy így harcol, de az tény, hogy talán még szerencsésnek is mondható a döntése rád nézve, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy mekkorákat lehet pofozni ekkora végtagokkal.

AURAÉSZLELÉS: 5
80 / 60 BAL MANCS, TÁRGYIRTÁS: 35
BŰZ: 12
EGÉSZSÉG: 30
ELEKTR.LEHELET: 102
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ERŐ: 70
GYORSASÁG: 56
HIDEGIMMUNITÁS: 25
IMM. MÉREGRE: 55
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 12
80 / 60 JOBB MANCS, ROTHASZTÁS: 35
MÁGIA: 10
MÉRET: 700
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 25
SZÍVÓSSÁG: 10
TŰZIMMUNITÁS: 25
ÁLCÁZÁS: 10
ÜGYESSÉG: 25


KLÓNMÁGUS (514. LÉNY)
A klónmágus eredeti fajára tippelni sem tudsz. Ennek oka, hogy a mágus ismeri az elveszettnek hitt klónvarázslat titkát, és ezzel már saját magát is átalakította - egy galetki képére! A klónmágus nem foglalkozik azzal, hogy képességeit fejlessze. Ehelyett varázslata segítségével ellopja másét. És sajnos tanítványokat is talált magának, akikből magához hasonló klónokat akar építeni, csak találjon megfelelő mintapéldányt! A klónmágus ocsmány egy ellenfél, ha nem lennél mágiafaló illetve puhány, biztos meg sem támadnád.

CSONTOLVADÁS: 20
EGÉSZSÉG: 25
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ERŐ: 20
FELTÁMASZTÁS: 25
GYORSASÁG: 30
HIDEGIMMUNITÁS: 25
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 45
KLÓNOZÁS: 50
MANAFORMÁLÁS: 25
MÁGIA: 45
MÉRET: 500
NAGYOBB ÉLETSZÍVÁS: 25
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 25
TŰZIMMUNITÁS: 25
ÁTTÖRÉS: 30
ÜGYESSÉG: 15


KLÓNMÁGUS TANÍTVÁNY (515. LÉNY)
Torz, csökevényes humanoidok ezek, akik istenként tisztelik a klónmágust, és hajlandóak a kísérleti nyúl szerepére vállalkozni. A klónmágus őket használja formázható anyagként klónvarázslataihoz. Ne adj időt a mágusnak, hogy szörnyű rituáléját befejezze!

10 / 10 BAL CSÁP
BŰZ: 6
EGÉSZSÉG: 10
ELEKTR.LEHELET: 6
ELKT.IMMUNITÁS: 6
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 6
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IQ: 10
10 / 10 JOBB KAROM
JÉGLEHELET: 6
LŐFEGYVER: 6
MÁGIA: 10
MÉRET: 120
MÉRG. LEHELET: 6
REGENERÁCIÓ: 6
REZISZTENCIA: 6
SAVIMMUNITÁS: 6
SAVLEHELET: 6
TŰZIMMUNITÁS: 6
TŰZLEHELET: 6
TÜSKÉS BŐR: 6
VASTAG BŐR: 6
ÜGYESSÉG: 10


PROTOLISK GYERMEK (516. LÉNY)
- Jé, egy protolisk lárva! - Kiáltasz fel. Vajon hogy került ez egy ilyen magas szintre? Ekkor a protolisk feláll, és feléd fordul. Ez bizony, sokkal nagyobb mint egy lárva, és veszélyesebbnek is tűnik. 5 hatalmas mandibula, és erős kitinpáncél, amit talán csak egy rovarevő, vagy egy micinista képes feltörni.

AURAÉSZLELÉS: 2
30 / 32 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 22
BŰZ: 40
EGÉSZSÉG: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 48
GYORSASÁG: 50
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 45
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 30
20 / 25 JOBB KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 32
MÁGIA: 20
MÉRET: 590
REGENERÁCIÓ: 30
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 35
ÁLCÁZÁS: 10
ÜGYESSÉG: 35


ÉRETT PROTOLISK GYERMEK (517. LÉNY)
Előbb-utóbb a protolisk gyermekek eljutnak egy olyan szintre, mikor már felkészültek egy hatalmasabb létformára való átalakulásra. A legtöbb egyed ilyenkor a hegy egy felsőbb szintjére vándorol, és ott folytatja fejlődését. Ám néha akad egy-egy példány, aki nem hajlandó elhagyni az élőhelyét, és egyrészt akadályozza ezzel a saját növekedését, másrészt pedig komoly veszélyt jelent minden galetki számára.

AURAÉSZLELÉS: 10
35 / 32 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 25
BŰZ: 40
EGÉSZSÉG: 60
ELKT.IMMUNITÁS: 35
ERŐ: 80
GYORSASÁG: 65
HIDEGIMMUNITÁS: 35
IMM. MÉREGRE: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 35
IQ: 30
20 / 30 JOBB KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 32
MÁGIA: 35
MÉRET: 830
REGENERÁCIÓ: 38
REZISZTENCIA: 35
SAVIMMUNITÁS: 35
SZÍVÓSSÁG: 50
TŰZIMMUNITÁS: 35
VASTAG BŐR: 52
ÁLCÁZÁS: 15
ÜGYESSÉG: 45


SÖTÉT ELF FELDERÍTŐ (518. LÉNY)
Lehet, hogy tényleg igazat mondtak a galetki hírszerzők? Tényleg nyakunkon van a sötét elf invázió? Tény, hogy épp egy felderítő elf áll előtted, aki vészjóslóan emeli feléd az íját. El kell pusztítanod mindenáron, nem szabad, hogy hazaérjen jelenteni.

3 / 35 BAL MANCS
BŰZ: 20
EGÉSZSÉG: 30
ELEKTROMOS KÉZ: 70
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 42
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 60
3 / 35 JOBB MANCS
LOPAKODÁS: 10
LOPÁS: 5
LŐFEGYVER: 48
MÁGIA: 65
MÉRET: 630
REZISZTENCIA: 80
SAVIMMUNITÁS: 30
SZÍVÓSSÁG: 10
TŰZIMMUNITÁS: 30
VASTAG BŐR: 45
ÁLCÁZÁS: 15
ÉBERSÉG: 5
ÜGYESSÉG: 35


SÖTÉT ELF ROMBOLÓ (519. LÉNY)
A galetki fajhoz hasonlóan, a sötét elfeknél is hierarchikus társadalom van jelen. Általában a felderítő munkákra az ifjabb harcosokat küldik. Ám néha egy-egy magasabb rangú elf lord, talán csak unalomból, de személyesen is részt vesz néhány küldetésben. Ha szembe kerülsz egy ilyennel, jól gondold meg hogy elmenekülsz-e, vagy megpróbálod esetleg legyőzni, ugyanis hihetetlen erejű elf relikviák találhatóak nála.

5 / 45 BAL MANCS
BŰZ: 25
EGÉSZSÉG: 40
ELEKTROMOS KÉZ: 90
ELKT.IMMUNITÁS: 35
ERŐ: 70
GYORSASÁG: 54
HIDEGIMMUNITÁS: 35
IMM.MÉRG.GÁZRA: 35
IQ: 75
5 / 45 JOBB MANCS
LOPAKODÁS: 20
LOPÁS: 5
LŐFEGYVER: 56
MÁGIA: 70
MÉRET: 1030
REZISZTENCIA: 80
SAVIMMUNITÁS: 35
SZÍVÓSSÁG: 15
TŰZIMMUNITÁS: 35
VASTAG BŐR: 45
ÁLCÁZÁS: 20
ÉBERSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 45


TÖRPE BÁNYÁSZ (520. LÉNY)
Íme újabb példányát látod az életképtelen törpe fajnak. Azaz nem teljesen, ugyanis a törpe bányász nem agresszív a galetkikkel szemben, sőt inkább megpróbál együttműködni velük (lássuk be jogosan) az életben maradása végett. Cserébe, hogy a galetkik békén hagyják, a törpék rendszeresen szállítanak vasat, ami fontos alapanyag különböző tárgyak, és egyes gólemek elkészítéséhez. Különben nem ellenfél. Szívósak, ellenállnak a mágiának, a méregnek, de nevetséges csákányukkal szemben nincs mitől félned.

BŰZ: 10
EGÉSZSÉG: 65
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 85
GYORSASÁG: 25
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 60
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 15
1 / 30 JOBB MANCS
MÁGIA: 10
MÉREGELNYELÉS: 70
MÉRET: 450
REZISZTENCIA: 70
SAVIMMUNITÁS: 15
SZÍVÓSSÁG: 32
TŰZIMMUNITÁS: 15
ÜGYESSÉG: 28


MANAVORTEX (521. LÉNY)
Rettegés fut végig rajtad, mikor meglátod a feléd forgó, színtiszta manából álló, forgó tölcsért. Ez lenne hát a mágusok réme, aminek a szíve képes magába szívni a tömény mágiát? Valószínűleg most kiderül, hisz a tölcsér feléd közeledik!

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 16
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 40
ENERGIAKONCENTRÁCIÓ: 40
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 55
HIDEGIMMUNITÁS: 15
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 60
MANAFORMÁLÁS: 35
MANASZÍVÁS: 40
MANAÉGETÉS: 35
MÁGIA: 60
MÉREGELNYELÉS: 60
MÉRET: 670
REZISZTENCIA: 50
SAVIMMUNITÁS: 15
TŰZIMMUNITÁS: 15
TÜSKÉS BŐR: 15
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 35
ÜGYESSÉG: 20


IDŐZÍTETT GOMBA (522. LÉNY)
A Manawortex hűséges társa, amolyan parazita, aki az elszálló mágikus energiákat felszívja. Szerencsére életképtelen, mivel a szervezete nem bírja a túlzott energiákat. Ha mágiafaló vagy és el szeretnéd fogyasztani ízletes húsos kalapját, akkor igyekezned kell, mert még a végén felrobban!

2 / 20 BAL MANCS, MANASZÍVÁS: 20
EGÉSZSÉG: 15
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 30
IQ: 20
2 / 20 JOBB MANCS, MANASZÍVÁS: 20
MÁGIA: 30
MÉRET: 140
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 30


FELHÍZOTT MANAVORTEX (523. LÉNY)
Úgy látszik, a mágustorony kisugárzása jó hatással volt a manavortexre, mivel legalább a kétszeresére nőtt. A tömény erő csak úgy cikázik körülötte. Erősebb, gyorsabb, és halálosabb lett. Mi a jó technika ellene? Adj ki rá BA parancsot!

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 25
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 45
ENERGIAKONCENTRÁCIÓ: 50
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 75
HIDEGIMMUNITÁS: 25
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 75
MANAFORMÁLÁS: 50
MANASZÍVÁS: 45
MANAÉGETÉS: 40
MÁGIA: 70
MÉREGELNYELÉS: 75
MÉRET: 980
REZISZTENCIA: 65
SAVIMMUNITÁS: 25
TÜSKÉS BŐR: 30
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 50
ÜGYESSÉG: 25


TORZSZÜLÖTT MÁGUS (524. LÉNY)
Néha egy-két értelmesebb torzszülött rájön arra, hogy bizony a galetkikkel nem érdemes hadban állni. Ilyenkor vagy elbujdosnak a csatornaszint egy eldugottabb részére, vagy beállnak valamelyik nagyhatalmú torzszülött mellé szolgálni.
Sajnos, ezúttal épp sikerült összefutnod az utóbbi kategóriába tartozó, szervezett csoporttal. A torzszülött mágusok szerencsére csak tanulgatják a mágiát, nem kell félned félelmetes varázslatok széles repertoárjától.

AURAÉSZLELÉS: 10
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 200
ENERGIAKONCENTRÁCIÓ: 40
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 35
HIDEGIMMUNITÁS: 200
IDÉZÉS: 15
IQ: 40
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 40
MÉRET: 240
TŰZIMMUNITÁS: 200
VASTAG BŐR: 25
ÁTTÖRÉS: 50
ÜGYESSÉG: 30


KÖDÖS KIVETÜLÉS (525. LÉNY)
Ez a szellemforma alak egy ősi, kipusztult faj árnyékának kivetülése. Bár fizikai formával nem rendelkezik, asztrálisan létező esszenciája hihetetlen dühöt és elkeseredést érez azok iránt a fajok iránt, amelyek még léteznek, és képesek magukat tovább örökíteni. Kizárólag mágiával vagy lehelettel tudod megsebezni, fizikai úton nem tudsz neki ártani.

30 / 28 BAL KAROM, ROTHASZTÁS: 40
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 34
GYORSASÁG: 33
IQ: 30
30 / 28 JOBB KAROM, ENERGIASZÍVÁS: 40
MÁGIA: 31
MÉRET: 650
MÉRG. LEHELET: 65
ÜGYESSÉG: 29


TITÁNVARÁNUSZ (526. LÉNY)
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezeket a titánkeménységű bőrrel, meredező tüskékkel felszerelt, tankként közlekedő óriásgyíkokat a természet alkotta! Bizonyosan valamiféle mágikus kísérlet eredményei, esetleg szabadon kóborló, és most már szaporodásra is képes egykori házikedvencei valami rég halott főmágusnak. Akárhogy is, ez az a teremtmény, amivel mindenképp távolról akarsz megküzdeni, de legalábbis a leheleted adta biztonságos távolból!

30 / 35 BAL KAROM, ROTHASZTÁS: 26
CSONKOLÁS: 30
EGÉSZSÉG: 55
ERŐ: 50
25 / 28 FAROK, BÉNÍTÓ MÉREG: 40
40 / 33 FOG, CSONKOLÁS: 30
GYORSASÁG: 35
IQ: 8
30 / 35 JOBB KAROM, TÁRGYIRTÁS: 26
MÁGIA: 16
MÉRET: 740
SZÍVÓSSÁG: 40
TÜSKÉS BŐR: 25
VASTAG BŐR: 60
ÜGYESSÉG: 30


SZKRITTER NEKROMANTA (527. LÉNY)
A szkritterek faja félelmetes fenyegetésként magasodik a galetkik fölé, mióta bolyukra rábukkantatok. Minden galetkinek kötelessége, hogy megakadályozza azt, hogy a szkritterek rábukkanjanak a galetkik lakóhelyére! A nekromanta különösen veszélyes, hiszen ahogy a járatokat végigpusztítja, nem hagy maga után holtakat: animálja az elesett torzszülötteket.

ANIMÁCIÓ: 30
AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 20
1 / 20 CSÁPRÁGÓ, PARALIZ.MÉREG: 16
EGÉSZSÉG: 38
ELKT.IMMUNITÁS: 140
ERŐ: 18
GRÁNITBŐR: 20
GYORSASÁG: 36
IMM.MÉRG.GÁZRA: 140
IQ: 38
MÁGIA: 38
MÉRET: 440
MÉRGES CSÍPÉS: 35
REGENERÁCIÓ: 24
SAVIMMUNITÁS: 140
SORVASZTÁS: 35
TITÁNOK SZELE: 30
VASTAG BŐR: 16
ÁTOKSZÓRÁS: 5
ŐRJÖNGÉS: 30
ÜGYESSÉG: 36


TORZSZÜLÖTT CSONTVÁZ (528. LÉNY)
Egy szerencsétlenül járt torzszülött, amelynek húsát a csontokról már rég lecsupaszította valamilyen éhes teremtmény. De nocsak, ez a torzszülött jár-kel, és végtagjaival hadonászva indul feléd! Ismét egy élőholt, melyet egy gonosz nekromanta kényszerített halálon túli életbe, sóhajtasz.

16 / 21 BAL MANCS, ENERGIASZÍVÁS: 20
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 15
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 20
HIDEGIMMUNITÁS: 60
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.MÉRG.GÁZRA: 60
IQ: 5
14 / 19 JOBB CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 20
18 / 23 JOBB KAROM, ENERGIASZÍVÁS: 20
MÁGIA: 10
MÉRET: 140
REGENERÁCIÓ: 20
ÜGYESSÉG: 15


FÖRTELMES KRIPTOD (529. LÉNY)
Elborzadsz, amikor megpillantod ezt a visszataszító szkrittert. Nyilvánvaló, hogy még maga a boly sem tűri meg, ennek a mutánsnak a célja világos: bedobják valahol messze a szkritterek élőhelyétől, hadd pusztítson, hadd tisztítsa a terepet a később érkező vadászok számára. Talán a legjobban teszed, ha távolról leteríted lőfegyverrel, mert ha közeledbe ér, a bűzétől menten rosszul leszel.

AURAÉSZLELÉS: 12
BŰZ: 70
EGÉSZSÉG: 26
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 75
IMM.MÉRG.GÁZRA: 120
IQ: 16
MÁGIA: 17
MÉRET: 720
SAVIMMUNITÁS: 150
SAVLEHELET: 50
SZÍVÓSSÁG: 23
TŰZIMMUNITÁS: 150
TŰZLEHELET: 70
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 34


IZMOS SZKRITTER (530. LÉNY)
Ez a hatalmas testű rovar bizonyára a szkritter boly egyik katonája. Ha pengeéles végtagjai valahogy meg is csúsznának páncélodon, az irtózatos méretű csáprágó minden bizonnyal be tudja majd zúzni azt. Az izmos szkritterek "létrehozója", a szkritter királynő e lények tervezésekor szerencsére a pusztítóerőre koncentrált, nem a védelemre. Az izmos szkritterek ellen a tűzön kívül gyakorlatilag mindenfajta támadási forma egyformán hatékony.

AURAÉSZLELÉS: 5
30 / 40 BAL KAROM, CSONKOLÁS: 20
BŰZ: 3
CSONKOLÁS: 20
50 / 40 CSÁPRÁGÓ, TÁRGYIRTÁS: 30
EGÉSZSÉG: 45
ERŐ: 65
GYORSASÁG: 48
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IQ: 14
30 / 40 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 20
MÁGIA: 16
MÉRET: 780
SAVIMMUNITÁS: 10
SZÍVÓSSÁG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 120
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 25


SZÓJER CSÁSZÁR (531. LÉNY)
A szójer császár tulajdonképpen nem más, mint egy ősöreg mutáns szójer, aki túlélte a galetkik folytonos vadászatait, és képes volt hatalmas tapasztalatot összegyűjteni. Ha ilyennel kerülsz szembe, készülj fel arra, hogy bizony nem felesleges képességekre használta el azt a rengeteg lélekenergiát, amit élete során összegyűjtött.

BŰZ: 255
33 / 38 CSÁPRÁGÓ, TÁRGYIRTÁS: 30
EGÉSZSÉG: 38
ERŐ: 52
GYORSASÁG: 33
IQ: 31
MÁGIA: 12
MÉRET: 790
20 / 35 NYELV, TÁRGYIRTÁS: 24
REGENERÁCIÓ: 24
SAVIMMUNITÁS: 72
SZÍVÓSSÁG: 10
VASTAG BŐR: 32
ÜGYESSÉG: 38


SUKIGÁMITNA SZKRITTER (532. LÉNY)
Ez a szörnyszülött is a szkritterek jól ismert fajába tartozik, és ahogy ránézel látod, hogy mennyire ellentéte az antimágikus szkritternek. Ha egymásra raknál két döglött példányt, szerinted egybeolvadnának és megsemmisülnének, annyira ellentétei egymásnak. Lényeg a lényeg, ha nem varázslatokkal ölöd meg, akkor sehogy!

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 150
ENERGIAKONCENTRÁCIÓ: 40
ERŐ: 25
IMM. MÉREGRE: 100
MÉREGELNYELÉS: 100
MÉRET: 890
TÜSKÉS BŐR: 210
VASTAG BŐR: 210
ÜGYESSÉG: 150


ŐSÖREG VAZALLUS (533. LÉNY)
Az öreg vazallusok közül ez él a Hegy mélyén a legrégebb óta, és mint ilyen, méltó hírnevéhez. Tucatszám falt fel elfajzott torzszülötteket, és ennek köszönhetően olyan tömegű lélekenergiához jutott, amely gigászi monstrummá tette. A Hegy szűk járataiba már be sem fér, a nagyobb barlangtermeket kedveli, ott zabál fel szempillantás alatt bármit, ami elég óvatlan ahhoz, hogy betévedjen - legyen ez akár egy egész szövetség is... A rengeteg áldozat csontját nekromantikus csend öleli körül.


GYÉMÁNTGÓLEM (534. LÉNY)
A gyémántgólem hihetetlen hatalmú szörnyszülött, akire nem hat semmiféle mágia, és a közelharcban sincs rá esélye a legtöbb galetkinek, hogy bármiféle sebet ejtsen rajta. Egyedüli megoldásnak a leheletek bizonyulnak, csak aztán azt se felejtsétek el, hogy a gólem egyetlen ütésével képes szétlapítani bárkit!

150 / 150 BAL MANCS, RONCSOLÁS: 150
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 160
ERŐ: 160
IMM. MÉREGRE: 200
IMM.KTKT.MÉREG: 200
IQ: 5
150 / 150 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 150
MÁGIA: 5
MÉREGELNYELÉS: 100
REZISZTENCIA: 250
VASTAG BŐR: 200


LÉLEKFOSZLÁNY (535. PSZIONIKUS ELLENFÉL)
Egy ősöreg pszionicista nagyúr nem képes csak úgy elpusztulni, mint bárki más! Ha ő leheli ki végleg a lelkét, annak foszlányai még halála után is sokáig kísértenek, és teljesen elárasztják az asztrálteret. Talán egy idő múlva képesek lennének újra összeállni eggyé? Nem tudod, de ha ilyen agresszívak, jobb lesz elbánni velük!

AGYVIHAR: 22
EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 25
MENTÁLIS ROBBANÁS: 22
MÉRET: 250
PSZI ACÉLTORONY: 22
PSZI TÁMADÁS: 28
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 22
ÜGYESSÉG: 25


MENTÁLIS VÁMPÍR (536. PSZIONIKUS ELLENFÉL)
Egy ártalmatlannak tűnő, gyakorlatilag csak védekezni képes lény. Szerencsére hallottál már róla, és tudod, hogy az életszívó képességeiért hívják vámpírnak. Állítólag képes hatalmasra megnőni, és ezért minden galetkinek szinte kötelező a pusztítása.

EGÉSZSÉG: 25
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 25
IQ: 30
MÁGIA: 10
MÉRET: 240
PSZI CSÁP: 25
PSZI ENERGIA: 25
PSZI TÁMADÁS: 25
PSZICHIKAI CSAPÁS: 15
ÜGYESSÉG: 25


MENTÁLIS ŐSVÁMPÍR (537. PSZIONIKUS ELLENFÉL)
Na ettől félt minden pszionicista! A mentális vámpír, ha túl sok ideig képes életben maradni, már akkora mentális energiákat szívott magába, hogy annak egy része permanensé vált. Most már tényleg muszáj elpusztítani! Ki tudja meddig nő még?

IDEGROPPANTÁS: 20
PSZI CSÁP: 35
PSZI TÁMADÁS: 33


ÉBEN MÖSZE (538. PSZIONIKUS LÉNY)
Nocsak, milyen hatalmasra megnőtt ez a mösze! Már régóta tudomást sem veszel a mindenhol rajzó, ártalmatlan möszékről, de ez valamiféle mutáció során hatalmasra hízott. Attól azért nem kell tartanod, hogy extrém intelligenciára tett volna szert, de lehet, hogy pont ez a fajta kiszámíthatatlanság, aminek nem fogsz az összecsapás során örülni.

AGYVIHAR: 21
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 12
IQ: 12
MENTÁLIS ROBBANÁS: 19
MÁGIA: 3
MÉRET: 240
PSZI CSÁP: 20
PSZI ENERGIA: 26
PSZI TÁMADÁS: 29
ÜGYESSÉG: 3


PSZI ELEMENTÁL (539. PSZIONIKUS LÉNY)
Maga a megtestesült pszi, nem véletlenül tartják az asztrális tér egyik legkeményebb ellenfelének. Néha tudomást sem vesz az asztrális utazóról, úgy lebeg tovább ez a kékes energiafelhő. Néha azonban lesújt, anélkül, hogy bármiféle érzelmet érzékelhetnél asztrális kivetüléséből.

EGÉSZSÉG: 10
GYORSASÁG: 3
IQ: 20
MÉRET: 280
PSZI ACÉLTORONY: 20
PSZI CSÁP: 19
PSZI ENERGIA: 27
PSZI TÁMADÁS: 32
TUDATI MÉREG: 26


NAGYON IZMOS SZKRITTER (540. LÉNY)
Ez a különösen nagy termetű izmos szkritter nyilvánvalóan a királynő egyik személyes testőre. Az, hogy itt találkozol vele, csak azt bizonyítja, hogy a királynő valamilyen fontos küldetéssel bízta meg, talán épp futárszolgálatot teljesít. Ha szerencséd van, valamilyen értékes relikviát rabolhatsz tőle! Ha nincs szerencséd, akkor a karod helyett a fejedet vágja le...

AURAÉSZLELÉS: 5
33 / 45 BAL KAROM, CSONKOLÁS: 30
BŰZ: 3
55 / 45 CSÁPRÁGÓ, TÁRGYIRTÁS: 35
EGÉSZSÉG: 48
ERŐ: 90
GYORSASÁG: 51
IMM.KTKT.MÉREG: 30
33 / 45 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 25
MÁGIA: 21
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 900
SZÍVÓSSÁG: 40
TŰZIMMUNITÁS: 150
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 28


SZKRITTER LIDÉRCÚR (541. LÉNY)
A szkritter élőholtak királya a lidércúr, ahogy a szkritter királynő a boly, úgy ő a bolt holt lelkei fölött uralkodik. Nagyhatalmú nekromanta, akivel csak a leghatalmasabb galetkik merhetnek szembeszállni. Ezek a bolondok mindig azt hiszik, hogy megszerezhetik tőle a Lidérckirály gyűrűjét - de az egyetlen, amihez hozzájuthatnak, az örök kárhozat...

ANIMÁCIÓ: 35
AURAÉSZLELÉS: 20
CSONTOLVADÁS: 30
3 / 25 CSÁPRÁGÓ, PARALIZ.MÉREG: 20
EGÉSZSÉG: 38
ERŐ: 22
GRÁNITBŐR: 22
GYORSASÁG: 36
IMM.MÉRG.GÁZRA: 140
MANAFORMÁLÁS: 60
MÁGIA: 48
MÉRET: 666
MÉRGES CSÍPÉS: 36
REGENERÁCIÓ: 32
SAVIMMUNITÁS: 140
SORVASZTÁS: 36
SZÍVÓSSÁG: 30
TITÁNOK SZELE: 35
VASTAG BŐR: 22
ŐRJÖNGÉS: 35
ÜGYESSÉG: 36


KISEBB KINCSFUTÁR (542. LÉNY)
A kincsfutárok a Legendák Völgye Uralkodójának mesés kincseit szállítják. Így ha sikerül elkapni őket, általában gazdag zsákmányra számíthatsz - hacsaknem akkor találkoztok össze, amikor visszafelé tart útjáról. Persze, nem egyszerű legyőzni ezt a lila bőrű, nyúlánk humanoidot. Egyformán képzett mindenfajta harcmodorban, és azokat kedve szerint váltogatja.

AURAÉSZLELÉS: 40
4 / 40 BAL LÁB, PARALIZ.MÉREG: 40
40 / 40 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 40
ERŐ: 40
FÖLDELEM IDÉZÉSE: 40
GRÁNITBŐR: 40
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 40
IMM. MÉREGRE: 44
IMM.KTKT.MÉREG: 44
4 / 40 JOBB LÁB, RONCSOLÁS: 40
40 / 40 JOBB MANCS, BÉNÍTÓ MÉREG: 40
KISEBB MANAPAJZS: 40
MÁGIA: 42
MÉRET: 880
REZISZTENCIA: 40
SAVIMMUNITÁS: 40
SZÍVÓSSÁG: 40
SÁRKÁNYFORMA: 40
TŰZIMMUNITÁS: 40
TŰZLABDA: 40
VASTAG BŐR: 40
ŐSI IMMUNITÁS: 40
ŐSI VILLÁM: 40


FÖRTELEMZOMBI (543. LÉNY)
Ritka ocsmány egy torzszülöttek a förtelemzombik! Nem elég, hogy foszló, büdös húsuk szagát el kell viselned, de miközben betegségektől csöpögő karmaival téged marcangol, még mérgező gázokat is lehel rád szétaszott tüdejéből. Gyorsan végezz vele, mielőtt elájulsz a gusztustalanságaitól!

20 / 30 BAL KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 20
BŰZ: 60
EGÉSZSÉG: 180
ERŐ: 39
GYORSASÁG: 3
IMM. MÉREGRE: 200
IQ: 1
20 / 30 JOBB KAROM, BÉNÍTÓ MÉREG: 20
MÁGIA: 1
MÉREGELNYELÉS: 95
MÉRET: 650
MÉRG. LEHELET: 46
ÜGYESSÉG: 3


TÜKÖRLOVAG (544. LÉNY)
Állítólag évezredekkel ezelőtt ezerszám álltak az isteneknek állított oltárok, és szentélyek. Bár az istenekkel együtt a papjaik is rejtélyesen eltűntek, azért még pár helyen meg lehet találni az istenekre utaló jeleket. Néha, ha egy szent helyet biztonságban akarták tudni papjaik, egy őrt állítottak oda, aki az idők végezetéig teljesíti szent feladatát, és ez bizony elég nagy probléma most neked.

BŰZ: 255
ELKT.IMMUNITÁS: 80
ERŐ: 80
HIDEGIMMUNITÁS: 80
IMM. MÉREGRE: 120
IMM.KTKT.MÉREG: 120
IMM.MÉRG.GÁZRA: 80
IQ: 20
1 / 20 JOBB MANCS
MÉRET: 650
SAVIMMUNITÁS: 80
TŰZIMMUNITÁS: 80
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 60


TUDATFALÓ MEGTESTESÜLÉS (545. LÉNY)
A pszionikus tudatfaló fizikai megtestesülése, melynek sokkal, sokkal gyengébbnek és esendőbbnek kellene lennie. Sajnos azonban ez nem így van, az asztrális szörnyszülött fizikai formája szinte legyőzhetetlen, ráadásul miközben hat végtagjával csépel téged, még arra is jut ereje, hogy jeges leheletével megpróbáljon szétfagyasztani téged.

20 / 35 BAL CSÁP, RONCSOLÁS: 16
20 / 35 BAL KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 30
EGÉSZSÉG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 202
ERŐ: 45
HIDEGIMMUNITÁS: 200
IMM.KTKT.MÉREG: 200
IQ: 30
20 / 35 JOBB CSÁP
20 / 35 JOBB KAROM
MÁGIA: 20


CALLODUS (546. ELLENFÉL)
Végre szemtől-szemben a gonosz zsarnokkal. Eljött az ideje, hogy elnyerje méltó büntetését. Tény hogy a szint főmágusa számodra hihetetlen erejű hatalommal rendelkezik, de talán most, hogy legyengülve, csupán testőreire hagyatkozva rontotok rá, talán van egy kis esélyetek ellene. És ha szerencsétek van, irtózatos erejű tömegpusztító varázslatai helyett legfeljebb félelmet fog rátok bocsátani, ami persze csak a legintelligensebbek szívét nem szorítja össze.

1 / 3 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 25
FÉLELEM: 80
GYORSASÁG: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 80
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
1 / 3 JOBB MANCS
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 90
MÉRET: 820
REZISZTENCIA: 200
SAVIMMUNITÁS: 30
TŰZIMMUNITÁS: 30
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 140
ÜGYESSÉG: 35


KHEBANI LORELL (547. ELLENFÉL)
Kezdetben Khebani Lorell egy nemes érzésű bárd volt, aki az élet szépségeit kereste, ám mióta a mágia útját járja, teljesen megfeledkezett kláni kötelességéről, hogy a bajbajutott állatkákat pátyolgassa, és idős öreg hölgyeknek énekeljen esténként. Ha harcra kerül sor, három nagyhatalmú szolgáját ráereszti az ellenfélre, ő pedig hátulról erősíti őket varázslataival. Ha az őt testükkel védő szolgák elhullanak, már nem lesz számodra ellenfél, csak juss át ezen az akadályon!

1 / 1 BAL MANCS
BŰZ: 15
CSONTOLVADÁS: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 12
GYORSASÁG: 40
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 35
IQ: 45
1 / 1 JOBB MANCS
REZISZTENCIA: 50
SAVIMMUNITÁS: 15
TITÁNOK SZELE: 60
ÁTTÖRÉS: 15
ŐRJÖNGÉS: 60


TŰZELEMENTÁL (548. LÉNY)
Az elemi tűzből idézett elementálokat csak az elemi mágusok kényszeríthetik engedelmességre. A varázslat erejétől függ az elementál mérete és pusztító ereje. A tűzelementál tűzleheletét használja harcbam, emellett aki megüti, az tűzsebzést szenved el (ez a képesség nem roncsolható). A tűzelementál immúnis a bűzre.

BŰZ: 255
ELKT.IMMUNITÁS: 23
ERŐ: 25
GYORSASÁG: 23
IMM.KTKT.MÉREG: 21
IQ: 31
MÁGIA: 29
MÉRET: 432
SAVIMMUNITÁS: 21
TŰZIMMUNITÁS: 120
TŰZLEHELET: 52
TÜSKÉS BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 27


TROGLODITA SÁMÁN (550. LÉNY)
Ezek a gyíkszerű, tüskés taréjú, dülledt szemű lények kiválóan alkalmazkodtak a Hegymély örök sötétségéhez. Ahol nem volt elég víz, oda sámánjaik bűvöltek még, így hamar otthonossá tették a barlangjáratokat. Ahogy erőltették szemüket, hogy jobban lássanak, az egyre nagyobb és dülledtebb lett. A trogloditák csak egyszerű torzszülöttek, és bár rendelkeznek intelligenciával, azt sajnos általában gonoszkodásra használják.

AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 20
EGÉSZSÉG: 52
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 38
GYÓGYÍTÓ SZÉL: 40
GÁZROBBANÁS: 40
IQ: 62
MANAFORMÁLÁS: 46
MÁGIA: 54
MÁGIATÖRÉS: 60
MÉRET: 690
REZISZTENCIA: 10
TŰZELEMENTÁL IDÉZÉSE: 35
TŰZLABDA: 40
VASTAG BŐR: 15
ÁTTÖRÉS: 20
ÜGYESSÉG: 38


TROGLODITA (551. LÉNY)
A troglodita sámánokat általában egyszerű trogloditák kísérik, akik megvédik őt támadás esetén. Amire pedig gyakran sor kerül, akár más torzszülöttek, akár galetkik részéről. A trogloditák víz közelében érzik jól magukat, úszóhártyás lábukkal egy kicsit esetlenül is mozognak a szárazföldön. Azért ne becsüld őket alá, a Hegynek ezen szintjén csak nem kevés ravaszsággal és erővel maradhattak életben. A troglodita húsa elsősorban zöldvérűeknek és tejivóknak fogyasztható.

26 / 36 BAL KAROM, SEBZŐ MÉREG: 30
BŰZ: 30
EGÉSZSÉG: 64
ERŐ: 46
38 / 38 FOG, BÉNÍTÓ MÉREG: 30
GYORSASÁG: 44
IQ: 30
28 / 36 JOBB KAROM, SEBZŐ MÉREG: 30
MÁGIA: 28
MÉRET: 500
REZISZTENCIA: 15
VASTAG BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 48


SZKRITTER ÖLÉSZ (552. LÉNY)
Ez az ébenfekete bogár inkább emlékeztet egy halálos xenomorfra, mint egy egyszerű szkritterre. Végtagjai borotvaéles pengékben végződnek, amelyek áthatolnak a legvastagabb (akár gránitkemény) bőrön is. A szkritter ölész művészetét tökélyre fejlesztette, az ütést soha nem hibázza el. Az egyetlen működő harcmodor vele szemben, hogy előbb ölöd meg őt, mint ő téged.

45 / 40 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 40
BŰZ: 12
EGÉSZSÉG: 40
ERŐ: 45
GYORSASÁG: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IQ: 40
MÁGIA: 40
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 850
VASTAG BŐR: 10
ÜGYESSÉG: 40


ÜVEGSZOBOR (553. LÉNY)
Az Ellenség támadásakor még a sivatagok is megolvadtak, és néha foglyul ejtették a testekből kitépett lelkeket. Ezek az életre kelt üvegszobrok afféle gyűlölettel teli, torz teremtményként barangoltak, és idővel eltaláltak a Hegy mélyére is. Az üvegszobrot, magától értetődően, legegyszerűbb összetörnöd. A varázslatokkal óvatosan, mert visszatükröződhetnek a prizmaszerű felületről! Természetesen, az üvegszobor maradványai nem ehetők semmilyen táplálkozású galetki számára.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 30
ELEKTR.LEHELET: 100
ELKT.IMMUNITÁS: 200
ERŐ: 45
GYORSASÁG: 45
IMM.MÉRG.GÁZRA: 200
IQ: 10
MÁGIA: 15
MÉREGELNYELÉS: 100
MÉRET: 820
PENGEFAL: 100
TŰZIMMUNITÁS: 200
ÜGYESSÉG: 15


GYANTAHARCOS (554. LÉNY)
A legendák szerint a mélyben túléltek az ősi fák valamiféle torz leszármazottjai. Ezek a fák borzalmas gyantaharcosokat vajúdnak, akiknek küldetése, hogy megtalálják az utat a fáknak a napfényre. A harcosok bőrét sikamlós gyanta borítja, nem látszik ki belőle semmi, csak 2 sárgán izzó szemük. Legjobban teszed, ha félreállsz útjukból, őket úgyis csak a küldetésük érdekli.

33 / 38 BAL LÁB
8 / 42 BAL MANCS
BŰZ: 32
EGÉSZSÉG: 44
ERŐ: 46
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 200
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IQ: 32
33 / 38 JOBB LÁB
8 / 42 JOBB MANCS
MÁGIA: 28
MÉRET: 600
SAVIMMUNITÁS: 200
VASTAG BŐR: 12
ÜGYESSÉG: 38


THERAXIAN HALÁLKUFÁR (555. LÉNY)
Egy valószínűtlenül nyúlánk, vékony, csápokat lengető idegen teremtmény. Nem kétséges, hogy egy másik létsíkról származik. Azért érkezett hozzánk, hogy életerőt raboljon haldokló népe számára. Mágikus hatalma irtózatos, de szerencsére fizikailag törékeny teste elpusztító - már ha képes vagy a pillantok törtrésze alatt kimondott mágikus szavakat túlélni.

BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 90
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IQ: 90
1 / 3 JOBB CSÁP, KONTAKTMÉREG: 150
MANAFORMÁLÁS: 80
MÁGIA: 85
MÁGIKUS ŰR: 100
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 788
NAGYOBB ÉLETSZÍVÁS: 85
REGENERÁCIÓ: 25
VASTAG BŐR: 25
ÁTTÖRÉS: 30
ÜGYESSÉG: 15


LOMHA NUKRATOID (556. LÉNY)
Egy furcsa, hétlábú kérődző teremtmény, amely a szint gombáit legelészi jobbára. Irhájáról halálos mérgű csápok lógnak, ezért aztán a ragadozók messze elkerülik. Ha piszkálni kezded, eleinte mérgező leheletével próbál majd elhessegetni, ami gyakorlatilag teljesen ártalmatlan. Ha azonban hosszú ideig bosszantod, nos, akkor megtudod, miért hagyja békén az összes ragadozó! Ha esetleg sikerül mégis elejtened, húsa kiváló táplálék lesz, akár tejivó, akár puhány, akár zöldvérű vagy.

5 / 10 BAL CSÁP, KONTAKTMÉREG: 120
EGÉSZSÉG: 58
ERŐ: 26
GYORSASÁG: 20
IQ: 5
5 / 10 JOBB CSÁP, KONTAKTMÉREG: 120
MÁGIA: 15
MÉRET: 810
MÉRG. LEHELET: 50
ÜGYESSÉG: 22


FÉMSZÖRNYETEG (557. LÉNY)
A száműzetés kezdetekor a Hegy nem volt teljesen lakatlan, a törpék járatai már akkor is át- meg áthálózták a mélységet. A rengeteg beözönlő menekülttel a hely hirtelen szűk lett, a maguknak való törpék pedig új járatokat nyitottak, egyre mélyebbre ástak. És egyszercsak felébresztettek valamit, amit nem kellett volna. Rábukkantak egy ősi, elpusztult civilizáció, a moák városának maradványaira. Ez a mágiától tökéletesen idegen faj fejlett technológiával rendelkezett. A törpék furcsa szerkezeteket találtak, amelyek az évezredek alatt sem hunytak ki teljesen, újra működni kezdtek. Azonban eredeti céljukat elvesztették, nem maradt számukra más, mint a pusztítás. Ezek a fémszörnyetegek a mágiára tökéletesen immunisak, és addig harcolnak, amíg tökéletesen meg nem semmisíted őket. Ha szerencséd van, a roncsaik közt való kutatás ősi moa relikviákhoz juttathat - csak legyen elég merszed használni őket...

24 / 95 BAL CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 28
36 / 36 BAL MANCS, RONCSOLÁS: 10
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 45
ELEKTR.LEHELET: 40
ERŐ: 45
GYORSASÁG: 45
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
IQ: 45
24 / 95 JOBB CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 28
36 / 36 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 10
MÁGIA: 2
MÉRET: 730
2 / 85 OLLÓ, ENERGIASZÍVÁS: 10
SZÍVÓSSÁG: 100
TÜSKÉS BŐR: 10
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 35


LÁTHATATLAN ORGYILKOS (558. LÉNY)
A szint talán legrettegettebb torzszülöttje ez a teremtmény. Bármikor képes láthatatlanná válni, és félelmetes karomfegyvereivel elvágja ellenfele torkát, vagy átszúrja a szívét. Nagyon résen kell lenned, ha el akarod kerülni, hogy erre a sorsra juss. A legbiztosabb persze, ha van egy segítőtársad, akkor az orgyilkost sarokba tudjátok szorítani. Ha azonban egyedül vagy, számíts rá, hogy dupla sebzést fogsz elszenvedni ahhoz képest, mintha segítőtársad is lenne!

32 / 40 BAL KAROM, PARALIZ.MÉREG: 24
26 / 37 BAL LÁB
EGÉSZSÉG: 28
ERŐ: 32
GYORSASÁG: 49
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 44
32 / 40 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 16
26 / 37 JOBB LÁB
MÁGIA: 32
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 700
ÜGYESSÉG: 52


QUWARG TAKARÍTÓ (559. LÉNY)
A quwarg takarítók mindig megelőzik a bolyépítőket. Egy járatot, egy barlangot, vagy éppenséggel egy egész rendszer pucolnak ki, tökéletesen. Felzabálnak mindent, ami szerves, és porrá törnek minden egyebet. Ha meghallod a quwarg takarítók neszezését, két dolgot tehetsz: vagy rohansz lélekszakadva, vagy előveszed legbrutálisabb tömegpusztító varázslataidat, és rendet teszel, mielőtt a közeledbe érnének.

26 / 30 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 10
EGÉSZSÉG: 32
ELKT.IMMUNITÁS: 15
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 30
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 15
IQ: 14
MÁGIA: 14
MÉRET: 400
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 50
TŰZIMMUNITÁS: 15
VASTAG BŐR: 30
ÜGYESSÉG: 14


IZZÓ ENERGIAGÖMB (560. LÉNY)
Ez a lebegő, vakító fénnyel világító izé csak igen nagy jóindulattal fér a "torzszülött" kategóriába. No, de mint minden ami vagy él, vagy mozog ezen a szinten, kihívást jelent a magadfajta galetkinek. Az izzó energiagömb képes a rálőtt varázslatokat visszatükrözni, a rálőtt lövedékeket eltéríti, ez már önmagában igen izgalmassá teszi a talákozást... Az energiagömbből visszamaradó hamu kiváló táplálékforrás a piromádok számára.

AURAÉSZLELÉS: 15
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 50
ELEKTR.LEHELET: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 90
GÁZPAJZS: 45
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 40
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 35
JÉGPAJZS: 45
KISEBB MANAPAJZS: 50
MÁGIA: 65
MÉREGELNYELÉS: 80
MÉRET: 500
SAVIMMUNITÁS: 10
SAVPAJZS: 45
TRANSZFORMÁCIÓ: 20
TŰZIMMUNITÁS: 10
TŰZPAJZS: 45
TÜSKÉS BŐR: 15
VILLÁMPAJZS: 45
ZENE: 40
ÁTTÖRÉS: 5
ŐSI VILLÁM: 40
ÜGYESSÉG: 40


ORGLING HEKATOMB (561. LÉNY)
Az orgling hekatombok óriási méretű orglingok, amelyek anyját hegyi trollokkal és ogrékkal pároztatták. Az eredmény irtózatos erejű és nagy munkabírású teremtmény - amelyet azonban képtelenség volt engedelmességre bírni. Így aztán leölték őket, már amelyiket tudták, de egy részük elmenekült a Hegy mélyére, és azóta is vadásznak rájuk. Az orgling hekatombok óriási tüskéi kiválóan védik a testét, amíg nem roncsoltad szét őket, esélyed sincs, hogy hozzáférj a sebezhető részekhez.

37 / 40 BAL LÁB
43 / 50 BAL MANCS, PARALIZ.MÉREG: 20
BŰZ: 36
EGÉSZSÉG: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 12
ERŐ: 56
GYORSASÁG: 28
HIDEGIMMUNITÁS: 12
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 12
IQ: 5
37 / 40 JOBB LÁB
43 / 50 JOBB MANCS, PARALIZ.MÉREG: 20
MÁGIA: 14
MÉREGELNYELÉS: 65
MÉRET: 890
SAVIMMUNITÁS: 12
SZÍVÓSSÁG: 40
TŰZIMMUNITÁS: 12
TÜSKÉS BŐR: 50
VASTAG BŐR: 25
ÜGYESSÉG: 15


VÉNUSZCSIGA (562. LÉNY)
Ez a hatalmas termetű, bíborlila testű és házú puhatestű elsőre ártalmatlannak látszik. Ha azonban megtámadod, a könnyű táplálék reményében, kellemetlen meglepetésben lesz részed. A vénuszcsiga kicsinyeit általában a csigaháza biztonságos védelmében hordozza, és dühödten védi őket. Ha pedig a csata hevében előpotyog néhány kiscsiga, nos, ők is képesek lesznek kellemetlenséget okozni...

AURAÉSZLELÉS: 1
BŰZ: 20
EGÉSZSÉG: 30
ELEKTR.LEHELET: 95
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 2
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 45
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 12
MÁGIA: 8
MÉREGELNYELÉS: 50
MÉRET: 830
REZISZTENCIA: 35
SAVIMMUNITÁS: 50
TŰZIMMUNITÁS: 50
TŰZLEHELET: 95
VASTAG BŐR: 50
Z: 20
ÜGYESSÉG: 4


KISCSIGA (563. LÉNY)
A vénuszcsiga kicsinye, azért vigyázz, akár dédelgetés céljából veszed a kezedbe, akár azért, hogy kiszippantsd a mészvázból a kocsonyás testet, mert könnyen lehet, hogy a mérges poronty valami nagyon forrót fog rádköpni!

AURAÉSZLELÉS: 1
BŰZ: 4
EGÉSZSÉG: 28
ELEKTR.LEHELET: 25
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 8
GYORSASÁG: 20
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 5
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 5
MÁGIA: 6
MÉREGELNYELÉS: 10
MÉRET: 95
REZISZTENCIA: 10
SAVIMMUNITÁS: 10
TŰZIMMUNITÁS: 10
TŰZLEHELET: 25
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 8


MANASZIRÉN (564. LÉNY)
Roppant érdekes lény a manaszirén: mindig bujkál a galetkik elől, szinte soha nem találkozhat vele az, aki nem szándékosan kutat egy példány után. A manaszirének különös, csábító énekükkel bűvölik el a galetkiket, majd rövid idő múlva szabadon engedik. Hogy ez idő alatt mit tesznek velük, azt senki nem tudja, mert az áldozatok semmire nem emlékeznek ezen időszakból. A manaszirén haja különleges mágikus hatalommal bír, melyet azonban csak a leghatalmasabb mágusok tudnak megfelelő módon kihasználni.

EGÉSZSÉG: 38
ENERGIAKONCENTRÁCIÓ: 35
ERŐ: 26
GYORSASÁG: 26
IQ: 34
MÁGIA: 38
MÉRET: 223
ÁTTÖRÉS: 104
ÜGYESSÉG: 36


LIDÉRCKIRÁLY (565. LÉNY)
A lidérckirály egy hihetetlenül ősi és nagy hatalmú élőhalott. Valaha, évezredekkel ezelőtt egy ember varázsló volt, aki mágiája által képes volt megnyújtani életkorát - gyakorlatilag a végtelenségig. Ez a halhatatlanság azonban csalóka öröklét, mert bár a lélek továbbélt, a test elsorvadt, és a mágus már nem élvezheti a testi örömöket. Lidérc lett, gyűlölettel teli élőholt, akit hatalmánál fogva retteg a Hegymélye. Az elmúlt évszázadokban egy beomlott barlangban vegetált, babusgatta relikviagyűjteményét, de aztán megunta a bezártságot, utat robbantott magának a csatornaszintre, és most nagyon is valós fenyegetést jelent, amellyel csak egy teljes szövetség tud szembeszállni.

NAGYOBB ÉLETSZÍVÁS: 75
URALOM: 85


HOLDLÁTÓ VÉRKUTYA (567. LÉNY)
A holdlátó vérkutya sokak számára csak egy legenda. Első ízben Wortan Sahuyagi, a nagy hegymélyi felfedező írt róla. "Hatalmas termetű, kéken világító szemű állat, amely nyilvánvalóan a kutya valamiféle mutációjával jött létre. Elképesztően rosszul lát a sötétben, tehát szinte bizonyos, hogy a felszínen él. Ami viszont ennél is fontosabb, alomnyi kölyköt nevel! Tehát ez egy létező, szaporodó faj, amely képes volt odakint túlélni!... További megfigyeléseim bizonyítják, hogy a kutya nemcsak hogy a felszínen él, de kritikus sérüléseket is képes visszanyerni a hold fényénél." Sajnos Sahuyagi jegyzetei mellett semmilyen bizonyíték nem maradt fent a kutya létezésére. Mégis, a hegymély teljes tudóstársadalma izgatottan kezdett mocorogni a hírre, és megindultak a Sahuyagi teóriáját ellenőrizni akaró expedíciók. Sokan azt állítottak, hogy az Ellenség küldöncei, ezért kell őket elpusztítani, mások a túlélés zálogát látták benne. Mégis, hosszú időnek kellett eltelnie, amíg valaki végül ismét találozott ezzel a különleges lénnyel, köszönhetően egy vadonatúj észlelő varázslatnak.

AURAÉSZLELÉS: 10
16 / 24 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 17
BŰZ: 14
EGÉSZSÉG: 25
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ERŐ: 24
20 / 24 FOG, RONCSOLÁS: 22
GYORSASÁG: 24
HIDEGIMMUNITÁS: 16
IMM. MÉREGRE: 23
IMM.KTKT.MÉREG: 16
IMM.MÉRG.GÁZRA: 16
IQ: 14
16 / 24 JOBB MANCS, BÉNÍTÓ MÉREG: 17
LOPAKODÁS: 25
MÁGIA: 16
MÉREGELNYELÉS: 39
MÉRET: 490
MÉRG. LEHELET: 43
REZISZTENCIA: 16
RUGALMASSÁG: 15
SAVIMMUNITÁS: 19
SZÍVÓSSÁG: 10
TŰZIMMUNITÁS: 16
VASTAG BŐR: 8
ÁLCÁZÁS: 30
ÉBERSÉG: 15
ÜGYESSÉG: 26


HOLDLÁTÓ VÉRNYÚL (568. LÉNY)
Végre! Rábukkantál a legendás holdlátó vérkutyára! ujjongasz. De aztán mozdul az árnyék, és csak egy ronda, nagyranőtt, hegymélyi vérnyúl áll előtted. Feldühödsz, hiszen a mocskos gombapusztító egy igen gyakori teremtmény szinte minden szinten, de mivel alig ér lélekenergiát és nincs semmi kincse, vadászni sem érdemes rá. Persze, lehet, hogy ő is bír a holdlátó képességgel, ha a varázslat hozzá vezetett. De az biztos, hogy nem merészkedsz ki a felszínre azért, hogy ezt kipróbáld.

EGÉSZSÉG: 26
ELKT.IMMUNITÁS: 38
ERŐ: 17
32 / 20 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 26
GYORSASÁG: 31
HIDEGIMMUNITÁS: 29
IMM.MÉRG.GÁZRA: 29
IQ: 13
MÁGIA: 15
MÉRET: 465
REZISZTENCIA: 20
SAVIMMUNITÁS: 29
TŰZIMMUNITÁS: 26
VASTAG BŐR: 16
ÜGYESSÉG: 31


ÉBEN LEBERNYEG (569. LÉNY)
Egy hatalmas, ébenfekete lebegő valami, ha összeakadsz vele, hamar ráébredsz, hogy az asztráltérben nagyobb veszélyek lesnek rád, mint a fizikai világban. Vagy harcolsz, vagy menekülsz - egyik sem jelent komoly esélyt a túlélésre...

AGYVIHAR: 24
ERŐ: 17
GYORSASÁG: 17
IQ: 17
MÉRET: 270
PSZI ACÉLTORONY: 24
PSZI TÁMADÁS: 32
SZ.ÁLL.RONCSOLÁSA: 24
ÜGYESSÉG: 17


ENERGIAKÍGYÓ (570. LÉNY)
Az asztráltér óriáskígyói, egyesek szerint a világpusztuláskor jöttek létre, ezernyi összekapcsolódó, elveszett lélekből. Az asztrál kék végtelenjében vadásznak mindenre, aminek a pszionikus képességei gyengébbek az övéknél.

EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 25
IQ: 30
MÉRET: 260
PSZI ACÉLTORONY: 24
PSZI CSÁP: 28
PSZI ENERGIA: 29
PSZI TÁMADÁS: 34
TUDATI MÉREG: 24


ASZTRÁLIS CSÁPFÉREG (571. LÉNY)
Egy gigantikus, ezercsápos mutáció, az asztrális tér egy visszataszító kreációja. Szerencsére, rettenetesen buta, kizárólag a pszi csáp használatához ért, így hacsak nem ér felkészületlenül a támadás, könnyedén legyőzheted.

EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 25
IQ: 30
MÉRET: 300
PSZI CSÁP: 36
PSZI ENERGIA: 32
PSZI TÁMADÁS: 35
ÜGYESSÉG: 10


EXTERMINÁTOR (572. LÉNY)
Ennek a moa szerkezetnek egyetlen célja van: a pusztítás, a rombolás, a megsemmisítés. Valószínűleg a moák a háborúkban vetették be - nem csoda, hogy kipusztultak, ha ilyen kifinomult technológiát használtak egymás irtására... Az Exterminátor a többi fémszörnyeteghez képest különlegesen jó állapotban van - tehát, ha megpróbálod kikapcsolni, nem fog feltétlenül felrobbanni, és ami ennél is jobb hír, jóval nagyobb eséllyel találhatsz nála épen maradt moa relikviákat!

26 / 120 BAL CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 40
38 / 36 BAL MANCS, RONCSOLÁS: 14
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 50
ELEKTR.LEHELET: 40
GYORSASÁG: 50
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
26 / 120 JOBB CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 30
38 / 36 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 14
MÉRET: 856
3 / 85 OLLÓ, ENERGIASZÍVÁS: 16
SZÍVÓSSÁG: 100
TÜSKÉS BŐR: 10
VASTAG BŐR: 5
ÜGYESSÉG: 40


GINTAK, A SZKRITTER ÖLÉSZ (573. LÉNY)
Amikor megtanultad tisztelni a szkritter ölészeket, nem gondoltad, hogy jöhet még rosszabb is. Gintak a szkritter királynő személyes orgyilkosa. BÁRMIT képes eltakarítani. Mandibulapengéit idegen mágia teszi eltörhetetlenné és természetfeletti módon élessé. A galetkik nem vadásznak Gintakra. Gintak vadászik őrájuk.

AURAÉSZLELÉS: 5
48 / 50 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 45
BŰZ: 18
EGÉSZSÉG: 45
ERŐ: 55
GYORSASÁG: 65
IMM.KTKT.MÉREG: 40
IQ: 45
MÁGIA: 45
MÉREGELNYELÉS: 65
MÉRET: 1000
RUGALMASSÁG: 10
SZÍVÓSSÁG: 30
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 45


THERAXIAI GODDAK (574. LÉNY)
Azonnal felismered, hogy nem egy szokványos halálkufárral állsz szemben. Ennek a teremtménynek a teste a többi szürkéskékjével szemben izzó vörös, és termete is jóval nagyobb fajtársainál. Érzed a belőle áradó hatalmat, és egy szó jelenik meg a fejedben: "GODDAK". Hogy ez a te halálodat jelenti, vagy az ő nevét, nem tudhatod, de szinte önkéntelenül is Goddaknak hívod ezután. Már, ha marad belőle a csata végeztével valami, aminek nevet lehet adni. Vagy belőled, aki elneveze...

BŰZ: 5
CSONTOLVADÁS: 55
EGÉSZSÉG: 20
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 95
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 100
1 / 3 JOBB CSÁP, KONTAKTMÉREG: 150
MANAFORMÁLÁS: 85
MÁGIA: 93
MÁGIKUS ŰR: 100
MÉREGELNYELÉS: 60
MÉRET: 900
NAGYOBB ÉLETSZÍVÁS: 85
REGENERÁCIÓ: 30
VASTAG BŐR: 30
ÁTTÖRÉS: 50
ÜGYESSÉG: 22


ÓMEN, A FŐSÁMÁN (575. LÉNY)
A trogloditák primitív hierarchiájának a csúcsán ugyan a törzsfők állnak, de a valódi hatalom a sámánok, és közülük is Ómen, a legfőbb sámán kezében van. A vizek eme nagyhatalmú lakója gyűlöli a szárazföldi teremtményeket, de mind közül a galetkiket a legjobban. Pedig ők gyakran vadásznak rá, mindnyájan Ómen legendás varázsbotját akarják megszerezni.

AURAÉSZLELÉS: 30
BŰZ: 32
EGÉSZSÉG: 54
ERŐ: 32
GYORSASÁG: 44
GYÓGYÍTÓ SZÉL: 45
GÁZROBBANÁS: 45
15 / 50 JOBB MANCS, PARALIZ.MÉREG: 35
MANAFORMÁLÁS: 66
MÁGIA: 62
MÁGIATÖRÉS: 70
MÉRET: 810
REZISZTENCIA: 20
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZELEMENTÁL IDÉZÉSE: 40
TŰZLABDA: 45
VAKÍTÓ FÉNY: 45
VASTAG BŐR: 25
ÁTTÖRÉS: 40
ÜGYESSÉG: 42


GALETKI VARÁZSLÓ (576. ELLENFÉL)
A varázslótorony őrei képzett mágiahasználók, és bár nem specializálódnak egy varázslatra extrém mértékben, mint sok galetki, a közepes tudásukat sok varázslatban tudják hasznosítani. Bár ők nem vadásznak annyit a csatornákban, mint te, biztos, hogy elég képzettek ahhoz, hogy egy átlagos torzszülöttet könnyedén megsemmisítsenek. Hogy veled hogyan boldogulnának? Talán jobb lenne nem kipróbálni...

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 45
EGÉSZSÉG: 21
ELEMI VÉDELEM: 50
ERŐ: 13
GRÁNITBŐR: 45
GYORSASÁG: 31
GYÓGYNÖVÉNYEK: 10
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IDÉZÉS: 30
IMM. MÉREGRE: 14
IMM.KTKT.MÉREG: 24
IQ: 60
10 / 35 JOBB MANCS, PARALIZ.MÉREG: 15
JÉGELEMENTÁL IDÉZÉSE: 45
MEGSZAKÍTÁS: 50
MÁGIA: 60
MÉRET: 650
RUGALMASSÁG: 10
SAVIMMUNITÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
VASTAG BŐR: 20
ÁTTÖRÉS: 25
ÉBERSÉG: 15
ŐSI VILLÁM: 45


KINCSFUTÁR (577. LÉNY)
Amikor először találkoztál kisebb kincsfutárral, rögtön bizonyos voltál benne, hogy vannak komolyabb kincsfutárok is. Nyilván, komolyabb kincseket szállítanak, viszont képességeik is komolyabbak. A sötétkék bőrű, tömzsi humanoid lényről azonnal megmondod, hogy kincsfutár, amikor meglátod a hátán cipelt, kincsekkel teli zsákot. Amikor megtámadod, nem próbál elfutni, hanem ledobja a zsákot, és szembefordul vele. Hiszen tudja, ha a kincset elhagyná, mindenképp az életével fizetne.

8 / 48 BAL LÁB, PARALIZ.MÉREG: 45
45 / 50 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 45
EGÉSZSÉG: 50
GRÁNITBŐR: 45
GYORSASÁG: 50
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
8 / 50 JOBB LÁB, RONCSOLÁS: 45
45 / 48 JOBB MANCS, BÉNÍTÓ MÉREG: 45
JÉGELEMENTÁL IDÉZÉSE: 45
KISEBB MANAPAJZS: 47
MÉREGELNYELÉS: 60
MÉRET: 900
REZISZTENCIA: 45
SZÍVÓSSÁG: 50
SÁRKÁNYFORMA: 45
TŰZLABDA: 45
VASTAG BŐR: 50
ŐSI IMMUNITÁS: 45
ŐSI VILLÁM: 45


TŰZMANÓ (578. LÉNY)
A tűzmanók apró termetű mágikus lények, testüket szinte teljes mértékben tűz alkotja, folyamatosan égnek. Vigyázz, ha felbosszantasz egyet, pillanatok alatt szénné égethet! Ha mégis valahogy sikerül kioltanod élete lángját, a visszamaradó por piromádoknak és kőevőknek lehet alkalmas táplálék.

AURAÉSZLELÉS: 5
EGÉSZSÉG: 50
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 50
IQ: 35
MÁGIA: 35
MÉREGELNYELÉS: 35
MÉRET: 900
TŰZIMMUNITÁS: 200
TŰZLEHELET: 100
TÜSKÉS BŐR: 20
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 60


GALETKI MARCONA (579. ELLENFÉL)
Bármennyire is titkolják a vezetőitek ezt a tényt, a ti társadalmatoknak is megvannak a maga számkivetettjei, élősködői és bűnözői, mint minden más társadalomnak. Ezek a galetkik is fejlesztik magukat, de képességeiket sajnos rosszra használják. Nem a te feladatod, hogy megneveld és a jó útra térítsd ezeket a galetkiket, de persze ha az utadba állnak, vagy esetleg akár megütnek, jogodban áll visszaütni...

AURAÉSZLELÉS: 5
31 / 34 BAL CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 24
14 / 20 BAL KAROM, KONTAKTMÉREG: 14
25 / 30 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 26
EGÉSZSÉG: 28
GYORSASÁG: 41
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 25
32 / 35 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 28
22 / 30 JOBB KAROM, SEBZŐ MÉREG: 24
MÁGIA: 23
MÁSZÁS: 15
MÉRET: 890
REZISZTENCIA: 25
VASTAG BŐR: 25
ÁLCÁZÁS: 15
ÁTOKSZÓRÁS: 20


SZKRITTER CSATAHÓLYAG (580. LÉNY)
Ez a rovar óriásira felfújta torát, amelyről látszólag bénán csüngenek le csápjai. Ha azonban a csatahólyag közelébe mész, csápjai villámgyorsan lecsapnak, megbénítják ellenfelüket, és ezután a rovar elektromos leheletével süti ellenfelét ropogósra.

AURAÉSZLELÉS: 5
20 / 24 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 24
BŰZ: 12
EGÉSZSÉG: 42
ELEKTR.LEHELET: 60
ERŐ: 26
GYORSASÁG: 36
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 18
20 / 24 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 24
MÁGIA: 30
MÉREGELNYELÉS: 66
MÉRET: 780
ÜGYESSÉG: 20


SZKRITTER DOLGOZÓ (581. LÉNY)
A szkritter boly mindenesei, ezerszám nyüzsögnek a bolyban és a bolyon kívül. Ők soha nem támadnak, csak végzik a dolgukat. Ha megtámadod őket, látni fogod, hogy a dolgozók legfeljebb munkavégzésre kifejlesztett végtagjaikkal tudnak védekezni, amelyek ugyan nem élesek, de erősek. Annak ellenére, hogy a dolgozó nem tud komoly kárt tenni benned, ne feledd, hogy ezek a lények a boly legszívósabb lakói közé tartoznak, hiszen folyamatosan megterhelő munkát végeznek.

AURAÉSZLELÉS: 5
25 / 35 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 25
BŰZ: 255
30 / 35 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 30
EGÉSZSÉG: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 55
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 40
IQ: 6
25 / 35 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 25
MÁGIA: 13
MÉREGELNYELÉS: 75
MÉRET: 1100
REZISZTENCIA: 40
SAVIMMUNITÁS: 50
SZÍVÓSSÁG: 50
TŰZIMMUNITÁS: 50
VASTAG BŐR: 50
ÜGYESSÉG: 30


KRONOSZ (582. LÉNY)
Kronosz, az időóriás az istenek gyermeke volt. Már csecsemőként is öntudatlanul babrálta az idő szövetét, és ahogy nagyobb lett, már tudatosan kereste a lehetőségeket, hogy csínyeket kövessen el a dolgok rendes menetének megváltoztatására. Szülei hasztalan próbálták fegyelmezni, Kronosz hatalma pedig egyre nőtt. Népek történetét törölte ki mindörökre a történelemkönyvekből, időhurkokat és paradoxonokat hozott létre. Félő volt, hogy káoszba taszítja a világot. Szülei nem voltak képesek elpusztítani, ezért örök álmot bocsátottak rá. Kronosz évezredekig pihent a föld mélyén, de amikor az Ellenség támadása után az istenek eltűntek, a Kronoszt megkötő mágia meggyengült, és ő felébredt. Sziklabörtönéből eddig még keveset tudott ártani, de most nekilátott, hogy kiássa magát... Meg kell állítanotok, mielőtt még kitörli a galetki faj létezésének emlékét is puszta szórakozásból!


MÉONECH ŐSMESTER (583. LÉNY)
Ez egy nagyon ősi szkritter, amely az évszázadok során módosult, és lassan teljesen átolvadt az asztrálba. A szkritter boly pszionikus védelmét biztosítja, meglehetős hatékonysággal, hiszen tudása az ősi időkből származik, így sok meglepetést fog majd okozni.

AURAÉSZLELÉS: 30
EGÉSZSÉG: 17
ERŐ: 15
GYORSASÁG: 31
IDEGROPPANTÁS: 16
IQ: 40
MÁGIA: 16
MÉRET: 500
PSZI CSÁP: 16
PSZI ENERGIA: 26
PSZI TÁMADÁS: 28
PSZICHIKAI CSAPÁS: 18
ÜGYESSÉG: 15


TORMIKUS DETEKTOR (584. LÉNY)
Már régóta élsz a Teron hegyben, mégis, nem győzöl csodálkozni, hogy milyen sokféle ocsmány undorító teremtménye van a Sötétségnek. A tormikus detektor a Legendák Völgyében kószáló rém. Mintha valaki egy nagy halom hulladékot gyúrt volna össze nedves csirizzel, és itt-ott ráillesztett egy-egy valószínűtlenül nagy és véreres szemet. A tormikus detektor őseinek, évezredekkel ezelőtt még lehet, hogy kultúrált kinézetű ősei voltak, szőröstalpú hobbitok vagy más, civilizált teremtmények, de az örökös sötétben való élet, az, hogy a fennmaradás érdekében mindent meg kell zabálnia, hihetetlenül elkorcsosította ezt a lényt. Mára félresikerült mutáns génkísérletnek is csak jóindulattal lehetne nevezni. Láthatóan, egyetlen szerve úszta csak meg épen a több évszázados degradációt, és ez az agya. Ami saját megcsúfulása miatt telve van gyűlölettel. A tormikus detektor gyakran rak magára nagyhatalmú védővarázslatokat, de ha szerencséd van, ezek a csata kezdetére vagy második körére elmúlnak.

EGÉSZSÉG: 12
ENERGIAKONCENTRÁCIÓ: 85
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 37
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 40
ISTENI HARAG: 60
MANAFORMÁLÁS: 66
MÁGIA: 66
MÉREGELNYELÉS: 37
MÉRET: 780
MÉRG. LEHELET: 70
REGENERÁCIÓ: 15
REZISZTENCIA: 20
VASTAG BŐR: 15
VÉGSŐ ROTHADÁS: 60
ÁTTÖRÉS: 35
ÜGYESSÉG: 20


MEGELEVENEDETT ÁRNYÉK (585. LÉNY)
Az árnyak megnyúlnak, életre kelnek... És valami ősi, borzalmas teremtmény támad rád a következő pillanatban. Elfutni nem tudsz, harcolni kell az életedért, vagy magad és árnyékká változol, és kísérteni fogsz.

AURAÉSZLELÉS: 5
21 / 3 BAL CSÁP, SEBZŐ MÉREG: 23
EGÉSZSÉG: 24
ELKT.IMMUNITÁS: 29
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 40
HIDEGIMMUNITÁS: 13
IMM. MÉREGRE: 21
IMM.KTKT.MÉREG: 19
IMM.MÉRG.GÁZRA: 23
IQ: 30
21 / 3 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 23
LOPAKODÁS: 10
MÁGIA: 34
MÉRET: 759
REZISZTENCIA: 43
SAVIMMUNITÁS: 25
TŰZIMMUNITÁS: 21
ÜGYESSÉG: 36


XENOMORF HARCOS (586. LÉNY)
A xenomorfok közül még az egyszerű dolgozók is halálos ellenfelek a hegy teremtményei számára. De mi a helyzet a boly harcosaival, akiket nemcsak fizikai adottságaik, de génjeik, és képzésük is a gyilkolás tökélyre fejlesztett művészetére teremtett? Csak bambán bámulod a semmiből, közvetlenül előtted előbukkanó fekete, halványas csillogó testet, ahogy előrecsapódnak a csápok és a dupla állkapocs...

22 / 38 BAL CSÁP, ROTHASZTÁS: 20
26 / 30 BAL CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 20
28 / 28 FAROK
30 / 55 FOG, CSONKOLÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 35
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IQ: 28
26 / 30 JOBB CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 20
REGENERÁCIÓ: 25
SZÍVÓSSÁG: 30
ÜGYESSÉG: 32


MÉONECH HIRVIVŐ (587. LÉNY)
Ennek a fürge és áramvonalas szkritternek egyetlen célja, hogy hihetetlen sebességgel tudjon mozogni a boly járataiban. Egy hírvivő, de vajon mi szükség lehet rá, ha a boly királynője mentálisan képes ellenőrizni a boly minden szkritterét? Mi az, amiről ő nem tud, és egy hírvivőnek kell az információt szállítani? Nagyon érdekes kérdés.

AURAÉSZLELÉS: 5
5 / 23 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 80
EGÉSZSÉG: 32
ELKT.IMMUNITÁS: 34
ENERGIAPRÉSELÉS: 60
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 70
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 42
KISEBB MANAPAJZS: 50
MANAFORMÁLÁS: 40
MARTIAN HATALMA: 40
MÁGIA: 30
MÉONECH FÓKUSZÁLÁS: 50
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 780
TŰZIMMUNITÁS: 32
VASTAG BŐR: 10
ÁTTÖRÉS: 5
ŐSI IMMUNITÁS: 60
ŐSI VILLÁM: 50
ÜGYESSÉG: 55


ÁRNYMANÓ SZELLEM (588. LÉNY)
Egy rég elpusztult árnymanó élőholt szelleme nem egy barátságos jelenség. Ködösen gomolygó ektoplazmájában karmod nem tud kárt tenni, legfeljebb valamilyen elemi támadás. A szellem elméjét sem valószínű, hogy mágiád befolyásolni tudja. Talán legjobb megoldás, ha menekülsz, amíg hátrahagyott szolgáidból kiszívja az életenergiát.

39 / 34 BAL KAROM, ÖREGÍTÉS: 24
BŰZ: 255
CSAPDAÉSZLELÉS: 15
EGÉSZSÉG: 1
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 35
IMM. MÉREGRE: 99
IMM.KTKT.MÉREG: 99
IQ: 38
43 / 36 JOBB KAROM, ÖREGÍTÉS: 24
LOPAKODÁS: 30
LOPÁS: 35
MÁGIA: 35
MÉRET: 711
ZÁRNYITÁS: 15


SZÁRNYAS HALÁL (589. LÉNY)
Bőrszárnyakon repülő, vörösen izzó szemű fekete démon, amely valamilyen sötét létsíkról került megidézésre. Ki tudja miféle szerződés vagy hűségeskü köti az Uralkodóhoz, akit mindenáron igyekszik megvédeni, és minden rendelkezésére álló eszközzel - márpedig azokból van bőven...

AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 37
EGÉSZSÉG: 37
ERŐ: 32
FELTÁMASZTÁS: 67
GYORSASÁG: 152
IMM. MÉREGRE: 32
IMM.KTKT.MÉREG: 27
IQ: 72
MANAFORMÁLÁS: 92
MÁGIA: 72
MÉREGELNYELÉS: 72
MÉRET: 830
REZISZTENCIA: 92
SAVLEHELET: 89
VÉGSŐ ROTHADÁS: 72
VÉGTELEN ŰR: 87
ÁTTÖRÉS: 37
ÜGYESSÉG: 42


MUTÁNS MYRKAIL (590. LÉNY)
Ez az apró, szőrös és szárnyas lény bármilyen meglepő, de az Uralkodó egyik kapitánya. Egy ősi, mára kipusztult faj utolsó példánya, az elmúlt évszázadokban túlélési ösztönét a tökélyre fejlesztette. Olyan sebességgel röpköd, hogy szinte eltalálhatatlan, és közben leterít parányi nyílpuskájával. Parancsaira a Legendák Völgyének minden torza hallgat, hiszen tudják, milyen borzalmas ura a nekromanta mágiának.

EGÉSZSÉG: 39
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 74
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 51
GYÓGYÍTÓ SZÉL: 60
IQ: 35
LŐFEGYVER: 66
MANAFORMÁLÁS: 92
MÁGIA: 53
MÉREGFELHŐ: 67
MÉRET: 800
13 / 58 NYELV, SEBZŐ MÉREG: 78
PARANCS: 62
ÁTTÖRÉS: 37
ÜGYESSÉG: 67


TÜSKÉS KTORAID (591. LÉNY)
Egy gigantikus, tüskés páncélú óriásgyík, mellette a titánvaránusz csupán apró szalamandra. Fejét fogak helyett hatalmas csáprágók díszítik. Ezt az igen szívós állatot nagyhatalmú lények használják ölebnek könnyű idomíthatósága miatt, és ilyenkor kedvencüket mágikus gyorsítással ruházzák fel, mert nem elég, ha a kedvenc mindent meg tud ölni, tegye ezt gyorsan.

BŰZ: 47
61 / 98 CSÁPRÁGÓ, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 72
EGÉSZSÉG: 58
ELKT.IMMUNITÁS: 37
ERŐ: 80
GYORSASÁG: 54
HIDEGIMMUNITÁS: 37
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 52
IMM.MÉRG.GÁZRA: 37
IQ: 24
MÁGIA: 26
MÉREGELNYELÉS: 78
MÉRET: 1780
REZISZTENCIA: 37
SAVIMMUNITÁS: 37
SZÍVÓSSÁG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 20
TÜSKÉS BŐR: 72
VASTAG BŐR: 72
ÜGYESSÉG: 36


URALKODÓ (592. ELLENFÉL)
Az Uralkodó egyike a jelenleg ismert legnagyobb hatalmú torzszülötteknek. E legendás teremtmény a Legendák Völgyének teljhatalmú ura. Egy gigantikus, éenfekete testű démoni teremtmény, óriási izmokkal. Azt rebesgetik, hogy találkozott az Ellenséggel, és legyőzte azt. Az Ellenségből kiszívott lélekenergia megfertőzte a testét, és gyakorlatilag sebezhetetlenné tette azt. Mások szerint, az Uralkodó maga az Ellenség teremtménye. Akárhogyan is, ha nem rendelkezel megfelelő ismeretekkel arról, hogyan kell támadási formáidat az Ellenséggel szemben alkalmazni, akkor esélytelen vagy.

AURAÉSZLELÉS: 50
AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 142
EGÉSZSÉG: 142
ERŐ: 222
FÜRGÜLÉS: 102
GYORSASÁG: 150
IMM. MÉREGRE: 37
IMM.KTKT.MÉREG: 37
INIMÍCIA: 142
IQ: 152
88 / 218 JOBB MANCS
MÁGIA: 102
MÉRET: 2080
SZÍVÓSSÁG: 90
TELJES GYÓGYÍTÁS: 142
VASTAG BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 102


MÉONECH MEGSEMMISÍTŐ (593. LÉNY)
A méonech megsemmisítők nagyhatalmú harcosai a szkritter bolynak. Hatalmas rovarok, tűzvörös páncéllal, és óriási fullánkkal. Otromba méretük miatt a boly szűkebb járataiban nem is tudnak közlekedni, ezért csak a nagyobb központi termekben találkozhatsz velük, amelyek védelme kulcsfontosságú. Miután lehetőséged volt egy megszemlélésére, imádkozol az ősökhöz, hogy soha ne adjon a fajod okot arra, hogy ezekből egy egész hadseregre való zúduljon a galetkikre.

60 / 75 BAL KAROM, PARALIZ.MÉREG: 50
65 / 90 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 65
ELKT.IMMUNITÁS: 65
HIDEGIMMUNITÁS: 65
IMM.MÉRG.GÁZRA: 65
60 / 75 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 50
MÁGIA: 40
MÉREGELNYELÉS: 85
MÉRET: 2500
REZISZTENCIA: 50
SZÍVÓSSÁG: 70
TŰZIMMUNITÁS: 65
VASTAG BŐR: 65
ÜGYESSÉG: 65


BECSÜLETES THEOFIL (595. ELLENFÉL)
A 15. szint kereskedője a többi szintéhez hasonló csaló alak, örömmel veszed a lehetőséget, hogy alaposan elverheted! Persze, azért nem véletlenül került erre a posztra, meg tudja védeni magát. Ha pedig úgy érzi, vesztésre áll, akkor legalább megpróbálja a lehető legtöbb kárt okozni neked - olyasmivel, amiről úgy gondolja, neked értékes, hiszen neki is az. Varázstárgyaid összetörésével! Nem árt tehát, ha tárgyvédelemmel készülsz ellene.

21 / 30 BAL CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 48
21 / 30 BAL KAROM, TÁRGYIRTÁS: 48
21 / 30 BAL MANCS, TÁRGYIRTÁS: 48
ERŐ: 32
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IQ: 46
ISTENI HARAG: 130
21 / 30 JOBB CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 48
21 / 30 JOBB KAROM, TÁRGYIRTÁS: 48
21 / 30 JOBB MANCS, TÁRGYIRTÁS: 48
MÉRET: 2800
VASTAG BŐR: 25
ÁTTÖRÉS: 40
ÜGYESSÉG: 36


SÖTÉT MOTYOGÓ (596. LÉNY)
A sötét motyogók az árnyékvilág legalacsonyabb rendű, agy nélküli, csak tudattalan gonoszkodásra képes teremtményei. A valós világ lakói nem láthatják őket, rájuk nézve nem is jelentenek veszélyt. A holt lelkeket azonban gyakran megtámadják, hideg karmaikkal megpróbálva szétszaggatni a szellemek ektoplazmáját.

23 / 5 BAL KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 23
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 32
ELKT.IMMUNITÁS: 19
ERŐ: 27
GYORSASÁG: 32
HIDEGIMMUNITÁS: 23
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 31
21 / 3 JOBB KAROM, ÖREGÍTÉS: 21
MÁGIA: 34
MÉREGELNYELÉS: 116
MÉRET: 524
REZISZTENCIA: 28
SAVIMMUNITÁS: 29
TŰZIMMUNITÁS: 29
ÜGYESSÉG: 32


BAZALT MYTOKRONIT (597. LÉNY)
Egy óriásira nőtt élősködő, amiről nem sok jót lehet elmondani. Primitív agya jószerivel csak a táplálkozás és a túlélés vezérlésére jó - és ezek közül mindkettő azt sugallja, hogy taposson el. Tömzsi, barnás testét hegyes tüskék borítják, skorpiószerű farka feje fölé kunkorodik, fekete gombszemei tapogatódzva forognak körbe-körbe.

21 / 1 BAL CSÁP, RONCSOLÁS: 21
BŰZ: 23
EGÉSZSÉG: 38
ERŐ: 26
23 / 3 FAROK, SEBZŐ MÉREG: 23
GYORSASÁG: 23
IQ: 26
15 / 1 JOBB CSÁP
MÁGIA: 28
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 342
TÜSKÉS BŐR: 31
ÜGYESSÉG: 24


VÖRÖS MYTOKRONIT (598. LÉNY)
Egy felágaskodó, vöröses színű, nagyon gusztustalan hernyóra emlékeztet ez a primitív élőlény. Sejtjei visszataszítóan pulzálnak bőre alatt, ragyás táplálkozószervét köpésre nyitja, hogy tűzforró plazmájával elborítson és emészthetővé tegyen.

EGÉSZSÉG: 30
ELEKTR.LEHELET: 34
ELKT.IMMUNITÁS: 102
ERŐ: 36
GYORSASÁG: 36
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 26
MÁGIA: 26
MÉRET: 342
TŰZIMMUNITÁS: 102
TŰZLEHELET: 26
VASTAG BŐR: 26
ÜGYESSÉG: 36


FEKETE MYTOKRONIT (599. LÉNY)
Egy felágaskodó, fekete színű, nagyon gusztustalan hernyóra emlékeztet ez a primitív élőlény. Bőre felszíne szinte bugyog a folyamatosan kiválasztott savas nedvektől. Szájából mérgező pára csap fel. Szerencsére, amennyire visszataszító, annyira sebezhetőnek is tűnik!

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 38
GYORSASÁG: 34
IMM.MÉRG.GÁZRA: 102
MÁGIA: 30
MÉRET: 961
MÉRG. LEHELET: 26
REGENERÁCIÓ: 24
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 102
SAVLEHELET: 37
ÜGYESSÉG: 42


KÉK KRAZIT (600. LÉNY)
A krazitok páncélozott testű, bogárszerű élőlények, szerveződésük a quwargokéhoz hasonlatos, de azoknál sokkal erősebbek és intelligensebbek. Legtöbbször párosával járnak, így különösen nehéz dolga van bárkinek vagy bárminek, aki ártani akar nekik. A kék krazit elektromos ill. jégleheletére támaszkodik, ha meg kell védenie magát, és ennek megfelelően, jelentős immunitással bír az elemi támadásokkal szemben. Piromádok, rovarevők és kőevők egyformán íletesnek találhatják a kemény páncél alatt rejtőző ízletes, rózsaszín húst.

AURAÉSZLELÉS: 10
BŰZ: 10
EGÉSZSÉG: 36
ELEKTR.LEHELET: 100
ELKT.IMMUNITÁS: 140
ERŐ: 30
GYORSASÁG: 38
HIDEGIMMUNITÁS: 140
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 24
IMM.MÉRG.GÁZRA: 140
IQ: 30
JÉGLEHELET: 100
MÁGIA: 34
MÁGIATÖRÉS: 100
MÉREGELNYELÉS: 35
MÉRET: 780
REGENERÁCIÓ: 50
SAVIMMUNITÁS: 140
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 140
VASTAG BŐR: 5
ÉBERSÉG: 20
ÜGYESSÉG: 40


MÁRVÁNY KRAZIT (601. LÉNY)
A krazitok páncélozott testű, bogárszerű élőlények, szerveződésük a quwargokéhoz hasonlatos, de azoknál sokkal erősebbek és intelligensebbek. Legtöbbször párosával járnak, így különösen nehéz dolga van bárkinek vagy bárminek, aki ártani akar nekik. A márvány krazit teste különösen kemény, extra páncéllal bír, nem véletlenül - ők a krazitok igazi harcosai. Félelmetes végtagokkal bírnak, amelyeket nem haboznak használni. Vigyázz, ha gránitbőrt használsz, a harcot olyannyira kilátástalannak találhatják, hogy segítséget hívnak. Micinisták, rovarevők és kőevők egyformán ízletesnek találhatják a kemény páncél alatt rejtőző ízletes, rózsaszín húst.

AURAÉSZLELÉS: 10
30 / 40 BAL CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 22
BŰZ: 10
50 / 40 CSÁPRÁGÓ, RONCSOLÁS: 30
EGÉSZSÉG: 40
ERŐ: 40
22 / 40 FAROK, SEBZŐ MÉREG: 45
GYORSASÁG: 24
IDÉZÉS: 1
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 22
IQ: 26
30 / 40 JOBB CSÁP, TÁRGYIRTÁS: 22
MÁGIA: 32
MÉREGELNYELÉS: 35
MÉRET: 732
REZISZTENCIA: 40
SZÍVÓSSÁG: 20
TÜSKÉS BŐR: 12
VASTAG BŐR: 46
ÉBERSÉG: 20
ÜGYESSÉG: 36


VÖRÖS KRAZIT (602. LÉNY)
A krazitok páncélozott testű, bogárszerű élőlények, szerveződésük a quwargokéhoz hasonlatos, de azoknál sokkal erősebbek és intelligensebbek. Legtöbbször párosával járnak, így különösen nehéz dolga van bárkinek vagy bárminek, aki ártani akar nekik. A vörös krazitok a horda mágiahasználói, azon belül is a szellemi mágiát fejlesztették tökélyre. A csata előtt gránitbőrrel, szélpajzzsal és kisebb manapajzzsal készülnek, ezenfelül, a fejüket védő pszionikus pajzsnak köszönhetően, immunisak a direkt kontaktusra. Mágiafalók, rovarevők és kőevők egyformán ízletesnek találhatják a kemény páncél alatt rejtőző ízletes, rózsaszín húst.

A FORRÁS ÉRINTÉSE: 30
AURAÉSZLELÉS: 10
DERMESZTÉS: 35
EGÉSZSÉG: 32
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 30
ERŐ: 26
GYORSASÁG: 36
HIDEGIMMUNITÁS: 20
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 50
MÁGIA: 56
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 680
REZISZTENCIA: 60
SAVIMMUNITÁS: 20
SZELLEMPÖRÖLY: 60
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
TŰZLEHELET: 30
TÜSKÉS BŐR: 26
VASTAG BŐR: 15
ÁTTÖRÉS: 20
ÉBERSÉG: 20
ÜGYESSÉG: 36


SZÜRKE KRAZIT (603. LÉNY)
A krazitok páncélozott testű, bogárszerű élőlények, szerveződésük a quwargokéhoz hasonlatos, de azoknál sokkal erősebbek és intelligensebbek. Legtöbbször párosával járnak, így különösen nehéz dolga van bárkinek vagy bárminek, aki ártani akar nekik. A szürke krazitok a krazit hadsereg lőfegyver használói. Amíg a márvány krazitok előrerohannak, addig a szürke krazitok szikarepeszekkel sorozzák meg az ellent a hátsó sorból. Egyéb támadási formáik igencsak korlátozottak, közelharc helyett inkább a menekülést választják. Tejivók, rovarevők és kőevők egyformán ízletesnek találhatják a kemény páncél alatt rejtőző ízletes, rózsaszín húst.

AURAÉSZLELÉS: 10
AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 35
28 / 40 BAL CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 50
BŰZ: 30
38 / 40 CSÁPRÁGÓ, BÉNÍTÓ MÉREG: 40
EGÉSZSÉG: 38
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 34
GYORSASÁG: 54
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 45
IMM.KTKT.MÉREG: 45
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 36
28 / 40 JOBB CSÁP, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 50
LŐFEGYVER: 64
MÁGIA: 30
MÉREGELNYELÉS: 45
MÉRET: 730
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 50
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 50
TÜSKÉS BŐR: 35
VASTAG BŐR: 35
ÉBERSÉG: 20
ÜGYESSÉG: 28


NADROQ SÁSKA (604. LÉNY)
A nadroqok óriási, sáskaszerű lények, a szint kegyetlen ragadozói. Bár nem olyan nagyok és erősek, mint sok más torzszülött, csapatban járnak, és ez teszi őket legyőzhetetlenné. A nadroq sáska a legegyszerűbb nadroq, egyszerűen csak óriási csáprágóját, és pengeéles mandibuláit használja az ellenfél felszeletelésére. Kemény kitinpáncélja mind a fizikai, mind a mágikus támadások ellen érezhető védelmet biztosít.

AURAÉSZLELÉS: 15
23 / 40 BAL KAROM, TÁRGYIRTÁS: 20
BŰZ: 5
31 / 45 CSÁPRÁGÓ, SEBZŐ MÉREG: 24
EGÉSZSÉG: 32
ERŐ: 34
FÉREG ÉRINTÉSE: 60
FÜRGÜLÉS: 60
GYORSASÁG: 30
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IQ: 30
23 / 40 JOBB KAROM, TÁRGYIRTÁS: 20
LOPAKODÁS: 10
MÁGIA: 36
MÉREGELNYELÉS: 20
MÉRET: 550
REZISZTENCIA: 40
SZÍVÓSSÁG: 30
VASTAG BŐR: 22
ÁLCÁZÁS: 10
ÉBERSÉG: 35
ÜGYESSÉG: 38


NADROQ BÖFÖGŐ (605. LÉNY)
A nadroqok óriási, sáskaszerű lények, a szint kegyetlen ragadozói. Bár nem olyan nagyok és erősek, mint sok más torzszülött, csapatban járnak, és ez teszi őket legyőzhetetlenné. A böfögők mókásnak tűnő, böfögésszerű hangokat adnak ki, ha megpillantják áldozatukat. Torkukból ilyenkor savas anyagot vagy mérgező gázt böfögnek elő, amely hamar elpusztítja az áldozatot. A nadroq böfögők különösen ellenállók az elemi támadásokkal szemben, ezért egy lehelésre specializált galetkinek nem árt velük szemben a másodlagos támadási formáját elővennie.

AURAÉSZLELÉS: 15
BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 34
ELKT.IMMUNITÁS: 100
ERŐ: 26
GYORSASÁG: 46
HIDEGIMMUNITÁS: 100
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 100
IQ: 36
MÁGIA: 40
MÁGIATÖRÉS: 70
MÉREGELNYELÉS: 25
MÉRET: 600
MÉRG. LEHELET: 87
REGENERÁCIÓ: 35
SAVIMMUNITÁS: 100
SAVLEHELET: 87
SZÍVÓSSÁG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 100
VASTAG BŐR: 8
ÁLCÁZÁS: 10
ÉBERSÉG: 30
ÜGYESSÉG: 44


NADROQ MANAFORMÁZÓ (606. LÉNY)
A nadroqok óriási, sáskaszerű lények, a szint kegyetlen ragadozói. Bár nem olyan nagyok és erősek, mint sok más torzszülött, csapatban járnak, és ez teszi őket legyőzhetetlenné. A manaformázók a nadroq faj elemi mágusai. Varázslataikat mesteri szinten használják. Az egyetlen mód legyőzésükre, ha megleped őket, és mielőtt még elégetnének, gyorsan lesújtasz rájuk és elpusztítod őket. Szerencsére, eléggé sebezhetőek, ha nem hagysz nekik időt a védekező varázslataik felhúzására, legfeljebb közepes rezisztanciájuk jelenthet okot kisebb aggodalomra.

AURAÉSZLELÉS: 15
EGÉSZSÉG: 28
ELKT.IMMUNITÁS: 25
ENERGIAPRÉSELÉS: 48
ERŐ: 20
GRÁNITBŐR: 40
GYORSASÁG: 38
HIDEGIMMUNITÁS: 25
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 12
IMM.MÉRG.GÁZRA: 25
IQ: 58
KISEBB MANAPAJZS: 45
MANAFORMÁLÁS: 25
MÁGIA: 60
MÉREGELNYELÉS: 15
MÉRET: 520
REZISZTENCIA: 50
SAVIMMUNITÁS: 25
SZÍVÓSSÁG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 25
TÜSKÉS BŐR: 15
VASTAG BŐR: 10
ÁLCÁZÁS: 10
ÁTTÖRÉS: 15
ÉBERSÉG: 30
ŐSI VILLÁM: 50
ÜGYESSÉG: 30


NADROQ DETEKTOR (607. LÉNY)
A nadroqok óriási, sáskaszerű lények, a szint kegyetlen ragadozói. Bár nem olyan nagyok és erősek, mint sok más torzszülött, csapatban járnak, és ez teszi őket legyőzhetetlenné. A detektorok a nadroq faj felderítői, és funkciójuknak megfelelően, különösen szívósak. Mind vastag és tüskés bőrrel, mind elemi immunitásokkal, mind rezisztenciával és méregellenállással rendelkeznek. Ha harcba keverednek, megpróbálják lőfegyverükkel az ellent távolról leteríteni, de persze a galetkik elleni harcban ez kudarcra van ítélve, hiszen a lövedékek már egy közepes vastag bőrről is lepattannak. A detektorok menekülésüket gyógyító varázslatokkal fedezik, ezért nem árt, ha csendvarázzsal, direkt kontaktussal, megszakítással vagy rothadással elejét veszed ennek.

AURAÉSZLELÉS: 15
AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 28
24 / 38 BAL KAROM, MANASZÍVÁS: 35
BŰZ: 20
32 / 42 CSÁPRÁGÓ, RONCSOLÁS: 26
EGÉSZSÉG: 44
ELKT.IMMUNITÁS: 40
ERŐ: 27
GYORSASÁG: 48
HIDEGIMMUNITÁS: 40
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 40
IQ: 42
24 / 38 JOBB KAROM, MANASZÍVÁS: 35
LŐFEGYVER: 50
MÁGIA: 34
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 500
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 40
SZÍVÓSSÁG: 30
TŰZIMMUNITÁS: 40
TÜSKÉS BŐR: 30
VASTAG BŐR: 20
ÁLCÁZÁS: 10
ÉBERSÉG: 30
ÜGYESSÉG: 26


LEBEGŐ DRÓN (608. LÉNY)
A drónok egy félelmetes, ősi faj képviselői, amelyek eddig rejtőztek, gyűjtögették az erejüket, és most látják elérkezettnek a pillanatot arra, hogy színre lépjenek. A drónok hatalmas, masszív testű lények, amelyek lassan, a lebegőben lebegve közlekednek. Testükről számos, ismeretlen rendeltetésű szerv nő ki, csápok, nyúlványok, érzékszervek. Minden drónra jellemző, hogy hosszú életük alatt már sokmindent megtanultak, ezért általában immunisak azokra a támadásokra, amelyek azonnali pusztulásukat okozhatják (kontaktméreg, dermesztés, halálvarázs stb). A bölcsek szerint a drónok jelentik a kulcsot az ősklinochok legyőzéséhez. A lebegő drón fajának legegyszerűbb tagja. Testét fekete pikkelyek borítják. Csápjai különösen erősek: ha megtámadják, hanyag eleganciával sújt le, és végzi ki áldozatait.

AURAÉSZLELÉS: 30
30 / 45 BAL CSÁP, KRONO-ÉRINTÉS: 22
BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 60
ERŐ: 55
GYORSASÁG: 45
GYÓGYNÖVÉNYEK: 10
IDÉZÉS: 10
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IQ: 55
30 / 45 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 24
MÁGIA: 55
MÉREGELNYELÉS: 35
MÉRET: 1350
NYOMKERESÉS: 20
SZÍVÓSSÁG: 40
VASTAG BŐR: 32
ÉBERSÉG: 40
ÜGYESSÉG: 40


ÉGETŐ DRÓN (609. LÉNY)
A drónok egy félelmetes, ősi faj képviselői, amelyek eddig rejtőztek, gyűjtögették az erejüket, és most látják elérkezettnek a pillanatot arra, hogy színre lépjenek. A drónok hatalmas, masszív testű lények, amelyek lassan, a lebegőben lebegve közlekednek. Testükről számos, ismeretlen rendeltetésű szerv nő ki, csápok, nyúlványok, érzékszervek. Minden drónra jellemző, hogy hosszú életük alatt már sokmindent megtanultak, ezért általában immunisak azokra a támadásokra, amelyek azonnali pusztulásukat okozhatják (kontaktméreg, dermesztés, halálvarázs stb). A bölcsek szerint a drónok jelentik a kulcsot az ősklinochok legyőzéséhez. A legtöbb drón a mágia mestere. Az égető drón a tűzvarázslatok avatott szakértője, vörös testén apró lángnyelvek futkosnak. Bárcsak tudnád, melyik az a szerve, amelyiket a varázslatok elmormolására használja, azonnal lesújtanál rá!

AURAÉSZLELÉS: 30
BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 55
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 52
GYÓGYNÖVÉNYEK: 10
IDÉZÉS: 10
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IQ: 70
MANAFORMÁLÁS: 40
MÁGIA: 70
MÉREGELNYELÉS: 35
MÉRET: 1350
NYOMKERESÉS: 20
SZÍVÓSSÁG: 40
TŰZELEMENTÁL IDÉZÉSE: 50
TŰZFAL: 55
TŰZIMMUNITÁS: 30
TŰZOSZLOP: 52
TŰZTENGER: 50
VASTAG BŐR: 10
ÁTTÖRÉS: 25
ÉBERSÉG: 40
ÜGYESSÉG: 35


FEKETE DRÓN (610. LÉNY)
A drónok egy félelmetes, ősi faj képviselői, amelyek eddig rejtőztek, gyűjtögették az erejüket, és most látják elérkezettnek a pillanatot arra, hogy színre lépjenek. A drónok hatalmas, masszív testű lények, amelyek lassan, a lebegőben lebegve közlekednek. Testükről számos, ismeretlen rendeltetésű szerv nő ki, csápok, nyúlványok, érzékszervek. Minden drónra jellemző, hogy hosszú életük alatt már sokmindent megtanultak, ezért általában immunisak azokra a támadásokra, amelyek azonnali pusztulásukat okozhatják (kontaktméreg, dermesztés, halálvarázs stb). A bölcsek szerint a drónok jelentik a kulcsot az ősklinochok legyőzéséhez. A legtöbb drón a mágia mestere. A fekete drón a nekromanta mágia szakértője, bár nem kíséri csontvázak serege, ha kihívod haragját, hamarosan megtapasztalhatod, milyen érzés ha csontjaid olvadni, vagy húsod rothadni kezd.

ANIMÁCIÓ: 55
AURAÉSZLELÉS: 30
BŰZ: 20
CSONTOLVADÁS: 65
EGÉSZSÉG: 55
ERŐ: 40
GYORSASÁG: 52
GYÓGYNÖVÉNYEK: 10
GÁZROBBANÁS: 48
IDÉZÉS: 10
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IQ: 70
MANAFORMÁLÁS: 40
MÁGIA: 70
MÉREGELNYELÉS: 35
MÉRET: 1350
NYOMKERESÉS: 20
REGENERÁCIÓ: 10
SZÍVÓSSÁG: 40
VASTAG BŐR: 12
VÉGSŐ ROTHADÁS: 65
ÁTTÖRÉS: 30
ÉBERSÉG: 40
ÜGYESSÉG: 35


KLINOCH LÁRVA (611. LÉNY)
A klinochok faja elöregedőben van, ezért különös gonddal védik kicsinyeiket. A régi időkben egy-egy alkalommal akár több száz klinoch lárva is kikelt a petékből, amelyekből ha csak néhány maradt életben, akkor is biztosítva volt a faj fennmaradása. Manapság ritkán kerül sor klinoch nászra, és a néhány petéből jó ha előmászik egy-két lárva. Ha megölsz egy ilyen lárvát, kihívod az ősklinochok haragját!

EGÉSZSÉG: 12
ERŐ: 12
10 / 24 FAROK, SEBZŐ MÉREG: 20
14 / 24 FOG, KONTAKTMÉREG: 20
GYORSASÁG: 24
IQ: 16
MÁGIA: 10
MÉRET: 120
VASTAG BŐR: 2
ÜGYESSÉG: 16


VIBRÁLÓ ŐSKLINOCH (612. LÉNY)
Az ősklinoch egy ezeréves faj, amely tragikus csapdába esett Ghallán. Világukat az Ellenség megtámadta és elpusztította. Az ősklinochok maroknyi csoportja térkaput nyitott Ghallára, és így menekültek ide. Hogy az Ellenség később, ettől függetlenül talált a mi világunkra, vagy az ősklinochokat követve jutott ide, nem tudhatjuk. Mindenesetre, a galetkik feltételezik az utóbbit, és üldözik ezeket a lényeket, ahol érik. Tehát végső soron az, ami elől menekültek, utolérte őket itt is, és még nyomorultabb vég vár rájuk, mint szülővilágukban. A vibráló klinochok a galetkik gyűlöletét fogadják, és viszonozzák. Ha meglátnak egyet, nem érdekli őket semmi, csak azonnal megsemmisíteni. A vibráló klinoch, képességének köszönhetően, képes észrevétlen maradni, és az utolsó pillanatban megjelenni áldozata mellett. Ilyenkor egyetlen erőteljes tűzlehelet elég a vibráló ősklinoch részéről, hogy áldozatából csak elszenesedett csonk maradjon. Szerencsére, az ősklinochok tragédiájuk feletti kétségbeesésükben a védekezéssel már nem törődnek. Ha sikerül túlélni a tűzleheletet, a vibráló ősklinoch elpusztítása nem fog problémát okozni.

AURAÉSZLELÉS: 30
EGÉSZSÉG: 65
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 55
IQ: 60
MÁGIA: 60
MÉRET: 1100
TANULÁS: 20
TŰZLEHELET: 185
ÉBERSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 50


PULZÁLÓ ŐSKLINOCH (613. LÉNY)
A klinochok hosszú, hihetetlenül nyúlánk teremtmények. Testük puha és nyálkás, két valószínűtlenül hosszú lábon járnak. Szintén rettenetesen vékony és hosszú karjuk a közelharcra alkalmatlan. Fejüket nem választja el külön nyak a törzstől, azzal össze van nőve. A klinochok, ha a mágiában nem is annyira jártasak, képesek formázni az elemi erőket, és így különböző leheletekkel beborítani ellenfelüket. Tehát sokkal veszedelmesebbek, mint aminek látszanak, görnyedt és törékeny testalkatuk alapján! Különösen akkor veszedelmesek, ha az általuk oly féltett klinoch lárváik társaságában találod őket. A pulzáló ősklinoch békés teremtmény, csak a túlélésre koncentrál ha konfliktusba keveredik egy másik lénnyel. Ha tehát megtámadod, a klinoch relikviák után kapzsi vágyadban, készülj fel arra, hogy kudarcot vallasz!

AURAÉSZLELÉS: 30
AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 40
EGÉSZSÉG: 65
ELEKTR.LEHELET: 120
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 55
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 15
IQ: 60
JÉGLEHELET: 120
MÁGIA: 60
MÉREGELNYELÉS: 60
MÉRET: 1100
REGENERÁCIÓ: 100
TANULÁS: 20
VASTAG BŐR: 5
ÉBERSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 50


REZGÓ ŐSKLINOCH (614. LÉNY)
A hihetetlenül nyúlánk testű, humanoid ősklinochok ideje leáldozóban van. Fajuk már nem képes szaporodni, és elemi leheletformáló képességük sem jelent elegendő fegyvert a Hegy mostoha körülményeinek túléléséhez. Ezért néhány egyed, amelyeket rezgő klinochnak hívnak, megpróbált alkalmazkodni, és a ghallai fegyverek használatát megtanulni. Bár a közelharc fegyverek használatához túl gyengék, a lőfegyverek használatát nemcsak maradéktalanul elsajátították, hanem tökélyre is fejlesztették! Emellett képesek voltak immunizálódni is a hegy veszedelmeire, ők az egyetlen ősklinoch alfaj amely rendelkezik számottevő vastag bőrrel, elemi immunitással és rezisztanciával.

AURAÉSZLELÉS: 30
BŰZ: 3
EGÉSZSÉG: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 74
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
IQ: 50
LŐFEGYVER: 115
MÁGIA: 60
MÉREGELNYELÉS: 40
MÉRET: 1100
MÉRG. LEHELET: 60
REZISZTENCIA: 25
SAVIMMUNITÁS: 50
SAVLEHELET: 60
TANULÁS: 20
TŰZIMMUNITÁS: 50
VASTAG BŐR: 12
ÉBERSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 50


ELIT GALETKI KATONA (615. ELLENFÉL)
A szintek kulcsfontosságú objektumait a katona klán fizetett galetkijei látják el, alaposan kiképzett, veterán harcosok. Ha kalandozásaid során szembekerülsz velük, akkor a bűnözők útját járod!

29 / 29 BAL MANCS, SEBZŐ MÉREG: 24
FÉREG ÉRINTÉSE: 26
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 32
34 / 32 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 20
26 / 26 JOBB KAROM, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 24
30 / 30 JOBB MANCS, SEBZŐ MÉREG: 24
MÁGIA: 24
MÉRET: 1300
VASTAG BŐR: 35


KÍSÉRLETI DRÓN (616. LÉNY)
Ez az igen ocsmány drónfajta tökéletesen immúnis a fizikai támadásokra és leheletekre, kizárólag mágikus úton lehet megsebezni. Szerencsére, a varázsló lények nagyrészt kipusztították, ezért legfeljebb csak fogságban vagy más, mesterséges körülmények közt fogsz vele találkozni.

BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 30
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
JÉGLEHELET: 60
MÁGIA: 30
MÉRET: 500
SAVIMMUNITÁS: 10
TŰZIMMUNITÁS: 10
ÜGYESSÉG: 30


ANDREWSEN (617. ELLENFÉL)
Az egyik teszt során pszionikus csatát kell vívnod a mágusiskola egyik vezetőjével, Andrewsen főmágussal.

AURAÉSZLELÉS: 35
EGÉSZSÉG: 50
GYORSASÁG: 60
GYÓGYNÖVÉNYEK: 20
IDÉZÉS: 45
IQ: 120
MÁGIA: 120
MÉRET: 1000
PSZI CSÁP: 40
TANULÁS: 30
ÉBERSÉG: 25


ÉBEN NEKROMANTA (618. LÉNY)
A sötét elfek előszeretettel űzik a nekromantikus mágia művészetét. Affinitásuk a mágia iránt jelentős varázslatellenállással ruházza őket fel, amely különösen veszedelmessé teszi őket egy pusztán mágikus párviadalban.

AURAÉSZLELÉS: 10
BŰZ: 20
EGÉSZSÉG: 30
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ERŐ: 18
GRÁNITBŐR: 55
GYORSASÁG: 40
HALÁL CSÓKJA: 55
HIDEGIMMUNITÁS: 10
IDÉZÉS: 20
IMM. MÉREGRE: 10
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 10
IQ: 60
1 / 3 JOBB MANCS
MANAFORMÁLÁS: 25
MÁGIA: 62
MÉREGELNYELÉS: 40
MÉRET: 750
NAGYOBB ÉLETSZÍVÁS: 55
REZISZTENCIA: 40
SAVIMMUNITÁS: 10
SÖTÉT HALÁL: 55
SÖTÉTSÉG: 55
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 10
ÁTTÖRÉS: 16
ÉBERSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 25


SÖTÉT ELF PAPNŐ (619. LÉNY)
A sötét elfeknél a nők kezében mindig is nagyobb hatalom volt, mint a férfiakéban. A sötét elf papnők vezetik a sötét elfeket, ők urai életnek és halálnak, és ők felelnek közvetlenül a sötét elfek isteneinek.

AURAÉSZLELÉS: 20
5 / 8 BAL MANCS
EGÉSZSÉG: 35
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 20
FELTÁMASZTÁS: 64
GYORSASÁG: 35
GYÓGYÍTÓ SZELLŐ: 62
GYÓGYÍTÓ SZÉL: 60
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IDÉZÉS: 30
IMM. MÉREGRE: 20
IMM.KTKT.MÉREG: 20
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 65
5 / 8 JOBB MANCS
MANAFORMÁLÁS: 30
MÁGIA: 67
MÉRET: 880
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 50
SAVIMMUNITÁS: 30
SZÍVÓSSÁG: 50
TELJES GYÓGYÍTÁS: 70
TŰZIMMUNITÁS: 30
VASTAG BŐR: 5
ÁTTÖRÉS: 25
ÉBERSÉG: 10
ÉLETSZÍVÁS: 40
ÜGYESSÉG: 30


MIMOID (620. LÉNY)
A mimoidok különös, alakváltó lények, amelyek szinte bárminek fel tudják venni az alakját, amit megérintenek. Talán ez az oka, hogy szinte lehetetlen, hogy egy mimoiddal az igazi alakjában találkozz. Ki tudja, hány alkalommal öltél már mimoidot, csak nem tudtál róla...

40 / 40 BAL KAROM, SEBZŐ MÉREG: 50
BŰZ: 20
EGÉSZSÉG: 10
ELEKTR.LEHELET: 70
ELKT.IMMUNITÁS: 50
ERŐ: 10
GYORSASÁG: 60
HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 8
IQ: 20
40 / 40 JOBB KAROM, SEBZŐ MÉREG: 40
MÁGIA: 10
MÉRET: 950
REGENERÁCIÓ: 35
REZISZTENCIA: 12
ÜGYESSÉG: 10


MIKORIUSZ (621. ELLENFÉL)
Mikoriusz egy kövér galetki, aki abban leli örömét, hogy a szinte érkező, nála gyengébb galetkikhez portyázik, és kinyeri lélekenergiájukat. Ideje, hogy valaki móresre tanítsa ezt a felfuvalkodott hólyagot!

AZ ŐSFÉREG ÉBREDÉSE: 37
31 / 31 BAL CSÁP, ROTHASZTÁS: 30
36 / 36 BAL KAROM, PARALIZ.MÉREG: 32
50 / 56 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 34
ERŐ: 60
23 / 23 FAROK, ENERGIASZÍVÁS: 26
29 / 29 FOG, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 29
IQ: 50
33 / 33 JOBB CSÁP, KONTAKTMÉREG: 32
MÁGIA: 46
SAVIMMUNITÁS: 27
TÜSKÉS BŐR: 18


SÁRKÁNYBÉBI (622. LEGENDÁS LÉNY)
A sárkányok, az ősi idők legendás lényei mára már csak mítoszok, megsemmisültek az Ellenséggel való harcban, hiszen túl nagyok voltak ahhoz, hogy elrejtőzzenek. Vagy mégsem...? A sárkánybébi, ami most előkerült egy rejtett barlangból, azt sugallja, hogy nemcsak túlélték a sárkányok, de még tojásokat is raknak. Persze, a sárkányok biológiájáról nem sokat tudunk - könnyen elképzelhető, hogy egy tojás, amely ezer évig volt bebörtönözve a föld alatt, egyszercsak képes volt életet adni egy sárkányfiókának...


ZENGŐ HANATOR (623. LÉNY)
Ez a mesés, fényárban úszó, óriási testű humanoid teremtmény zengő hangon ad parancsokat, ha esetleg egy halandó féreg a közelébe merészkedik. Nem csoda, hogy még egy igazi hősnek is inába száll a bátorsága, elszáll a hősiessége, ha megpillantja. Ha leküzdöd félelmedet, akkor meglátod, hogy a zengő hanator sem más, csak egy a sok torzszülött közül, aki hallucinációk keltésével védelmezi életét.

AURAÉSZLELÉS: 10
45 / 45 BAL LÁB
50 / 50 BAL MANCS
BŰZ: 30
EGÉSZSÉG: 70
ELKT.IMMUNITÁS: 30
ERŐ: 60
GYORSASÁG: 50
HIDEGIMMUNITÁS: 30
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 50
45 / 45 JOBB LÁB
50 / 50 JOBB MANCS
MÁGIA: 50
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 1480
REZISZTENCIA: 30
RÉMÍTÉS: 10
SAVIMMUNITÁS: 30
SZÍVÓSSÁG: 10
TŰZIMMUNITÁS: 30
ZENE: 30
ÜGYESSÉG: 50


SÜNPÓK (624. LÉNY)
A pókoktól mindig is kirázott a hideg, és úgy látszik soha nem fogynak el az ijesztőbbnél ijesztőbb variációi a hegymélyből. Ez a mutáció a testét borító szőrzetét acélkemény tüskékké fejlesztette, ami igen kemény diót jelent a csupasz végtagjával küzdő galetkinek, hiszen a tüskéket sem lehet kitörni anélkül, hogy össze-vissza szurkálnának. Az egyetlen értelmes megoldásnak valamilyen alternatív támadási mód tűnik, persze kérdés, hogy elég időd lesz-e rá, mielőtt a pók beléd juttatja halálos mérgét...

BŰZ: 30
60 / 60 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 50
EGÉSZSÉG: 50
ERŐ: 60
GYORSASÁG: 65
IMM. MÉREGRE: 80
IMM.KTKT.MÉREG: 80
IQ: 65
MÁGIA: 70
MÉREGELNYELÉS: 100
MÉRET: 980
TÜSKÉS BŐR: 120
ÜGYESSÉG: 70


VORTEXKÍGYÓ (625. LÉNY)
Mindig is izgatta a fantáziádat, vajon miféle lény is lehetett egykoron Szeirax, a kegyetlen. Most végre megkaptad a választ! Szteirax, amíg élt, a nagyhatalmú vortexkígyók sorait gyarapította. Ezek a teljesen fekete pikkelyekkel borított, fehéren izzó szemű kígyók a nekromancia nagymesterei. Ne legyél olyan őrült, hogy kihívsz egyet magad ellen, mert esetleg te is a vortexkígyó által irányított élőhalottak közt végzed...

AZONNALI GYÓGYÍTÁS: 65
30 / 45 BAL KAROM, KONTAKTMÉREG: 45
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 44
ELKT.IMMUNITÁS: 10
ELLENÁLL.MEGTÖRÉSE: 50
ERŐ: 30
HALÁL SZAVA: 60
HIDEGIMMUNITÁS: 35
IMM. MÉREGRE: 60
IMM.KTKT.MÉREG: 60
IMM.MÉRG.GÁZRA: 30
IQ: 75
30 / 45 JOBB KAROM, PARALIZ.MÉREG: 45
MÁGIA: 73
MÉRET: 1100
MÉRGES CSÍPÉS: 60
REZISZTENCIA: 60
SAVIMMUNITÁS: 30
SZÍVÓSSÁG: 60
SÖTÉTSÉG: 50
TŰZIMMUNITÁS: 10
VASTAG BŐR: 40
ÁTTÖRÉS: 70
ÉBERSÉG: 30
ŐSVORTEX: 45
ÜGYESSÉG: 45


ŐSKLINOCH HERCEG (626. LÉNY)
A klinochok ura és parancsolója, az ősklinoch herceg gyakorlatilag legyőzhetetlen ellenfél. Csak és kizárólag a leghatalmasabb galetkik hívhatják ki abban a reményben, hogy legalább néhány percig képesek életben maradni, így szerezve dicsőséget maguknak holtukban. Persze, mindezek ellenére mindig vannak őrült kincsvadászok, akik megpróbálják elpusztítani, hiszen tudják, milyen mesés kincseket kaphatnak a 17. szinten a hercegnél talált klinoch tárgyakért.

HIDEGIMMUNITÁS: 50
IMM.KTKT.MÉREG: 50
IMM.MÉRG.GÁZRA: 50
MÁGIA: 77
MÉRG. LEHELET: 215
SAVIMMUNITÁS: 50
SZÍVÓSSÁG: 50
ÉBERSÉG: 50


KRONOGÓLEM (627. LÉNY)
A kronogólemek hatalmas, érzéketlen teremtmények, teljesen immúnisak a szellemi mágiára. Igyekezz gyorsan elpusztítani őket, mert ha túl lassú vagy, ellopják idődet, ellopják életedet... A kronogólemek kőkemény héja szerves magot rejt, talán valamiféle gondolkodó lény agyát, amelyet a gólemet létrehozó mágus táplált belé. Ez az egyetlen része a kronogólemnek, ami fogyasztható, egy puhány által.

AURAÉSZLELÉS: 5
50 / 60 BAL LÁB, ÖREGÍTÉS: 40
50 / 60 BAL MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 50
BŰZ: 255
EGÉSZSÉG: 66
ERŐ: 66
GYORSASÁG: 55
IMM. MÉREGRE: 70
IMM.KTKT.MÉREG: 40
IQ: 5
50 / 60 JOBB LÁB, ÖREGÍTÉS: 40
50 / 60 JOBB MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 50
LOPAKODÁS: 40
MÁGIA: 5
MÉREGELNYELÉS: 70
MÉRET: 990
VASTAG BŐR: 40
ÜGYESSÉG: 40


ELIT ÉBEN ÍJÁSZ (628. LÉNY)
Most végre megtudod az igazi titkot az ében íjászokról! A sötét elfek legjobbjai, a mesteri íjászok halálos harcosokká váltak, de hogy még jobbak legyenek, a papnők segítségét kérték, akik sötét istenük segítségével meg is adták ezt a segítséget. Ezekből a harcosokból elit ében íjászok váltak, lélektelen gyilkológépek - de az isteni segítségért nagy árat kellett fizetniük. Haláluk után tovább szolgálják a sötét erőket, így jöttek létre az élőholt ében íjászok, akik csak árnyai egykori önmaguknak. Az elit ében íjászt gyakran kíséri sötét elf papnő, nyilván felügyeli kis kedvencét, nehogy vak dühében olyasmit tegyen, amit nem kellene.

BŰZ: 8
EGÉSZSÉG: 45
ELKT.IMMUNITÁS: 20
ERŐ: 24
GYORSASÁG: 70
HIDEGIMMUNITÁS: 45
IMM. MÉREGRE: 15
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IMM.MÉRG.GÁZRA: 20
IQ: 26
14 / 35 JOBB MANCS, VÁMPÍRIZÁCIÓ: 25
JÉGLEHELET: 30
LOPAKODÁS: 30
LŐFEGYVER: 62
MÁGIA: 30
MÁSZÁS: 20
MÉREGELNYELÉS: 10
MÉRET: 900
NYOMKERESÉS: 15
RUGALMASSÁG: 15
SAVIMMUNITÁS: 45
SZÍVÓSSÁG: 20
TŰZIMMUNITÁS: 20
ÁLCÁZÁS: 20
ÉBERSÉG: 15
ÜGYESSÉG: 46


ARACHNID HARCOS (629. LÉNY)
Halvány emléked van róla, hogy valahol már láttál arachnidot, de az korántsem volt ennyire hatalmas. Ez a pókszerű, de humanoid fejű lény különösen intelligens, és gonosz. A sötét elfeket szolgálja, bár valószínűleg a szövetség igen törékeny, és ha a gazdi csak egy pillanatig megfeledkezik a tisztelet fenntartásáról, könnyen lehet, hogy táplálék lesz belőle... Különösen, hogy a harcos csáprágói acélkemények, még a szinte roncsolhatatlan bőrben is képesek kárt tenni.

35 / 60 BAL KAROM, RONCSOLÁS: 50
BŰZ: 35
25 / 50 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 38
EGÉSZSÉG: 43
ERŐ: 50
GYORSASÁG: 50
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 22
35 / 60 JOBB KAROM, RONCSOLÁS: 50
LOPAKODÁS: 20
MÁGIA: 36
MÉREGELNYELÉS: 80
MÉRET: 740
REZISZTENCIA: 40
ÜGYESSÉG: 45


ENERGIAGÓLEM (630. LÉNY)
Egy hatalmas, izzó energiából létrejött behemót, kevés félelmetesebb látványban volt eddig részed. Annál meglepőbb, amikor ráébredsz, hogy ez nem valamiféle mágikus idézmény, hanem bizony egy élőlény, bár igencsak egyedi felépítése van. Elemi támadásokkal persze ne nagyon próbálkozz ellene, de más módszerekkel talán legyőzhető.

50 / 50 BAL MANCS, PARALIZ.MÉREG: 40
EGÉSZSÉG: 40
ELKT.IMMUNITÁS: 220
ERŐ: 80
GYORSASÁG: 25
HIDEGIMMUNITÁS: 220
IQ: 10
50 / 50 JOBB MANCS, RONCSOLÁS: 40
MÁGIA: 25
MÉRET: 1450
TŰZIMMUNITÁS: 220
TÜSKÉS BŐR: 20
ÜGYESSÉG: 40


ÓDZKODÓ MANÓ (631. LÉNY)
Ezek az apró manók egyszer régen valahogy bennragadtak két párhuzamos világ között, a tér szövetében. Attól fogva nem tudtak visszatérni egyik világba sem, mindkét helyen csak árnyéknak látszanak. A manók eleinte nagyon bánatosak voltak, de amikor rájöttek, hogy úgy tudnak ártani a világ lakóinak, hogy azok nem tudnak hozzájuk érni, máris előtört belőlük a csirkefogó énjük. A vibráló szellemként felbukkanó ódzkodó manó orrfricskázásainak és szurkálásainek te is csak akkor tudsz visszavágni, ha elmorzsolsz egy kronogólem agyagot, és lelassítod vele az időt egy picit, de még így sem lesz könnyű dolgod!

1 / 50 BAL MANCS, PARALIZ.MÉREG: 60
EGÉSZSÉG: 32
ERŐ: 18
GYORSASÁG: 80
IDÉZÉS: 1
IQ: 74
1 / 50 JOBB MANCS, PARALIZ.MÉREG: 60
MANAFORMÁLÁS: 50
MÁGIA: 70
MÁGIKUS ŰR: 80
MÉRET: 600
MÉRGES CSÍPÉS: 80
ÁTTÖRÉS: 35
ÜGYESSÉG: 200


SAVAS-MÉRGEZŐ IZÉ (632. LÉNY)
Ehhez hasonló undorító szörny szinte minden szinten található, és ez persze még undorítóbb, mint az előzőek. Mérgez, savat okád, korrodál, minden, ami szem-szájnak ingere. Igazándiból jobb, ha a drága mancsocskáiddal hozzá sem érsz, amíg eltakarítod az útból, hanem jó messziről égeted szét. Megenni, persze hogy nem lehet.

30 / 40 BAL CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 30
BŰZ: 70
EGÉSZSÉG: 50
ERŐ: 60
40 / 40 FAROK, BÉNÍTÓ MÉREG: 40
GYORSASÁG: 60
IMM. MÉREGRE: 100
IMM.KTKT.MÉREG: 100
IMM.MÉRG.GÁZRA: 210
IQ: 40
30 / 40 JOBB CSÁP, RONCSOLÁS: 30
MÁGIA: 20
MÉREGELNYELÉS: 100
25 / 50 NYELV, KONTAKTMÉREG: 40
SAVIMMUNITÁS: 210
SAVLEHELET: 70
TÜSKÉS BŐR: 15
ÜGYESSÉG: 40


ÉJPOLIP (633. LÉNY)
Az éjpolipokat sokszor észre sem veszed, csak ha már egészen melletted állnak. Hangtalanul suhannak, a szó szoros értelmében az árnyakba tapadva. Életelemük a sötétség, és azt összegyűjtve, halálos aurát gerjesztenek maguk körül, amely a leghatalmasabb élőlények kivételével minden lassú kínhalálra kárhoztatja. Ezért aztán az éjpolipot meg sem támadod, hacsak nem birtokolsz valamilyen varázstárgyat, amivel ezt a szörnyű aurát semlegesíteni tudod.

AURAÉSZLELÉS: 5
BŰZ: 15
EGÉSZSÉG: 45
ERŐ: 60
FELDERÍTÉS: 10
GYORSASÁG: 70
GÁZROBBANÁS: 70
HIDEGIMMUNITÁS: 80
IMM. MÉREGRE: 25
IMM.KTKT.MÉREG: 25
IMM.MÉRG.GÁZRA: 80
IQ: 75
100 / 100 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 100
LOPAKODÁS: 60
MANAFORMÁLÁS: 35
MÁGIA: 72
MÉREGELNYELÉS: 30
MÉRET: 1200
NAGYOBB MÉREGFELHŐ: 50
NYOMKERESÉS: 20
REGENERÁCIÓ: 20
REZISZTENCIA: 25
VASTAG BŐR: 40
ÁTTÖRÉS: 35
ÉBERSÉG: 10
ÜGYESSÉG: 50


TARIMÁSZ, A CSÚF (634. LÉNY)
Tarimász minden polipok legocsmányabbika, és méltán rászolgált a nevére. Ő nem az árnyékokba bújik - amerre jár, ott árnyék lesz minden, és elbújik a fény. Rothasztó aurájának közelében a gyógyító varázslatok nem működnek, és öreg korának köszönhetően megtanulta, hogyan kerülje el az életét azonnal kioltó varázslatokat. Tarimász legyőzése nagy dicsőség minden kalandozónak.

BŰZ: 25
FELDERÍTÉS: 10
GÁZROBBANÁS: 80
IMM. MÉREGRE: 40
IMM.KTKT.MÉREG: 30
IQ: 85
100 / 100 JOBB CSÁP, PARALIZ.MÉREG: 100
LOPAKODÁS: 60
MANAFORMÁLÁS: 55
MÁGIA: 82
MÉREGELNYELÉS: 50
NYOMKERESÉS: 20
ÁTTÖRÉS: 45


RAGASZTÓBOGÁR (635. LÉNY)
A ragasztóbogarak nagy, csillogó türkisz páncélú rovarok. Nagyon szépek, és nem is annyira ijesztőek, de persze a látszat csal. Csáprágóikból képesek egy nyúlós anyagot kilőni, ami összeragasztja, mozgásképtelenné teszi áldozatát, és még a tárgyait is tönkreteszi. A ragasztóbogarak elől jobb elfutni, mint harcolni velük. Persze, ha nem vagy rovarevő vagy micinista, mert ez esetben nyilván azért vadásztál rájuk, mert élelemre volt szükséged.

BŰZ: 15
30 / 50 CSÁPRÁGÓ, PARALIZ.MÉREG: 50
EGÉSZSÉG: 50
ELKT.IMMUNITÁS: 100
ERŐ: 45
GYORSASÁG: 66
IMM. MÉREGRE: 30
IMM.KTKT.MÉREG: 10
IQ: 5
MÁGIA: 35
MÉREGELNYELÉS: 60
MÉRET: 1500
REZISZTENCIA: 30
SAVIMMUNITÁS: 100
TŰZIMMUNITÁS: 100
TÜSKÉS BŐR: 40
ÜGYESSÉG: 40


FYWL, A HATALMAS (636. LÉNY)
Vannak sünpókok, amelyek nagyobbra nőnek még a többinél is, ahogy évtizedeken át falatoznak a többi torzszülöttből. Aztán vannak olyanok, amelyek még tovább élnek, és még nagyobbra nőnek... Közülük is a leghatalmasabb Fywl. A Legendák Völgyének mélyén szövi időtlen idők óta cselszövésekkel tarkított hálóját, a háttérből irányítva az egész Völgyet. Intelligenciáját óriási hatalom megszerzésére fordította, már nagyon régóta eszébe sem jut senkinek, hogy haragját kihívja: az áldozatait a tőle rettegő hívei hordják hálójába, ha kell, a saját soraikból. Talán ez lehet az egyetlen esélyed: Fywl már régóta nem harcolt, talán a reflexei lassabbak, és lehet esélyed, hogy megtaláld gyenge pontját, és megöld.

80 / 80 CSÁPRÁGÓ, KONTAKTMÉREG: 60
IMM.KTKT.MÉREG: 80
LOPAKODÁS: 20
MEGGYŐZŐKÉSZSÉG: 30
MÁGIA: 80
MÁSZÁS: 30
MÉRET: 1500
SZÍVÓSSÁG: 40
ÁLCÁZÁS: 15
ÜGYESSÉG: 60


ISZONYKELTŐ (637. LÉNY)
A xenók okozta fenyegtés lassan a ködös múlt homályába vész... Aztán, a Legendák Völgyében meglátsz egy pillanatra egy hatalmas, vörös mintákkal tarkított testet, ami követhetetlen sebességgel és eleganciával mozog, elővillan néhány csáp, és minden azonnal eszedbe jut, a rettegés, a szorongás, az üvöltések... Egy minden eddiginél veszedelmesebb xenó van itt, a Legendák Völgyében. És bár eddig a völgy lakóira csak mint zsákmányra tekintettél, tudod, hogy ezzel a vadásszal nem versenyezhetsz. Egy vagy két hónap, és a Völgy minden lakóját kiirtja. Tehát egyetlen lehetőséged van: neked kell megölnöd őt előbb, vagy hamarosan már te sem vadászhatsz itt.

40 / 50 BAL CSÁP
35 / 50 FOG


IMMUNEODRON (638. LÉNY)
Az immuneodronok fémes testű, kétlábú teremtmények. Származásukról, eredetükről nem tud senki semmit, viszont néhány dolog biztos: Semmilyen más fajjal nem hajlandóak kommunikálni. Sőt. Gyűlölik az összes többi fajt. Emellett, tökéletesen immúnisak a mágia minden formájára. Egy teória szerint az immuneodronok régen emberek voltak, de egy mágus átka a falu minden lakóját beszélni képtelen, fémtestű rabszolágává változtatta. Az átokból nincs menekvés, hiszen nincs semmilyen varázslat, amely hatással lehetne rájuk, és így visszafordítaná a dolgot. Igaz vagy sem, az immuneodronok bizonyosan nem nagy barátai a mágusoknak.

EGÉSZSÉG: 40
ELEKTR.LEHELET: 150
ERŐ: 20
GYORSASÁG: 55
IQ: 35
MÉRET: 1200
REZISZTENCIA: 240
ÜGYESSÉG: 32


IMMUNEODRON PORONTY (639. LÉNY)
Milyen aprók, milyen édesek! Ouch! Ez harap! Jaj, milyen gonoszak, milyen kegyetlenek! Az biztos, hogy a fémtest ellenére az immuneodronok fennmaradása garantált, láthatóan képesek szaporodni...

16 / 30 BAL MANCS, MANASZÍVÁS: 50
EGÉSZSÉG: 30
ERŐ: 5
12 / 30 FOG, RONCSOLÁS: 40
GYORSASÁG: 63
IQ: 12
16 / 30 JOBB MANCS, MANASZÍVÁS: 50
MÉRET: 200
REZISZTENCIA: 240
ÜGYESSÉG: 26


ORGLING KÁRTEVŐ (640. LÉNY)
Hajjaj, csak orgling kártevőket ne! Ezek az apró termetű orglingok hordákban közlekednek, és mindent felzabálnak - téged is beleértve. Kedvenc stratégiájuk, hogy körbeveszik a magányos áldozatot, és amíg az agyonsújtja egyiküket-másikukat, addig a többiek hátulról orgyilkolják ellenfelüket, és máris megvan hosszú időre az élelem. Az elhullott társakat pedig gyorsan pótolja a bőséges szaporulat. Tehát egy jótanács: soha ne járj egyedül, mert még ezek a nyomorúságos teremtmények is legyőzhetnek! Az orgling kártevők a mágiával kapcsolatban elég sajátosan vélekednek, mivel azt se tudják, mi az, ezért nem is nagyon hat rájuk.

BŰZ: 8
EGÉSZSÉG: 20
ELKT.IMMUNITÁS: 8
ERŐ: 10
18 / 40 FOG, RONCSOLÁS: 18
GYORSASÁG: 20
HIDEGIMMUNITÁS: 8
IMM.MÉRG.GÁZRA: 8
IQ: 6
MÁGIA: 12
MÉRET: 150
REZISZTENCIA: 8
SAVIMMUNITÁS: 8
TŰZIMMUNITÁS: 8
VASTAG BŐR: 8
ÜGYESSÉG: 18


GIGANTIKUS KRONOGÓLEM (641. LÉNY)
Néha történnek spontán csodák. Egy hatalmasra nőtt kronogólem öntudatra ébred, érző lénnyé válik. Nem érti, hogy a környezetében élő lények miért támadnak rá haraggal és gyűlölettel... Persze megvédi magát, hiszen megvan hozzá az ereje, de már nem tudatlan gólem többé (és emiatt a szellemi varázslatokra se immúnis...)

IMM. MÉREGRE: 70
70 / 70 JOBB LÁB, ÖREGÍTÉS: 50
70 / 70 JOBB MANCS, KRONO-ÉRINTÉS: 80
VASTAG BŐR: 60


KORINTHIAI AGYSZÍVÓ (642. LÉNY)
Hatalmas, polipszerű, csápos testű teremtmény, amely képes akár távolról is elszívni a mentális enegiákat a körülötte élőkből, lassan az őrületbe kergetve őket. Aki pedig karnyújtásnyira kerül, annak pláne vége, a csápok egyenest a fejébe hatolnak, és az éhes korinthiai agyszívó táplálkozni kezd...

AGYSZÍVÁS: 20
24 / 50 BAL CSÁP, ENERGIASZÍVÁS: 50
30 / 40 CSÁPRÁGÓ, RONCSOLÁS: 20
EGÉSZSÉG: 45
24 / 50 JOBB CSÁP, BÉNÍTÓ MÉREG: 50
MÁGIA: 130
RÉMÍTÉS: 50


XENOMORF MATRIÁRKA (643. LÉNY)
A xenomorf királynő nem egyetlen nősténye fajának. A szaporodásra képtelen matriárkák majdnem olyan erősek és hatalmasak, és talán még ravaszabbak és kegyetlenebbek is mint a királynő. Ők kommandírozzák a xenomorf harcosokat és dolgozókat is. A legtöbb xenóval ellentétben, egyfajta velükszületett mágikus képességgel is rendelkeznek, ezért különösen óvatosnak kell lenned a matriárkákkal szemben.

GRÁNITBŐR: 40
GYORSASÁG: 50
KISEBB MANAPAJZS: 40


IZZÓ IRTÓZAT (645. LÉNY)
Szinte megvakulsz, amikor ez az izzó fényfolt feltűnik az asztrál horizontján. Időbe telik, amíg ráébredsz, hogy ez a fény is csak egyfajta pszionikus illúzió, amellyel ez a lény védi magát. Aztán áramlani kezdenek az elmédbe a rettenetesnél rettenetesebb gondolatok, a kimondhatatlan borzalmak, amelyeket az izzó irtózat közvetít. Védekezned kell, azonnal, különben megőrülsz!

GYORSASÁG: 30


GIGANTIKUS SZÓJER (646. LÉNY)
A szójerek iránti gyűlölet minden galetki veleszületett képessége. Nem csoda, hogy amikor megpillantod ezt a gigantikus bogarat, egyszerre fog el a rettegés, és az izzó harag: el kell pusztítanod. Egyáltalán, hogyan nőhetett meg ilyen nagyra, amikor folyamatosan vadásszátok őket?

EGÉSZSÉG: 58
GYORSASÁG: 54
35 / 55 NYELV, TÁRGYIRTÁS: 60
45 / 55 OLLÓ, RONCSOLÁS: 50
SAVIMMUNITÁS: 80
ÜGYESSÉG: 48


GIGANTOSZAURUSZ (647. LÉNY)
Egy hatalmas ősgyík, amelynek már évezredekkel, vagy talán évmilliókkal ezelőtt ki kellett volna pusztulnia! Most mégis itt van előtted egy fölöttébb életképes példány. A túlélésedre az egyetlen esély, hogy nagyon kicsi vagy hozzá képest, ezért elképzelhető, hogy elhibáz, amikor megpróbál agyonnyomni.


HATALMAS FŰ-ELEMENTÁL (648. LÉNY)
Ezt az óriási, füvekből álló elementál-szerűséget mesterségesen hozták létre. Valószínűleg még az eredeti létrehozójának sem volt hajlandó engedelmeskedni, ezért is kószál egyedül, veled meg végképp szívesen összeakasztja a bajszát, mert láthatóan morcos kedvében van. Minden pillanatban azt várod, hogy összeomlik, mint egy szénakazal, de annál tartósabb egy teremtmény. Persze ha jól odapörkölsz neki, azt ő sem fogja bírni...


KRONOSZAURUSZ (650. LÉNY)
Kronosz testvérének alteste egy négylábú állatra emlékeztet, vajon miféle teremtménnyel keveredhetett viszonyba anyjuk, Kronítia? Annyi biztos, hogy Kronoszaurusz korántsem rendelkezik olyan isteni hatalommal, mint Kronosz, ezért az apa valószínűleg halandó volt. Kronoszaurusz mérhetetlen gyűlöletet táplál a galetkik iránt bátyja, Kronosz elpusztítása miatt, ezért készülj fel rá, hogy brutális és kegyetlen csatát kell vívnotok. Évszázadokon át kereste a helyet, ahol bátyja álomra szenderült, és amikor végre rábukkant, már csak sírhelyet talált...


KRONOPATKÁNY (651. LÉNY)
Ocsmány egy jószág, amely mindig csapatban támad. Harapásával az idődet lopja, ezért javasolt még akkor egy jólirányzott tűzgolyóval elpusztítani az egész falkát, amikor felbukkannak a barlangjáratban előtted.


SZÜRKE MÁGIAHASZNÁLÓ (652. LÉNY)
Szürke köpenyes, szürke bőrű, érzelemmentes, elképesztő varázserővel rendelkező mágiahasználók. Galetkik? Torzszülöttek? Szellemek vagy hús-vér lények? Fogalmad sincs, viszont szakmájukat elképesztő hozzáértéssel művelik.